Mana Addict ARCHÍVUMA Freeze Mage-ezés tudománya

A Freeze Mage-ezés tudománya

ChrlNwbrn

Bevezetés


Kép törölve

Sziasztok,

Camzeee vagyok és egy újabb mélyreható pakli elemzéssel jelentkezek, ezúttal a klasszikus Freeze Mage-dzsel. Nagyon régóta nem játszottam vele, aztán az előző szezon végén ismét elővettem és sikerült vele elérnem a Legend rankot. A pakli nagyon sokat erősödött az Emperor Thaurissan megjelenése óta, úgy érzem, talán az egyik legerősebb pakli jelenleg. Azonban érdemes néhány dolgot leszögezni ezzel kapcsolatban.

Véleményem szerint a Freeze Mage egyike a legtöbb tudást igénylő pakliknak. A kombó paklik mindig is a legnehezebbek közé tartoztak, mivel az ellenfelek és a potenciális játék lehetőségeik pontos ismerete szükségeltetik hozzájuk. A Freeze Mage eleget is tesz az előbb említetteknek azáltal, hogy nem épít nagy boardot és early-game-ben semmit nem csinál, csak az időt húzza. A végső túlélési mechanizmusát is körülményes használni és tele van veszéllyel, valamint a win condition-je (szerk.: a győzelem feltétele) is kombó orientált.

Azonban érdemes elsajátítani a paklit, mivel ez az egyik legerősebb a játékban, valamint ennek vannak a legjobb match-upjai. A Paladin, Mech Mage, Priest, Hunter, Warlock (a Zoo és a Hand is) és a Rogue kedvező match-upnak számítanak. Ez 6 class a 9-ből, amik ellen a Freeze Mage a favorit.

Egyedül a Warrior (főként a kontroll variáció) számít igazán rossz match-upnak, a Druid és a Shaman nagyban függ a lapjárástól. A Druid nagyjából 50-50-nek vagy talán egy picit rosszabbnak számít a rampelés és a Force of Nature + Savage Roar kombó miatt. Az agresszív Shamanok rengeteg sebzést tudnak bevinni, mielőtt elkezdhetnéd takarítani a boardjukat és ezáltal hamar véget vethetnek a játéknak.

Ha szereted a nagy spell kombókat és szeretsz a százalékok alapján játszani, akkor a Freeze Mage egy remek választás a számodra, én pedig megmutatom, hogyan is nyerhetsz vele.

Játékmenet


 

Mielőtt nagyon belemerülnék a részletekbe, fontos, hogy megértsd, hogyan is működik a pakli, hogyan kell megtervezned a köreidet. Ez nem egy Zoo, ahol kijátszod a lényeid, amikor lehetőséged van rá. Az, hogy MIKOR játszod ki a lapjaid, sokkal inkább számít, mint más paklik esetében. Rendszerint csak annyi erőforrást használj el, amennyi az életben maradásodhoz szükséges. A Freeze Mage-nek gyakran van kétségbeesett hangulata, mivel nagyon sokszor fejezed be a játékot 1 hp-n, de mindaddig, amíg tudod, hogyan nyerhetsz és melyik lapjaid mentek ki, addig játékban vagy.

A játék menete általánosságban így néz ki: 1-4. körben lapokat húzol, kijátszod a Mad Scientisteket/Secreteket. Ennyi. Az Ice Barrierek magasan tartják a hp-d és időt nyernek számodra. Ezalatt próbáld meg lassítani az ellenfeled játékát early-game-ben Fireblastokkal, és próbálj meg minél kevesebb sebzést kapni. Legkorábban az 5. körben tudod teljesen letakarítani az ellenfeled boardját a Doomsayer + Frost Nova kombóval. Innentől kezdődik a mid-game, ahonnan is a pakli a nevét kapta.

A mid-game teljes egészében a fagyasztásról szól. Arra kell törekedned, hogy konzisztensen fagyaszd az ellenfél boardját a Frost Nova-val és a Blizzarddal, ezzel előkészítve a late-game burstöd. A Freeze Mage szépsége abban rejlik, hogy gyakran csak egy lapra van szükséged - egy Frost Nova-ra vagy Blizzardra ahhoz, hogy teljesen megállítsd az ellenfeled. Ezzel időt nyersz, amíg felhúzod a win conditionjeid.

Late-game-ben kezdődik a móka. Eddigre ugyanis elegendő kártyádnak kell lennie ahhoz, hogy hatalmas mennyiségű sebzést okozz, valamint kell lennie egy aktív Ice Block-odnak, ami megakadályozza, hogy meghalj. Gyakran Alexstrasza a kulcs lap a paklidban, valamint jelzi a late-game kezdetét, mivel akár 15 sebzést is okozhatsz a semmiből. Ez egy nagyszerű kezdés sebzés szempontjából és ez után gyakran egy kör alatt ki tudod végezni az ellenfelet a Fireball, Frostbolt, Ice Lance lapok kombinációjával. Ezen felül azonban nagyon limitáltak a lehetőségeid a játék befejezésére.

Íme az össze sebzés a pakliban:

Kép törölveBorzasztóan kevésnek tűnik, igaz? Önmagában ennyi sebzésed van (leszámítva azt az elhanyagolható mennyiséget, amit az early-game-es lényeid okozhatnak). Tehát nagyon körültekintőnek kell lenned, amikor úgy döntesz, hogy használod bármelyiket is ezek közül. Vannak olyan helyzetek, amikor szükséges elhasználni néhány burst spelled leszedés gyanánt, de csak akkor, ha nincs más megoldásod vagy ha még így is marad elég a lethal (szerk.: halálos sebzés) biztosításához.

A későbbiekben ki fogok térni a lethalre, de most nézz rá erre a szűk listára és emészd meg azt a tényt, hogy sokkal kevesebb lehetőséged van nyerni, néhány másik paklival ellentétben, és ha nem vagy elég óvatos, kerülhetsz olyan szituációba, ahonnan kizárt, hogy megnyerd a játékot.

Az Archmage Antonidas az egyik alternatív win condition-öd, ha a “nyers” spelljeid nem lennének elegek. Potenciális forrása a végtelen Fireballnak, azonban ez ritkán kivitelezhető. Az Emperor Thaurissannak köszönhetően sokkal könnyebb a képességét effektíven használni, az egykoron luxusnak számító végtelen Fireball mennyiség mostanra a pakli felbecsülhetetlen előnyévé vált. Erre bővebben kitérek az elkövetkező kártya elemzésekben.

Kártya elemzések


 

2x Ice Lance - ezek felelnek a burst befejezésért. Nyilvánvalóan halálos sebzésként használhatóak a legjobban, továbbá szinergia a Frostbolt-tal. A Thaurissan miatt különösen erős lapok, mivel leviszi a mana-költségüket 0-ra. Nagyon ritkán szoktam lényekre elnyomni az Ice Lance-t, de néha ez a helyes, ha kétségbeesetten szeretnéd elkerülni a halált, és belehúzni valamibe, amivel nyerhetsz.

2x Frostbolt - hihetetlenül jó kártyák, megalapozhatod velük az Ice Lance-t, halálos sebzést okozhatsz és akár 2 manás leszedésként is használhatod őket, olyan nagy prioritású célpontokra, mint a Knife Juggler. El se tudok képzelni Mage paklit ezek nélkül.

1x Bloodmage Thalnos - egy eléggé alul értékelt legendary, a legjobban a spell kombó pakliban teljesít, amilyen ez is. Lapjárástól függően használhatod laphúzásra vagy megtarthatod, hogy növeld vele a spell-jeid sebzését.

2x Mad Scientist - az egyike annak a két kártyának, amit mindig szeretnél a kezdő kezedben látni. Gyakorlatilag egy 2 manás secret egy 2/2-es testtel. Fenomenális értéket képvisel, minél hamarabb húzod fel és játszod ki, annál jobb.

2x Doomsayer - egyike a kedvenc kártyáimnak. Számos kreatív módon használható az ellenfél megakasztására és nehéz szituációba hozására. Remekül kombózható a Frost Nova-val vagy a Blizzarddal, valamint nagyon jól kijátszható vele a Mech Mage Mirror Entity-je. Ezen felül nagyon jól szuperál Sylvanas Windrunnerrel szemben.

A Sylvanas nagyon jó lap, de a Doomsayer miatt labilis a Freeze Mage ellen. Kijátszod a Doomsayert, majd egy Fireball-lal elpusztítod Sylvanas-t, így ő megkapja a Doomsayert és azonnal elpusztul a boardja. Egy másik alternatíva, hogy először Blizzardolsz, majd Frostbolttal elpusztítod Sylvanas-t, ezzel megajándékozva az ellenfeled egy Doomsayerrel. Kiélheted a kreativitásod, a lényeg az, hogy az ellenfeled megkapja a Doomsayert Sylvanas deathrattle-je által.

1x Explosive Sheep - board clear és megoldást jelenthet a gyakran borzasztó 4. körre. Segít a Paladin és a kis 1/1-es raja ellen, valamint egy másik remek kártya a Mirror Entity számára.

1x Novice Engineer - az egyetlen cserélhető kártya a pakliban. Úgy döntöttem, hogy inkább játszok Novice-szal, a kártyahúzás miatt, egy plusz board clear helyett. Személy szerint jobban szeretem az Engineert a Loot Hoarderrel szemben, mivel ennek azonnali hatása van. Az, hogy előbb húzol lapot, sokkal jövedelmezőbb lehet egy reménytelen late-game szituációban, amikor lethal vagy Ice Block után kutatsz.

2x Arcane Intellect - a laphúzás tölti ki majdnem a pakli felét, és ez a legtisztább formája. Ez a másik olyan lap, amit minden mulligan során megtartok (szerk.: a másik a Mad Scientist). Egy felbecsülhetetlenül értékes kártya, ami kulcs a pakli win condition-jéhez.

2x Ice Barrier - 8 hp-s gyógyulás, pont erre van szükséged early-game-ben. Továbbá szinergia a Mad Scientist-tel, amitől csak még értékesebb lesz. Mindig előbb játszd ki a Barrier-t, mint az Ice Blockot, mert a játék későbbi szakaszában az ellenfél kicselezheti a Barriert spell-ekkel, míg a korai szakaszban kénytelen a lényeivel betriggerelni.

2x Ice Block - az utolsó védelmi vonal, amire szükséged van. Időt biztosít a Freeze Mage-nek, hogy a halálba burstölhesse az ellenfelét. A legjobb, ha a Mad Scientist által triggerelődik a játék elején, de sokkal jobb, ha az end-game-ben a kezedben van, így te is kijátszhatod manuálisan. Légy óvatos, az Ice Block nem aktiválódik a te körödben. Ezért a Fatigue-be belehalhatsz, valamint a Hunter Explosive Trapje is átüt az Ice Blockon. Sajnálatos, de a Kezan Mystic egymagában megalázza a Freeze Mage-et, mivel ellopja az utolsó reményed a túlélésre.

2x Frost Nova - Fagyasztás! Ez a kártya egyet jelent a tömény fagyasztással, remekül megakasztja az ellenfelet és megóv a bejövő sebzéstől. Lehetőleg próbáld meg összekombózni a Doomsayerrel, hogy letakarítsd a boardot (hacsak nincs silence-e az ellenfelednek). Ezen felül az Ice Blockkal együtt egy szolid 6. körös játék.

2x Acolyte of Pain - a kártyahúzás szerepét tölti be, valamint az egyik legtöbbet misplay-elt (rosszul használt) lap a pakliban. A classok 90%-a ellen, nem jó kijátszani az 5. kör előtt, amikor is meg tudod pingelni és azonnal húzni belőle egy lapot. Mindig próbálj meg legalább 2-t húzni belőle. Az egyetlen match-up, amelyikben javasolt korán kijátszani, az a Priest. Majdnem az összes Priest játszik Cabal Shadow Priesttel, amivel ellopják az Acolyte-od, ezzel megakadályozva a laphúzásod. Például a Northshire Cleric ellen játszd ki korán, hogy húzhass belőle, mielőtt ellopnák.

2x Fireball - Égj! Legtöbbször halálos burst sebzésként használod, de nem csak erre jó. Nagyon sok olyan játékost ismerek, akik makacsul tartogatják, még akkor is, ha a játékot eldönthető fenyegetés van a board-on, mint például az ellenfél Thaurissanja. Kettő van belőle a pakliban és potenciálisan még több is az Antonidas-ból. Ha a körülmények azt diktálják, nyugodtan játszd ki az egyiket, hogy meggátold az ellenfeled board építését, amit amúgy máshogy nem tudnál megoldani. Noha természetesen jobb megtartani mindkettőt, kivétel ha a legveszélyesebb lényekről van szó, mivel ez is egyike a csekély burn spellednek, és kifogyhatsz a sebzésből, ha túl könnyelműen használod őket.

2x Blizzard - AoE (szerk.: Area of Effect = területi hatás) fagyasztás, és a sebzése kiválóan megakasztja az ellenfelet. Képes legalább egy körig kikapcsolni az ellenfél boardját, és segíthet csökkenteni a fenyegetéseit. Gondolkodtam rajta, hogy az egyiket lecserélem egy Cone of Cold-ra, de végül a Blizzard mellett döntöttem, mivel ez az egész boardra hat.

1x Emperor Thaurissan - újdonság a Blackrock Mountain-ből, ami új életet lehelt a Freeze Mage-be. Fantasztikus, mivel csökkenti a spelljeid költségét, így effektívebben tudod használni Antonidas-t. Továbbá lehetővé teszi a burst-ölést, ami egyenesen unfair (szerk.: nem tisztességes). Próbáld üres boardra kirakni, ha lehetséges, vagy tartogasd addig, amikor is csökkentheti az Ice Lance-ek és a Frostboltok költségét. Ezen kártyák mana-költségének csökkentése jelenti a legnagyobb különbséget az end-game burstöd számára. Általában inkább megtartom, amíg nem tudom csökkenteni vele a kulcs kártyák költségét, amik a lethalhöz kellenek.

1x Flamestrike - tökéletes clear a nagy boarddal rendelkező Zoo vagy Grim Patron Warrior ellen. Nagyot üt és resetelheti a boardot. Egy elég belőle, mert ha felhúzol belőle kettőt, amikor inkább sokkal dinamikusabb kártyákra lenne szükséged, elveszítheti neked a meccset.

1x Archmage Antonidas - önmagában Antonidas-ról egy egész cikket írhatnék. Ebben a pakliban alternatív win conditionként funkcionál, amivel további Fireballokat generálhatsz. A klasszikus aktiválása: Antonidas → Frostbolt → Ice Lance, a 10. körben. Azonban most már könnyebb kinyerni belőle néhány Fireballt, az Emperornak köszönhetően, például: Antonidas → Frost Nova → Ice Block, de akár kombinálhatod az Ice spelljeiddel is. Amikor kijátszod, próbálj meg legalább KETTŐ Fireballt kinyerni belőle. Ha alternatív win conditionként játszod, akkor szükséged lesz további burnre.

1x Alexstrasza - biztos lehetsz benne, hogy mindig a paklid legalján van. Csak viccelek. Gyakran ez az egyetlen lap, amire szükséged van a győzelemhez, jobban mint bármi másra. Ha jól állsz a boardon és tudod aktiválni Antonidas-t, akkor elkezdheted burn-ölni az ellenfeled full hp-ról (szerk.: teljes életről; 30 hp). Azonban a legtöbb match-upban, nagyon meg leszel szorongatva és szükséged lesz az azonnali sebzésre Alexstrasza Battlecry-jából, hogy elérhető közelségbe kerülj a lethalhöz. Majdnem mindig az ellenfeledre kell “Alexstraszaznod”, míg neked ott lesz az Ice Block. Nyersz egy kört, az ellenfeled rákényszerül, hogy kiüsse az Ice Blockod és elbánjon Alex-szel, valamint egy sokkal kényelmesebb pozícióba kerülsz. Ha néhány különösen agresszív pakli ellen játszol, lehet, hogy magadra kell “Alexstraszaznod”, de ez csak legvégső esetben fordul elő, nem ez a normális. A legjobb tanácsom vele kapcsolatban az, hogy húzd fel. Nagyon sok meccset buktam el, mert nem sikerült felhúznom.

1x Pyroblast - 10 sebzés az arcba, pontosan erre van szükséged kivégzés gyanánt. Szeretem végső csapásként használni, mivel gyakran nehéz 10 manát jól elkölteni egyetlen lappal, amire nincs hatással a board. Játékokat nyer meg neked és úgy érzem szükséges a konzisztens bejezések biztosításához. Láttam, hogy valaki nem játszik Pyroblastot, de engem megnyugtat, hogy tudom, valahol van 10 seb a paklimban, amit az ellenfél nem tud kivédeni.

Kép törölve

Haladó tanácsok és stratégia


 

Szeretnék megosztani veletek néhány részletes stratégiát a Freeze Mage-dzsel kapcsolatban. Úgy hiszem, hogy az egyik legnehezebb pakli a játékban, mivel a sorozatban elkövetett kisebb hibák vagy a rossz “kéz menedzsment” a meccs elvesztését eredményezheti. Íme néhány tipp a paklihoz, a játék egyes szakaszaira lebontva.

Early Game

  • Lap húzás - “életbevágóan” fontos az egyes kulcs kártyák felhúzása, mivel ezek nélkül nem működik a pakli. Minden egyes felhúzott lappal egyre közelebb jutsz a halálos spell sebzés kombinációhoz vagy Alexstraszahoz vagy az életben maradáshoz szükséges Ice Blockhoz.
  • Az Acolyte nem 3. körös játék - mint azt már említettem korábban, soha nem szabad kijátszani a 3. körben, csak kivételes esetekben. Ennek az az oka, hogy ha nem húzol belőle azonnal lapot, akkor legtöbbször csak egy kártyát fogsz húzni belőle, ez nem elfogadható és akár a meccs későbbi szakaszát is tönkreteheti.
  • Doomsayer kirakása üres board-ra - egy nüansznyi játék, ami bizonyos helyzetekben aranyat ér. Néha nagyon jól jöhet egymagában kirakni, mivel elveszi az ellenfeled körét, ezáltal kijátszhatod a tempo losing (szerk.: lapok, amikkel tempo-t vesztesz) kártyáid, ilyen például az Arcane Intellect.

Mid Game

  • Tartsd magasan az élet pontjaid - mid-game-ben dől el a legtöbb Freeze Mage meccs. Nagyon fontos előre tervezni, így néhány körön keresztül olyan magasan tarthatod az élet pontjaid, amennyire csak lehetséges. Például: a Frost Nova csábítónak tűnhet egy Face Hunter ellen az 5. körben néhány minionnal szemben, de egy Ice Barrier kijátszása bölcsebb döntés, mivel ugyanannyi sebzést fog fel, míg a Nova akár többet is felfoghat a következő körben.
  • A win condition-öd eltervezése - a 6-7. körre már nagyjából körvonalazódnia kell a late-game-ed kimenetelének. Ideális esetben van egy Alexstrasza a kezedben és biztonságosan ki tudod játszani az Ice Block-ot. A valóságban azonban gyakran nem így alakulnak a dolgok, szóval el kell gondolkoznod az alternatívákon. Vannak olyan helyzetek, amikor rengeteg sebzés van a kezedben, de lények vagy “akasztó” mechanizmusok (szerk.: pl. Frost Nova) nincsenek. Ilyenkor nincs más választásod, mint elkezdeni burstölni az ellenfelet full hp-ról és reménykedni, hogy nincs nála gyógyulás. Az Archmage Antonidas szintén egy jó alternatív win condition lehet. Ha sikerül kétszer aktiválnod, akkor már lesz elég burst sebzésed arra, hogy kivégezd full hp-ról az ellenfeled, feltéve, ha addig sikerül életben maradnod. A mid-game-ben meg kell tervezned az ellenfeled kivégzését és meg kell próbálnod a lehető legtöbb értéket kinyerned a “fagyasztó” és “akasztó” mechanizmusaidból.
  • Az Emperor Thaurissan kijátszása - olykor nehéz kijátszani, ha nagyon nagy nyomás nehezedik rád. Érdemes addig betartani, amíg csökkentheted vele néhány értékes lapod mana-költségét. A legjobb egy Doomsayer-es board clear után kijátszani, viszont a silence-ek miatt gyakran más a helyzet. Ha nincs igazi fenyegetés a board-on és kevés lap van a kezedben, valamint valószínű, hogy az ellenfeled keze is tele van leszedésekkel lények helyett, érdemes inkább megtartani és lapokat húzni, amíg lesznek erősebb játékaid.

Late Game

  • Az ellenfél Alexstrasza-zása - a Freeze Mage teljes egészében egy “mindent bevállalsz vagy semmit” pakli. Nincs köztes állapot és nincs sok lehetőséged nyerni. Ha magadon használod Alexstrasza-t az ellenfél helyett, azzal nyerhetsz még egy kört, viszont ez jelentősen csökkenti a győzelmi esélyeid. Például: úgy körbejátszani a Druid Force-Roar kombóját, hogy magadra Alexstraszazol a lehető legrosszabb döntés, mivel nem igazán tudsz board controlt tartani és az ez utáni körökben úgyis kikapsz. A helyes döntés az, ha inkább agresszívan játszol és megkockáztatod, hogy nincs nála a kombó.
    • Az egyetlen match-up, amiben általában helyes döntés defenzíven használni Alexstrasza-t, az a Face Hunter. A Face Hunter legtöbbször elveszti a board control-t, végül csak a hero powerét nyomkodja és reméli, hogy belehúz valamelyik charge-os lényébe vagy egy Kill Command-ba. Ezen felül Alex “teste” (szerk.: maga a 8/8-as lény) szintén fenyegetés számára, mivel nincs rá elég sebzése tartalékban, hogy megoldja.
  • Figyelmesen játszd ki a spell-jeid - láttam már olyan horrorisztikus misplay-eket, ahol egy játékos minden ok nélkül elhasználta az Ice spell-jeit, ezzel elbukva a halálos sebzést. Mindig Frostboltozz az Ice Lance előtt! Továbbá tartsd számon, hogy maximálisan mennyi sebzést tudsz kiosztani. Néha többet, mint gondolnád, köszönhetően a Bloodmage Thalnos spellpower boostjának (szerk.: növeli a spell-jeid sebzését 1-el). Persze van olyan is, hogy kevesebbet, mint amennyit számoltál.
  • A több körös lethal megtervezése, a gyógyulást is beleszámolva - jelenleg nagyok sok pakli játszik legalább egy vagy kettő gyógyulással. A Druid-oknak ott az Ancient of Lore, a Paladin-nak a Lay on Hands, a Priestnek a Holy Fire, valamint gyakori az Antique Healbot is a midrange paklikban. Amikor az ellenfeled leburstölésére készülsz, számolj egy vagy két gyógyulással, ne “mindent bele” alapon cselekedj, amikor játszhatnál biztonságosabban is. Néhány spell elhasználásával lethal távolságba kerülhetnél vagy lehetne egy biztonságos Archmage Antonidas köröd.
  • A Loatheb körbejátszása - teljesen körbejátszhatod, egészen addig, amíg erre van lehetőséged. Egy jó játékos betartja addig a körig, amikor neked spelleket kell kijátszanod. Itt egy példa arra, hogyan tudod körbejátszani:
Kép törölve

Ebben a szituációban már elhasználtad Alexstraszat, hogy beállítsd 15-re az ellenfeled hp-ját. A fent lévő secret-ed egy Ice Block. Az ellenfeled egy Shaman, aki csak ritkán játszik gyógyulással, szóval két kör alatt biztonságosan ki tudod végezni. Két lehetőséged van: Fireballozhatsz és/vagy Frostboltozhatsz, valamint egy Frost Nova-val megbéníthatod a boardját, de akár lőhetsz 10-et is az arcába a Pyroblast-tel.

Vitatkoznék azzal, hogy a Pyroblast lenne itt a legjobb játék a kis spellek helyett. A logikus lépés mégis ez, mivel ha az ellenfél kijátszik egy Loatheb-et, akkor a következő körben még mindig legális vagy egy Fireballal, míg a másik esetben a Pyroblast 15-be kerülne és nem tudnád kijátszani.

A kis spelles játék sokkal biztonságosabbnak tűnik, mivel befagyasztod a boardját, de az igazság az, hogy egy Shaman-nak sokkal könnyebb kiütni a Blockot és kijátszani egy Loathebet, mint túlélni egy kósza Fireballt. Bármilyen gyógyulás megfúrhatja mindkét stratégiát, de így legalább megtartottál egy Frostboltot arra az esetre, ha topdeck-elnél (szerk.: a pakli soron következő/legfelső lapjának felhúzása) egy Ice Lance-t, ami már elég a lethalhöz.

Spell kombinációk


 

A győzelemhez szükséged van tisztességes mennyiségű burst sebzésre. Hacsak nincs tökéletes kezed - nehéz összehozni az Alexstrasza utáni 15 hp-s burst-öt - valószínű, hogy kettő vagy akár három kör alatt kell elintézned az ellenfelet. A burst problémán segített az Emperor Thaurissan, de nagyon sok játékban nem húzod fel, az óra csak ketyeg és hamarabb véged van, mint az ellenfélnek. Íme a legáltalánosabb spell kombinációid és a sebzésük. A legtöbbjük egyértelműen jobb, ha Alexstrasza után kerül kijátszásra vagy ha az ellenfeled lethal közelébe Tap-elte magát.

Bloodmage Thalnos + Fireball + Frostbolt + Ice Lance + Ice Lance = 21 sebzés

Ezzel tudod a legnagyobbat burstölni, leszámítva az Emperor Thaurissanos svindlit. Nehéz egyszerre összegyűjteni ezeket a lapokat, de ha sikerül, majdnem biztos, hogy megnyered a játékot.

Fireball + Frostbolt + Ice Lance → Pyroblast = 13+10 sebzés

Több körös lethal, amit talán leggyakrabban használsz a játék megnyerésére. Összegyűjteni három sebző Mage spellt 9 kör alatt elég egyszerű és egy Alexstrasza után, a kezdő burst leviszi az ellenfeled 2 hp-ra. Még egy Antique Healbot-tal sem tud lethal távolságból kikerülni a Pyroblast miatt.

Ennek a kombónak megvan még az az előnye is, hogy megmarad 3 manád az első burst után, így ha az ellenfeled kiütötte az Ice Blockod, fel tudsz rakni egy újabbat.

Archmage Antonidas + Frostbolt + Ice Lance = 7 seb + 2 Fireball

Ez egy fenntartható befejezés. Ha több burn spell-re van szükséged Paladin vagy Warrior ellen, ezzel a módszerrel kaphatsz a Thaurissan segítsége nélkül. Remek aktivátor, sebez és fenyegetést rak a board-ra, amit meg kell oldani.

Emperor Thaurissan kombók

Az Emperornak köszönhetően egy sor új kombinációra van lehetőség, némelyik pedig egyszerűen elképesztő. Íme néhány lehetséges eset egy csökkentés után. Ha sikerül többször is proc-olni (szerk.: aktiválni a képességét) a Thaurissan-t, még akkor is ha csak néhány kártya van a kezedben, az egyenlő az automatikus győzelemmel.

Pyroblast + Frostbolt + Ice Lance + Ice Lance = 21 sebzés

Még ha egy Ice Lance hiányzik is ebből a kombóból, ez akkor is 17 sebzést jelent. A Thaurissan-ból származó burst nagyon hatásos a Freeze Mage számára, mivel egy 1 manás lap 0-ra csökkentése megnyerheti a játékot. Ha mind a két Ice Lance manaköltségét sikerül lecsökkented, az már önmagában 8 sebzést jelent ingyen.

Fireball + Fireball + Frostbolt + Ice Lance + Ice Lance = 23 sebzés + marad 3 manád egy secret-re

Ha elég szerencsés vagy és nagy mennyiségű burn spell van a kezedben, amikor a Thaurissan proc-ol, kijátszhatsz olyan kombókat, mint amilyen ez is. Pusztítóan jó és lehetetlen kivédeni.

Bloodmage Thalnos + Fireball + Fireball + Frostbolt + Frostbolt + Ice Lance + Ice Lance = 32 sebzés OTK (szerk.: One Turn Kill = Egy körös kivégzés)

Nekem még soha nem sikerült összehoznom, de ez a legerősebb spell kombó a pakliban. 32 megállíthatatlan sebzés, ami átmegy a taunt-on. Álmaid vágya, rémálom az ellenfelednek. Sok sikert a kijátszásához!

Match-upok


 

A Freeze Mage nagyon match-up függő pakli, a játék stílusát az ellenfél class-a határozza meg. Vizsgáljuk meg a legáltalánosabb meta paklikat, amivel manapság játszanak.

HunterKép törölve

  • Face, Midrange
  • Egyenlő - kedvező
  • Mullgian: Mad Scientist, Arcane Intellect, Explosive Sheep

Ez a match-up elég trükkös lehet, de úgy hiszem mindent egybevéve kedvező a Freeze Mage számára. A Face Hunter többé-kevésbé egyenlő, a Midrange Highmane variáns pedig kedvező. Ha sikerül felhúznod a Mad Scientistjeid és felrakni az Ice Barrier-jeid/Block-jaid, valamint megtartani a tempo-t, jó úton haladsz a győzelem felé. A Hunter nem játszik semmi féle gyógyulással, szóval minden félelem nélkül burst-ölheted. Amennyire tudod fagyaszd a board-jukat, próbáld meg kirakni a Thaurissan-t és defenzíven használd Alexstraszat.

Az early-game-ben húzz lapokat, még akkor is, ha ez 2 vagy 3-mal több bekapott sebzést jelent. Az Arcane Intellect gyakran a legjobb harmadik körös játék, mivel kártyák nélkül nem tudod hatásosan megállítani a Hunter támadás hullámait és közben még a győzelmed is előkészíti. Az Arcane Golem nagyon kockázatos játék ellened, mivel egy plusz mana kristály nagyon sokat jelent a Freeze Mage-nek. A cél, hogy életben maradj a 9-10. körig, amit az Arcane Golem egy körrel előrébb hoz.

Egy Antique Healbot → Novice Engineer cserén el lehet gondolkozni, ha nagyon Hunter központú a meta.

MageKép törölve

  • Mech, Tempo, Freeze
  • Nagyon kedvező - kedvező
  • Mulligan: Mad Scientist, Arcane Intellect, Explosive Sheep, Doomsayer

Várhatóan Mech Mage-dzsel fogsz találkozni, főként ebben a metában. Ez a match-up nagyon kedvező a paklinak, azt mondanám, hogy akár 70-30 is lehet a javadra. A Mech Mage egy board flood (szerk.: nagyon sok lényt kirak a board-ra) pakli, ami ellen a Freeze Mage nagyon jó. Rakd fel a secretjeid és próbálj meg nem elúszni (board szempontjából) early-game-ben. A pakli gyengesége, hogy a Mech Mage az első 4 körben néha nagyon nagy board-ot képes építeni, amivel túl nagy nyomást helyez rád. Ezért fontos minél előbb felhúzni a Mad Scientistet és a Doomsayert, hogy ezt megakadályozhasd.

Az 5. körös Doomsayer + Frost Nova kombó a kulcs. Játszd ki minél előbb, mivel a 6. körtől kezdve a Mage egy Fireball + ping segítségével meg tudja oldani a Doomsayert, ezzel megvédve a board-ját. Ami miatt még érdemes megtartani a Doomsayert a kezdőkézbe, az a Mirror Entity. Ha belejátszod a Doomsayert a Mirror Entity-be, azzal elpusztíthatod az ellenfél teljes boardját és tempóját. Maradj életben, offenzíven használd Alexstraszat és a győzelem a tied.

A Tempo Mage ellen nagyjából ugyanez a taktika, viszont gyakran kedvezőbb match-up a Sylvanas Windrunner miatt. A Sylvanas nagy kockázatot jelent Freeze Mage ellen, mivel ellopathatod vele a Doomsayert, ezzel elpusztítva a teljes board-ját. Próbáld meg összehozni ezt a kombót, ha tudod. Azt kell hogy mondjam, ez egy nagyon kielégítő lépés.

A mirror (szerk.: Freeze Mage vs. Freeze Mage) meccsben próbálj meg több lapot húzni és elsőnek kijátszani az Alexstraszat. Általában az nyeri a mirror meccseket, aki előbb tud Alexstraszazni, mivel neki van először lehetősége kiütni az ellenfél Ice Block-ját. Nézd meg, hogy túl tudod-e húzatni az ellenfeled. Megnyerheti a játékot, ha az Acolyte-ja ping-elésével sikerül elégetned az egyik Ice Blockját vagy az Alexstraszaját.

RogueKép törölve

  • Oil, Miracle, Tempo
  • Kedvező
  • Mulligan: Mad Scientist, Arcane Intellect

A Rogue-k tipikusan lassan kezdenek, ami nagyon jó számunkra. Használd ki ezt az időt, fejleszd a boardod és húzz lapokat. Játszd ki az Acolyte-ot az 5. körben, pingeld meg, hogy azonnal húzz egy lapot belőle és kezdd el összegyűjteni a burn kártyáid, amik kellenek a játék bejezéséhez. A fagyasztás mechnaizmus roppantul idegesítő egy Rogue paklinak, mivel arra épül, hogy megöli az ellenfél lényeit és közben építi a saját boardját. Független lények (szerk.: olyan lények, amiknek nincs combo képességük illetve nem szinergizálnak a paklival, pl. Piloted Shredder) kirakása nem az erőséggük és gyakran vonakodva raknak ki combo nélkül lényeket, amiket majd úgyis elpusztítasz valamelyik AoE-dal.

Figyelj oda a nagy Blade Flurry-s körökre és tartsd magasan az élet pontjaid. Amint sikerül az ellenfeled hp-ját levinni 15-re az Alexstrasza-val, onnantól kezdve meg kell oldania a fenyegetésed, gyógyulnia kell (ami gyakran nincs náluk) és ki kell ütnie az Ice Block-od egy kör alatt. Ez legtöbbször túl sok egy Rogue-nak és általában két körön belül meghalnak a spell burstben.

DruidKép törölve

  • Combo, Ramp, Midrange
  • Nem kedvező - kicsit kedvező
  • Mulligan: Mad Scientist, Arcane Intellect

Ez egy elég nehéz match-up a jelenlegi meta-ban. A Druid-ok egyre gyorsabbak és gyorsabbak lesznek, és a Thaurissan miatt akár már a 7. körben leburst-ölhetnek a Force of Nature + Savage Roar kombóval, továbbá ehhez hozzájön még az early-game-es Innervate és Wild Growth. Ez a match-up gyakran akkora snowball tud lenni, ami ellen teljesen tehetetlen vagy.

Azonban megnyerhető, ha az ellenfeled gyengébben húz és okosan játszol. Számolj egy potenciális Loathebbel, ha lethalre készülsz, valamint vedd bele, hogy lehet egy Ancient of Lore is a kezében. Ennek eredményeként, próbáld meg lefaragni az összes armorját MIELŐTT Alexstraszaznál, így sokkal sebezhetőbbé válik a lethal burstre.

Ha túl passzívan és defenzíven játszol, KI FOGSZ KAPNI. Agresszívnak kell lenned, az Alexstraszat az ellenfeledre kell nyomni, majd néhány spell-el előkészíteni a lethalt. Nehéz, de ez a match-up megmutatja, hogy kik az igazán jó Freeze Mage játékosok, ha sikerül 50/50 győzelmi arányt elérned, akkor jól csinálod.

WarriorKép törölve

  • Control, Grim Patron
  • Nagyon, nagyon kedvezőtlen - kedvezőtlen
  • Mulligan: Mad Scientist, Arcane Intellect, Acolyte of Pain

A Control Warrior a létező legrosszabb match-up a játékban. Talán ha 10-ből 1 meccset nyersz meg és akkor is csak azért, mert nagyon nagy szerencséd volt. Amennyire csak tudod, próbáld meg alacsonyan tartani az armorját és húzz rengeteg kártyát. Az összes megnyert Control Warrior meccsemben legalább két extra Fireballt húztam az Archmage Antonidas-ból. A Thaurissan picit javított a match-upon, de még így is valódi gyötrelem. Az Alexstraszat MINDENKÉPP offenzívan kell használnod, ez egyet jelent azzal, hogy jól kell játszanod, ha nem akarsz meghalni. Szerencsére ez könnyebb Warrior ellen, mint a többi class esetén, azonban a Grommash Hellscream burst hamar véget tud vetni a játéknak. Ne legyél ideges, ha kikapsz, az az elvárás, hogy veszíts.

Másfelől a Grim Patron Warrior egy sokkal kezelhetőbb fenyegetés. Tekintettel arra, hogy a pakli a nagy Frothing Berserkerekkel és Grim Patronokkal nyer, a fagyasztás elég effektíven vissza tudja őket tartani, a Flamestrike pedig egyértelműen a pakli MVP-je (szerk.: Most Valuable Player = A legértékesebb játékos, ez esetben a legértékesebb lap). A stratégia ugyanaz, minél alacsonyabban tartani az armorját és offenzívan használni Alexstrasza-t. A jó hír, hogy nem épít annyi armort, így tehát nem olyan nehéz leburstölni, viszont mégis kemény ellenfél.

PaladinKép törölve

  • Midrange, Dragon Control
  • Nagyon kedvező
  • Mulligan: Mad Scientist, Arcane Intellect, Explosive Sheep

Ez egy remek match-up a Freeze Mage-nek. Nem csak azért, mert a Paladinnak lassabb early-game-je van, mint a többi class-nak, hanem azért is mert nehéz nekik megoldani a Doomsayert, ami így elég gyakran letakarítja a boardjukat. A kártyái szintén gyengék a masszív AoE sebzésre, mint amilyen a Blizzard is, valamint nagyon kicsi burst-el rendelkeznek, amivel meg tudnák aprítani a hp-dat. Építgesd a board-od, húzz lapokat és próbáld meg letakarítani az ő board-ját a Doomsayer-el - ez többször fog működni Paladin esetén, mint a többi class-nál. Ha sikerül eljutnod late-game-ig nagyobb mennyiségű élettel és egy fent lévő Ice Blockkal, akkor egy Alexstrasza után a győzelem a tiéd.

Ne feledkezz meg a Paladin nagy gyógyulásairól. A Lay on Hands-szel és az Antique Healbottal fel tudja gyógyítani magát egészen full hp-ra, viszont ezek után nem valószínű, hogy ki tudja ütni az Ice Block-od, ezzel időt nyersz még több burst felhúzására vagy még több érték kinyerésére Antonidas-ból.

A legvalószínűbben akkor kapsz ki, ha kicsúszik a board control a kezedből. Ezért nagyon fontos lap az Explosive Sheep ebben a match-upban, mivel elbánik a Knife Juggler-rel és a Muster for Battle-lel.

WarlockKép törölve

  • Zoo, Hand-lock
  • Nagyon kedvező
  • Mulligan: Mad Scientist, Arcane Intellect, Explosive Sheep

A Freeze Mage egy remek választás, ha nagyon sok Warlockkal találkozol. A hero powerével lethal közelbe tudja csökkenteni a hp-ját, valamint mindkét variáns kevés burst-tel rendelkezik, így van időd lapokat húzni és előkészülni. Az Emperor Thaurissan egy eléggé kulcs lap ebben a match-up-ban, mivel előrébb hozza a nagy burstöd, ami szükséges a győzelemhez. Zoo ellen ne nagyon fagyasztgass és próbáld meg összekombózni a Doomsayerrel. A Zoo-nak nehéz megszabadulnia a Doomsayertől, és ha sikerül egy nagy board-ját eltüntetned egy fagyasztás kombóval, az gyakran nagyon visszaveti őket a “race for face-ben” (szerk.: az a szituáció, amikor nem tradel-sz az ellenfél lényeivel, csak az arcát ütöd).

Ne feledd, hogy néha a Zoo-nak tele van a board-ja olyan lényekkel, amik valójában nem is sebeznek akkorát. Egy Nerubian Egg, Haunted Creeper, Abusive Sergeant boardra nem éri meg elhasználni a Blizzard-ot, mivel TÖBB sebzést kap belőle, mint amennyi előtte volt neki. Szeretnénk minél alacsonyabban tartani a sebzését a boardon.

Az Alexstrasza luxus ebben a match-upban, ami azt jelenti, hogy nem hiba, ha magadra nyomod el, ha a Warlock 20 hp alatt van és szükséges a túlélésed szempontjából. Tartsd meg, ha a Warlock nagyon konzervatívan játszik. Láttam már olyan Warlock-okat, akik nem Tapeltek 25 hp alatt, ilyen esetekben problémát okozhat, ha defenzíven használod, offenzív helyett.

ShamanKép törölve

  • Midrange, Mech
  • Kicsit kedvezőtlen
  • Mulligan: Mad Scientist, Arcane Intellect, Explosive Sheep

Hogy őszinte legyek, ebben a match-upban vagyok a legkevésbé járatos. Keveset játszottam Shaman ellen, viszont úgy érzem, hogy egyáltalán nem kedvező match-up. A Shaman-ok lehetnek midrange-esebbek Antique Healbottal, de lehetnek Mech aggrok is, amik rengeteg sebzést tudnak bevinni, mielőtt meg tudnánk őket állítani. Emellett nekik van a legjobb megoldásuk a Doomsayerre a Hex vagy az Earth Shock formájában, valamint tisztességes mennyiségű burst sebzéssel is rendelkezhetnek.

Nagyjából úgy kell játszanod, mint egy Paladin ellen. Próbáld meg minél effektívebben letakarítani a boardjukat, akaszd meg őket mid-game-ben és offenzívan használd Alexstrasza-t. Ez a match-up valószínűleg rosszabb (mint a Paladin), mivel rengeteg olyan nehezen megoldható lénnyel játszik, mint a Haunted Creeper vagy a Nerubian Egg, amivel elég jól körbejátsszák az AoE board cleareket.

Egy jó húzás egyértelműen eldöntheti a játékot, azonban a meccs folyamán a Shaman fog diktálni és nagyon nehéz ezzel felvenni a kesztyűt.

PriestKép törölve

  • Control
  • Nagyon kedvező
  • Mulligan: Mad Scientist, Arcane Intellect, Acolyte of Pain

Ez egy nagyon jó match-up; talán a legjobb a Freeze Mage-nek. A Priest-ből hiányzik a burst és a 30-as élet korlát nagyon megnehezíti az életben maradásukat a nagy burst sebzéssel szemben. A lassú early-game-jükkel szintén időt nyersz, amíg felhúzod a válaszaid. A legtöbb Priest nem játszik Shadow World: Pain-nel, ami az egyetlen effektív módja annak, hogy megoldják a Doomsayer-t, valamint játszanak Sylvanas Windrunner-rel, ami megint csak jó számunkra.

Húzz lapokat, csináld meg a Doomsayer + Frost Nova cleart, játszd ki korán az Acolyte-jaid hogy ne tudja ellopni egy Cabal Shadow Priesttel, és burstöld le őket egy offenzív Alexstrasza után. Azonban ne feledkezz el a Light of the Naaru-ról és a Holy Fire-ről, amivel nagyon fel tudják magukat gyógyítani. Szerencsére elegendő burst sebzésed van a megölésükhöz, főként akkor, ha sikerül néhányszor aktiválnod az Archmage Antonidas-t.

Tech kártyák/Alternatívák


 

Sajnálatosan a Freeze Mage egy elég drága pakli és csak néhány kártya cserélhető benne a pakli szinergiái és működése miatt. Azt kell mondjam, hogy valójában csak egy igazán cserélhető lap van a pakliban - a Novice Engineer.

Számos lehetőségünk van a helyettesítésére, amik segíthetnek az egyes match-up-okban.

  • Antique Healbot - remek választás egy Hunter-rel teli aggro meta-ban
  • Explosive Sheep #2 - segíthet a board flood paklik ellen, mint amilyen a Mech Mage, a Paladin és a Zoo
  • Cone of Cold - plusz egy hatékony fagyasztás, ha úgy érzed, hogy nem tudod megfékezni az ellenfeled mid-game-ben

A legendary lapok, secretek és spellek feltétlenül szükségesek és nem helyettesíthetőek. Néhányan úgy vannak vele, hogy a Thalnos helyettesíthető egy Kobold Geomancerrel vagy egy Loot Hoarderrel, de én ezzel egyáltalán nem értek egyet. A Thalnos annyira hasznos és értékes lap, hogy ha csak az egyik képességét is kiveszed, akkor egyértelműen gyengébb lesz a pakli.

A 3 legendarynak pedig olyan különleges hatása van, amit semmi mással nem tudsz pótolni, így azok sem cserélhetők. Sajnálom srácok, ez a gazdag emberek játéka és ez egy gazdag ember paklija.

Konklúzió


Köszönöm, hogy elolvastad az elemzést. Egy szolid hetembe tellett megírni és úgy érzem becsületesen megcsináltam. Azonban ha maradtak még kérdéseid vagy szeretnéd velem megosztani a visszajelzésed, készséggel válaszolok és fogadom őket a hozzászólásokban.

Jelenleg egy egyedi Dragon paklin dolgozok, szóval tartsd nyitva a szemed a közeljövőben!

Béke veletek!


Az eredeti cikket ITT éritek el.

Fordította: Zottyosi