Összes pakli Új pakli

Wild- Drek'Thar / HobZoo Rouge

Minden információCsak a pakli lapjai

Leírás

Üdvözletem!

Még mielőtt belevágnék a leírásba, elnézést kérek amiért most nincsenek képek! Már ha van aki hiányolná esetleg. Sajnos véletlenül letöröltem az elkövetkező pár paklihoz készített kis kép galériámat, és természetesen már sehogy nem lehet őket visszahozni. 

Hát előfordul az ilyen, hiába próbál figyelni az ember mindenre. :)

De mindegy is inkább folytassuk a paklival kapcsolatos mondókámat. Maga a pakli átesett pár változtatáson az eredetihez képest. Nem sok lap került cserére, de nekem így jobban megfelelt utólag mint a kezdeti időszakában. De mivel úgy is tudott működni, így direkt meghagytam úgy, és majd utólag változtatok a paklin itt is hogy lássátok miket változtattam. Így mindkét verziót ki lehet majd próbálni. Természetesen egy kis szösszenet elejéig kitérek majd mit miért változtattam. 

De a fő lényege a paklinak mindkét esetben ugyan az. Kis lényeinket szeretnénk a Hobgoblin-al buffolni, ezzel együtt board-ot építeni, és minél többet az arcba sebezni. Ezért is kapta a Zoo nevet, mert lényegében hasonló az mechanika, és a játékstílus amit a pakli megkövetel úgymond. 

Na de akkor rögtön kezdeném is a változtatásokkal. Első lap amit kivettem a Intrepid Initiate volt. Helyébe bekerült egy Safety Inspector, és egy Voracious Reader lap. 

A csere fő oka a laphúzás volt, mivel elég kevés laphúzással játszottam az elején. Sokszor előfordult hogy hamar kifogytam, és elég nyögve nyelősen sikerült felhúzni a kívánt lapokat, amiket szerettem volna. Így se sok került  a pakliban, de így legalább van egy minimális beleszólásunk a dologba. Plusz olyan lapokat próbáltam keresni amik, egyrészt azonnal csinálnak valamit, és még a Hobgoblinnal is kombozhatóak legyenek. 

Így eset a választásom erre a két lapra. A Safety Inspector tök jó lap egyébként, csodálkozom hogy még nem talált helyet magának egy pakliba se. Bár a metaba nem fér el gondolom. Én megvoltam vele elégedve, lényegében nem igazi laphúzás ez hanem lapcsere, de nekem tetszik hogy pl egy kis lap ami felesleges és nem kell, azt betudjuk ezzel cserélni más lapra. Értelem szerűen akkor érdemes ezt használni ha mondjuk korai körökben csak 3 manás lapjaink vannak, akkor ezzel megoldható a dolog többnyire. Ugyanígy fordítva. 

Lehet nem olyan jó példa, ( hát igen ezt képekkel sikerült volna jobban illusztrálni :D ) de tudott jól jönni a lap, ez a lényeg. A Voracious Reader pedig önmagáért beszél. Mivel csak egy darab van a pakliban így mindenképp becsüljétek meg. Nem muszáj a Hobgoblin-al kombozni, a lényeg igazából a laphúzás. 

A 2 Intrepid Initiate-el pedig igazából csak arra kel ügyelni hogy spell is legyen a kezünkben amivel tudjuk majd kombozni. Vagy ha az nincs akkor a Hobgoblin-al ez is jól kombozható. Viszont ezért is cseréltem le ezt a lapot, mert kevés spell lap van a pakliban, így nehézkes ezt a lapot a megfelelő módon kihasználni. 

De tény hogy ha varázsolunk mellé, miközben a Hobgoblin már felbuffolta, szép kis sebzést lehet vele kiosztani, ráadás a lényünk is szépen fel lett hizlalva. 

A másik és egyben utolsó változtatás hogy Mankrik helyére bekerült egy Beneath the Grounds varázslap. 

Mankrik szintén szuper a pakliban, így akinek megvan nyugodtan használja, vele is sikerült már többször is lehozni a meccseket. Amiért még is lecseréltem ezt a lapot egy Beneath the Grounds-ra, az azért történt hogy ne legyünk olyan sérülékenyek egy boardclear lapra, illetve az ellenfeleinknek se legyen olyan nagy kedve fel húzni a lapjait. Wildban gondolok itt főleg, a Pirate Warrira, akármilyen Warlock paklira, APM Mage, és Odd Quest Hunter paklikra, amiknek lételeme a laphúzás. Így ellenük nagy az esély rá, tudunk majd ellenük egy masszívabb boardot is kiépíteni. Nem beszélve arról ha ezek a lények fent maradnak körökön át, több sebzést tudnak kiosztani mint a Mankrik. 

És lényegében ennyit a változtatásokról. Szerintem minkét verzió működő képes. Persze a pakli maga nem túl erős, de el lehet vele szórakozni. 

Na de ezek mellett mikből áll még a pakli? Íme:. 

Két Backstab főleg a korai tokkenes megmozdulások ellen van a pakliban, és kombo aktiválás is egyben. Főleg az Eviscerate és Hooked Scimitar lapokkal érdemes kombozni. Ám lesz annyi alacsony manás költségű lényünk is hogy ezeket magabiztosan tudjuk majd kombozni.   

A Buccaneer az előbb említett Scimitar fegyverrel igazi álom. Viszont ha csak a hero powerünket használjuk és az abból kapott tőrünket sikerül vele buffolni is megéri. Fegyvereinkre szintén reagál még a Southsea Deckhand. Mondanom se kell hogy őt milyen jó lehet kombozni a Cold Blood lapokkal. Ezeket pedig a Captain's Parrot lap segítségével könnyen kikereshetjük a paklinkból. 

A Gnome Private nem túl erős lap, ugyanakkor ha sikerül buffolni a Hobgoblinnal, akkor már más a helyzet. Szép kis támadó erőre tehet szert ez a lény. 

Szintén egy beteg kombo volt a nerfek előtt ha a Irondeep Trogg-ot sikerült buffolni a Hobgoblin-al. Ám így hogy a Trogg nerelve lett nem olyan effektív már, de azért még mindig egy jó és gusztustalan kombo tud lenni. Nagy segítségünkre lehet ez a lap abban hogy ne tudjanak minket olyan könnyen félre söpörni az asztalról. 

Szintén hasonló és már már klasszikus kombo a Hobgoblin és Echoing Ooze lapok együtt. Az Ooze egyébként ha megkapja a buffot és még kifér mellé egy Cold Blood, huhhu... még ellenfelünk is igen csak fog nézni egyet. 

Van a pakliban 2 darab Sap varázslap, értelem szerűen a taunt lények ellen főleg.

Hobgoblin már meg lett egy párszor említve, úgymond a hírneve beelőzte. :D 

Viccet félretéve egyik fő kulcslapunk. Minden egy támadásos lényünkkel kitűnő kombo lehetőség. A Hooked Scimitar-ról is volt már szó. Szintén egy kulcs lap, mivel ezzel és a Southsea Deckhand + Cold Blood komboval igen csak szép sebzést lehet kiosztani. 

De ne féljetek a fegyverrel tradelni ha szükséges. Másik és egyben utolsó fontos lapunk a Vulpera Toxinblade lesz. Insta célpont az ellenfélnek, főleg ha már van a kezünkben egy Scimitar. De az alap hősképességből kapott kis tőrrel is nagyon jó. Általában a játék második felében érdemes ezt kirakni, főleg ha a tokken lényeinkkel kitudtunk csalni az ellenfelünkből leszedésre alkalmas kártyákat. 

Minél tovább van lent ez a lény annál nagyobb fenyegetést fog jelenteni ellenfelünkre nézve. 

Drek'Thar pedig ebben a pakliba se játszik kulcs szerepet. Bár igaz hogy nem sok battlecry-os lénnyel játszunk, de ha azokat húzza ki, bizony elég kellemetlenül fog érni minket. Főleg az Echoing Ooze és Captain's Parrot esetében.  

És ezzel végére is értem a leírásnak. Mit is mondhatnék még, szerintem egész fun kis pakli. Bár igaz hogy a Zoo jelleg kissé túlzás, de van benne egy ilyen érzés miközben játszik vele az ember. Én legalábbis valami ilyesmihez hasonlítanám. Egyúttal egy tisztelet kör is Muky felé, mivel amit tőle láttam először az egy Hobgoblinos Rouge pakli volt a GvG idejéből. Csak ő még akkor játszott mellé mech-s lényekkel is. Amiket az Iron Sensei lappal buffolt, hasonlóan mint a Hobgoblin. 

Az érdekes pakli ötletei sorozatra nézetek rá, érdemes. Visszakanyarodva pedig akinek felkeltette az érdeklődését, az tegyen vele egy próbát, és jó szórakozást kívánok a paklihoz! 

Legközelebb egy szintén Drek'Thar-os paklival térek vissza, ami egy Shaman pakli lesz. Eredetileg úgy terveztem hogy ma az következett volna, az év utolsó napjára az utolsó Drek'Thar pakli, de nem úgy jött ki a lépés. Így lényegében a jövő évre is átfog csúszni a Drek'Thar koncepció. Így jártam. :D 

És ha már szóba került, akkor én is szeretnék mindenkinek egyúttal, előre is boldog új évet kívánni!

11

FIGYELEM: Ennek a paklinak a lapjai már módosítva lettek, a változásokat a pakli jelenlegi lapjai alatt tekinthetitek meg!

Összes értékelés: 10

Alfons profilképe

Alfons (Rare) - Közösségépítő

BattleTag: alfons#2420

Létrehozott paklik: 457

365 napon belül: 64

Átlagos értékelés: 2.1 (Jó)

Leggyakoribb kaszt: Druid

Rogue lapok

Név Mana Támadás Élet
Core szettBackstab x2 0
The Grand Tournament kiegészítőBuccaneer x2 1 2 1
Core szettCold Blood x2 1
Legacy szettEviscerate x2 2
Legacy szettSap x2 2
The Grand Tournament kiegészítőBeneath the Grounds x1 3
Saviors of Uldum kiegészítőHooked Scimitar x2 3 2 2
Scholomance Academy kiegészítőVulpera Toxinblade x2 3 3 3

Semleges lapok

Név Mana Támadás Élet
Fractured in Alterac Valley kiegészítőGnome Private x2 1 1 3
Fractured in Alterac Valley kiegészítőIrondeep Trogg x2 1 1 2
Darkmoon Faire kiegészítőSafety Inspector x1 1 1 3
Legacy szettSouthsea Deckhand x2 1 2 1
Legacy szettCaptain's Parrot x2 2 1 1
Curse of Naxxramas kaland módEchoing Ooze x2 2 1 2
Goblins vs Gnomes kiegészítőHobgoblin x2 3 2 3
Scholomance Academy kiegészítőVoracious Reader x1 3 1 3
Fractured in Alterac Valley kiegészítőDrek'Thar x1 4 4 4

Pakli változások

Legutóbbi változtatás: 2021.12.31 15:11-kor, az alábbi változásokkal:

Név Mana Támadás Élet
- Scholomance Academy kiegészítőIntrepid Initiate x2 1 1 2
- Forged in the Barrens kiegészítőMankrik x1 3 3 4
+ The Grand Tournament kiegészítőBeneath the Grounds x1 3
+ Scholomance Academy kiegészítőVoracious Reader x1 3 1 3
+ Darkmoon Faire kiegészítőSafety Inspector x1 1 1 3

Még több Rogue pakli

Még több pakli a feltöltőtől ()

#1

2021.12.31 18:32

Kacsito profilképe

Kacsito (Hall of Fame) - Közösség segítő

BattleTag: Kacsito#21724

Tapasztalt játékos

Keres: Egyebet

Nekem be szokott jönni, hogy mindent feltöltik egyszerre amit használni fogok, aztán majd az itteni HSHu galériából szemezgetem csak a megfelelő képeket ;)

There must always be a Hearthstone Hungary…

#2

2021.12.31 21:34 | Válasz: (#1) Kacsito (Hall of Fame) hozzászólására

Alfons profilképe

Alfons (Rare) - Közösségépítő

BattleTag: alfons#2420

Igen köszi a tippet, majd lehet megszínlelem a dolgot. Csak annyitól félek hogy idő után ha sokat töltök fel egyszerre, belegabalyodok és azt se fogom tudni melyik paklihoz mely képek fognak tartozni. Mindegy is a profizmus befigyelt itt is, részemről. :P :D

Szerkesztve: 2021.12.31 21:35

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás