Varázslatos Nagák
A menedzser és Folk együttese
Leírás
Üdvözlök mindenkit!
Először is bemutatkoznék. A nevem Gus Bohóc (Reborn), a régebbi játékosok talán még emlékeznek rám, ezen a néven bohóckodtam, és most visszatértem újult erővel és reménnyel egy színesebb és vadabb (wild) meta ranglétrájának megmászása céljából.
Mivel mindig is a wild mód állt hozzám közelebb, amióta ezt bevezették még anno, így a jövőben is ebben a formátumban fogok paklikat publikálni itt e csodás oldalon. Jellemzően a kontrollosabb paklikat szeretem, de ez most nem az lesz.
Na de elég a rizsából, lássuk mivel is készültem első körben!
Hát ez egy tempós vadász pakli, sebző varázslatokkal teli, amik küldetésünk Defend the Dwarven District beteljesülését segítik elő. Ehhez a nagyszerű dologhoz nagyon jól hozzá tudnak tenni nagáink, akiknek szuper képességüket remekül lehet használni, ha a feltételek teljesültek. Külön kiemelném Queen Azshara személyét, aki egy igazi dög, a nagák királynője, jó, ha már a játék elején kéznél van, hogy lehessen aktiválni képességét.Őt is érdemes lehet másolni Zola the Gorgon-nal. De még van nekünk egy Dragonbane is aki szépen tudja majd osztani a pofonokat, ha már a küldetésünk végére értünk.
A spellek egy arcane vonalat követnek, a rendelkezésemre álló lapjaimból ezeket sikerült belepasszírozni ebbe a pakliba.
Itt van ám még a menedzserek gyöngye, E.T.C., Band Manager vele a bandatagok, akik fel vannak készülve az ellen titkaira, fegyvereire, és titkos fegyvereire, de ha egyik sincs, az se baj, mert akkor bevethető nagy kedvencem is, aki a körök múlásával egyre nagyobb erőket képvisel majd. Astalor Bloodsworn
Hát ez ennyi. Remélem elnyeri tetszéseteket, el lehet ütni vele az időt, amíg a Titánok meg nem érkeznek.
Ahogy Csernobilban mondani szokás: "Good hunting, Stalker!"
7
Hunter lapok (19 db )
| Név | Mana | Támadás | Élet |
|---|---|---|---|
| Arcane Shot x2 | 1 | ||
| Barbed Nets x2 | 1 | ||
| Defend the Dwarven District x1 | 1 | ||
| Ricochet Shot x2 | 1 | ||
| Arcane Quiver x2 | 2 | ||
| Arrow Smith x2 | 2 | 2 | 3 |
| Conjured Arrow x1 | 2 | ||
| Ancient Krakenbane x2 | 3 | 3 | 3 |
| Conch's Call x2 | 3 | ||
| Dragonbane x1 | 4 | 3 | 5 |
| Star Power x2 | 5 |
Semleges lapok (11 db)
| Név | Mana | Támadás | Élet |
|---|---|---|---|
| Vicious Slitherspear x2 | 1 | 1 | 3 |
| Bloodmage Thalnos x1 | 2 | 1 | 1 |
| Murkwater Scribe x1 | 2 | 3 | 2 |
| Zola the Gorgon x1 | 3 | 2 | 2 |
| Baba Naga x2 | 4 | 4 | 4 |
| E.T.C., Band Manager x1 | 4 | 4 | 4 |
| 1. Kobold Stickyfinger x1 | 5 | 4 | 4 |
| 2. Astalor Bloodsworn x1 | 2 | 2 | 2 |
| 3. Eater of Secrets x1 | 4 | 2 | 4 |
| School Teacher x2 | 4 | 5 | 4 |
| Queen Azshara x1 | 5 | 5 | 5 |
Még több Tempo Hunter pakli
Még több pakli a feltöltőtől (Gus Bohóc (Premium))
2023.07.08 17:04
1
1
Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Üdv! Egész érdekes a pakli, bár a Hunter Defend the Dwarven District lapja sose volt a kedvencem, a nagás felhozatal, az arcane spell kártyákkal együtt, tetszik!