Összes pakli Új pakli

Wild- Miracle Warrior?

Minden információCsak a pakli lapjai

Leírás

A paklihoz ezt a hátlapot ajánlom: Tinyfin Beach hátlap! Tinyfin Beach hátlap

Üdvözletem!

Elsőnek had kérjek elnézést amiért jó ideje nem voltam már jelen ezen az oldalon! Ennek több oka is van. Az első hogy lettek azóta fontosabb teendőim amikre nagyobb hangsúlyt kell fektessek. A második, az elsőből adódóan, nem nagyon volt időm foglalkozni a hs-el. Ha volt is akkor meg inkább más dolgokkal szerettem volna kitölteni a szabadidőmet. Harmadik ok pedig hogy aktívan már jó régóta nem játszom a játékkal. 

Ennél fogva nagyon nem vagyok már képben a mostani meta játékkal. Persze félszemmel nézegettem a híreket, de azért az nem egyenértékű az aktív játszással. 

Viszont pakliötleteken, vagy koncepciókon agyalni azóta is szeretek. Szóval most hirtelen jött az ihlet, a kedv, és lett szabadidő is, a csillagok is együtt-állnak, akkor miért is ne prezentálnék valamit nektek. Hátha valaki más is ihletett kap majd. 

Szokásos meta paklik helyett inkább egyfajta koncepciót hoztam nektek, ahogy azt már a cím is sejtetti.

Szóval az a csodálatos ötletem támadt hogy a Miracle Rogue mintájára, miért ne csinálnék paklikat a többi kaszthoz is. 

Úgy hogy itt az első felvonás a Miracle Warrior személyében. Minden egyes kaszthoz készült már ilyen jellegű pakli, különösen izgalmas lesz. 

Azt előre leszögezném hogy mindegyik pakliban sokszor fognak ugyanazok a lapok szerepelni, de nem minden esetben. 

Coldlight Oracle nem feltétlen lesz minden paklinak központi szereplője, vannak szerencsére más alternatívák is, melyek más kosztokhoz jobban is passzolnak. De majd úgy is meglátjátok. 

A pakli központi figurái jelen esetben a Coldlight Oracle, és a Prize Vendor

Ezeket lehet kombinálni olyan lapokkal mint a jó öreg Brann Bronzebeard, Youthful Brewmaster, Saloon Brewmaster, és Barista Lynchen.

Mivel fő célunk hogy az ellenfelünk minél több lapot húzzon, vagyis hogy megteljen a keze, majd ugye jöhet a lapjainak elégetése, nem árt figyelni a mi kezünkre is, hogy ne hogy mi is hasonlóan járjunk a saját lapjainkkal. 

Végső célunk lényegében az lesz hogy a Fatigue sebzés tegye meg a dolgát helyettünk. Jó eséllyel ilyenkor az ellenfél inkább feladja majd a meccset, mint sem hogy kivárja az elkerülhetetlen végeredmény. 

Ugyanakkor hogy mi ne osztozzunk a Fatigue sebzés örömeiben, nálunk lesznek eszközös arra hogy a megcsappant paklikészletünket pótolhassuk.

Ilyen például a Baleful Banker, amit szintén lehet kombinálni Brann Bronzebeard-el. De ugyanez elmondható az összes többi Battlecry lapunkra hogy jól kombinálható Brann Bronzebeard-al.

Bejön még az egyenletbe a Dead Man's Hand lap, vagy az Ambassador Faelin, illetve a Archivist Elysiana legendás lapok is. 

Utóbbi nem feltétlen szükséges a pakliba, de ha esetleg szerencsétlen lapjárásunk lenne, és mondjuk elégettük a lapjaink jó részét akkor ez még jól jöhet. Feltéve ha sikerül belőle értelmes lapokat felfedezni. 

Ambassador Faelin mellé jól jöhet a From the Depths lap. 

Sir Finley, Sea Guide mellé szintén jól tud jönni a From the Depths lap. 

Mivel a két központi Murloc lap, a Coldlight Oracle, és a Prize Vendor fontos hogy minél hamarabb a kezünk ügyében legyen, biztosítani kell a pakli úgymond folyamatos laphúzási lehetőségeit. 

Erre a célra megfelelő lehet a Safety Inspector, Sphere of Sapience, Sheltered Survivor, a Tradeable képessége mait, a Rustrot Viper is szóba jöhet, valamint a Gaslight Gatekeeper lap is ideális választás.

Bár minden fajta szituációra nehéz felkészülni, ha nem lehetetlen, ám hogy ne legyünk teljesen védtelenek, került be pár olyan lap ami segíthet túlélni. 

Ilyen például a Garrosh's Gift. Általában a Brawl lesz majd érdemes választani, de a Shield Block is tökéletes lehet. A legkevésbé hasznos választás pedig az Execute  lesz. Ritka alkalmakkor talán az is jól tud majd jönni. Adott szituációtól függ majd. 

Bulwark of Azzinoth, hogy ne legyen annyira könnyű a fejünket szétverni, ha esetleg úgy adódna. 

És végül a Rustrot Viper, ha az ellenfél valami problémás fegyverrel játszana ellenünk. 

Ezzel pedig végére is értem a paklibemutatónak. 

Ízelítőnek legyen elég ennyi egyenlőre. Következő alkalommal pedig a Warlock kasztot fogjuk megnézni, hogy nála hogy fog a Miracle mechanika érvényesülni. 

Aki pedig kedvet kapott hozzá, és esetleg megvannak hozzá a lapjai, az tegyen ezzel a paklival egy próbát.

Köszönöm szépen a figyelmet! 

2

Alfons profilképe

Alfons (Rare) - Közösségépítő

BattleTag: alfons#2420

Létrehozott paklik: 493

365 napon belül: 12

Átlagos értékelés: 2.07 (Jó)

Leggyakoribb kaszt: Druid

Warrior lapok (7 db)

Név Pana Támadás Élet
10. évfordulóGarrosh's Gift x2 1
Knights of the Frozen Throne kiegészítőDead Man's Hand x2 2
Core szettBulwark of Azzinoth x1 3 1 0
Voyage to the Sunken City kiegészítőFrom the Depths x2 3

Semleges lapok (23 db)

Név Mana Támadás Élet
Darkmoon Faire kiegészítőSafety Inspector x2 1 1 3
Voyage to the Sunken City kiegészítőSir Finley, Sea Guide x1 1 1 3
Scholomance Academy kiegészítőSphere of Sapience x1 1 0 4
The Witchwood kiegészítőBaleful Banker x2 2 2 2
Core szettPrize Vendor x2 2 2 3
Showdown in the Badlands kiegészítőSaloon Brewmaster x2 2 2 2
CATACLYSM kiegészítőSheltered Survivor x2 2 2 3
Legacy szettYouthful Brewmaster x2 2 3 2
League of Explorers kaland módBrann Bronzebeard x1 3 2 4
Legacy szettColdlight Oracle x2 3 2 2
Core szettRustrot Viper x1 3 3 4
Voyage to the Sunken City kiegészítőAmbassador Faelin x1 4 4 5
Showdown in the Badlands kiegészítőGaslight Gatekeeper x2 4 3 4
Rise of Shadows kiegészítőBarista Lynchen x1 5 4 5
Rise of Shadows kiegészítőArchivist Elysiana x1 8 7 7

Még több Warrior pakli

Még több pakli a feltöltőtől ()

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás