Összes pakli Új pakli

Feign Death Hunter S15

Minden információCsak a pakli lapjai

Leírás

Egy újabb Midrange Hunter variánshoz lehet szerencsénk, Sparkaz-féle GvG utáni Beasty Zoo paklijának továbbgondolása Sjow által. A fent említett pakli személyes kedvencem volt, sőt talán a mai napig az egyik legkedvesebb paklim. Az Undertaker nerfelése után azonban elég hamar erőtlenné vált. Ezért is fogadtam nagy örömmel ezt a paklit és nem is kell megcsalódnom benne.

A fent említett paklival a kapcsolat a Feign Death és a Deathrattles lapok kombinációban rejlik.

Tapasztalataim alapján a pakliban van elég kisebb lény ahhoz, hogy az agróbb szellemiségű paklikkal szemben egyből fel tudja venni a versenyt, aminek megőrzésére reális esély van pl. a Loot Hoarder és a Mad Scientist segítségével. Lényegében arról van szó, hogy az elején olyan tradeket kell véghezvinni, ami a számunkra még az elfogadható kategóriába esik, majd a nagyobb lények megérkezésével fokozatosan átmenni agresszív játékba.

A pakliban nincs Kill Command. Eleinte furcsáltam, a meccsek folyamán arra kellett rájönnöm, hogy igazából nem feltétlenül van szükség rá. Mondjuk Hunter's Mark-al lehet cserélni, de ki hogyan látja jobban. Viszont helyette vannak plusz lények, amikkel nagyobb esély van a muligannél jó lényeket húzni (1-2 manásakat). Tempó szempontjából fontos.   

És hát a csoda, a Feign Death. Minél több és minél nagyobb lények mellett tudjuk elsütni, annál jobb. A legjobb felhasználása Sylvanas Windrunner mellett van, általában érdemes kivárni, míg a két lap nem lesz egyszerre a kezünkben, de az sem gáz, ha külön-külön mennek ki. Savannah Highmane mellett is nagyon jól működik. Többnyire sikerül kihozni belőle az igazi értéket, több meccset is sikerült visszahoznom a felhasználásával.

A pakli elég hatékony ahhoz, hogy megfeleljen ladderezésre, de egyben szórakoztató is, hiszen ilyen kombinációban még nem sok Midhunter van a játékban. Nem azaz arctámadó típus, ami rengeteg játékosnál már kiveri a biztosítokét, emellett a meglepetés ereje is mellette áll.  

45

totenmester profilképe

totenmester (Hall of Fame)

BattleTag: totenmester#2708

Tapasztalt játékos

Keres: Barátot

Létrehozott paklik: 101

365 napon belül: 0

Átlagos értékelés: 3.28 (Nagyszerű)

Leggyakoribb kaszt: Hunter

Hunter lapok

Név Mana Támadás Élet
Legacy szettHunter's Mark x2 1
Curse of Naxxramas kaland módWebspinner x2 1 1 1
Legacy szettExplosive Trap x1 2
Goblins vs Gnomes kiegészítőFeign Death x2 2
Legacy szettFreezing Trap x2 2
Legacy szettAnimal Companion x2 3
Legacy szettEaglehorn Bow x2 3 3 2
Legacy szettUnleash the Hounds x1 3
Legacy szettSavannah Highmane x2 6 7 5

Semleges lapok

Név Mana Támadás Élet
Goblins vs Gnomes kiegészítőClockwork Gnome x2 1 2 1
Curse of Naxxramas kaland módHaunted Creeper x2 2 1 2
Legacy szettLoot Hoarder x2 2 2 1
Curse of Naxxramas kaland módMad Scientist x2 2 2 2
Goblins vs Gnomes kiegészítőPiloted Shredder x2 4 4 3
Curse of Naxxramas kaland módSludge Belcher x2 5 3 6
Legacy szettSylvanas Windrunner x1 6 5 5
Goblins vs Gnomes kiegészítőDr. Boom x1 7 7 7

Még több Hunter pakli

#1

2015.06.10 16:44

Szuksika profilképe

Szuksika (Common)

BattleTag: Szuksika#2802

Kezdő játékos

Az egyik Clockwork Gnome helyére én beraktam egy Baron Rivendare-t. Ajándék tud lenni :)

#2

2015.06.10 19:58

acidcow profilképe

acidcow (Golden Common)

BattleTag: acidcow#2769

Tapasztalt játékos

+1 jó kis deck

#3

2015.06.17 17:05

Öregapám profilképe

Öregapám (Premium) - A Szent

BattleTag: Öregapám#2941

Tapasztalt játékos

Keres: Gyakorló társat

Kipróbáltam, tetszik. Igaz gyártanom kellett egy FD-t, de megérte. Már az első próbánál a FD. használata után kétségbeesetten taposta az ellenfél a concede gombot.

Megy a pakli a kedvencek közé, a secret pala, és a mágus mellé.

Öregapám

#4

2015.06.27 09:58 | Válasz: (#1) Szuksika (Common) hozzászólására

Öregapám profilképe

Öregapám (Premium) - A Szent

BattleTag: Öregapám#2941

Tapasztalt játékos

Keres: Gyakorló társat

Tegnap mentem pár kört ezzel a paklival. Egyik meccsen zoolock ellen 7. körben kitettem dr. bombát, utána leölte dr. urat, és telepakolta a boardját, az aknák megmaradtak. 8. körben kiraktam Baron Rivendare-t, és nálam volt a 2 FD. A hatás leírhatatlan volt. Letisztult a board, stb. Isteni volt az a sok repkedő bomba. Győzelem után hátradőltem, és kiléptem a játékból. Na ilyen szájízzel érdemes kilépni a játékból.

 

Öregapám

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás