Összes pakli Új pakli

Coaster Evolve Shaman

Minden információCsak a pakli lapjai

Leírás

Ez a pakli a meta egyik legerősebbje a 2020-as év végén.

Az Evolve Shaman elképesztően erős lett. A 19.2-es patch-ben érkezett nerfek miatt olyan erőre kapott, hogy szinte senki sem szállhat versenybe ezzel a paklival. A mostani metában a játékosok fele ezzel fog játszani, a másik fele pedig olyan paklikkal fog próbálkozni, amelyek direkt ez ellen készültek.

Két típusa van az Evolve Shamannak. Ez a Coaster változat, a másik pedig a Corruptor, de erőszintben mindketten nagyjából egyformán hatékonyak. A Coaster változat jobban teljesít a Rogue és a Paladin kasztokkal szemben, míg a Corruptor sikeresebb a Priestekkel és Warlock-okkal szemben, de mivel az utóbbi két kaszt sokkal ritkább, ezért a Coaster javasolt.

A jó öreg Harrison Jones egy kiemelkedően erős lapja a paklinak. Mirror meccseken is hasznos, illetve egészen fenomenális a Warriorokkal szemben, de a Rogue paklik ellen sem okoz csalódást.

A Coaster változatnál pedig a Novice Engineer-ek is nagyon jó laphúzók, hiszen a mostani meccsek eléggé lassan indulnak be, vagyis jut rájuk idő. Ezzel a paklival az 5. körben kell belehúzni, amikor a Boggspine Knuckles-t kell kirakni, miközben a kezünkben remélhetőleg már jó sok lap van, hogy igazán ütős legyen a Derailed Coaster.

A pakliba esetleg elhelyezhető a EVIL Cable Rat, ha erősebb lapra van szükségünk a Novice Engineer helyett (de ne tartsuk meg a játék elején (a mulligannél)), illetve a Revolve, de egyelőre nem javasolt ennek a kártyának a használata.

Corruptor Evolve Shaman 5640

Pakli megtekintése

0

PHOENIX profilképe

PHOENIX (Admin)

BattleTag: PHOENIX#2680

Létrehozott paklik: 1217

365 napon belül: 43

Átlagos értékelés: 2.25 (Jó)

Leggyakoribb kaszt: Priest

Shaman lapok

Név Mana Támadás Élet
Scholomance Academy kiegészítőLightning Bloom x2 0
Rise of Shadows kiegészítőSludge Slurper x2 1 2 1
Darkmoon Faire kiegészítőCagematch Custodian x2 2 2 2
Scholomance Academy kiegészítőInstructor Fireheart x1 3 3 3
Darkmoon Faire kiegészítőPit Master x2 3 1 2
Ashes of Outland kiegészítőBoggspine Knuckles x2 5 4 2
Saviors of Uldum kiegészítőMogu Fleshshaper x2 9 3 4

Semleges lapok

Név Mana Támadás Élet
Scholomance Academy kiegészítőAnimated Broomstick x2 1 1 1
Scholomance Academy kiegészítőTour Guide x2 1 1 1
Legacy szettNovice Engineer x2 2 1 1
Saviors of Uldum kiegészítőDesert Hare x2 3 1 1
Legacy szettDread Corsair x2 4 3 3
Descent of Dragons kiegészítőHoard Pillager x2 4 4 2
Darkmoon Faire kiegészítőDerailed Coaster x2 5 3 2
Legacy szettHarrison Jones x1 5 5 4
Legacy szettSea Giant x2 10 8 8

Még több Shaman pakli

Még több pakli a feltöltőtől ()

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás