FórumÁltalánosFilozófia a kezdetekről

Filozófia a kezdetekről

-1

totenmester (Hall of Fame)

totenmester profilképe

BattleTag: totenmester#2708

Tapasztalt játékos

Keres: Barátot

2015.01.04 22:47

Csupán kíváncsiságból a múlt hónapban kezdtem el egy új játék az amerikai szerveren, hogy teljes alap lapkészlettel vajon mire lehetek képes a kezdőjátékosok között. Leginkább ezen a héten kezdtem el igazán foglalkozni a kérdéssel, miután felmerül egy fórum témában, hogy létezik-e ingyenes sámán pakli, amivel fel lehet érni a 17-es szintre. Akárhogy próbálkozok a dologgal, jó magam 19-es rang 3. csillagján túl egyszerűen nem tudok túljutni. A paklikat az Icy-Veins weboldalon bemutatottak szerint tettem össze, néhány módosítással, amelyekkel nekem jobban kézre áll a kezelésük, de majdhogynem fölösleges is volt, hiszen az alap lapkészlet olyan szűkös, hogy aki foglalkozott már pár hónapot a játékkal, az simán összerakja az ott bemutatottakat. A probléma sajnos abból származik, ha ezek a legerősebb paklik, amik egy kezdő játékos össze tud rakni, akkor azzal szinte képtelenség érvényesülni.

Ahogy tapasztaltam a legelső meccsek, amiket a tutorial harcok után megvívunk már play módban, azok nagyon könnyűek, még casualon módban is. A játék itt még valóban körülbelül megegyező lapkészletes embereket sorsol össze, a kezdeti öröm(?) még megvolt, hogy aránylag sikeresen át tudok jutni az ellenem sorsolt játékosok ellen.

Az elsődleges célom már a kezdetek után az volt, hogy összekaparjam Naxxramas első két szárnyának kinyitására szóló aranymennyiséget. Az első szárny kinyitása aránylag gyorsan megtörtént és át is szaladtam rajta rögtön. Innen viszont a játék egyszerűen pokollá vált. A casualba azóta már be sem merek merészkedni, mert egyszerűen olyan ellenfeleket sorsol ki, mintha az európai szerveren játszanák. Ramp druida, Handlock, Control Warrior, Mech Mage (utóbbi eszméletlen népszerű és egyszer sem tudtam megverni amerikai szerveren őket...) és a többi középköltségű pakliról nem is beszélve. Már kb. egy 1000-2000 dust költségű paklik ellen, egy közel 0 dustos paklival egyszerűen már nem lehet felvenni a versenyt. Nagyon-nagyon számítanak azok a rare és epic lapok, de még a common lapok is. Ezek nélkül nem lehet nyerni, ezek nélkül semmi szinergia, semmi olyan fogodzó ami sorsot fordíthat. Igazából azt vettem észre, hogy úgy kell játszani egy ilyen paklival, mintha arénába mennénk, csak hát az ellenfelünk nem egy aréna paklival jön ellenünk legrosszabb esetben. Nekem kb. csak egy olyan lapom van, amivel tényleg sorsot tudtam fordítani ügyesebb játékkal, az pedig a Wild Pyromancer. (ami megint csak egy ritka lap).

Már volt szó többször is korábban, hogy egy kezdő játékosnak mit kéne tennie az első lépésekben. Én mindig azt mondtam, hogy érdemes kinyitni az első két szárnyat az olyan droppokért, mint Sludge Belcher, vagy Loatheb. Na, ezt már korántsem tartom egyértelmű lépésnek. 1400 aranyat összegyűjteni basic lapkészlettel nem egyszerű feladat, még ha az achievementért járó arany mennyiséget is hozzáteszem. Pontos statisztikát nem tudok mondani, de mivel casual már maga a pokol, így ladderen igyekeztem előretörni. Ladderen kb. 50%-os győzelmi arány alatt játszom. Mint írtam a 19. rang teteje volt az, amit elértem eddig, mint maximum. Pont ma délután történt. Este visszaléptem, úgy visszazuhantam 20. szintre, mint annak a rendje. Igaz, hogy hónap eleje van, ahol nehezebb érvényesülni, de elég kemény volt úgy végigjátszani meccseket, hogy gyakorlatilag az első mozzanatból már láttam, hogy itt nem fogok nyerni. Az a pár igazán erős pakli még nem is lenne baj, de nagyon sok az említett 1000-2000 dust költségű pakli, amelyek már igazi koncepció alapján születtek és vannak kihasználva. Nekünk meg marad a jó öreg „aréna” deck.

