Összes pakli Új pakli

Standard- Aggro Demon Hunter ( Murder at Castle Nathria )

Minden információCsak a pakli lapjai

Leírás

Egy Prince Renathal-os Druid pakli elleni harcom, végül győzelemmel zárult!  Itt még szerepelt pár olyan lap amit későbbiekben kicseréltem. 

2. meccsem egy Paladin ellen volt, egyben ez lett a 2. győzelmem a paklival. Kicsit sajnáltam mert egy amolyan basic paklival volt ellenem, és nem nagyon tudott velem mit kezdeni. Későbbiekben lesz majd ellenpélda is, amikor meg engem gyaláznak meg nagyon csúnya módokon. :D

Na itt van az 1. vereségem, ahogy látható nagyon kevés kellett volna. Ez a oly közel, mégis oly távol kategória. 

Úgy hogy igen a csontvázak bedaráltak. :)

Itt a 2. vereségem! Ahogy már a korábbi képnél is említettem a Paladin meccsemnél, itt jött el a bosszú ideje, eléggé fájdalmas volt. 

3. vereségem szintén egy Mage pakli ellen volt. Ezt csak érdekességnek ragadtam ki, hogy egy lényre elment a Mass Polymorph, amolyan " Nem spóroltam semmin! " módon nyomta az ellenfelem. :P

Hát igen ez jött a Mass Polymorph után, hát ezzel már nyilván nem tudtam mit kezdeni. Egyébként itt kezdődik el a lejtmenet. :/

Aztán jött egy ilyen. Bevallom beleszámolom a győzelmek közé, de ilyen módon szerintem senki nem szeret nyerni. Kivéve ha épp feljebb akar jutni az ember a ranked létrán, és csak egy győzelem hiányzik a kiszemelt rang megugrásához. Legend szerzésnél valahogy sose merült fel nálam se ilyen probléma, akkor valahogy mindig elég a net kapcsolat, és az ellenfelek se táncolnak vissza azonnal. Utóbbi mondjuk megérthető. :P :D

Aztán megint egy Druid játékossal sorsolt össze a rendszer....

...ahol végül sikerült győzelemmel zárni  a dolgot. Egyébként itt már változtattam a paklin, de még mindig nem nyerte el a végleges formáját, mint ami végül látható. 

De egyébként ő is egy érdekesebb listával játszott, ahogy látható is a képen. Gondolom az ImpLock ellen amolyan ellen válasz, vagy techlap, kinek hogy tetszik.

Rogue elleni meccs, végül győzelemmel zárult. Itt még kezdtem reménykedni, hogy talán felfele vezet majd az út.

Első mirror meccs, elég érdekes volt...

...és ahogy látható neki se sok kellett volna a győzelméhez! 

Na aztán jött az ImpLock...

...és végül egyszerűen nem bírtam vele. Ugyanaz az eset ennél a paklinál is mint a Skeleton Mage-nél is. Egyszerűen annyira könnyen és hamar eltudják árasztani az asztalt ilyen kis tokken lényekkel, hogy nem tudsz velük versenyre kellni. Amolyan passzív, agresszív paklik. Ha folyamatosan leütőd a lényeiket akkor az életerőd fogy el, ha meg nem ütöd le őket, akkor meg nem bírsz az asztalukkal idővel, és ugyanúgy bedarálnak. 

Aztán jött egy ilyen csoda...

...és ez mi a franc egyébként? Mi ez a 12-t sebző fegyver, meg az a 13/13-s lény? Na nekem ennél a pontnál lett már picit elegem az egészből. De végül nem idegesített fel még elégé a játék hogy elvegye a kedvem a folytatástól. Magam is meglepődtem így utólag visszagondolva is. Lehet kezdek már immúnis lenni, az ilyenfajta szarságokra.

Aztán jött egy újabb mirror, és szépen bedarált, egyébként nálam pocsékul jöttek a lapok. Szinte csak olyanokat kapta, amikkel korai körökben nem tudtam mit kezdeni. 

