6 nerf és 1 buff érkezik december 17-én, illetve 50 BG változás
A pontos változásokat csak a patch-csel együtt fogjuk megismerni kedd este, de legalább már tudjuk, hogy mely lapok érintettek. A legnagyobb változások a Battlegrounds-ban várhatóak.
A pontos változásokat csak a patch-csel együtt fogjuk megismerni kedd este, de legalább már tudjuk, hogy mely lapok érintettek. A legnagyobb változások a Battlegrounds-ban várhatóak.
Megérkezett a 31.0.3-as frissítés, ezzel pedig nagyon sok kártya megváltozott a játékban. Alább láthatjátok az összes változást, illetve a fejlesztők indoklásait is (mit, miért tesz a Hearthstone csapat).
Nem kevés kártyát fog holnap változtatni a Blizzard. A pontos változásokat csak a patch-csel együtt fogjuk megismerni, de legalább már tudjuk, hogy mely lapok érintettek. Továbbá pár BG változás is lesz.
Jövő hét csütörtökön érkezik egy patch, amiben több kártyát is nerfelni (vagy akár buffolni) fognak. Szerdán már kapunk egy kis ízelítőt, hogy mely lapok érintettek, majd csütörtökön tudjuk meg a pontos részleteket.
Tegnap este érkezett egy nagyobb frissítés a játékba, amivel sok kártyát megváltoztattak a Hearthstone-ban. Több nerf is érkezett, de a Battlegrounds-ról sem feledkeztek el.
Megérkezett a 30.4.3-as frissítés, amiben a Hearthstone-ban mindössze három kártya változás történt, de a BG-ben óriási változások történtek (ismét). Decemberben pedig visszatér a Twist.
A pontos változásokat még ezen a héten megismerjük, de egyelőre csak a kártyák (illetve hősök) ikonjait láthatjuk. A patch valószínűleg csütörtökön 19:00-kor érkezik.
Megérkezett a 30.2.2-es frissítés, amivel 5 kártyát nerfelnek, 14-et buffolnak és természetesen egy csomó Battlegrounds módosítás is történt.
Újabb kártya nerfek és buffok érkeznek a játékba, rögtön azt követően, hogy megírtuk "a meta már beállt". Nem sokáig lesz ez így, mert csütörtök este érkezik a 30.2.2-es frissítés.
Megérkezett a 30.0.3-as patch, ami nagyon sok kártyát változtat a játék minden terén. Teljes patch notes magyarul, fejlesztői megjegyzésekkel alább olvasható.
A pontos változásokat holnap - augusztus 8-án este - fogjuk megismerni, egyelőre csak a kártyák (illetve hősök) ikonjait láthatjuk.
Megérkezett a 29.6.2-es frissítés, amivel több, mint 50 kártya változik meg, bár ezek többsége a Battlegrounds játékmódban történik. A Standard módban mindössze három lap módosul.
Ezen a héten (legkésőbb csütörtök este) érkezik a 29.6.2-es patch, amiben változtatnak a Standard, a Battlegrounds és a Twist lapokon is.
Megérkezett a 29.4.2-es frissítés, amivel ismét változtatnak a heti küldetéseken, néhány lapot nerfelnek és sok BG változást is eszközölnek.
Május 14-én, kedd este érkezik a 29.4-es patch, alább pedig megismerhetitek a legújabb változásokat. Ezzel a patch-csel jelenik meg a Dr. Boomos miniszett, de több hibajavítás is érkezik.