Az aranyra visszatérve ezzel csak azt akartam kifejteni, hogy aranyat szerezni a napi questekből nem egy egyszerű feladat. Ha tehetem, akkor igyekszem mindig a 60-anas küldiket megcsinálni, szerencsére elég gyakran jönnek mostanában. A gold úgy is kell, a hősöket pedig húzni kell úgy is. 50% alatti nyerési rátával, több mint 10 meccs kell, hogy meglegyen a napi quest, egy tapasztalt játékosnak. Az azért elég sok. Kb. egy játékom 8-10 perc hosszúságú szokott lenni, egy questbe kb. 2 órát kell bele fektetnem így! Hát még egy rutintalan kezdőjátékosnak.  Persze itt jöhet a kérdés, hogy miért nem aggró paklival játszom. Hát azért mert nem lehet olyat összeállítani ennyi lapból.

Visszakanyarodva arra, hogy a kezdőnek mit lenne érdemes megtennie, mint első lépés, az már koránt sem egyértelmű. 1400 aranyból 70 új lapot lehet szerezni, amiből legalább 14 rare értékű. Én a Naxxramasos útnak álltam neki és érzem, hogy nem ez a döntés nem volt megfelelő. Egy igazán használható Neutral kombós lapom, az a „hős” Wild Pyromancer. De tényleg. Egy magában többször húzott ki a csávából, mint mondjuk a 2 Chillwind Yeti és a 2 Boulderfist Ogre együtt véve. Belcher és Loatheb nagyon jó lapok, de egy úgymond aréna deckben ők sem húznak ki a szószból már.

Ha meg van a terv, hogy lapokat kell vásárolni kaland helyett, akkor már csak a szerencse kérdése marad, hogy a gép mit fog kisorsolni. Úgy gondolom érdemes azzal a paklival kezdeni és előretörni, amihez a legtöbb használható kasztspecifikus lapunk van és amivel élvezzük a játékot is. Elkezdhet épülni egy erős, ütőképes pakli, de az csak elképesztő lassúsággal fog megtörténni. A craftolás kérdése szóba sem jöhet, mert hát miből? Legegyszerűbben arénából lehet szerezni dustot, de ha én kezdő lennék, én úgy gondolnám, hogy sorrendben csak a 3. lehetőség marad a javak megszerzésére. Mert csak bukdácsolás lesz vége, a lapokat szinte nem is ismerem és még az ára sem jön vissza, mindamellett, hogy egy rakat idő is elmegy vele. A paklik vásároljuk, sorba bontjuk azokat, de az a fránya dust csak nem gyűlik és nem is azt a lapokat kapjuk, amire pillanatnyilag szükség lenne. A sorsunk egyáltalán nem a mi kezünkben van. Nem az történik, amit mi akarunk és ez egy idő után lehangoló lehet már.

Eddig is azon a véleményem voltam, hogy kezdő játékosként nehéz a boldogulás, de ezt a saját európai szerveren lévő "lapkészlet gazdaságom" megtapasztalása után elég mellbevágó. A kezdők pedig érzik azt, hogy a békafeneke alatt vannak ilyen téren és látják azt, hogy hova érhetnek fel ők is, de az piszok sok munkába kerül és érzésre abból a sok millió játékosból, akik beléptek már Hearthstone szervereire nem egy hagyta ott a játékot ezek miatt.

A játék free to play, ez egyértelmű, megkérdőjelezhetetlen. Senki sem kötelez arra, hogy vásárolj. De az emberben a gyűjtögető életmód (és a kapzsiság) benne él, ezért minél többet akar minél rövidebb idő alatt. A játékban a "csak ezt az akkor sem fizetek" irányvonalat tartva manapság szerintem már nem fenntartható elv a játékon belül. A siker nem jön rögtön, főleg ilyen elvárásokkal nem. És az ember nem csak gyűjtögetni szeret, hanem feladni is. Nem rögtön, de pár hét, vagy egy hónap után ez simán bekövetkezhet, ha csak néhány játékra ül le a gép elé (mondjuk egy teljes órára). Főleg ebben a rohanó életmódban, ahol mindenki siet a dolgára.

Én megvallom, én már fizettem a Hearthstoneon belül, nem is egyszer. Egyszer 15 paklit vettem, amivel megalapoztam a játékom az európai szerveren, másodszor meg amikor kinyitottam Naxxramas utolsó két szárnyát Euróból. Nem bírtam már az a tökölést a goldokkal, mert 1400 arany biza sok idő és sok játék.

Ugyanakkor a helyzet közel sem olyan siralmas, mint aminek leírtam. Kitartó munkával, esetleg valamennyi pénz befizetéssel össze lehet rakni azért egy paklit, amivel elérhető már az áhított 17-es szint. A győzelmek könnyebben fognak jönni, mint ahogy a gold is. Egyre több lesz az olyan játék, ahol a legszívesebben a saját vállunkat paskoljuk meg, mert milyen ügyes kombókat és játékokat toltunk. A Hearthstone egy idő után fantasztikus élménnyé válik, amit minden kártyajátékosnak meg kéne ízlelnie legalább egyszer. Onnan már nincs megállás, határ a csillagos ég! :)

Csak érdekességként írom, hogy ami a legjobban meglepett, az a hősök kezdeti kiegyensúlyozottlansága. Tapasztalataim szerint az abszolút leghasználhatóbb hősök az a Mage, Druid, Priest és Paladin. A leghasználhatatlanabb (számomra) az a Warlock. Azt borzalmas gyötrelem volt felhőzni 10-es szintre. Ami még jobban meglepett, hogy a Hunter is elég nehezen boldogul, pedig ott azért van Beast szinergia is.

Hozzászólásokat, véleményeket szívesen várok, hiszen pont ezért hoztam létre ezt az irdatlan hosszúságú bejegyzést. :D  

 

#1

2015.01.05 11:05

Motyo profilképe

Motyo (Common)

BattleTag: PHO3NIX#2410

Én ezekből az achievementekből nyitottam amerikai szerveren kezdőként 3 paklit és kaptam egy Grommasht és egy Cairnet hát... besz@rtam :D Control Warriort csináltam gyorsan raktam egy-két lap betörésével csináltam Cruel Taskmastert és 5 győzelemből 3-at Gropmmashal fejeztem be :D Ha szerencsésen nyitod első packjeidet tudsz érvényesülni, csak az a ha nem lenne ott...

Motyo

#2

2015.01.05 16:41

vaskaktusz profilképe

vaskaktusz (Golden Rare)

BattleTag: vaskaktusz#2751

Nekem nincs második accom (és túl sok értelmét nem is látom), de ha lenne így csinálnám.
1. Gyorsan fel minden minden hőst level 10-re. Egyetlen paklit sem venni.
2. Begyűjteni a játék elején kapott "ingyen" goldot. Egyetlen paklit sem venni
3. Aréna, aréna, aréna. Gyűjtögetni szépen a Gvg lapokat, nem crafolni semmit. Még mindig nem venni egy darab paklit sem. A daily questeket arénában is meg lehet csinálni!
4. Mech Mage. Szerintem ez az egyetlen olyan ütőképes pakli amihez nem (nagyon) kell classic, vagy naxos lap, a teljes paklit ki lehet "termelni arénából". Ezzel már kostólgathatod a rankedet, már lesz némi sikerélményed is :). Aranygyűjtés ezerrel, nem venni paklit
5. Nax 1-4-ig. A Naxos lapok nem kicsit jók. Az utólsót kivéve minden szárnyban van 1-2 "must have" típusú lap. Ooze és Kel'thuzad nélkül szerintem simán el lehet lenni.
6. Nekállhasz paklikat venni, betörni, craftolni, új paklikat építeni, azaz valóban "játszani" a ranked módot.
7. Irány a legend! :)

#3

2015.01.05 17:58

Hage profilképe

Hage (Tesztelő)

BattleTag: Hage#2792

Tapasztalt játékos

Én is hasonlóan érzek ezzel kapcsolatban. Nekem is van egy amerikai szerveres felhasználóim amivel próbálkozok és hát nem olyan könnyű mint reméltem. Sajnos tény, hogy a lemaradás a megjelenés óta eltelt lassan egy évvel majdhogynem behozhatatlan F2P módszerrel. A konstruktív meccseket hanyagolni kell, mert ott még most is néha olyanok jönnek szembe, hogy csak pislogok. A ranglétra mászása 20 alá ment nekem is, 19-nél megálltam, mert nem is nagyon volt mivel bíztatnom magam a sikerre...
Azért én mondjuk nem látom annyira kilátástalannak a helyzetet. A játék a belépés után eléggé bőkezű: 
- 1 Game mód játék után kapsz egy pakkot, 
- Ha minden hőssel eléred a 10-es szintet kapsz 1 pakkot,
- 100 nyert játék után kapsz 100 aranyat, (jó, ez azért már nem az eleje)
- Egy lap betörése után 95 dust amivel összesen 100 lesz, és abból egy jobb lapot lehet már készíteni (erről most írok egy "cikket" hogy mit is érdemes ennyiből)
- Kapsz 1 ingyen aréna menetet.
- Ha legyőzől minden Heroic hőst, akkor szintén kapsz 100 aranyat (nekem sikerült úgy, hogy a fentebb említett két csomagot kibontottam és Mage hőssel nekiestem, ha kell megmutatom a paklimat)
- Kijön basic set, akkor 100 arany a jutalom,
- Kinyitsz minden hőst, akkor 100 arany,
- Plusz ha megnyitod a profilod iPad-en vagy Androidon: 1-1 pakk.

Ez azért összeadva nem kevés. Tudom nem rengeteg, de 3 pakkot szereztem kb 0 játékkal és mellé megdolgoztam kicsit a 300 aranyért.
Az aréna 3-3 lett, az nem valami fényes, de utána lett egy 5-3as menetem és most is arénázok, jelenleg 2-0 az állás.

Tehát akkor összefoglalom: szerintem újaknak nem a létrát kell másznia, hanem arénázni kellene, mert ott nagyobbak az esélyek. Tudom, hogy oda kezdőknek nem annyira jók az esélyeik, de még mindig kiegyenlítettebb a kűzdelem, mint a ranglétrán. Napi küldetések ott is teljesíthetőek. Amúgy teljesen egyetértek, nagyon nehéz mostanában elkezdeni, de nem lehetetlen és remélhetőleg a Blizzard lép is egyet az azonos lapkészletű játékosok összeboronálására.

#4

2015.01.05 21:02

totenmester profilképe

totenmester (Hall of Fame)

BattleTag: totenmester#2708

Tapasztalt játékos

Keres: Barátot

Mind a sima pakli vásárlásnak, mind az arénázásnak meg van a maga jó és a rossz oldala egy kezdő játékos szemszögéből.

Az aréna valóban a legjobb ár/érték arányú befektetés távlatokba tekintve, mint a sima vásárlás. Akár 3 győzelemmel is visszahozhatja az árát abban a tekintetben, mintha csak egy sima paklit vettek volna 100 aranyért. Ugyan akkor a szempontjukból meg van az a hátrány, hogy csak GvG-s csomagot lehet kapni, amiből már csak tucatszám fognak ismétlődni a common lapok (költői túlzással). Marad akkor a bezúzás, de egy rare lap megkaparintásához 20 common lap megy a süllyesztőbe.

A sima pakli vásárlás előnye, hogy olyan classic lapokhoz lehet jutni, ahogy máshogy nem lehetne (a pár jutalomként kapott csomagon kívül). Én a GvGs lapokra mindig is kiegészítő lapokként gondoltam, amivel a régi metát kívánták felhúzni az "unalom" miazmájából. Ahogy észrevettem az egresszív és a Temp Mech Rouge-n kívül teljesen új koncepciójú pakli nem érkezett, csak felhigitották a régieket velük. A classic lapok beszerzésével lehet szerintem igazán eldönteni, hogy melyik irányba akar fejlődni az ember. Viszont ami itt előny, ott hátrány, és ami ott előny, az itt hátrány. Az arénázás ár/érték szempontjából a legjobb pénz költési lehetőség.

Persze amit írtál/írtatok, abban rengeteg igazságtartalom van, csak próbálom új fényben is megvilágítani a helyzetet.

Az achievementek szempontjából valóban bőkezű a Blizzard, ennek nagy részét már én is teljesítettem és úgy írtam meg a fórum témát. Ha Naxxramas helyett inkább arénára vagy paklira költöttem volna az aranyat, akkor bizonyára jobban járnék pillanatnyilag, de végül is mind1, mert ami késik az nem múlik. Valamikor úgy is unlockolni kell a kalandot, nincs menekvés :D

#5

2015.01.06 10:02

Adlanor profilképe

Adlanor (Rare)

BattleTag: Adlanor#2835

Tapasztalt játékos

Arénázással rengeteg dustot is szerezhetsz. Ebből meg lehet már classic lapokat is craftolni. Azért ezt se felejtsük el. illetve arénából az esetleg bemákolt extra kártya díj is lehet alap HS lap.

Az aréna hátrányai:
- GvG-s pakli lehet csak a díj
- kell hozzá kis rutin, hogy hozd az 3-3-as átlagot, hogy megérje
- nem ad 3 győzelmenként 10 aranyat
- 1-1 aréna meccs jobban elhúzódhat, gyakori a topdecking meccs, amikor idegesítő, hogy 'az ellenfélnek mindig nagyobb szerencséje van'
- a paklidat kevésbé tudod 'kihegyezni'
- kicsit unalmas (és sokszor idegersítő) 10 meccsből 6-7-et mágus ellen játszani
- bizonyos kasztok kedvelőinek nem igazán kedvez az aréna draftolás

Aréna előnyei:
- Sokkal több díjat is ki lehet hozni, mint amibe került az aréna (egy időben arénával farmoltam a goldot, akkoriban az átlag nyerésem 7-3 volt...).
- A napi questeket szerintem sokkal könnyebb arénával letudni (aki időhatékonyan szeretne haladni, annak ez javasolt)
- Kezdőként olyan lapokkal játszhatsz, amik nincsenek meg (ezu egyrészt jó érzés, másrészt tanul belőle az ember)
- Bizonyos szint elérése után már sem a casual, sem a ranked meccseid nem lesznek könnyűek/gyorsak, így arénával időhatékonyabb leszel.
- Változatosabb, mint ugyanazt a 8-10 fajta paklit látni minden esetben ellenfélként.
- Draftolhatsz egy fajta lapból 2-nél többet is, így nagy meglepetéseket okozhatsz (rekordjaim: 4 legendary egy pakliban, 2 Nat Paggle egy pakliban még nerf előtt, 2 Leeroy Jenkins egy pakliban (2 Shadowstep-el), 4 Arathi Weaponsmith-es warrior draft (ami 12 win-es deck lett) és egy most futó arénám, amibe 5 Fireball-t húztam be.

Adlanor#2835

#6

2015.01.06 14:58

Hage profilképe

Hage (Tesztelő)

BattleTag: Hage#2792

Tapasztalt játékos

Valóban az aréna már nem classic pakkot ad, de a napi küldetésekkel jobban lehet ott haladni (ez jelenlegi tapasztalatom). Ebből kifolyólag 2-3 nyerés esetén már jók vagyunk, innen feljebb pedig haszon.
Valóban classic pakkokat kellene nyitni, de az sem baj, ha az újból kerül valami az asztalra. Ha abból meglesz az összes common, akkor meg mehetnek dust-ba, abból meg classic lapot gyártani. Jelenleg én ezt csinálom, mivel könnyebb új paklit szerezni, venni arént szoktam, miközben régi lapokat meg craftolok. Lehet van jobb megoldás, én ezt találtam eddig ki magamnak.
Én a Naxxramas első két szárnyát mindenképpen nyitnám, hiszen nagyon alap lapok vannak abban is. Szóval lehet bekeményít a játék, de nekünk is jobb paklink lesz. És a solo game játékélmény nem olyan rossz ám önmagában sem :)

#7

2015.01.08 10:05

Csatlakozom az előttem szólokhoz. Kezdőkként most, hogy kijött a GvG nem egyből Naxx-ot kellene csinálni vagy arra gyűjteni, mert most a kiegészítő miatt túl sok aranyba kerül és azért a sokért inkább érné meg sima pakli vásárlűás. Az biztos, hogy arénázni mindenképp érdemes a kieg lapjaiért meg hogy megismerjük a lapokat és ahogy kuporgatjuk a goldot venni belőlük sima paklikat. Arénázhoz rengeteg a videó meg leírás és Tier-lista én ezekből sokat merítettem. Tehát aréna ezerrel miután minden alapvető és egyszerű achivementet megszereztünk. Aztán ahogy lesz gold venni belőle pár sima paklit megnézni hogy a bontásokból milyen kaszt lapokat kaptunk és azok alapján lehet tovább lépni. Rank 17-nél feljebb amúgy sem tud az ember tovább menni ha nincsenek meg a kulcs lapok/legendary-k. Naxx-ot meg akkor érdemes elkezdeni amikor már bontottunk vagy 15 sima paklit. Naxx fontos mert nagyon jó lapokat kap az ember onnan, de jelenleg nagyon drága az a 700 arany wingenként főleg, hogy most már az első szárnyért is fizetni kell.

#8

2015.01.08 16:42

Motyo profilképe

Motyo (Common)

BattleTag: PHO3NIX#2410

Legendary nélkül tovább lehet jutni rank 17-en, csak jó szinergiabán lévő pakli kell (még epic se kell igazából). 1-1,5k deckkel sima ügy már (ha nem wispek meg angry chickenek vannak benne).

Motyo

#9

2015.01.09 02:23

Hage profilképe

Hage (Tesztelő)

BattleTag: Hage#2792

Tapasztalt játékos

Komolyan mondom, hogy akár egy podcast-ot is meg lehetne ejteni a témáról :) Lehet össze is rakok valamit erre.

#10

2015.01.09 02:56

Hazekiah profilképe

Hazekiah (Diamond Common)

BattleTag: Hazekiah#2909

Közepes játékos

Keres: Egyebet

Egyébként nem 2. acc, hanem a meglévő-vel szerverváltás után az amerikai vagy ázsiai-n lehet újra tutorialnál startolni (korábban azt gondoltam, mikor fejlőtt az a nemviszekmindentmagammal típusú ablak, hogy el is vész minden, de visszaváltva europára megvan mindenem ugyanúgy). Márcsak annyiból is érdemes lehet átnézni/elkezdeni, mert időeltolódás-miegymás miatt még a többórás karbantartások sem ugyanakkor vannak, így a 2-3ból valamelyiken mindig lehet játszani, ha valaki épp 'rosszkor' érne rá. ;)
Kiváncsiságból mikor ezt olvastam pár napja, gondoltam kipróbálom én is az usát csak úgy tartaléknak, egyenlőre kizárólag priesttel nyomom gagyi lapkészletből, tervek azért vannak egy normál/olcsó deck összehozására...arénázást hanyagolom, naxx-ot kivárásolni a dark cultistig szintén hosszadalmas lesz/lenne. Azon merengek hogy gvg paklikat jobban megéri-e venni ha javarészt betördelem a több kaszt lapjait, 120ból jobb a common/epic esetleg legendary aránya tudtommal.
Sajna úgy kellett volna, hogy már belekezdek szeptemberben pár óra erejéig mikor még ingyenes volt a naxx első szárny, utána még1x belépek december közepén a gratis 3 gnome csomag bezsebelése miatt, szóval így totális hátrány, de késő bánat. :) 
Mellékesen a naxx-adventure végigtolásához se árt ha van basic lapokon felül pár jobb, és mivel az még gvg előtt lett összerakva, így a kieg lapjai itt is könnyítenek, akárcsak az expert AI sorozat kipipálásánal practice módban (100 gold ha megvan mind 1x).