Aztán ilyen jött velem szemben. Most mondja meg valaki hogy ez nem szándékos szívatás egyébként. Félreértés ne essék, egyébként remekül szórakoztam ezen, de belegondolva meg, jó tech lap, tech lap, de mit keres ez a paklijában? Mindegy, mondom, jót nevettem ezen, de abszolút olyan az egész mintha direkt ilyen látványosan szívatna a játék. És ez már a sokadik ilyen húzása, de gondolom nem én vagyok egyedül ezzel. 

Aztán természetesen ebből is egy ilyet kap. És én rájöttem hogy ezt utálom igazán a játékban, mikor ilyen undorítóan, és látványosan a pofádba tolja hogy neked itt nem osztottak lapot, itt nem fogsz nyerni! Érzetre legalábbis nekem így jön le a dolog. Egyébként az 50%-s arányt szépen hozza a rendszer, csak miért ilyen pofátlan módon. Mindegy keserű után jön az édes, de valahogy utóbbi se vigasztal meg, ha a keserű utóíze még mindig megmarad. 

Szóval igen, annak rendje és módja szerint, szépen bedarált. Természetesen a BM rész se maradhatott ki, mivel a Tirion Fordring kirakása nélkül is bőven nyert volna. 

Aztán itt szépen belegyalogoltam az új Mage Vengeful Visage secret lapba. :D

Így nem is csoda hogy könnyedén el is vert, de itt is megmutatkozik a különbség. Ez a vereség például kevésbé zavart, mivel itt a saját hülyeségem, és figyelmetlenségem okozta a vereségemet! Ellentétben az előző képeken bemutatott Paladin meccsnél, ahol főleg a lapjárás, és random faktor miatt vesztettem zömével.  

Aztán jött egy ilyen fura Warlock, de ahogy látható, nem sok kellett a győzelméhez. 

Aztán természetesen megint csak egy Paladin jött szembe...

...amit sikerült legyőznöm! Mondjuk azért az a 14/12-s Divine Shield-es Tokken befigyel.

Aztán egy Warrior jött velem szemben...

...ami lényegében semmit nem tudott kezdeni velem. És igazából itt is, nem értem ezeket az éles váltásokat a rendszertől! A képek amiket bemutatók, mind egymás követő meccsek, és láthatjátok hogy egyik meccsben ilyen olyan erősségű paklik jönnek szembe, máskor meg vagy basic paklik ellen dob össze, vagy nekik is rossz lapjárást generál a játék. 

ÉS MOST ŐSZINTÉN MENNYIT LEHET FEJLŐDNI, ÉS TANULNI A PAKLIKRÓL, HA KÖZBEN MEG ILYENEKEN MENNEK EL A MECCSEK! Vagy ott van minden a kezedben vagy sem! 

Utolsó meccsben pedig bejött egy mirror. 

És igen bedarált, de itt már bele is fáradtam a létramászásba, rá is hagytam. Úgy hogy ezzel zárul az este. 

Üdvözletem!

Tegnap este megjöttek a nerfek és lapváltoztatások, ezen felbuzdulva neki is álltam egy Demon Hunter pakli elkészítésének. Olvasgattam a fejlesztői megjegyzéseket egy egy lap kapcsán, és bevallom a Demon Hunter-el valóban nem lehetett haladni vagy csak nagyon nehezen. Én is próbálkoztam már többször, eredménytelenül. Se a deathrattele vonal nem működött, se egy normális aggro paklit nem lehetett köré rittyenteni. Ez az új Relic dolog meg engem nem mozgatott meg. 

Éppen ezért is kaptam fel a fejem mikor az új Magnifying Glaive fegyver, illetve az Abyssal Depths is buffokat kapott. 

Nos nyilván a pakli amit hoztam nektek, csak a tegnap esti meccsek eredménye, és még közel sem optimális, viszont legalább már tudtam nyerni Demon Hunter kasztal is, és látok potenciált egy új aggro vonal megjelenésében. 

Viszont, csak az ImpLock, és  Skeleton Mage is elég komoly kihívók. Ahogy az egyik bemutatott képnél is leírtam, ezek amolyan passzív agresszív paklik, főleg a Mage esetében igaz ez. Ha leütöd a tokken lényeket akkor, hamar azon kapod magam hogy elfogyott az életerőd, ha meg ignorálod őket, akkor meg egyszerűen elszabadulnak. Utóbbi meg főleg az ImpLock-ra igaz.

Control jellegű pakliknak ezek a kihívások nem feltétlen jelentenek gondot, de nekem például szenvedős volt ellenük játszani, ezzel a paklival. Még egyszer ez csak egy teszt, hogy próbára tegyük a fejlesztők törekvéseit, az általuk megálmodott " Aggro Demon Hunter "-val. Ez persze csak képletesen értendő, és nyilván nem ez az a paklit amit elgondoltak, inkább csak az irány az. 

Ha már Control paklik, akkor ellenük is ilyen felemás meccseket tudtam menni. Ahogy a képeken is láthatjátok a Paladin ha control jellegű volt, minden esetben kicsinált. Főleg az Equality + City Tax kombóval. Utóbbi kifejezetten jó volt ellenem mert a City Tax ugye gyógyítja is.

Nagyon hiányzik egy speciális fegyverhúzó lap is a Demon Hunter arzenálba, amivel fixe fel lehetne húzni a Magnifying Glaive fegyvert. Ezzel is ugye pörgetve a paklit. Valami olyasmire gondolok mint ami van a Shaman-nak is, ez a Cagematch Custodian elemental lény. Valami ilyesmi kellene a Demon Hunternek is, célzottabb laphúzó lapok! De ez csak az én véleményem, mivel így is van már elég laphúzó lapja a kasztnak, de szerintem sokkal többet érnének vele ha nem e mennyiségre, hanem a minőségre mennének. 

Kazakus, Golem Shaper, egyébként jól teljesít még mindig, kicsit sajnálom is hogy kikopott a meta-bol. Bár lehet vannak akik meg örülnek neki. :D

Az Infuse lapoktól én bevallom őszintén, nem vagyok lenyűgözve. Az olyan paklik esetében ahol a Tokken vonal a dominánsabb, pl ImpLock, esetében jók ezek a lapok. Hamar elárasztják az asztalt, gyenge lényekkel amiket könnyű leszedni, könnyebben és hamarabb tudják az Infuse feltételeit is teljesíteni, 

 Ám a szépség hibája az egésznek, hogy ezeket az Infuse lapokat fel is kell ám húzni, és lényegében csak a kezedben foglalja a helyet, mire oda kerül a sor hogy érdemben csinálnának is valamit. 

Épp ezért ebből a pakliból én lehet kivenném a Stoneborn Accuser lapokat. Bár nem rosszak, de előfordult már hogy nem is csináltak semmit, vagy mire igen, addigra meg az életerőm fogyott el. 

Murlocula egy érdekes választás lehet, viszont akkor a Kazakus, Golem Shaper mehet a levesbe. Viszont lehet hogy a Murlocula hosszútávon jobb. Főleg olyan lapokkal mint a Dredger Staff. Ez a lap egyébkén nagyon jó, főleg a Battleworn Vanguard-al. Nem tévesszen meg titeket a listán látható 2/1-s statok, mivel a Battleworn Vanguard is vissza lett állítva eredeti formájára, vagyis kapott +1 hp-t. Dredger Staff-al pedig még brutálisabb tud lenni az első körökben. Nem sok kaszt tudja azonnal megoldani. 

Forensic Duster is felmerült már bennem a két Stoneborn Accuser helyére. 

A Abyssal Depths is egész jó, bár őszintén így a buffal, ( 4 mana helyett 3 manába kerül most már ) a Demon Hunter megkapta a maga Arcane Intellect lapját. Na jó nem akarok rossz májú lenni, mivel az Abyssal Depths így is sokkal jobb mint egy Arcane Intellect, célzottabb laphúzás, mint a Mage laphúzó lapja. 

Nos ahogy többször is említettem ez a pakli még bőven át fog esni, ilyen olyan változásokon, és majd elválik hogy ebből az aggro vonalból valóban lesz e valami vagy sem. 

Én minden esetre ha más nem kedvet kapta arra hogy kísérletezzek ezzel az egésszel. Amit meg bemutattam most nektek egy amolyan dokumentálásnak is felfogható. 

Nem is szaporítanám tovább a szót, akinek felkeltette az érdeklődését a pakli, azok tegyenek vele egy próbát! És bíztatok mindenkit hogy nyugodtan alakítson rajta! Jó szórakozást kívánok a paklihoz!  

Utólagos megjegyzés:. ha jól számoltam akkor 9 győzelem és 9 vereség lett a végeredmény!

Utólagos megjegyzés part II:. Traveling Merchant, és Cobalt Scalebane lapok sokkal jobb eredményeket hoztak mint a korábbi lapok, melyek előttük szerepeltek a pakliban. Traveling Merchant főleg a Battleworn Vanguard lappal kiváló, hatalmas tempó előnyre lehet velük szert tenni! Főleg ha mindkét lap részesült már korábban a Dredger Staff buffolásából.

Sajnos így se tökéletes a pakli, de legalább lehet vele nyerni. Lényegében budget kategóriás a cucc, de lehet vele haladni, még ha lassan is. A combos, vagy lassabb Druid paklikat simán le lehet vele tempózni. Priest 50-50% sokat számít ellenük a lapjárás. Implock is sima liba, ha sikeresen takarítjátok az asztalát. Mage sajnos még mindig kicsinál ha úgy adódik, de volt rá példa hogy sikerült felül kerekednem rajtuk. Hunter-ről pedig nem tudok nyilatkozni, meglepően kevéssel találtam szembe magam, és azok a meccsek is felemás eredménnyel jártak. A secret lapokra érdemes figyelni, viszont meglepően jól tudtam kezelni a Wildseed lapokat ezzel a listával. 

Végezetül csak annyit tudok mondani hogy a tempo play nagyon sokat számít, és ne féljetek kipakolni a cuccokat. Elegendő laphúzással rendelkezünk, a Magnifying Glaive fegyver sokkal jobb lett ezzel kis buffal amit adtak neki. Persze önmagában ez még kevés lenne.  A Battleworn Vanguard, és meglepően Kazakus, Golem Shaper is sokat segít az asztalért vívott harcban. 

1

FIGYELEM: Ennek a paklinak a lapjai már módosítva lettek, a változásokat a pakli jelenlegi lapjai alatt tekinthetitek meg!

Összes értékelés: 3

Alfons profilképe

Alfons (Rare) - Közösségépítő

BattleTag: alfons#2420

Létrehozott paklik: 453

365 napon belül: 62

Átlagos értékelés: 2.12 (Jó)

Leggyakoribb kaszt: Druid

Demon Hunter lapok

Név Mana Támadás Élet
Core szettBattlefiend x2 1 1 2
Forged in the Barrens kiegészítőFury (Rank 1) x2 1
Fractured in Alterac Valley kiegészítőBattleworn Vanguard x2 2 2 2
Core szettChaos Strike x2 2
Fractured in Alterac Valley kiegészítőField of Strife x2 2
Voyage to the Sunken City kiegészítőAbyssal Depths x1 3
Murder at Castle Nathria kiegészítőMagnifying Glaive x2 3 3 2
Core szettIllidari Inquisitor x2 8 8 8

Semleges lapok

Név Mana Támadás Élet
Murder at Castle Nathria kiegészítőDredger Staff x2 1 1 2
United in Stormwind kiegészítőPeasant x2 1 2 1
Voyage to the Sunken City kiegészítőVicious Slitherspear x2 1 1 3
Core szettDire Wolf Alpha x2 2 2 2
Core szettIronbeak Owl x1 3 2 1
Forged in the Barrens kiegészítőMankrik x1 3 3 4
United in Stormwind kiegészítőTraveling Merchant x2 3 2 3
Forged in the Barrens kiegészítőKazakus, Golem Shaper x1 4 3 3
Core szettCobalt Scalebane x2 5 5 5

Pakli változások

Legutóbbi változtatás: 2022.08.24 00:20-kor, az alábbi változásokkal:

Név Mana Támadás Élet
- Core szettGan'arg Glaivesmith x2 3 3 3
- Murder at Castle Nathria kiegészítőStoneborn Accuser x2 5 5 5
+ United in Stormwind kiegészítőTraveling Merchant x2 3 2 3

Még több pakli a feltöltőtől ()

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás