Összes pakli Új pakli

Gus Bohóc Legendás Paklija

Minden információCsak a pakli lapjai

Leírás

Ezzel a paklival mentem le előző szezonban legendig, lehet most is ezzel fogom elérni. A pakli történetét mindenki ismerheti, erről nem is szeretnék szót ejteni, ugyanazok a játékszabályok. 4 manánál kirakni Barnit a legjobb dolog ami történhet velünk, a legrosszabb pedig a pakliból megidézni őt. Igen csúnyán bele tud piszkítani visszaidézgetős mókánkba. A játék elején nem igen csinálunk mást, mint healelünk, ha kell, köszöngetünk, leszedjük az ellenséges egységeket, ha a szükség úgy kívánja, illetve ha felhúzzuk a szükséges spelleket hozzá, stb. Na, csak leírtam, na jó, itt a vége, be is fejeztem.

Annyit még hozzátennék, hogy többen Ragnaros úrral játszák, én helyette Kel'Thuzad-ot választottam, valahogy nekem a visszaidézős témához jobban passzol, valamint igencsak vicces, amikor 3 Kel' terrorizálja a boardot. A Psychic Scream is igen szopatós dolog, amikor az ellen kicsapja a sok-sok kis lényét, totemjeit, kis katonáit, és az visszakeverve ugye nem csak, hogy elveszti a buffjait, ha volt, de felhúzni nem épp kellemes az ellenfélnek egy 1/1-es lényt, főleg ha netán alig van pár lap a keze ügyében.

Szóval én most ezzel a paklival játszom éppen, kicsit talán lerágott csont, nem egy új dolog, nem is annyira egyedi, de én szeretem. Ezért most megosztom veletek ezt.

Egy gyors meccs, avagy a silence ereje: https://hsreplay.net/replay/THr9CqvkZDUyfk3vKyxbw8

A viszont látásra.

a sok aggro miatt beraktam a pakliba két Excavated Evil-t. 5 manánál még nem túl késő ledarálni a sok kis lényt a pályáról. Az egyik Psychic Scream-et cseréltem vele ki meg a Shadow Word: Horror-t.

Ez egy kiváló pakli!

10

Gus Bohóc profilképe

Gus Bohóc (Premium) - Közösségépítő

BattleTag: Gustheclown#21213

Tapasztalt játékos

Létrehozott paklik: 97

365 napon belül: 33

Átlagos értékelés: 7.32 (Hihetetlen)

Leggyakoribb kaszt: Hunter

Priest lapok

Név Mana Támadás Élet
Legacy szettSilence x1 0
Blackrock Mountain kaland módResurrect x2 2
Journey to Un'Goro kiegészítőShadow Visions x2 2
Legacy szettShadow Word: Death x2 2
Legacy szettShadow Word: Pain x2 2
Knights of the Frozen Throne kiegészítőSpirit Lash x1 2
Knights of the Frozen Throne kiegészítőEternal Servitude x2 4
Mean Streets of Gadgetzan kiegészítőGreater Healing Potion x1 4
Legacy szettMass Dispel x1 4
Whispers of the Old Gods kiegészítőShadow Word: Horror x1 4
Goblins vs Gnomes kiegészítőLightbomb x1 6
Kobolds & Catacombs kiegészítőLesser Diamond Spellstone x2 7
Kobolds & Catacombs kiegészítőPsychic Scream x2 7
Knights of the Frozen Throne kiegészítőShadow Essence x2 7
Knights of the Frozen Throne kiegészítőShadowreaper Anduin x1 8 30
Knights of the Frozen Throne kiegészítőObsidian Statue x2 9 4 8

Semleges lapok

Név Mana Támadás Élet
one Night in Karazhan kaland módBarnes x1 5 3 4
Curse of Naxxramas kaland módKel'Thuzad x1 8 6 8
Knights of the Frozen Throne kiegészítőThe Lich King x1 8 8 8
Legacy szettYsera x1 9 4 12
Whispers of the Old Gods kiegészítőY'Shaarj, Rage Unbound x1 10 10 10

Még több Priest pakli

Még több pakli a feltöltőtől ()

2. oldal / 2 oldal

#21

2018.06.28 14:03

Már csak good ol' Kel'Thuzad miatt is ment a +1, édes istenem mennyire szerettem azt a lapot!

#22

2018.08.19 19:25

Sziasztok

Az az igazság, hogy a Big priestre már rég rá vagyok kattanva. Idáig az volt a bajom, hogy nem volt elég dustom de most betörtem csomó mindent és meglett, kivéve [Kel'Thuzad]. A [Lightbomb] helyett Dragonfire Potion-t használok mert az van meg. Na most a problémám az volna, hogy lvl 25-ről viszonylag "gyorsan" meglett a lvl 8. Na de onnan 3 csillag fel 4 le 4 fel 2 le magyarul egyhelybe topogok. Nem tudok mit kezdeni a rengeteg agróval tempóval meg az ilyenekkel. A 6. körre nem marad csak 5-6 életem hiába tolom el a Dragonfire Potion a kövi 2 körben végem van. Meg hát ugye ez az RNG-nek nevezett sz@r na hát erről litániát tudnék írni (de gondolom más is így van vele). Néztem neten, hogy a Ragnaros the Firelord-os decket jobbnak írják. 

Most nem tudom hogy próbálkozzak avval, vagy ebbe a deckbe annyira hiányzik [Kel'Thuzad] (bár mondjuk az agró tempó dolgok ellen szinte mindegy hogy melyik van bent)

#23

2018.08.19 20:25 | Válasz: (#22) Dirtyfellow (Common) hozzászólására

Neveletlen profilképe

Neveletlen (Rare) - Közösségépítő

BattleTag: Mordigo#2873

Tapasztalt játékos

Keres: Gyakorló társat

Szia

Nem Kel'Thuzad-on múlik a dolog, bár Ragnarost én is jobban preferálom az ilyen deckbe nála.Max azt lehetne hogy teszel még egy Greater Healing Potiont és még egy Shadow Word: Horror-t ha olyan ellenfelek jönnek amik ellen szükség van ilyen lapokra, de ez a deck erősen RNG alapú az az igazság, ha 4.kör Barnes akkor win, ha 6.kör Shadow Essence és jót hív akkor win ha nem jön fel ezek közül az egyik akkor nehéz kitartani addig vele.

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás