Corruptor Evolve Shaman
Leírás
Ez a pakli a meta egyik legerősebbje a 2020-as év végén.
Az Evolve Shaman elképesztően erős lett. A 19.2-es patch-ben érkezett nerfek miatt olyan erőre kapott, hogy szinte senki sem szállhat versenybe ezzel a paklival. A mostani metában a játékosok fele ezzel fog játszani, a másik fele pedig olyan paklikkal fog próbálkozni, amelyek direkt ez ellen készültek.
Két típusa van az Evolve Shamannak. Ez a Corruptor változat, a másik pedig a Coaster, de erőszintben mindketten nagyjából egyformán hatékonyak. A Coaster változat jobban teljesít a Rogue és a Paladin kasztokkal szemben, míg a Corruptor sikeresebb a Priestekkel és Warlock-okkal szemben, de mivel az utóbbi két kaszt sokkal ritkább, ezért a Coaster javasolt.
A jó öreg Harrison Jones egy kiemelkedően erős lapja a paklinak. Mirror meccseken is hasznos, illetve egészen fenomenális a Warriorokkal szemben, de a Rogue paklik ellen sem okoz csalódást.
A Coaster változatnál pedig a Novice Engineer-ek is nagyon jó laphúzók, hiszen a mostani meccsek eléggé lassan indulnak be, vagyis jut rájuk idő. Ezzel a paklival az 5. körben kell belehúzni, amikor a Boggspine Knuckles-t kell kirakni, miközben a kezünkben remélhetőleg már jó sok lap van, hogy igazán ütős legyen a Derailed Coaster.
A pakliba esetleg elhelyezhető a [Cable Rat], ha erősebb lapra van szükségünk a Novice Engineer helyett (de ne tartsuk meg a játék elején (a mulligannél)), illetve a Revolve, de egyelőre nem javasolt ennek a kártyának a használata.
Coaster Evolve Shaman 6280
Pakli megtekintése4
FIGYELEM: Ennek a paklinak a lapjai már módosítva lettek, a változásokat a pakli jelenlegi lapjai alatt tekinthetitek meg!
Összes értékelés: 3
Shaman lapok (19 db )
| Név | Mana | Támadás | Élet |
|---|---|---|---|
| Lightning Bloom x2 | 0 | ||
| Sludge Slurper x2 | 1 | 2 | 1 |
| Surging Tempest x2 | 1 | 1 | 3 |
| Cagematch Custodian x2 | 2 | 2 | 2 |
| Instructor Fireheart x1 | 3 | 3 | 3 |
| Pit Master x2 | 3 | 1 | 2 |
| Serpentshrine Portal x2 | 3 | ||
| Stormstrike x2 | 3 | ||
| Boggspine Knuckles x2 | 5 | 4 | 2 |
| Mogu Fleshshaper x2 | 9 | 3 | 4 |
Semleges lapok (11 db)
| Név | Mana | Támadás | Élet |
|---|---|---|---|
| Tour Guide x2 | 1 | 1 | 1 |
| Desert Hare x2 | 3 | 1 | 1 |
| Dread Corsair x2 | 4 | 3 | 3 |
| Hoard Pillager x2 | 4 | 4 | 2 |
| Faceless Corruptor x2 | 5 | 5 | 4 |
| Harrison Jones x1 | 5 | 5 | 4 |
Pakli változások
Legutóbbi változtatás: 2020.12.28 19:26-kor, az alábbi változásokkal:
| Név | Mana | Támadás | Élet | |
|---|---|---|---|---|
| - | Sea Giant x2 | 10 | 8 | 8 |
| - | Novice Engineer x2 | 2 | 1 | 1 |
| - | Animated Broomstick x2 | 1 | 1 | 1 |
| - | Derailed Coaster x2 | 5 | 3 | 2 |
| + | Faceless Corruptor x2 | 5 | 5 | 4 |
| + | Surging Tempest x2 | 1 | 1 | 3 |
| + | Serpentshrine Portal x2 | 3 | ||
| + | Stormstrike x2 | 3 |
Még több pakli a feltöltőtől (PHOENIX (Admin))
Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

