Összes pakli Új pakli

Reno+ Meglepi 5

Minden információCsak a pakli lapjai

Leírás

Sziasztok!

Mivel eltűnt a wildből a quest warlock, érdemes újra elővenni ezt a paklit.

Kicsit módosítottam a paklit néhány új lappal nézzük mi lett belőle, mik adják a pakli erősségét. Egyik fő erőssége a "meglepi" kombó, az Augmented Elekk+Plot Twist. Ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy elhúzódik a mérkőzés, és az ellenfél arra utazik, hogy majd jól elfogyasztja a lehetőségeinket és majd a fatigue végez velünk, hát nagyon téved. Ha már a végén kezünkben van minden nagyágyú, ha már Valdris Felgorge is kibővítette a kezünk, jöhet a mulatság. Jól megduplázzuk a kezünkből a lapokat.

Másik fő erőssége a paklinak a Skull of the Man'ari. Képes megfordítani a mérkőzést, ha már szorul a hurok. Igaz fölránthatja Tickatus-t is, de akkor nem dob el tőlünk 5 lapot, s kapunk egy 8/8-as testet. Így is megéri. Ha meg nem jön a fegyó, akkor jól kitesszük a corrupted Tickatus-t és boldogan nézzük, mik repültek el az ellenfél paklijából.

Következő ami sokat tud nekünk segíteni Valdris Felgorge. A játék elején ha kimennek a kisebb manás lapok, laphúzás, és helybővítés.Föntebb írtam, ha több lap van a kézben, a meglepi kombó több lapot fog másolni a pakliba.

Az új lapok közül bekerült: Spice Bread Baker, hogy tovább éljünk kicsit, Battleground Battlemaster, hogy tudjunk meglepetést okozni mi is, Mo'arg Forgefiend, mert ez egy nagyon jó lap.

S a régi hagyományos huncutságok szintén megtalálhatóak a pakliban. Úgyhogy harcra fel!

Jó tanács: Az Expired Merchant-tal igyekezzünk N'Zoth, the Corruptor-t megduplázni, vagy másodlagosan Bloodreaver Gul'dan-t. Vagy big priest ellen ha adja Kazakus a 10 manás barizós spellt. De volt már rá példa, hogy játék elején megdupláztam Reno Jackson-t, ilyenkor könnyen elszakad a cérna az aggro paklival játszó ellenfélnél.

Próbálja ki a paklit akinek van lapja hozzá.

Mindenkinek jó játékot kívánva, Öregapám

Ez egy kiváló pakli!

9

FIGYELEM: Ennek a paklinak a lapjai már módosítva lettek, a változásokat a pakli jelenlegi lapjai alatt tekinthetitek meg!

Összes értékelés: 17

Öregapám profilképe

Öregapám (Premium) - A Szent

BattleTag: Öregapám#2941

Tapasztalt játékos

Keres: Gyakorló társat

Létrehozott paklik: 100

365 napon belül: 5

Átlagos értékelés: 7.53 (Hihetetlen)

Leggyakoribb kaszt: Warlock

Warlock lapok

Név Mana Támadás Élet
Scholomance Academy kiegészítőRaise Dead x1 0
Journey to Un'Goro kiegészítőCorrupting Mist x1 2
Knights of the Frozen Throne kiegészítőDefile x1 2
Saviors of Uldum kiegészítőExpired Merchant x1 2 2 1
Rise of Shadows kiegészítőPlot Twist x1 2
Descent of Dragons kiegészítőDark Skies x1 3
Darkmoon Faire kiegészítőHysteria x1 4
Mean Streets of Gadgetzan kiegészítőKazakus x1 4 3 3
Curse of Naxxramas kaland módVoidcaller x1 4 3 4
Kobolds & Catacombs kiegészítőSkull of the Man'ari x1 5 0 3
Darkmoon Faire kiegészítőTickatus x1 6 8 8
The Witchwood kiegészítőLord Godfrey x1 7 4 4
Descent of Dragons kiegészítőValdris Felgorge x1 7 4 4
Ashes of Outland kiegészítőEnhanced Dreadlord x1 8 5 7
Rise of Shadows kiegészítőFel Lord Betrug x1 8 5 7
Legacy szettTwisting Nether x1 8
Goblins vs Gnomes kiegészítőMal'Ganis x1 9 9 7
Kobolds & Catacombs kiegészítőVoidlord x1 9 3 9
Knights of the Frozen Throne kiegészítőBloodreaver Gul'dan x1 10 30

Semleges lapok

Név Mana Támadás Élet
Saviors of Uldum kiegészítőZephrys the Great x1 2 3 2
The Boomsday Project kiegészítőAugmented Elekk x1 3 3 4
Kobolds & Catacombs kiegészítőZola the Gorgon x1 3 2 2
United in Stormwind kiegészítőSpice Bread Baker x1 4 3 2
The Boomsday Project kiegészítőZilliax x1 5 3 2
United in Stormwind kiegészítőBattleground Battlemaster x1 6 5 5
Saviors of Uldum kiegészítőKhartut Defender x1 6 3 4
League of Explorers kaland módReno Jackson x1 6 4 6
Knights of the Frozen Throne kiegészítőSkulking Geist x1 6 4 6
United in Stormwind kiegészítőMo'arg Forgefiend x1 8 8 8
Whispers of the Old Gods kiegészítőN'Zoth, the Corruptor x1 10 5 7

Pakli változások

Legutóbbi változtatás: 2021.08.16 09:12-kor, az alábbi változásokkal:

Név Mana Támadás Élet
- Legacy szettDoomsayer x1 2 0 7
- Legacy szettHellfire x1 3
- Ashes of Outland kiegészítőKeli'dan the Breaker x1 6 3 3
- Darkmoon Faire kiegészítőMan'ari Mosher x1 3 3 4
- Darkmoon Faire kiegészítőMidway Maniac x1 2 1 5
- Darkmoon Faire kiegészítőCircus Amalgam x1 4 4 5
+ Journey to Un'Goro kiegészítőCorrupting Mist x1 2
+ Knights of the Frozen Throne kiegészítőSkulking Geist x1 6 4 6
+ Darkmoon Faire kiegészítőHysteria x1 4
+ United in Stormwind kiegészítőSpice Bread Baker x1 4 3 2
+ United in Stormwind kiegészítőBattleground Battlemaster x1 6 5 5
+ United in Stormwind kiegészítőMo'arg Forgefiend x1 8 8 8

Még több Warlock pakli

Még több pakli a feltöltőtől ()

#1

2020.11.19 10:32

Kacsito profilképe

Kacsito (Hall of Fame) - Közösség segítő

BattleTag: Kacsito#21724

Tapasztalt játékos

Keres: Egyebet

Egy ízben játszottam egy “nem Reno meglepi” Warlock ellen. Dupla elekk, és még abban a körben dupla plot. 26 lapot gyártott amikor majdnem üres volt a dekkje. Volt benne nagyágyú bőven.

Ez a kombináció jobban tetszik, a Reno dekkek kedvesek számomra. Szerintem is kiváló a pakli.

There must always be a Hearthstone Hungary…

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás