Összes pakli Új pakli

Classic- Midrange Mage???

Minden információCsak a pakli lapjai

Leírás

Üdvözletem!

Ma elhoztam nektek a korábban már beígért midrangnek csúfolt mage paklimat. :)

Igazából felfedezhető a pakliban egy kicsi freeze mage, és tempo mage jelleg is. Ezzel a paklival is hasonló jelleggel akarunk nyerni mint a freeze mage, vagy van ez az Antos változat is már. Alexel legyengítjük, Pyrobal megküldjük, ám mielőtt ezt megtennénk  meg kell kicsit puhítani ellenfelünket. 

Tudom hogy a fentebb felsoroltak hatásosabbak ilyen szempontból, és ebben a listában is lesz sok olyan mage lap amit hiányolni fognak egyesek hogy miért nincs. És igaz is, mivel ez a pakli inkább csak papíron és fejben tűnt hatásosnak, de azért annyira nem is vészes. Aggrot viszonylag jól tudjuk majd kezelni ezzel a paklival, viszont a többi kontrol jellegű paklival fog inkább meggyűlni a bajunk. 

Ám hogy ezt a gyengeséget némiképp ellensúlyozzam így tettem bele pár temposabb lapot, amiket viszont szintén lehet védekezésre is használni ha kell. 

De akkor kezdjünk is hozzá:.

Mana Wyrm általában ezt a lapot tempo lapnak szokták használni, és aggroznak vele ezerrel. Többnyire én is, de megesik hogy védekezőre fogom a figurát ezzel a lappal. Mivel lényegében a pakli egyik fele spellekből áll, így nagy eséllyel lesz is valami olcsó amit ki is tudunk játszani. Ha más nem érdemes megtartani egy olcsó spelt ha ez a lény kijön kezdő kézbe. Knife Juggler ellen is jó, nem szedi le olyan könnyen. 

 Mirror Image jól kombózik a Mana kukaccal és jó védekező lap is a korai aggreszió ellen. 

Arcane Explosion szintén aggro ellen lett berakva. Még jobb kombot alkot a Bloodmage Thalnos és Azure Drake lapokkal. Igaz hogy 2 lap áráért csinálsz magadnak egy Consecration-t, de ha nagyon elszabadul ellenfelünk board-a akkor elég jól tud jönni ez a lap kombo is, de ha csak gyengítjük őket is jó. 

Doomsayer- Frostnova classic kombo ami lecserélné ezt az egészet, vagy egy Wild Pyromancer is jó kombo lehetőség a kis spell lapokkal.  

Frostbolt általában szintén védekezésre használom ezt a lapot, de late gamebe is jól tud jönni. 

Arcane Intellect laphúzás, ezt szerintem nem kell ecsetelnem. 

Ice Barrier szintén aggro elleni védelem. 

Spellbender szintén védekezést segíti elő. Nagyon hasznos tud lenni főleg priest és warrior kasztok ellen akik szeretik leszedni lényeinket spellekel. Bár megesett már hogy huntert is sikerült vele beszívatni mikor hátrányban volt, és kénytelen volt a lényemre elnyomni egy Kill Command-ot. Hehehe...

Polymorph klasszikus, egy darab szerintem majd minden mage pakliban elfér. Classic-ban legalábbis. :D

Blizzard szintén klasszikus lap, szinte bármikor jól tud jönni a játék bármelyik szakaszán. 

Pyroblast egyértelműen csak az arc! Ha már ezzel tradelni kell az már régen rossz. :D

Elven Archer szintén védekező lapként használom, Leper Gnome, Wolfrider ellen főleg. 

Amani Berserker a kettős ügynök a pakliban. Főleg a Knife Juggler miatt került be a deck-be, mivel lényegében ha nem szedi le, akkor csak magát szívatja azzal hogy ebbe dobálja a késeket. Majd mehet a sebzés arcba. De akár mi is meg lőhetjük saját hero power-ünkel. Akkor is erősödik ez a lap. Legtöbb kaszt simán letudja szedni ez igaz, de nem is kell lebecsülni ezt a lapot. Már azzal is csak nyerünk ha elpocsékol rá valami leszedést, vagy arcal gyalogol bele. Nekem volt szerencsém egyszer egy korai Chillwind Yeti-t leszedni ezzel a lappal. 

Bloodmage Thalnos laphúzás és ad +1 spelldamage-t. Late gamebe se rossz. Bár egy EarthShock és egyéb huncutságok megszívatják. Priest is szereti elvenni magának az epic lapjával. ( Cabal Shadow Priest )

Spellbreaker silence lap, tűrhető értékekkel. igazából azért is raktam bele a pakliba a bagoly helyett. Ugyan nem létfontosságú ez a lap, cserébe néha jól jön. Fireball spellel nyugodtan lehet helyettesíteni. 

Violet Teacher játék közepe fele jól jön, spelljeinkell kombozva máris széles boardot tudunk magunknak építeni. És ha erre elpocsékolnak egy leszedést már megérte. 

Azure Drake szintén jó a spellekkel és laphúzás is. Anno szinte minden pakliban kapott helyett ez a lap, most sincs ez másképp. :)

Cairne Bloodhoof lap lényegében a pakli látszólagos tokken jelleg miatt került be. Átlagban 6 manán a Black Knight legendás lapot szoktam használni. Ám ebben a pakliban van több megoldásunk is egy egy problémás lényre így nem éreztem hogy azt rakjam be. Mivel azonban kevés erős lénnyel játszunk így esett a választásom erre a lapra. Önmagában jó, bár sok minden megszívatja ezt is. 

De ha valaki temposabbra akarja venni a figurát akkor azoknak tudok javasolni a helyére egy Argent Commander-t, akik még kontrol orientáltabbra akarják venni a dolgot, azoknak tudok javasolni egy Sunwalker, Hogger, de még egy Frost Elemental lapot is eltudnék képzelni a pakliba. 

Ragnaros the Firelord szerintem ezt a lapot se kell túlmagyaráznom. 

Alexstrasza lapot általában az ellenfelünk ellen szeretnénk használni, de ha szükség úgy hozza akkor saját magunkat is felgyógyíthatjuk vele. 

Nagy vonalakban ennyit a pakliról. Tudom nem olyan nagy durranás, mint ahogy én azt beharangoztam. Úgymond nagyobb a füstje mint a lángja. :D

Én minden esetre élveztem vele a játékot. Még mielőtt valaki benyögné hogy hol az Ice Block secret belőle, igen elférne de én nem játszok azzal a lappal direkt. Bevallom sose szerettem az a lapot, még classic idejében sem. Tudom hogy jó, én mindig is csalásnak gondoltam ezt a lapot. 

De így utólag azt kívánnám bár csak ez lett volna az első és utolsó ilyen csaló jellegű lap. 

Minden esetre akinek felkeltette az érdeklődését, tegyen vele egy próbát, és jó szórakozást kívánok a paklihoz!

Következő alkalommal egy izgalmasabb paklival jövök majd, ami egy " Pirate Hunter " lesz. :)

2

Alfons profilképe

Alfons (Rare) - Közösségépítő

BattleTag: alfons#2420

Létrehozott paklik: 457

365 napon belül: 64

Átlagos értékelés: 2.1 (Jó)

Leggyakoribb kaszt: Druid

Mage lapok

Név Mana Támadás Élet
Vanilla szettMana Wyrm x2 1 1 3
Vanilla szettMirror Image x2 1
Vanilla szettArcane Explosion x2 2
Vanilla szettFrostbolt x2 2
Vanilla szettArcane Intellect x1 3
Vanilla szettIce Barrier x2 3
Vanilla szettSpellbender x2 3
Vanilla szettPolymorph x1 4
Vanilla szettBlizzard x2 6
Vanilla szettPyroblast x1 10

Semleges lapok

Név Mana Támadás Élet
Vanilla szettElven Archer x2 1 1 1
Vanilla szettAmani Berserker x2 2 2 3
Vanilla szettBloodmage Thalnos x1 2 1 1
Vanilla szettSpellbreaker x1 4 4 3
Vanilla szettViolet Teacher x2 4 3 5
Vanilla szettAzure Drake x2 5 4 4
Vanilla szettCairne Bloodhoof x1 6 4 5
Vanilla szettRagnaros the Firelord x1 8 8 8
Vanilla szettAlexstrasza x1 9 8 8

Még több Mage pakli

Még több pakli a feltöltőtől ()

#1

2021.12.02 09:57

Kacsito profilképe

Kacsito (Hall of Fame) - Közösség segítő

BattleTag: Kacsito#21724

Tapasztalt játékos

Keres: Egyebet

Van az a cula ami +3 sebzést kap amikor pingelik, az is jó lehet bele :D

There must always be a Hearthstone Hungary…

#2

2021.12.02 12:45 | Válasz: (#1) Kacsito (Hall of Fame) hozzászólására

Alfons profilképe

Alfons (Rare) - Közösségépítő

BattleTag: alfons#2420

' Cula-bashi Berserker '  nekem kicsit drága, de nem rossz ötlet egyébként! :D

#3

2021.12.02 12:47 | Válasz: (#2) Alfons (Rare) hozzászólására

Kacsito profilképe

Kacsito (Hall of Fame) - Közösség segítő

BattleTag: Kacsito#21724

Tapasztalt játékos

Keres: Egyebet

XD az lesz az

There must always be a Hearthstone Hungary…

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás