Összes pakli Új pakli

Classic- Maly Rouge 2.0

Minden információCsak a pakli lapjai

Leírás

Üdvözletem! 

Íme a következő, és egyben utolsó classic paklim. Ez pedig nem más mint ahogy a nevéből is kitalálható, egy Malygos-os Rouge pakli. 

Még régebben csináltam egy hasonló paklit, ami hellyel közzel működő képes is volt, de a meta szempontjából meg nem. Ez igazából ezzel a paklival se fog változni sokat. 

De talán már egy fokkal életképesebb lett. Mivel elég kevés sebző varázslattal játszik a Rouge, Malygos pedig önmagában nem feltétlenül mindig elég, így megpróbálkoztam azzal hogy Malygos-t lemásoljam a boardon. Így dupla annyit tudnánk sebezni a spell lapjainkkal.

Ez persze jobbnak és könnyebnek hangzik, mint a kivitelezés.

Mivel a classic meta-t többnyire a tempo, és aggro paklik dominálják, így nehéz ellenük felvenni a harcot, lényegében a paklink csak lassabb control paklik ellen működik hatásosan. De ettől még nem jelenti azt hogy ne próbálkoztam volna az aggro paklik ellen is felvenni a versenyt. 

Nagyon sok változáson esett át az egész, a kezdetben játszottam Mountain Giant lappal, mert azt gondoltam hogy lesz elég lap a kezembe hogy kijátszhatom korán. Mondanom se kell hogy nem így lett. Majd ezt felváltotta a Sea Giant, ami még az elején jónak is tűnt, idővel ez is lemorzsolódott. Nem volt elég aggro ellen hiába jöhetett ki olcsón. 

Játszottam Sunwalker-el is de hamar felváltotta a Vanish. Erről majd még lesz szó később. Sok laphúzó spell-el játszottam, de önmagukban azok is gyengék. És még napestig lehetne sorolni, miért rossz a Rouge kontrol orientált játékhoz. Lényegében idegen a kasztól ez a fajta játék stílus. Classic-ban legalábbis. 

Ugyanakkor a combo már más tészta. Malygos sajnos elég drága lap, így elég nehéz vele kombózni szinte bármelyik kasztal. Egyedül a Druid-a amely érzésem szerint jobban tud vele mit kezdeni, a korai mana generáló lapjai miatt. Amivel lényegében mindenkivel szemben hatalmas előnyt jelent, gondoljunk csak a 2. körös Yeti nyitásra. Bár a Druid kaszt is kevés direkt sebző spellel játszik. Gondolom nem véletlen.

Na de itt a pakli leírás:. 

Backstab aggro paklik ellen. Flame Imp, Knife Juggler stb lények ellen kiváló. Valamint jó kombo-t alkot a Perdition's Blade fegyverünkkel. 

Preparation az összes spell lapunkkal jó, Főleg EviscerateSapVanish lapokkal érdemes használni. Valamint Maly-hoz is jó, de nem feltétlen kell. Majd kitérek később miért. 

Shadowstep főleg a battlecry-os lényeinket szeretnénk ezzel visszahozni. Elven ArcherCaptain's ParrotEarthen Ring FarseerMind Control TechAzure Drake lapokra érdemes elhasználni. 

Conceal ezt a lapot mindenképpen Malygos-hoz tartsátok meg. De még ilyenkor is érdemes tartogatni ha a 2 lap a kezünkben van. Mivel kell majd egy másik lap is. Nem feltétlen létszükség, de nagyobb lesz győzelmi esélyünk ha beszerzük azt a másik lapot is. Rátérek erre a másik lapra is mi lesz az, de aki a paklit megnézte, szerintem már tudja melyikre célzok. 

Sinister Strike ez a lap is a végső kombo része, ezt lényegében TILOS elhasználni addig, amíg a Maly nincs a pályán. 

Eviscerate szintén Maly-hoz érdemes magtartani, de ezt már el lehet használni más probléma orvoslására. 

Sap ez a lap a játék szinte bármelyik szakaszán jól tud jönni. De mivel egy darab van a pakliban, így jól válasszátok meg a visszaküldendő lényt. 

Perdition's Blade főleg aggro ellen van a pakliban. Az Si:7 lap lehet jobb választás lenne, mivel az lény, ezzel meg a saját fejünket is használnunk kell, ha valamitől meg akarunk szabadulni. Viszont ez a lap kombozik más egyébb lapokkal is, ezért eset erre a választásom.

Vanish szerintem ezt nem kell ecsetelnem, Ugyanaz mint a Sap.

Elven Archer aggro ellen van a pakliban főleg. 

Southsea Deckhand szintén meglepő lehet, de aggro elleni védelmet szolgálja a pakliban. Mivel a Rouge könnyen tud fegyvert generálni magának, így szinte adja magát hogy ez a lap szinte kötelező hogy itt legyen. Mivel azonnal tud ütni, így aggro paklikba nagyon jó, ám ha megfordítjuk akkor meg nagyon jó azonnali válasz lehet pl egy Flame Imp leszedésére. 

És akkor rá is térhetek arra hogy a szokásos control lapok mellett én pirate csomagot is hasonló célzattal használom fel. 

Mivel viszonylag olcsók és csinálnak is valamit, így majdnem olyan mintha tűzet tűzzel akarnánk megfékezni. Control paklik ellen is tudnak hatásosak lenni. 

Bloodsail Raider ha csak a hero power mellé rakjuk ki is jó, ilyenkor 3/3-as lesz. Lényeg hogy aggro ellen valamit le tudjon szedni, és ne legyen olyan könnyen leszedni. Perdition's Blade lappal a legjobb kombozni ezt a lapot értelem szerűen. Ilyenkor előadhatjuk a tempo play-t is. Ha van lehetőségünk menjünk vele arcra ilynekor. Megkönnyíti a későbbi Maly kombo-t is. 

Captain's Parrot remek laphúzás, ha pirate lapokkal játszik az ember. Már pedig mi játszunk pirate lapokkal, ebben a pakliban. 

Youthful Brewmaster hasonlóan mint a Shadowstep ez is hasonló célt szolgál, csak még kapsz mellé egy testet is. Ugyan azokra a lényekre érdemes ezt a lapot is elhasználni, mint amiket a Shadowstep lapnál is felsoroltam már.

Earthen Ring Farseer  egy kis minimális heal, ami mindig jól jön.

Mind Control Tech ha ellenfelünk nagyon lepakolna akkor ez a lap nagyon jól tud jönni, főleg ha a legjobb lényét tudjuk tőle áthúzni magunkhoz. 

Dread Corsair minimális védelem, főleg a Perdition's Blade lappal érdemes kombozni. 

Sen'jin Shieldmasta szintén védelmünket szolgálja. 

Azure Drake főleg a laphúzás miatt került be. 

Faceless Manipulator na és itt a kombo másik fő alkotó eleme, vagy lapja, kinek hogy tetszik. Ugye a fő kombo 2 körös lesz. Első körben kitesszük a Maly-t majd rá a Conceal varászlapot. 

Kövi körben pedig, ha a Maly nem lett eltakarítva és ez a lap a kezünkben van addigra, akkor lemásolhatjuk vele a Maly-t majd a 2 Sinister Strike lappal adjunk a pofájának. Ha nem Warri az ellenfél akkor általában ennek elégnek kell lennie. Ez lenne a legjobb forgató könyv. Na már most ezt leírni könnyebb volt, mint kivitelezni. :D 

De ha összejön akkor nagyon brutális kombo. Egyébként a Faceless lapot lehet más lapokra is elhasználni. Akár saját lényeinkre ( tauntokra ), akár az ellenfél lényeire. ( Ragna, Sylvanas stb )

És ezzel végére is értem a pakli leírással, és egyben a classic paklik bemutatásával. Én nagyon élveztem ezeknek a pakliknak a megépítését, és mai napig is szívesen játszok velük. Természetesen tisztában vagyok vele hogy nem igen valók a rankedre, de ugyanakkor igyekeztem úgy alakítani a paklikat, hogy a szokatlan laphozatalok mellet azért játszható és szórakoztató is legyen velük a játék. 

Akiket érdekel akár a mostani akár a a régebben bemutatót paklik közül valamelyik, az tegyen velük egy próbát! Ne féljetek alakítani rajtuk, és jó szórakozást kívánok hozzájuk! 

Következő alkalommal visszatérünk egy kicsit még a Warcraft 3 világába, mivel még van miért visszanézni rá. Úgy hogy jönnek majd a Frozen Throne-os történetszálak, karakterek és az általam hozzájuk elképzelt paklik. :) 

Ez egy kiváló pakli!

4

Alfons profilképe

Alfons (Rare) - Közösségépítő

BattleTag: alfons#2420

Létrehozott paklik: 476

365 napon belül: 24

Átlagos értékelés: 2.08 (Jó)

Leggyakoribb kaszt: Druid

Rogue lapok (12 db)

Név Mana Támadás Élet
Vanilla szettBackstab x2 0
Vanilla szettPreparation x1 0
Vanilla szettShadowstep x1 0
Vanilla szettConceal x1 1
Vanilla szettSinister Strike x2 1
Vanilla szettEviscerate x1 2
Vanilla szettSap x1 2
Vanilla szettPerdition's Blade x2 3 2 2
Vanilla szettVanish x1 6

Semleges lapok (18 db)

Név Mana Támadás Élet
Vanilla szettElven Archer x2 1 1 1
Vanilla szettSouthsea Deckhand x2 1 2 1
Vanilla szettBloodsail Raider x1 2 2 3
Vanilla szettCaptain's Parrot x2 2 1 1
Vanilla szettYouthful Brewmaster x1 2 3 2
Vanilla szettEarthen Ring Farseer x1 3 3 3
Vanilla szettMind Control Tech x1 3 3 3
Vanilla szettDread Corsair x2 4 3 3
Vanilla szettSen'jin Shieldmasta x2 4 3 5
Vanilla szettAzure Drake x2 5 4 4
Vanilla szettFaceless Manipulator x1 5 3 3
Vanilla szettMalygos x1 9 4 12

Még több Combo Rogue pakli

Még több pakli a feltöltőtől ()

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás

Karácsonyi dekoráció