Összes pakli Új pakli

Standard- A halálos Nagák!

Minden információCsak a pakli lapjai

Leírás

Üdvözletem!

Ma egy kicsit félretettem a Classic paklisorozatot, és picit áttekintünk a Standard formátumra, hogy mi a helyzet, ha már megjelent az új kiegészítő! :)

Egyenlőre én megvagyok elégedve, de nyilván ez csak addig fog tartani amíg be nem áll az úgynevezett META játék! Szerencsére elég sok lehetőség van különféle paklikkal kísérletezni, nagyon sok dolog jött be egyszerre, és számomra kicsit nehéz is válogatni kecsegtetőbbnél, kecsegtetőbb opciók közül. Épp ezért egy kis szolidabb paklival kezdeném a bemutatást. 

Ez pedig nem más mint egy Deathrattle Demon Hunter pakli, az új Naga lapokkal kiegészítve! Első benyomásra nekem tetszenek az új Naga lapok, majd kíváncsi leszek rá, hogy megtalálják e a helyüket a meta-ban is, vagy sem. 

A pakli alapját a régi Deathrattle Demon Hunter lista adta, amit én előszedtem, és leporoltam egy kicsit. :)

Így tehát sok lap ismerős lehet a listában, és a győzelmi feltételünk se változott, az Illidari Inquisitor és Jace Darkweaver lapokkal fogunk továbbra is nyerni. Ám az új naga lapoknak köszönhetően van egy két új opció, ami a " fel " spell-eket illeti. 

Rainbow Glowscale kiválóan párosítható a Fel Barrage és Predation, de még a Metamorphosis lappal is. 

Lady S'theno, egy érdekes lap, bár kihagyható a listából, csak ritka esetekben jön kapóra. Ennek ellenére nem rossz, egy Questline Demon Hunter pakliban eltudnám képzelni hogy ott megtalálná a helyét ez a lap. Mivel az alapból több varázslappal játszik, mint ez. 

De ha már sikerült bebontani a Lady S'theno-t, akkor miért is ne használnám, vagy próbálnám ki?! 

Treasure Guard abszolút jól illeszkedik a pakliba, és a Razorboar és Razorfen Beastmaster segítségével simán kijöhet az asztalra, anélkül hogy manát kellene rá költenünk. 

Igaz nem túl erős taunt lény, de időhúzás, és laphúzás szempontjából ideális. Nekem legalábbis bejött. :)

Azsharan Defector szintén jól beleilleszkedik a listába. Mivel rush-os lényről van szó, így legalább azonnal tud is csinálni valamit ha kijön az asztalra. Amit meg visszakever a paklink aljára is megér egy misét. Nem rossz, első benyomásra ez a lap is tetszetős. 

Blademaster Okani-t már ismerhetitek, mivel őt megkaptuk már a kiegészítő megjelenése előtt, így őt nem is ragoznám túl. Szerintem elég ocsmány egy valami, de még mindig jobban kivagyok vele békülve, mint a Questline lapokkal. :)

School Teacher, egyik kedvenc lapom lett! Nem túl erős, viszont a kis lény aminek felfedezhetünk varázslatokat, majd kijátszása után azt fogja lejátszani, hogy is mondjam, néha nagyon meglehet vele tréfálni az ellenfeleket. 

Pár alkalommal volt hogy fordított nekem a meccsen. A Metamorphosis meg csak Metamorphosis, Jace Darkweaver egyébként ezt a lapot is újra megismétli, vagy hogy mondjam. :D

A lényeg hogy újra el lehet sütni a Metamorphosis-t, így lényegében 4x4 sebzést lehet vele így kiosztani az ellenfelünkre! 

A többi lapra meg nem térnék ki külön, aki játszott régen Deathrattle D.H paklival, az tudja hogy mi a dörgés. Ahogy az elején is említettem egy ilyen kis egyszerűbb paklival indítok, de majd jön a többi is, csak türelem! A szokásos módon minden kaszthoz lesz majd pakli, viszont a szokásostól eltérő módon, előfordulhat majd hogy egy egy kaszthoz több paklivariáns is lesz. 

A paklival pedig, egyenlőre lehet haladni a létrán is, azért is osztom meg ilyen bátran. :D

Úgy hogy nem is ragozom tovább a szót, akinek felkeltette az érdeklődését ez a lista, az tegyen vele egy próbát! Valamint jó szórakozást kívánok a paklihoz!

2

Alfons profilképe

Alfons (Rare) - Közösségépítő

BattleTag: alfons#2420

Létrehozott paklik: 476

365 napon belül: 24

Átlagos értékelés: 2.08 (Jó)

Leggyakoribb kaszt: Druid

Demon Hunter lapok (22 db)

Név Mana Támadás Élet
Core szettBattlefiend x2 1 1 3
Forged in the Barrens kiegészítőTuskpiercer x2 1 1 2
Fractured in Alterac Valley kiegészítőBattleworn Vanguard x2 2 2 2
United in Stormwind kiegészítőFel Barrage x2 2
Voyage to the Sunken City kiegészítőPredation x2 2
Forged in the Barrens kiegészítőRazorboar x2 2 3 2
Voyage to the Sunken City kiegészítőLady S'theno x1 3 1 4
Forged in the Barrens kiegészítőRazorfen Beastmaster x2 3 3 3
Voyage to the Sunken City kiegészítőAzsharan Defector x2 4 5 3
Core szettMetamorphosis x1 4
Forged in the Barrens kiegészítőDeath Speaker Blackthorn x1 7 3 6
Core szettIllidari Inquisitor x2 8 8 8
United in Stormwind kiegészítőJace Darkweaver x1 8 7 5

Semleges lapok (8 db)

Név Mana Támadás Élet
Voyage to the Sunken City kiegészítőRainbow Glowscale x2 2 2 3
Voyage to the Sunken City kiegészítőTreasure Guard x2 3 1 5
Voyage to the Sunken City kiegészítőBlademaster Okani x1 4 2 6
Fractured in Alterac Valley kiegészítőKorrak the Bloodrager x1 4 3 5
Voyage to the Sunken City kiegészítőSchool Teacher x1 4 5 4
Core szettTaelan Fordring x1 5 3 3

Még több Midrange Demon Hunter pakli

Még több pakli a feltöltőtől ()

#1

2022.04.13 18:46

Kacsito profilképe

Kacsito (Hall of Fame) - Közösség segítő

BattleTag: Kacsito#21724

Tapasztalt játékos

Keres: Egyebet

Vicces a minion counter aggro dekkek ellen. Tetszik a dekked, majd csinálok élni belőle valamit lowcost DH farmoláshoz :)

There must always be a Hearthstone Hungary…

#2

2022.04.13 20:23 | Válasz: (#1) Kacsito (Hall of Fame) hozzászólására

Alfons profilképe

Alfons (Rare) - Közösségépítő

BattleTag: alfons#2420

Köszönöm szépen, örülők ha tetszik a pakli! :)

Egyébként én is így próbálnám az 500 wines D.H portrét kifarmolni, ha már az összes kaszttal sikerült ezt elérni. Mondjuk az 1000 wines az tényleg odabaszós, csak hát én mire azt megszerzem. :D

Így is még csak 310 win körül járok, a wildos Odd Demon Hunter paklival meg nem vagyok hajlandó játszani! Valahogy az ilyen fajta hyper aggro paklikat nem szeretem, én se. 

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás

Karácsonyi dekoráció