Mana Addict ARCHÍVUM10 tipp a biztosabb győzelemhez

10 tipp a biztosabb győzelemhez

Sunlightthief

Mivel nemrég kezdődött a negyedik teszt szezon, úgy gondoljuk sokat segíthetnek azok a haladóknak szóló tippek, amiket [DKMR]Varranis osztott meg a nagyérdeművel. Ezek a gondolatok a legtöbb esetben összefüggenek egymással és természetesen nem minden szituációban alkalmazhatóak, egyik sem szentírás. Mindenesetre az biztos, hogy jobb helyezést érhetsz el Rankeden, ha megfogadod a következő tanácsokat.

1. Használd ki maximálisan a manád

Kép törölveÁltalános igazság, hogy ha minden körben elköltöd az összes manád (a többi szabály betartása mellett), biztos lehetsz benne, hogy jobb és hatékonyabb köröket tudhatsz magad mögött, mint ellenfeled.

A második körben, ha választhatsz hogy 2 vagy 3 manás kártyát játssz ki, az esetek többségében a 3 manás lesz a jobb. Általában a 3 manás kártya egy fokkal erősebb, ha mégsem, gondolkozz el miért van egyáltalán a deckedben. Ezen kívül később nehezebb lesz kijátszani ezt a kártyát, mert más lap mellett nem fog kijönni a manádból. Azzal, hogy a manaköltségének megfelelő körben játszol ki egy kártyát, a többi körödre manát szabadítasz fel. Ez a gondolatmenet sokszorosan igaz, ha másodikként megkapod a Coint. Tudnod kell, hogy melyik körben lesz legnehezebb kihasználnod teljesen a manád, és akkor segíteni a helyzeten a Coinnal. A legtöbb esetben az körökre megoldhatja "mana-gondjaidat".

Meg kell jegyezzük, hogy nem mindig a maximális manakihasználás a jó play. Jó észben tartani ezt a tippet, de SOHA ne csináljunk hibás playeket, csak azért, hogy elfogyjon az összes manánk a körben. Például ha a második körben te Knife Jugglert játszottál ki egy Warrior ellen, ő pedig a 3. körben megöli azt egy Fiery War Axe-szel, az egyáltalán nem fog téged boldogítani, hogy a Warrior nem használti ki teljesen a manáját saját körében.

2. A random az random

Kép törölveArénás cikkünkben már volt szó erről, de nem lehet eleget hangoztatni. Zavar, hogy a Tinkmaster nem mókussá változtatta Ragnarost vagy Nat Pagle nem húzott neked kártyát? Szerinted ez így nem fair, mert neked sose kedvez a szerencse? Ráadásul minek vannak bent, ehhez úgy érzed nem is kell skill? Az a helyzet, hogy ha nyerni akarsz, ezek a kérdések nem relevánsak. A lényeg csak az, hogy tudod -e kezelni a random faktort.

A legelső pont, ahol előjöhet az RNG, az a decképítés. Beválasztod a deckedbe azokat a kártyákat, amik nem feltétlenül váltják be hozzájuk fűzött reményeidet? Nem kötelező. Sokat hallottuk már, hogy "ha mókust csinál belőle nyertem volna". Ez van, máskor neked lesz szerencséd, mint tudjuk forgandó. Viszont az ilyen kártyákat is tudni kell használni. Ha egy 5/5-ös lényre használod el Tinkmaster képességét, bízva az 50%-ban, hogy rágcsálóvá varázsolja, valószínűleg már rég elvesztetted a meccset és nem ezen fog múlni. Tinkmastert használni akkor a legjobb, ha a metában olyan kártyákra lehet számítani, mint Cairne, Ragnaros vagy hasonló (nem OTK) lények. Mivel rengeteg mostanság az olyan deck, amiben "csak" 1-2 miniont érdemes Tinkelni, talán még az is meggondolandó, hogy átadja a helyét valami másnak a deckben. Ha a metában sok a nagy legendary, jó választás a gnóm, ellenkező esetben csak foglalja a helyet.

A második pont, ahol érdekes lehet az RNG a meccseken jelenik meg. A fentebb említett példával élve, egy Ancient of Lore-ra nem éri meg Tinkmastert ráuszítani, mivel megeshet, hogy plusz egy 2/2-es minionunk lesz és más nem változik az asztalon. Ellenben egy Earth Elementalt, vagy a nagyobb legendaryra kijátszva tempo- és mana előnyt szerezhetünk, akármivé válnak. Beszéljünk kicsit a Knife Jugglerről is, mint RNG lap. Számos aggro deckben szerepel és a győzelemhez fontos, hogy effektíven használjuk a késdobálót. Ha jó sorrendben játszod ki mellette a kártyáidat, helyesen támadsz, megnövelheted annak az esélyét, hogy a kések azt a célpontot találják el, amelyiket szeretnéd. El kell képzelned a legrosszabb és a legjobb eshetőséget, és úgy játszani, hogy lehetőleg a a legtöbbet hozd ki belőle. A Harvest Golem egy jó példa-ellenfél a Knife Jugglernek. Ha képes vagy egy kártyával (mielőtt miniont játszanál ki) megölni a Golem "első részét", akkor megvan az esélye, hogy a 2/1-es törött gólem belehal egy késbe, így megmentheted a Jugglert. Akárhányszor egy olyan szituáció lép fel, ahol számít a véletlenszerűség, jól gondold végig a lehetőségeidet és igyekezz a legpozitívabb verziót játszani.

Még egy szót ejtsünk a random faktorról: ne hagyd, hogy megőrjítsen. Mint ahogy az arénás cikkben is leírtuk, ha felidegesít a kártyajátékok egyik alap tényezője, nem a szerencse miatt fogod elveszteni a meccset, hanem a saját figyelmetlenséged miatt, amit a dühöd okoz.

3. Tudd, melyikőtök az aggresszor

Kép törölveHosszabb cikkek szólnak erről, ami nem is csoda. Egy olyan játékban, ahol az elsődleges removal (leszedés) a minionokra hárul, rettenetesen fontos, hogy megértsük, melyikünk milyen szerepet tölt be. Az aggro deckeknél általában egyértelmű, hogy ki a "támadó" fél, a control deckeknél pedig a "védekező". Az aggro vs aggro szituációkban azonban ennél trükkösebb a válasz.

Ahhoz, hogy ezt eldöntsd, tedd fel magadnak a kérdést: "Ha az ellenfelem hősét támadom, ő kénytelen lesz a minionjaimat támadni?" Ha a válasz igen, akkor abban a helyzetben te vagy az agresszor. Ha ilyenkor mégis az ellenfeled minionjait támadod elesel attól a sebzéstől, amit bevihettél volna a hősére, pedig ő megtette volna ezeket a trade-eket helyetted, mert nincs más lehetősége. Természetesen előfordulhatnak helyzetek, amikor a következő körben az ellenfél hatékonyabban is tradelhet, a kezében lévő lapoktól függően. Ezesetben érdemes letrade-elni a minionjait és csak a maradék lényünkkel ütni a hősét. A Tauntos minionok jó példák erre, mivel az ellenfélnek úgyis azokat kell ütnie, így mi nyugodtan az arcába csaphatunk egyet.

4. Hátráltasd az ellenfeledet a saját körében

Kép törölve"De hát nem is tudok semmit csinálni az ő körében" - mondhatnátok, de itt nem is erről van szó. Épp ellenkezőleg. A lényeg az, hogy ő is csak a saját körében tud kijátszani lapokat. A Secreteket kivéve nincs olyan lap, amikor az ellenfeled beleszólhat, hogy mit csinálsz a körödben. Tiéd az irányítás, próbáld hát meg a lehet legjobban "elrontani" az ő következő körét.

Mivel a jelenlegi metában szinte kívülről fújjuk a hősökhöz tartozó legerősebb deckek stratégiáit, nem lesz olyan nehéz kitalálni, mikor mit csinálhat. Gondolkodj egy kicsit, hogy mi jön ki a manájából, ha átadod a cselekvés jogát, és mi lesz a célja a következő körben és a meccsen. Ha Druid ellen játszol, legyen előtted Taunt, vagy legyen elég HP-d, hogy a 9. kört túléld, ahol általában előkerül a Force of Nature + Savage Roar kombó. A Taunt általában felborítja az ellenfél stratégiáját. Pont ilyen helyzetekbe kell belekényszeríteni, hogy olyat kelljen tennie, amit amúgy nem szeretne. Például, ha az ellenfelednél van lent egy Yeti, nálad pedig egy Azure Drake, mindenképp sebezd meg a Yetit, mert így már neki nem a legjobb trade elveszteni azt, ha le akarja ütni a Drake-et.

5. Ne csak az aktuális körre figyelj

Kép törölveSokszor a legkézenfekvőbb play vezet a meccs elvesztéséhez. Ha az ellenfeled nagy előnyre tett szert, megeshet, hogy még ha jó trade-eket csinálsz is, elveszted a játékot, mielőtt behozhatnád a hátrányt. Ezekben az esetekben olyan taktikát választanod, ami a legjobban kihasználja a deckedben lévő maradék kártya nyerési potenciálját. Megeshet, hogy csak úgy győzhetsz ha felhúzol egy Charge-os lényt.

Az is előfordulhat, hogy egy aggro deck ellen jobb lerakni egy Thalnost és a hős képességével bepróbálkozni a spell damage totemért a köv. körös Lightning Storm buffolására, minthogy kihozol egy Earth Elementalt, ami mellett "elszalad" majd a kis lények fele. Tudd mikor van értelme kockáztatni és vállald be azokat a "YOLO" playeket, mert a meccs is élvezetesebb lesz tőle.

Az egy dolog, hogy tudsz két körre előre gondolkodni, hogy mit szeretnél kijátszani a kezedben lévők közül. Viszont az, hogy tökéletesen tudod, hogy a decked hogy fogja megnyerni az adott hős és deck ellen a meccset, már egy teljesen más tészta. Ahhoz, hogy a neked legkedvezőbb boardot kialakítsd a győzelemhez, sok tapasztalat és tervezés szükséges mind a játék, mind a deck építés terén.

6. Dobj be egy-két meglepetés lapot

Kép törölveA meglepetés ereje nagy fegyver. Szerinted hogy érezte magát, aki ellen először kijátszották a Leeroy + 2x Cold Blood + 2x Shadowstep kombót? Biztos elkerekedett a szemük. Akinek pedig bejött a kombináció, biztos jó sok meccset nyert ezután is vele. A tanulság ebből az, hogy mindenképp megéri egy pár erősebb kártyát beválogatni, amire az ellenfél a jelenlegi metában nem feltétlen számít.

Ha nem számol velük, nem fog ellenük védekezni, nem készül rájuk. Ha ismered a metát, az olyan a lapok, mint a Mind Control Tech, The Black Knight, Big Game Hunter, Crazed Alchemist és társaik óriási meglepetést okozhatnak és meccseket nyerhetnek neked. Ha az ellenfél számol például a Mind Control Tech-el (mert sokan játsszák a metában), nem fog kitenni 3-nál több miniont. Viszont ha nem figyel, ki tudja mit lopsz tőle!

Hogy melyik kártya az igazán meccsdöntő az a metával folyamatosan változik, de legyen legalább 2-3 olyan lapod a deckben, ami váratlanul érheti az ellenfelet.

7. Kutatás, kísérletezés, tanulás

Kép törölveMivel ezt a cikket olvasod, jó úton jársz. Nem minden deck és kártya egyenlő. A különbségeket, erősségeket a legjobban a teszteléssel ismerheted meg. De ahhoz, hogy érdemben tesztelhesd a deckedet a metában lévő komolyabb deckek ellen, el kell jutnod egy bizonyos szintre. Ehhez pedig meg kell tanulnod jól játszani.

A Hearthstone-ban a tanulás nem egy nyögvenyelős dolog, mivel abszolút élvezetes cikkeket, streameket, podcastokat találhatsz minimális idő befektetésével. A lapok és a meta ismerete már fél siker. Ezen kívül abban is segítenek a top játékosok streamjei, hogy olyan playeket, kombókat, játékstílust ismerj meg, amire magadtól nem feltétlenül jönnél rá. Sokszor ugyanolyan deckkel egy másik player más a lépést választ, mint amit Te tennél az adott helyzetben, és lehet, hogy neki van igaza.

8. Gondold át még egyszer

Kép törölveNe legyél az, akit szívatnak a chatben, hogy nyerhettél volna, te meg benézted. Még a legjobbakkal is előfordul, de azért mindig számold át kétszer a manád, a sebzést. Ne lődd el egyből az ellenfél minionjára a spelled, nézd meg van -e jobb megoldás. Keresd a nem annyira kézenfekvő playeket, hátha jobban jössz ki a helyzetből. Az ilyen gondolkodásmód választja el a legjobb játékosokat a többitől.

9. Tanulj a hibáidból

Kép törölveIsmétlés a tudás anyja - tartja a mondás. Ez a hibáknál pont ellenkezőleg működik. Épp ezért nem elég ha csak folyamatosan játszod a meccseket a pakliddal és nézed a nyert meccsek százalékos arányát, majd eldöntöd, hogy ez a pakli pocsék. Tudnod kell, hogy mikor, hol játszhattál volna jobban és emlékezni rá a következő meccsek alkalmával. Ne fogd a randomra, a rossz húzásra elsősorban, gondold át, mit csinálhattál volna másképp.

Sok kezdő kér segítséget pakli építésben, de a gyakorlottabb játékosoktól azt már nem kérdezi meg, hogy miért épp azokat a lapokat és miért épp arra a másik kettőre kell lecserélnie. Ezzel a félinformációval semmit nem érnek nem olyan rég óta játszó társaid. Tudniuk kell, hogy miként kéne működjön a deckjük (a nekünk tetsző játékstílushoz kéne eleve decket és hőst választani), és hogy a kártyák mire szolgálnak benne. Csak példaképp, ha egy Hunter deckben eddig Hunter's Mark + sebzéssel "oldottad meg" az ellenfél Tauntos minionjait, majd azt mondták cseréld le Ironbeak Owl-ra a Markot, rá kell jönnöd, hogy miért.

Lehet nyugodtan mutogatni a win rate-et, de sokkal fontosabb a győzelemhez az egyes körökben lezajlott adok-kapok. Meg kell találnod azt a kártyát, amivel jobbá teheted a decked, ami "olyan jól jött volna most". Ne az alapján ítélj meg egy lapot, hogy nyertél vagy vesztettél, hanem, hogy teljesíti -e a neki szánt feladatot. Igen? Akkor lehet, hogy bent kéne hagynod a paklidban, még akkor is, ha így is vesztettél. Talán másik kártya, vagy nem is egy lap az oka.

10. Meríts erőt a közösségből

Kép törölveEz talán idétlenül hangzik, de nem véletlenül írjuk ezeket a cikkeket. Sokkal könnyebb dolgod lesz, ha egy haveroddal ketten arénáztok "több szem többet lát" alapon. Rengeteget lehet így tanulni, és te is elmondhatod a tapasztalataidat a többieknek. Paklikat tesztelhetsz másokkal, anélkül, hogy csillagokat buknál a folyamatban, ha nem válik be a deck. Bátran megkérdezhetsz szinte bármit, biztosan lesz aki válaszol.

A lényeg csak az, hogy értsd a kérdésedre adott választ teljes egészében, és ne kizárólag másokra támaszkodj. Szóval jöhetnek bátran a kérdések, a posztok, az élmények, vagy irány a TS, ha élő szóban kérdeznél inkább, ott megtalálsz minket.

Ha sikerül a tanácsok egy részét megfogadnod, és tudatosan játszani a játékot, biztos lehetsz benne, hogy sikeresebb leszel. Köszönjük utólag is a hasznos tippeket [DKMR]Varranis-nak.