Mana Addict ARCHÍVUMAggro Paladin - A meta rákfenéje

Aggro Paladin - A meta rákfenéje

ChrlNwbrn

Kép törölve

Magamról

Istvanovszki Martin vagyok, 23 éves, salgótarjáni lakos. A magánéletben profi sakkozó vagyok, és a családi vállalkozásunkban dolgozom. Szabadidőmet a haverokkal/barátnőmmel töltöm, ha pedig ez nem jön össze, újabban elkezdtem streameléssel foglalkozni, főleg a magam szórakoztatásának céljából. Nagyjából megjelenés óta Hearthstone-ozok, egyszeri játékosként. A napi questeket megcsinálva, minimális goldfarmolással arénáztam, aztán pihenés, amíg nem lett gold a következő arénara. A játékkal komolyabban júniusban kezdtem el foglalkozni, első szezonban Rank3-at sikerült elérnem.  
 

Bevezető

Már az első szezonban nyilvánvaló lett számomra, hogy a stílusomból adódóan én az aggro paklikat fogom preferálni. Az első szezonos Face Hunterem tetszett, élveztem, de hamar rájöttem, hogy nem túl mobilis. Amint egyszer rosszul húzod a lapokat, már el is ment a meccs. A Huntert megtartottam, kikötöttem a Hybrid Hunternél, ami már kevésbé volt RNG, ugyanakkor a többi aggrohoz képest lassú voltam, és megvertek. Ekkor kezdtem el egy deck után kutatni, ami hasonlóan agresszív, mégis konzisztens. Ekkor ismerkedtem meg az Aggro Paladinnal, amivel azóta mindkét szezonban Legend lettem. Erről a deckről lesz szó ebben a leírásban.   Kép törölve  

Alaplapok, a pakli gerince

  Abusive Sergeant: Minden aggro deck eleme, elősegíti a kedvező trade-eket, illetve egy agresszív deckben +2 damage arcba sokat számít. Charge-dzsal jól kombinálható, ezért csak akkor érdemes kijátszani a kézből, amikor ezzel leszünk curve-on (vagyis ezzel tudjuk az összes manánkat elkölteni - a szerk.), vagy nagy a harc a boardért. LeperGnome: 2 damage az arcba a halálakor, a legjobb 1-es drop kezdésnek. Southsea Deckhand: Ha van a fegyverünkön töltés, 1-ért charge-ol, emiatt könnyen buffolható. Ez lenne az utolsó 1-es drop, amit kihagynék a deckből. Ironbeak Owl: Egy aggro paklit sem tudnék elképzelni két bagoly nélkül, egyszerűen ez a lap kötelező. Knife Juggler: Minden aggro deck alaplapja, Muster for Battle-lel kombinálva nagy értéket lehet kihozni belőle. Shielded Minibot: A legjobb 2-es dropunk. Nem lehet azonnal megölni (fegyver, Wrath, Frost Bolt stb.), illetve bármit tudsz trade-elni. Abusive Sergeanttel kombinálva nagyon hatékony. Coghammer: Egy jó fegyver 2/3 töltéssel, illetve aggro paklik ellen sokszor azonnali győzelem. A felshieldezett minion szinte kívánja a Blessing of Kings, vagy a Blessing of Might buffot. Ha van mellette más lényünk, azt is buffolhatjuk, mert fogunk tudni 1-2 nagyot ütni arcba, amíg az ellenfél átverekedi magát a taunton.   Kép törölve   Divine Favor: Az aggro Paladin legnagyobb fegyvere. A jelenlegi meta „csendes gyilkosa”. Ha ránézünk egy kicsit a jelenlegi divat paklikra, hamar megértjük miért mondom ezt. A „létra” tele van Grim Patron Warriorokkal, Control Warriorokkal, Handlock különböző variánsaival, Freeze/Control Mage-ekkel, és viszonylag sok a Rogue és a Priest is. Minden deck a felsoroltak közül lapot gyűjt a kezében. Mivel mi aggrot játszunk, a lapok hamar elfogynak a kezünkből. Ha az ellenfél jól tudja kontrollálni a boardot, akkor is egy jó Divine Favorrel, amivel átlagban tudunk húzni 5 lapot, bármikor visszajöhetünk a meccsbe. Truesilver Champion: Szinte bármit lehet vele ütni, ha szükséges, de arcba is nagyot szól. A gyógyítás, amit belőle nyerünk, pedig nem alulértékelendő, aggro paklik ellen meccset tud nyerni az a 2 HP. Leeroy Jenkins: Biztosan írják sok helyen, hogy nem kötelező, és könnyen helyettesíthető. El nem tudom mondani, hogy mennyi meccset nyert meg nekem, a játék igazi „finishere”. Alaplapnak gondolom az Aggro Paladin minden verziójában. Ha nagyon mondanom kéne valamit, hogy mivel helyettesíthető akkor azt mondanám, hogy Arcane Golem. Ennek ellenére egy verzióból sem hagynám ki, ha valaki komolyan szeretné ezt a decket játszani, annak kell, hogy legyen Leeroy.   Kép törölve

Kérdéses lapok

  Arcane Golem: Nem különösebben szeretem ezt a lapot. Harmadik körben kifejezetten rossznak érzem, úgy gondolom, hogy aki a Wolfridert meg tudja oldani, az az Arcane Golemet is megfogja. Nem szeretek kristályt adni az ellenfélnek, főleg ha kontroll deckről van szó. Ellenben sokszor alig várjuk, hogy feljöjjön valami finisher, mert csak azzal tudunk nyerni… King Mukla: Nagyon jó kombináció a Divine Favorrel, mivel több lapot fogunk tudni húzni. Sok kontroll deck ellen ügyesen kijátszva lapot is égethetünk az ellenféltől. A legjobb hármas drop, az üres boardon ő a király. Ennek ellenére abszolút nem érzem kötelező darabnak, mivel ha az ellenfélnek van boardja, akkor egyszerűen nem fogjuk tudni kijátszani, és bent ragad a kezünkben. Defender of Argus: Nagyon szeretem ezt a lapot hébe-hóba berakni, ha sok az aggro a létrán, nagy hasznát vehetjük. Jól helyettesíthet egy Piloted Shreddert, vagy egy egyes dropot. Argent Protector: Ki szereti, ki nem. Könnyen helyettesíthető lap, nem kell ragaszkodni hozzá. Nagyon jó tud lenni sok szituációban, ám nem egy nagy élmény 2. körben üres boardra kirakni, mert nincs más.  

Deck variánsok

  [column size=one_third position=first ]Kép törölve[/column] [column size=one_third position=middle ]Kép törölve[/column] [column size=one_third position=last ]Kép törölve[/column]   A) Konzisztens: A  legszívósabb verzió. Az összes „bubis” lényt és két Piloted Shreddert is használ, ezzel hozzásegítve minket a kedvező trade-ekhez, és jó védelmet biztosít a területre ható sebzések ellen (Swipe, Flamestrike, Whirlwind stb.).  Én személy szerint nagyon szeretem ezt a verziót. Komfortosan érzem magam a „bubis” lényeimmel és a Piloted Shredder-el. Ha üres boardra rakom ki a Shreddert, már tudom, hogy a meccset én fogom nyerni. A 16. szezonban ezzel a deckkel lettem Legend.   Kép törölve   Előny: Szívós, masszív lények, nehezen takarítható a board, emiatt szépen tudjuk buffolni a minionjainkat, és a területi sebzés kevésbé fáj a többi verzióhoz képest. Különösen erős a Warriorok, Druidok, Warlockok, Priestek ellen. Hátrány: Sokkal lassabb mint a többi verzió, illetve könnyebb vele rosszul mulliganelni, akkor pedig annyira belassulhatunk, hogy már a 3. körben rámegy a meccs. Helyettesítés: Az egyik Piloted Shredder helyett nyugodtan berakhatunk egy Defender of Argust, sok aggro ellen nagyon meg tudja magát hálálni. King Mukla ha nincs, egy másik Wolfriderrel nyugodtan helyettesíthetjük. B) Normál Aggro: Emiatt a deck miatt kezdtem el anno Paladinozni. Viszonylag flexibilis, ám nagyon gyors verzió. Az aggrokat kenterbe veri, mert gyorsabb, mint a többi. Kontroll deckek ellen is használható, viszont jóval gyengébb ellenük, mint az előző verzió. Handlockok gyilkosa volt az előző szezonban (16 win – 0 loss volt a statom Warlockok ellen), viszont mivel el-eltűnnek a Handlockok, így kevésbé érzem hatékonynak a mostani metában. Ez a 15. szezonos Legend deckem. Előny: Viszonylag szívós, jó átmenet, nem a „mindent egy lapra” pakli. Verhetőek maradnak a kontroll deckek, és nagyon erős az aggrok ellen. Hátrány: Ha sok kontroll decket kapunk, nem fogunk tudni haladni, nem ellenük van kitalálva. Helyettesítés: King Mukla nyugodtan helyettesíthető egy Defender of Argussal, vagy még egy Arcane Golemmel, esetleg Argent Squire-rel.   C) Face Paladin: Ez a verzió a legkevésbé rugalmas. „Justsaiyan”, aki nagy Aggro Paladinos, hozta ezt a decket egy versenyre, azóta elég divatos lett. Lényege a gyorsaság. Én próbálgattam a decket, nekem nem különösebben nyerte el a tetszésemet. A damage-dzsel eddig sem volt gond, nem kell, hogy gyorsabb legyek, viszont a területi sebzésekre érzékenyebb voltam, mint bármi mással. Előny: Az aggrokat gyakorlatilag fixen veri, rettentően gyors. Hátrány: Abszolút nem flexibilis, egy jól irányzott területi sebzésre rámegy a meccs.   Kép törölve  

Általános stratégia

  Az Aggro Paladin nem Face Hunter, hiába gondolják így sokan. Okos microtrade-ekre van szükségünk a mérkőzés elején, hogy megszerezzük a boardot és a vele járó tempót. Ha valamihez hasonlítanom kéne, akkor a Zoo Lockhoz hasonlítanám. Első fázis (1.-4. kör): apró trade-ekkel megszerezzük a board feletti uralmat az első pár körben. Ha tehetjük, fegyverrel trade-eljünk, a HP-nk egyszerűen nem releváns, nagyon ritkán múlik azon a pár HP-n a meccs. Második fázis (4.-6. kör): Itt kell felismernünk azt, hogy az ellenfél lényei már túl erősek, túl masszívak, nem kifejezetten kedvezőek nekünk a trade-ek. Ha ezt a helyzetet fel tudjuk időben ismerni, akkor minden bizonnyal sikeresen fogjuk a decket játszani. Ha elfogytak a kedvező trade-ek, miénk a board, akkor el kell kezdeni arcba menni.   Harmadik fázis (6.+ kör): A boardot szép lassan elveszítjük, az ellenfél minden körben erős lényeket pakol a boardra. Úgy érezhetjük, hogy a sok kis lényünk haszontalanná válik, de ez nem igaz. Itt már csakis az arcra mért sebzés játszik, szorgalmasan pakoljuk ki, amink van. Az ellenfélnek minden kis lényünket le kell kezelnie, mert bármikor felhúzhatunk egy Kings-t/Mightot, amivel véget vetünk a meccsnek. Amíg ő a kis lényeinkkel el van foglalva, addig időt nyerünk arra, hogy felhúzzuk a megsemmisítő lapot. Itt szokta a Divine Favor megnyerni nekünk a meccset.   Kiegészítés: Ha a harmadik fázisra nem veszítjük el a boardot, minden bizonnyal meg fogjuk nyerni a mérkőzést.  

Matchupok és mulligan

 

Kép törölve

  Grim Patron (40% winrate): Talán a legnehezebb ellenfelünk, nagyon jól kell húznunk, vagy pedig neki nagyon rosszul, hogy meg tudjuk fogni. Figyeljünk az Armorsmithre, amit különösen gyorsan meg kell oldani, minél kevesebb ütésből. Erre egy Might/Abusive Sergeant teljesen ideális. Ha ezzel nem megoldható, bagollyal nyugodtan lehet silence-elni, másra úgysem fog kelleni. Az Acolyte of Pain-t ha nem tudjuk egy ütésből megölni, akkor ne foglalkozzunk vele. Ha lesz Divine Favorunk, nem olyan nagy baj, hogy sok lapot húz. Próbáljuk az elejétől kezdve ütni az arcát, amennyire lehet, mert ha több mint 10 HP-ja marad, miután kihozza a kombóját, akkor vesztettünk. Nagyon agresszívnak kell lennünk, sokszor még az Emperort is meghagyjuk neki, hogy fogyjon az élete, és mindent felteszünk egy lapra. A Whirlwindet/Death’s Bite-ot próbáljuk meg okosan körbejátszani, úgy, hogy ne veszítsünk nagy tempót. Extra tipp: Próbáljuk meg figyelni, hogy hány lapot dob el az elején, mulligannél. A Warrior Armorsmith/Fiery War Axe/Taskmasterre fog mulliganelni, ha minden lapot lecserél, akkor akár egy Knife Jugglerrel is kezdhetünk, mert valószínűleg nem fogja tudni megoldani. Gnomish Inventor/Cruel Taskmaster/Ghoul/Inner Rage/Whirlwind, talán ezek a legárulkodóbb jelek, hogy nem Control Warrior ellen játszunk. Mulligan: Ha nincs Coinunk, akkor bármilyen 1-es droppot meghagyunk (még Abusive-ot is). Bagoly maradhat nyugodtan kezdőkézben az Armorsmith ellen, illetve a Shielded Minibot/Argent Squire jó szolgálatot tehet, azokat feltétlen hagyjuk meg. Jugglert ha nem muszáj, akkor ne tartsuk meg. Hiába Coinoljuk az első körben, le fogja ütni. A Warrioroknál mindig van Fiery War Axe kézben, ez alapszabály.   Control Warrior (60% winrate): Az első pár kör teljesen ugyanaz lesz, mintha Grim Patron Warrior ellen játszanánk, ez sokszor zavaró lehet. Ha gyanúsan sokáig nem rak semmilyen Patron pakliba illő lapot, akkor kezdhetünk gyanakodni, hogy Control lesz. A teendőnk innentől annyi, hogy a Brawl-t körbejátsszuk, amennyire csak lehet, hogy minimális veszteség érjen minket. Ha szerencsésen húzunk és jó tempót tudunk kialakítani, akkor könnyen megfoghatjuk. A legnehezebb dolog és a vereség legvalószínűbb oka, hogy túl későn ismerjük fel a Control Warriort. Belefutunk egy jó Brawlba, és máris végünk. Mulligan: Ugyanaz, mint a Grim Patron Warrior ellen.  

Kép törölve

Mid-Range Shaman (70% winrate)

Az egyik legkönnyebb ellenfél. A Shamanok nem élik mostanában fénykorukat, fokozottan igaz ez a szebb időket megélt Mid-Range Shamanra. A vázlat egyszerű, egyszerűen nem tudják velünk tartani a tempót, túl nagy nyomás nehezedik rájuk és ez megemészti őket szépen. Mulligan: Mulliganeljünk normálisan kis lényekre - 1-es, 2-es dropra.  

Mech Shaman (70% winrate)

Szintén könnyű ellenfél. Aki játszott már Mech Shamannal, bizonyára tudja, hogy ha nincs jó kezünk, rettentően lassúak tudunk lenni. Ha az ellenfelünknek nincs óriási mázlija, és kap kézbe 2x Mechwarpert, Annoy-O-Tront, és Powermacet valamint esetleg még Earth Shockot is, akkor nem lesz esélye. Lassú hozzánk képest. Mulligan: Általánosan, 1-es vagy 2-es dropokra, attól függ van-e Coinunk.  

Kép törölve

Oil Rogue (60% winrate)

Ez számunkra a legérdekesebb ellenfél a sok változata miatt. Nehéz a winrate-et belőni, mivel borzasztóan kevés Rogue-gal találkozok. Ha nálunk van a Coin, már fél győzelmet jelent. Ha nem húz nagyon jól, illetve nincsen nagyon kiélezve aggro deckek ellen (Belcher, dupla Fan of Knives stb.), akkor nagyon könnyű meccs elé nézünk. A Fan of Knives-t játsszuk körbe, illetve ha nála a Coin, figyeljünk a második körös Coin -> SI:7 Agent kombóra, az tud fájni. A boardot minden bizonnyal elveszítjük egy idő után, így azt kell, hogy mondjam, hogy rugók ellen nem is érdemes vele foglalkozni, keményen, csak arcba. Mire elveszítjük a boardot, annyira kevés HP-ja lesz, hogy meg fog halni bármiben. Mulligan: Ha van Coinunk, akkor ne hagyjunk 1-es dropot, csak 2-est. Ha nincs nálunk a Coin, akkor mindenképp keressünk 1-es dropokat, hogy meglegyen a tempónk.  

Kép törölve

Mid-Range Paladin (60% winrate) Nem mondhatni nehéz ellenfélnek, a legnehezebb dolgot a Warriorhoz hasonlóan a deck felismerése jelenti. Az elején szinte ugyanazokat rakja, amit mi. A legárulkodóbb jel, hogy ha kirak egy Zombie-t, vagy ha az első körben nem rak ki semmit, már ott is gyanút foghatunk. Amint rájöttünk, hogy Mid-Range-dzsel állunk szemben, minimalizáljuk a trade-et, próbáljuk a boardot a fegyverünkkel controllálni. A Consecration nagyon veszélyes ellenünk, 4. kör előtt okosan próbáljunk letrade-elni. Baglyot hagyjuk meg a Belcher/Tyrion ellen. Mulligan: Általános, 1-es, 2-es droppok.  

Aggro

Sok múlik azon, hogy melyik változatot játssza az ellenfél, és melyiket játsszuk mi. Fegyverrel próbáljuk a boardot kontroll alatt tartani, és nagyon agresszívan játszani. A negyedik körös Consecration-t próbáljuk körbejátszani. Általában az a győztes, akinek jobb keze van. Mulligan: Általános, 1-es, 2-es dropok, ha tudjuk, hogy az ellenfél fixen aggro, akkor a baglyot is meghagyhatjuk.  

Kép törölve

 

Mid-Range Hunter(70% winrate)

A legárulkodóbb jele, hogy eldöntsd milyen Hunterrel állsz szemben az a Webspinner. A Mid-Range / Hybrid hunterek túl lassúak hozzánk képest, így nem jelentenek számunkra veszélyt. Az első körökben pár okos trade, majd elkezdünk szépen arcra menni, ahogy egyre nagyobb lényeket pakol ki. A legnagyobb veszélyt az Unleash the Hounds jelenti, ezt próbáljuk meg körbejátszani amennyire csak lehet. A trapek teljesen ártalmatlanok, ha okosan csináljuk. Fegyverrel meg tudunk róla győződni, hogy nincs Explosive Trapje, a Snake Trap veszélytelen ránk a kevés trade miatt. A Freezing Trapet ügyesen ki tudjuk játszani a kis lényeinkkel, így variálhatjuk, hogy mi kerüljön vissza a kezünkbe. Minimális trade szükséges, 4. körtől ahogy kijön az első Shredder, hagyjunk fel vele, mert mi is belassulunk. Mulligan: Ha van 1-es dropunk, vagy Coinunk, akkor a baglyot mindenképpen hagyjuk meg, nagyon hasznos lehet a Scientistre és a Haunted Creeperre is. Különösen jó lap számunkra a Shielded Minibot, ami ügyesen countereli az early game-et. Muster for Battle-t ne erőltessük a Hounds miatt.  

Face Hunter (50% winrate)

Ha a Face Hunter ügyesen húz, akkor gyorsabb tud lenni nálunk. Az elején mindenképp sokat kell trade-elnünk, majd felismerni azt a szituációt, amikor őt kell a trade-re rákényszeríteni. 4. kör körül egy jó Kings-szel/Mighttal mehetünk nyugodtan arcba, és meglátjuk ki a gyorsabb. Többnyire rá lesznek kényszerülve, hogy trade-eljenek, így belassulnak. Mulligan: Ugyanaz mint a Mid-Range-nél. Itt különösen erős a bagoly.   Kép törölve  

Kép törölve

 

Mid-Range/Ramp Druid (70%) winrate

A két fajta Druidot nem választom külön, mivel számunkra minimális eltérés van. Az elején rá kell kényszerítenünk, hogy üres köröket fusson. Különösen jó szolgálatot tehet itt az Argent Squire/Shielded Minibot, mivel nem tud velük mit kezdeni. 4. kör előtt készüljünk fel a Swipe ellen, ha lehet, ne toljuk el a Muster for Battle-t mielőtt megkapnánk. Amint megjön a Swipe, és tudunk jó boardot építeni, szépen lassan meg fogja őt emészteni. Silence-t kirakhatunk a Shredderre/Tauntokra. Nagyon jól kell húznia, nekünk pedig nagyon rosszul, hogy legyen esélye. Mulligan: Ha nincs Coinunk, akkor koncentráljunk 1-es dropra. Ha van, akkor menjünk rá a shieldet adó lényekre, azokkal nem fog tudni mit kezdeni.  

Kép törölve

 

ZooLock (50% winrate)

Nagyon RNG függő matchup. Azon múlik minden, hogy ki mit húz. Nagyon erős tud lenni ellenük a shield, illetve a buffok. Silence itt különösen jó , nagyon meg tudja fogni a tempóját. Egy jó silence Voidwalkerre/Voidcallerre/Nerubian Eggre/Haunted Creeperre/Imp-Gang Bossra szépen meg fogja őt fogni, és jó trade-et biztosít a számunkra. Nagyon sok múlik sajnos az Imp-Losionön, azzal sokat nem tudunk kezdeni, illetve a Bane of Doomon. Röviden, túl sok az RNG ebben a párharcban. Próbáljuk a trade-et minimalizálni, hiába szerezzük meg a boardot, neki lesz lategame-je, nekünk nem. Nekünk kell lenni az agresszívabbnak. Mulligan: Bármilyen shieldes miniont megtarthatunk, bagoly is nagyon jó lehet, illetve agresszívan kell mulliganelni, kell, hogy miénk legyen a tempó az elején.   Handlock (80% winrate) A legegyszerűbb ellenfél nekünk, mi vagyunk a legnagyobb countere. Szépen hozzuk a tempót, minél több shieldes lényünk van, annál jobb, nem fogja tudni Hellfire/Shadowflamezni a boardunkat. Ha jól mennek a dolgok, akkor 5. körben le fogjuk tudni vinni 15 HP köré. Itt állj!!! 15 HP alá nem szabad őt vinni az 5. körben, teljesen fölösleges. Ha van nála Molten Giant, ingyen fogja kipakolni, betauntolja őket, és kezdhetünk új játékot. 15 HP-nál megállunk, felkészítjük a boardot az utolsó csapásra. Letisztítjuk ügyesen ami van, nehogy belefussunk egy jó Shadowflame-be. A Handlockokat a Divine Favor kivégzi, ha nem tudja lepakolni és betauntolni a Molten Gianteket, akkor a 6. körben biztos, hogy ki fogjuk tudni burstölni. Az egyetlen esélye, ha óvatlanul 15 HP alá visszük, és összeszereli magát. Mulligan: Bagoly, bagoly, bagoly, bagoly. Ha van a kezünkben bagoly, egyszerűen nem tudunk veszíteni. Minden mást curve/tempo szerint mulliganelünk.  

Kép törölve

Tempo Mage (40% winrate)

Ez is egy különösen nehéz matchup. Ha jól elkapja az elejét, nagyon nehéz dolgunk lesz. Sokszor reménytelennek tűnik a helyzet, és fel akarjuk adni a mérkőzést, de ne tegyük! Egy Mana Wyrm kezdés, majd Coinol két Mirrort, és azt látjuk, hogy átmenni nem tudunk, közben 3/3-as lény püföli az arcunkat, ami a következő körökben csak erősödni fog. Ne legyünk türelmetlenek, szépen fejlődjünk, rakjuk ki a lényeinket, lassítsuk az ő támadását. Ha eljutunk a 4.-5. körig, és RNGesus mellettünk áll, akkor a Shredderek, Truesilverek, szépen megfogják tartani a támadást, majd a következő körökben lenyomjuk, mivel átvesszük a tempó előnyt. No panic! Mirror Entity-t próbáljuk körbejátszani, erre figyeljünk! Mulligan: Általános mulligan, shieldes lények itt is nagyon jók. Bagolyra nincs szükségünk, akármennyire is úgy tűnik. Nagyon belassítana minket.  

Mech Mage (70% winrate)

Hasonlít egy kicsit a Mech Shamanra, számunkra nem jelent veszélyt. A sok freeze miatt veszélyesebbnek tartom, mint a Shamant. Ha az elején ügyesen tudunk tradelni, akkor nem fogja tudni tartani a tempót, és el fog fogyni az 5.-6. kör körül. Nagyon jól kell ahhoz húznia, hogy legyen esélye ellenünk. Mulligan: Általános mulligan.  

Freeze Mage (50% winrate)

Sajnos ebben a szezonban nem igazán találkoztam velük, így csak az előző szezonos tapasztalataimat tudom megosztani. Különösen fontos a tempó, ügyesen kell levinnünk a HP-ját, mert ha elhúzódik a meccs, meg fog minket verni.   Kép törölve Ami különösen fontos: ne pakoljunk ki mindent a boardra, mert úgyis meg fog jönni a Nova vagy az Explosive Sheep, és mindenünk odavész. Érdemes 1 spotot üresen hagyni a boardon, hogy a Novára egy váratlan charge-olós lénnyel ki tudjuk őt KO-zni, esetleg silencelni bagollyal a saját lényünket, az is végzetes lehet számára. Az Ice Blockját süssük ki minél előbb, ez nagyon fontos. Ha 6 HP-ja van, akkor lehetőleg ne Leeroy-jal csapjunk oda, próbáljuk meg minél lejjebb vinni az életét, hogy a következő körben be tudjuk fejezni a meccset. Abusive Sergent/Might/Kings/Fegyver/Charge különösen nagy szerepet játszik ezen a meccsen, a sok fagyasztás között ezekkel tudunk végzetes csapást mérni az ellenfélre. Mulligan: Általános mulligan. Ha tudjuk, hogy az ellenfél Freeze Mage, akkor a baglyot mindenképp tartsunk meg, nagy szolgálatot tehet az ellenfél Scientist-jére is, illetve a saját lényeinket is ki tudjuk szedni fagyasztásból. Nem mondom, hogy a baglyot minden Mage ellen tartsuk meg, mert már nagyon sok fajta Mage létezik és máshova lehet fölösleges lesz. Ne járjunk így:   Kép törölve  

Kép törölve

 

Priest (50% winrate)

Szintén egy nehéz ellenfél nekünk. Szerencsére nagyon rapszodikus. Néha 5.-6. körben végük van, és úgy tűnik, mint akik végig AFK-olták (Away from Keyboard - a szerk.) a mérkőzést, néha viszont igen csúnyán meg tudnak verni. Holy Novát mindenképp körbe kell játszanunk. Figyeljünk még továbbá a 4. körös Shadow Madness-re. Mulligan: Baglyot mindenképp tartsunk meg, sajnos a Deathlordot le kell silencelnünk, mert sosem fogunk átjutni rajta. Ha Cleric-kel nyit, arra is tökéletes a silence. Reménykedjünk a jó, tempós kézben, és meg fogjuk tudni fogni. Ha ő rak ki egy Cleric-Coin-Zombie kombót, sajnos nem sok keresnivalónk lesz a meccsen.  

Általános mulligan

  Gyors deckek ellen törekednünk kell a tempora, így minden más szabályt félretéve megtartjuk a curve-öt. Lassabb, Control deckek ellen el lehet gondolkozni, hogy minőségi korai lapokat tartunk meg, még akkor is, ha nem lesz első körös játékunk. Legjobb 1-es dropunk a Leper Gnome, utána az Argent Squire. Southsea Deckhandet, illetve Abusive Sergeantöt csak akkor játsszuk ki az első körben, ha gyors ellenfél ellen játszunk, mivel ők később nagyobb szolgálatot tehetnek. Legjobb 2-es dropunk a Shielded Minibot. Sokszor csábító kirakni a Knife Jugglert és csak utána a Minibotot, de sajnos ez nem működik. Számítsunk úgy, hogy az ellenfélnek mindig lesz válasza a Jugglerre (Fiery War Axe, Frostbolt, Wrath stb.). Ha előbb rakjuk ki a Minibotot, amit az ellenfél nem tud azonnal leszedni, sokkal nagyobb előnyre teszünk szert, mint azzal az 1 damage-dzsel, amit okozna a Juggler. Argent Protectort csakis akkor tartunk meg, ha lesz mit buffolni fixen a második körben. Ha nincs Coinunk, akkor az 1-es dropok jók, maradhatnak. A többit varilálhatjuk. Ha van Coinunk, akkor el lehet egy kicsit gondolkozni, az ellenfél kasztjából adódóan (Coinnal nem fogunk Leper Gnome-ot játszani az első körben Mage ellen, mert le fogja pingelni, és kinevet minket). Ha van Coinunk, akkor a 2x1-es drop az jobb játék, mint a 2-es drop azonnal.   [caption id="attachment_5220" align="aligncenter" width="750"]Kép törölve Álomkéz[/caption]  

Általános tippek

  • Ha van más játék, az Abusive Sergentet ne rakjuk ki. 2 HP-t gyorsabban leviszünk, nem ér annyit, mint Leeroy-jal kombinálva befejezni a mérkőzést.
  • Hagyjunk mindig 1 charge-ot a fegyverünkön! Különösen igaz ez a Coghamerre és a Muster for Battle-ből kapott fegyverre. Nagy szerepe lesz később annak az 1 töltésnek, mikor felhúzunk egy Southsea Deckhandet ami charge-ot kap…
  • Divine Favor előtt mindent játszunk ki a kezünkből, még ha nem is tűnik jónak! Buffot, mindent ki szoktam dobálni, hogy minél több lapot húzzak. Kivételt képez a bagoly, azt üresbe nem érdemes kirakni még így sem. (Nálam pedig Leeroy. - a szerk.)
  • Ha Muklával játszunk, figyeljük az ellenfél lapszámát. Lehet, hogy pont úgy tudjuk kijátszani, hogy az ellenfél lapot égessen a következő húzásával.
  • 6. körben King Mukla + Divine Favor az YOLO.
  • Arcane Golem / Leeroy ők finisherek! Nem játsszuk ki őket soha úgy, hogy van más lehetőségünk. Ha túl hamar leleplezzük a fegyverünket, az ellenfél elkezd vadul tauntot/healt pakolni, és odavész a meccs. Hagyni kell egy kicsit, hogy biztonságban érezze magát, majd egy váratlan pillanatban kirakni, buffolni, és befejezi a meccset.
  • Nem Mid-Range Paladint játszunk, próbáljunk agresszívak lenni!!!
  • Knife Jugglerünk ha lent van, okosan pakoljuk a lényeket, mert minden damage fontos számunkra! Értem ezalatt, hogyha van lent lénye, amit tradelni szeretnél, akkor előbb tradeld, hogy a Juggler lövése arcba menjen. Apró dolognak tűnik, de nagyon fontos!
  • Területi sebzéseket mindig, minden körülmények között játszd körbe! Ha tudod, hogy lehet neki, ne pakolj ki mindent az asztalra, várd meg amíg eltolja.
  • Nagyon sok múlik az RNG-n ezzel a deckkel, úgyhogy ne legyél ideges! Élvezd a játékot. A szerencse forgandó, szokták mondani, amit egyszer elvesz, majd visszaadja, mikor topdeckelsz egy Leeroy-t és csak azzal nyerheted meg a meccset.
  • Te játszod az agresszív decket, kockáztatnod kell! Ahhoz, hogy hatékony tudj lenni, kell, hogy vér legyen a pucádban, és kockáztass! Ha az ellenfél 2 damage-re van a lethaltól, de te is lethalra tudod őt állítani, akkor fel kell vállalni, és meglátjuk, ki mit húz. Ha túlságosan biztonsági játékos vagy, ez a deck nem lesz eredményes számodra. Az idő nem az aggroknak dolgozik!
  • Shieldes lényeket bátran buffoljunk!
  • Próbáljunk mindig curve-ön maradni!
  [caption id="attachment_5221" align="aligncenter" width="750"]Kép törölve Az RNG nincs mindig velünk....[/caption]

Végszó

  Ez a deck sok örömöt és sok csalódottságot fog okozni. Nem szeretném, hogy az olvasót túl sok kellemetlen meglepetés érje. Ez a Paladin egy igen agresszív aggrodeck. Nem kell hozzá annyi gyakorlat, mint egy Control Deckhez, nincs annyiféle variáció, hogy mi a jó út, hogy hogyan folytassuk a körünket. Mivel aggrodeckről beszélünk, különösen nagy szerepe van az RNG-nek, ami sok bosszúságot tud sajnos okozni. Van, hogy az első körben eldől, hogy ezt a meccset te nem nyerheted meg, mikor kezedben van egy Kings meg kettő Divine Favor. Ebből kifolyólag ettől a decktől nem várható el a stabil 90% winrate. (Szerintem olyan deck nem létezik, de még 60%-os sem, ha egyenlő képességű játékosokról beszélünk... - a szerk.) Ez egy grinddeck. Ha ügyes vagy, stabilan tudsz vele hozni egy jó winrate-et, amivel szépen lassan Legenddé lehet válni. A deck lapjai szerencsére teljesen variálhatóak, egy King Mukla nem fog csodát tenni, és nem attól leszel Legend játékos. Bátran próbálgassátok a különböző variációkat, különböző lapokat és ötleteket. Bő 500 darab ranked winnel és két Legenddel a hátam mögött, bátran állítom, hogy a deck bármelyik verziója teljesen használható, és bármivel felveszi a versenyt. Mivel nagyon olcsó a deck, így kezdő játékosok számára különösen ideális! Játsszátok, próbálgassátok, tapasztaljátok ki, adjatok időt ennek a játékstílusnak. Hiába mondják, hogy az ilyen deckhez nem kell ész, erre majd 100 meccs után fogtok rájönni, amikor kötélig gondolkozva izzadtok majd, hogy be merjem-e ütni az arcát, vagy mégiscsak inkább trade-elnem kellene…. Ha tetszett az írásom, kérlek kövessétek a Twitch csatornám vagy kövessetek Facebookon. Ha kérdésed van, segítségre van szükséged, akkor nyugodtan keress fel a játékon belül, Grives#2909 néven, ha tudok, szívesen segítek. Grives