Összes pakli Új pakli

Warcraft 3: Reign of Chaos- Ezennel teljes vagyok! ( Illidan )

Minden információCsak a pakli lapjai

Leírás

Folytassuk a történetet, ezúttal Illidan-tol búcsút kell mondjunk, de nem teljesen. A következő pakli szintén hozzá készült, ezúttal már abban az állapotba amikor a Warcraft 3-ban is átalakult démonná. 

  • Illidan rögtön megszervezi az egykori ork boszorkánymester ("warlock") maradványának megszerzését, az azt védelmező szatírok legyőzése után "felemészti" a koponyából áradó démoni mágiát, amelynek köszönhetően hatalmas erőre tesz szert.

  • Az újonnan szerzett erejével a démonná vált Illidan már könnyen legyőzte Tichondrius-t, ám amikor újra találkozott testvérével, hogy beszámoljon a démoni rontás megszűnéséről, Furion száműzte őt az éj elfek földjéről.

  • Furion a legutóbbi éjszaka egy különös álmot élt át, ahol egy nagy holló vezette őt oda, ahol éppen most Tyrandé-val közösen állnak. Hamarosan a semmiből megjelent Thrall, az új Ork Horda hadvezére, és Jaina, Lordaeron emberi túlélőinek vezetője, akik szintúgy ezt a látomást élték át. Furion ellenségesen fogadta őket, ám hamar megjelent a színen Medivh, és elmondta, hogy a sors akarta ezt. Medivh elmesélte, hogy évekkel korábban -az Első háború (First War) előtt- maga is a Légiót szolgálta, amikor átjárókat nyitott Draenor és Azeroth között, ahonnan elözönlötték a démoni átoktól megrontott orkok az emberi királyságokat, és felelősnek érzi magát azért, hogy visszatérve az élők közé, egyesítse a halandó fajokat azok ellen, akik minden életet el akarnak pusztítani.

Nos a pakli ami Illidan kiteljesedéséről szól, itt már kicsúcsosodik a dolog. Szerintem nagyon nem kell magyaráznom mit miért, rakta be. Egy két démon lény esetleg elfért volna benne. De szerintem így is egész jól vissza adja a dolgot a pakli. 

2

Alfons profilképe

Alfons (Rare) - Közösségépítő

BattleTag: alfons#2420

Létrehozott paklik: 463

365 napon belül: 63

Átlagos értékelés: 2.09 (Jó)

Leggyakoribb kaszt: Druid

Demon Hunter lapok

Név Mana Támadás Élet
Scholomance Academy kiegészítőDouble Jump x2 1
Forged in the Barrens kiegészítőFury (Rank 1) x2 1
Darkmoon Faire kiegészítőThrow Glaive x1 1
Forged in the Barrens kiegészítőTuskpiercer x2 1 1 2
Core szettSpectral Sight x2 2
Core szettAldrachi Warblades x2 3 2 2
Legacy szettSatyr Overseer x2 3 4 2
Core szettChaos Nova x1 5
Ashes of Outland kiegészítőSkull of Gul'dan x2 6
Scholomance Academy kiegészítőCycle of Hatred x1 7
Legacy szettInner Demon x2 8

Semleges lapok

Név Mana Támadás Élet
Core szettElven Archer x2 1 1 1
Knights of the Frozen Throne kiegészítőFallen Sun Cleric x2 2 2 1
Core szettToxicologist x2 2 2 2
The Witchwood kiegészítőWitchwood Piper x2 4 3 3
The Witchwood kiegészítőRotten Applebaum x2 5 4 6
The Witchwood kiegészítőSplitting Festeroot x1 8 4 4

Még több pakli a feltöltőtől ()

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás