HS BlogokAz Őrzők - Thorim

HS Blog: Az Őrzők - Thorim

2023.07.23 09:45
834

Az Őrzők - Thorim

Érkezzen most a Viharok Urának, Thorimnak a története.

A korábbi őrzők történetei a bevezető blogból érhető el.

Thorim

(A Viharúr, A Viharok Ura)

Thorim egyike a titánszülött (titan-forged) őrzőknek. Testvére, Loken elárulta és leigázta a Yogg-Saron kiszabadítására irányuló összeesküvés részeként. A többi őrzővel együtt Ulduarban tartották fogva, majd kalandorok szabadították ki, és részt vett az Ősi Isten legyőzésében.

Thorim a Krolmir-pörölyt forgatja. Azt mondják, hogy Thorim erejét csak egyszer használták, és akkor egy egész kontinenst változtatott porrá.

A régmúlt

Thorim egyike volt a Pantheon által létrehozott Őrzőknek, akik a titánszülött seregek élére álltak az Ősi Istenek erői ellen. Thorimot Golganneth ruházta fel hatalommal. Hodirral és Ra-val együtt harcolt és legyőzte Al'Akir-t, a Szélurat.

Thorim Ulduar és az Alkotók Teraszának (Terrace of the Makers) őrzőjeként szolgálta a titánokat, és védelmezte a fagyfajok közötti paktumokat, köztük Hodir Fiait (Sons of Hodir) is, akik a testvéreivé váltak. A régmúltban Mimiron őrző találta ki a Titáncsapást (Titanstrike) működtető Villámszikrát (Thunderspark), bajtársa Thorim számára.

Azonban Loken - miután Yogg-Saron megrontotta - megölte testvére feleségét, Sifet, és Thorimot becsapva elhitette, hogy Arngrim király és a fagyóriások a felelősek a nő haláláért. Thorim dührohamában Arngrimra dobta pörölyét, Krolmirt, aki éppen egy fagytörpe klán ellen vívott csata közepén volt. A földbe csapódó Krolmir robbanása megölte a közelben lévőket, és örökre megfagyasztotta az egész vidéket, amelyet ma Villámhullása (Thunderfall) néven ismerünk. A Viharok Templomában (Temple of Storms) Thorim ezután sokáig töprengett felesége halálán, és hosszú kábulatba merült évezredekre, míg Hodir Fiai mélyen megdöbbentek egy ilyen váratlan áruláson.

Thorim, kezében halott feleségével, Sif-fel

Évszázadokkal később, a Lich király elleni háború idején Thorim a Hodir Fiait szolgáló kalandorok segítségével felfedezte az igazságot. Felébredt kábulatából, és megfogadta, hogy felveszi a harcot Loken ellen. A kalandorokat hívta, hogy segítsenek neki jóvátenni múltbéli bűneit, és visszaszerezni Hodir Fiainak bizalmát. Hodir Fiainak tagjai is arra bátorították a kalandorokat, hogy segítsenek nekik, hogy meggyógyítsák a Thorim és a többi fagyóriás között tátongó szakadékot. Végül kibékült velük, és ők is segítettek neki abban, hogy más fagyóriásokhoz is eljusson, hogy jóvátegye a történteket.

Amikor Thorim visszaszerezte a fegyverét és a páncélját, háborút vívott áruló testvérével. Azonban kiderült, hogy ez egy jól kidolgozott csel volt, amit Loken tervelt ki, hogy kicsalogassa őt a Viharok Templomából, ahol a sötét mesteréhez való közelség megadta neki az erőt, hogy megtörje Thorim támadását. Thorimot és proto-sárkányát, Veranust elfogták és Ulduarba vitték, hogy Yogg-Saron őrületbe kergethesse őt.

Veranus

Loken Thorimot Ulduarba vitte a proto-sárkányjával, Veranusszal együtt (akit a Borotvapikkely (Razorscale) nevű szörnyeteggé alakítottak át), ahol megrontották és Yogg-Saron uralma alá vonták. Ulduarban történő legyőzése megtörte Yogg-Saron varázslatát, és Thorim beleegyezik, hogy a Yogg-Saron elleni végső csatában segítsen azoknak a kalandoroknak, akik kiszabadították őt.

Razorscale

Vissza a HS Blogokhoz!

További híreink