#11

2015.01.09 13:11

Hage profilképe

Hage (Tesztelő)

BattleTag: Hage#2792

Tapasztalt játékos

Azért nevezik páran második acc-nak, mert semmit sem viszel át a másik szerverre, így kb majdnem olyan mintha új lenne. Egyedül a név marad. Én második felhasználóinak nevezem, mert se a barátok, se a lapok, se az elért eredmények nem mennek át, szerintem teljesen jogos különállónak tekinteni és úgy is nevezni, mert semmi különbség nincs a kettő között.

Nagyon nagy tévedés az, hogy a GvG-s lapok között nagyobb az esélye annak, hogy legendás lapot kapsz (vagy epic vagy rare lapot)! Nem változik meg az esélyed, ugyanannyi marad(alap valszám). Ami megváltozik az a lapkínálat, tehát esetünkben az arány helyett az lesz valószínűbb, hogy egyes dolgokból ugyanazt kapod (mivel csak 120 lapos a kínálat). Tehát ne gondold hogy gyakrabban kapsz majd jobb lapokat, mert ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyi lap van.

#12

2015.01.09 18:54

Hazekiah profilképe

Hazekiah (Diamond Common)

BattleTag: Hazekiah#2909

Közepes játékos

Keres: Egyebet

Ez esetben amint meglesznek a common-rare priest gvg lapok 2-2 példányban át fogok térni a classicra, ehhez a kaszthoz amúgy sem illik a mech mint típus annyira, u.repairbotot ha lenne se használnám pl. 
Addig még ha voljin nem is, de valami epic hátha hullik. 400-1600 dustot nehéz összekaparni csupa common és pár rare betörésével.

Mivel eu szerveren csak 3 kaszthoz vannak jobbféle lapjaim (igyekeztem is univerzálisabban a neutral részre koncentrálni, napi küldik könnyebb oldogatása végett), így alkalmam van másikokhoz pakli alapot szerezni odaát.
Az volna csak az igazi ha nagyritkán (havonta vagy évszakonként) 1-1 azonos ritkaságú lapot át lehetne cserélni a 2 gyüjtemény közt. :D Ilyen aligha lesz..
Hosszabb távon megtapasztalhatom legalább, hogy 1 vagy több kasztot vinni jobb egyidejűleg.

#13

2015.01.10 14:07

Hazekiah profilképe

Hazekiah (Diamond Common)

BattleTag: Hazekiah#2909

Közepes játékos

Keres: Egyebet

Arra jutottam, hogy az 1400 goldot muszáj lesz összekínlódni idővel, mert Loatheb a jobb paklik bő90%ból kihagyhatatlan. Szerencse hogy pappal startoltam amerikában, mert a heropowerje segítségével majd az összes naxx ellenséget jóeséllyel végigveri (nem heroicban nyilván) még ha nem is első nekifutásra, másodsorban ami nem megy azt majd a mage megoldja. Mindenkinek javaslom egyébként hogy a neutral lapokat gyüjtögesse/kraftolja legfőképp, sosem lehet tudni, mikor bont valaki egy olyan kaszt legendaryt/epikekekt ami miatt majd a korábbiak helyett azzal játszana főleg a jövőben. EUn pont így jártam, hogy lett egy Neptulonom meg egy Siltfinem, etnikumként GvG előtt is gyüjtögettem a murloc csapatot, márcsak az Old Murk Eye miatt is, de ezzel a korábbi warlock-os elképzelésem sámánra változott, holott december elején még magasan az a kaszt volt a leginkább elhanyagolva az accomon. :)

#14

2015.01.11 22:28

to profilképe

to

Közben én is haladgatok amerikain, már lementem 17-es szintre is. Hunter decket átalakítottam valamivel kontrollosabb Extra Low Budget "Facehunter" kategóriába (Dark Iron Dwarf, Piloted Shredder és Harvest Golem-et tartalmaz csak ami Dust értékű (+ a 2 pók fajta, Sludge és Loatheb Naxxból)). A végén Win Streak is volt, csak utána kikaptam. :D Most a pap küldetés miatt lebuktam megint 18-ra de sebaj. Végül is meglehet oldani a dolgot, de szerintem ezt inkább csak aggró paklival lehet, kontrollal nem nagyon.

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás

Karácsonyi dekoráció