Külfölde felszabadítva
Anno mikor kijött a kaland, Supremus-ig mentem el, annyi év után most visszatértem befejezni amit elkezdtem... Viszont, mindig csak aktuális standard paklival lehet játszani.
Persze, meg vagyunk kötve, az hagyján. De így soha többé nem is lehet úgy neki leselkedni a kalandnak, mint ahogy anno kitalálták (2020). Én úgy gondolom mindig elérhetőnek kéne lennie a "definitív" változatnak, hogy megmutatkozhasson milyen élményt is akartak szerezni vele akkoriban a készítők.
De érdekel ez bárkit is, úgy sem termel annyi bevételt meg játék időt. Annak le kell áldoznia, hogy időnként újra előveszel valami számodra kedves élményt. Nem, tessék csak mindig falni az újat. Mindegy milyen hitvány, az új az új, nem? Addig nem állnak meg, míg minden egyes szórakozásra szánt másodpercünkből hasznot nem hajtanak...
Bocsánat, kikívánkozott, befejeztem. Szóval, Supremus-tól így ledaráltam az egészet az Enrage Warrior-ral, amivel most legendába értem, pár vereséget leszámítva simán ment.
Talán ez az utolsó igazi kaland, érződik is rajta mennyire elfogyott már akkora a törődés a szóló módoknál. Nem is sorolnám az erősebbek közé, voltak, és vannak is hibái (mivel minden kaland elhanyagolt). De valahogy mégis szeretem, a történet alapú kalandok közül talán a kedvencem, többször végigjártam már Illidan és Aranna útját.