FórumÁltalánosAz első kraftolások

Az első kraftolások

1

Hage (Tesztelő)

Hage profilképe

BattleTag: Hage#2792

Tapasztalt játékos

2015.01.10 03:18

Gyakori a kérdés hogy miután megszereztük a megfelelő dust mennyiséget mit kezdjünk vele. Mi legyen az amit mindenképpen legyártsunk?
Általában mindenki egy legendás lapra próbál először költeni, de szerintem előtte érdemes pár másik lényt is számításba venni. Tény, hogy a leghasznosabb egy legendás lap tud lenni, de nem mehetünk el néhány létfontosságú lap mellett, amik jó szolgálatot tehetnek amennyiben még nincsennek meg. A leírás végén természetesen megmondom, hogy én melyik legendás lapokat készíteném el és milyen sorrendben.
Itt most csak a klasszikus lapokat veszem sorba, mert bár az újak is kraftolhatóak, de elsőre szerintem az alap pakliból érdemes építkezni (főleg mert az aréna is az új pakkokból ad nekünk). Tehát íme a TOP12 szerintem:

#1 Dark Iron Dwarf - (40 dust) Az ára kifejezetten olcsó ahhoz képest amit tud! Alacsonyabb lényeinket tudjuk megerősíteni, hogy hatékony cserét bonyolítsunk le. Egy Novice Engineer, Loot Hoarder, vagy Argent Squire is alkalmas lehet így az erősebb lények levételére. Nem mellesleg kapunk egy 4/4-es lényt is mellé. Érdemes azt is számításba venni, hogy akár az ellenfél erősítése is a hasznunkra lehet, például egy Shadow Word: Death kártyás levétellel. Erősen ajánlott korai lap, aminek az értéke több mint az ára.

#2 Loot Hoarder - (40 dust) Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy egy ingyenes lap, de persze 2 manába kerül. Azért mondom, hogy ingyenes, mert kapni is fogunk érte egy lapot, tehát a lapelőnyünket növeli, míg a jelenlétünket is erősíti a táblán. Emiatt sokkal jobb mint a Novice Engineer, aminek a lecserélésére kiválóan alkalmas -bár utóbbi kiválóan alkalmas a late game fázisban is a kijátszásra. Shattered Sun Cleric-el megspékelve igazi fenevaddá válik, érdemes ezt is észben tartani, valamint a Dark Iron Dwarf és a Defender of Argus is hasonlóan jó vele. Ha pedig mindenképpen lapot akarsz húzni akkor akár te magad is meglőheted, hogy azonnal megkapd az új lapot.

#3 Argent Commander - (100 dust) Az első rare lapunk ebben az összeállításban. Ez a lap szerintem megérdemli, hogy hamar lekraftoljuk, mert annyira jó. Általában a divine shield és a charge jól összeillik, különösen akkor jössz ki jól vele, ha van még egy ilyen a paklidban, tehát csinálj kettőt amint lehet. Lehetne buffolni is, de 6 mana után nem sok lehetőségünk marad, hacsak nem 9-10 manánk van. Még így is a Cold Blood, Power Overwhelming és Blessing of Might könnyedén rárakható.
Amik ellen kiválóan alkalmazható: Azure Drake, Dark Iron Dwarf, Argent Commander, Spellbreaker, Kor'kron Elite, Shattered Sun Cleric, Knife Juggler, Gadgetzan Auctioneer és Faerie Dragon. Még akár egy Chillwind Yetit is leszedhet egy kis segítséggel.

#4 Argent Squire - (40 dust) Egyrészt 1 mana a költsége, így jól kihelyezhető a játék legelején. A divine shield miatt nagy eséllyel marad is a táblán legalább két körig, de cserébe az ellenfelünknek viszonylag sokat kell költenie rá. Viszont ha nem, az sem baj, mert könnyen felbuffolható és már mehet is az ellenségre. Egy Dark Iron Dwarf szépen tesz rá sebzést és ha jók vagyunk ezt eljátszhatjuk kétszer is. A legjobban a Rouge, Paladin, Druid és Warlock paklikban vesszük majd hasznát. Mindegyik kasztnak a buffjai jók rá, érdemes azokat is átnézni (Cold Blood, Redemption, Mark of the Wild, Power of the Wild, Mark of Nature).

#5Faerie Dragon - (40 dust) Egy nagyon jó kezdő lap! Szükségünk van 2 manás lényekre és ezek közül is a 3/2-es lények a számunkra kedvesebbek. Ennek még a nyakába tesz ez a lap egy olyan képességgel, ami miatt sokkal nehezebb megölni. Persze attól még nem halhatatlan, érdemes figyelni rá.
Ha több lénnyel együtt teszed ki, akkor érdemes középre tenni, mert a Cone of Cold Betrayal vagy az Explosive Shot nem mehet rá direktben. (ugyancsak amiatt rakjuk a rejtőzködő lényeinket is középre)

#6 Azure Drake - (100 dust) Egy önmagában elég jó lap, csak sajnos lassú. Az ötödik körben rakjuk ki és bizony nem egy 5/5-ös lényt kapunk, hanem egy 4/4-est. Emiatt érdemesebb ezt a lapot olyan paklikba tenni, ahol ki lehet használni a +1-es spellpower képességét. Valamennyire kárpótol hogy kapunk is egy lapot kézbe egyből, így gyakorlatilag nem veszítünk tempót és mehetünk előre a győzelem felé.

#7 Harvest Golem - (40 dust) Egy nagyon erős 3 manás lény. Nem egyszerű leszedni, sok erőforrást igényel az ellenfelünktől. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy ha egy területre ható varázslattal elkaszálja még mindig ott lesz a 2/1-es lényünk, amivel tudunk még mit kezdeni. Nagyon jó Shattered Sun Cleric, Dark Iron Dwarf és Defender of Argus kombinációban. Jó lapelőnyt tudunk szerezni vele, hiszen ideális esetben a gólem és az uróda is leszed egy ellenséges kártyát.

#8 Scarlet Crusader - (40 dust) Ezt a lapot szinte egyenrangúnak tekinteném a Harvest Golemmel, de végül hátrébb végezte. Ugyanúgy jó két egység leszedésére is mert 3 mana árán 3 támadást kapunk, amit akár kétszer is elsüthetünk. A kártyaelőny nagyon fontos a Hearthstoneban, így ezzel a lappal sikeresen tolhatjuk magunk a győzelem felé. Ha csak 4 játékból egyszer jön ez össze, már akkor is jobbak lesznek a nyerési esélyeink. Ha az ellenfelünknek nincs 1 sebzést okozó képessége, mint pl a (Fireblast), akkor keményebb lesz leszedni ezt a lényt a harcmezőről. És mivel minden manába kerül, így általában erre a lapra többet költenek hogy leszedjék, mint amennyibe került.

#9 Spellbreaker - (40 dust) A 4/3 mindössze 4 manáért nem jó, de nem is rossz. De a silence nagyon jó (néha)! Tehát két funkciót lát el: elnémít egy lapot, másrészt meg nem egy rossz lap még akkor sem, ha a képessége nem érvényesül. Amik ellen jó: bármi, amin van Divine Spirit, Inner Fire, jó még Lightspawn és Twilight Drake ellen is, valamint a divine shieldes lényekre is érdemes rádobni, hiszen egy védelemmel kevesebb nekik. Nagyon jó silence-t tenni olyan lényekre, amiknek 0 támadási értéke van, pl Lorewalker Cho, Lightwell, Mana Tide Totem, Flametongue Totem, Shieldbearer. Valójában a Shaman bármely toteme jó célpont így, kivéve az 1/1-es,

#10 Knife Juggler - (100 dust) Egyszerűen szükséged van erre a lapra, ha sok kis lénnyel nyomulsz előre. Minden letett lény után lő egyet, ez eléggé sok pluszt adhat neked. Kifejezetten jó olyan lapokkal, amik halálukkor megidéznek egy másikat. Pl: Haunted Creeper, Harvest Golem, Snake Trap, Sludge Belcher. Ugyancsak jó olyan paklikba, ahol a hősnek nincs 1 sebzést okozó képessége, valamint divine shieldek ellen is hatásos.

#11 Defender of Argus - (100 dust) A 2/3 nagyon rossz 4 manáért, de ha két lényt is tudunk buffolni, akkor nagyon megéri! Sajnos ott van az a ha… Ha nincs fent ennyi lény, akkor sokat veszít az értékből. Ezért is került ennyire hátra, mert bár jó a lap képessége, maga a lap nem az és nem is mindig adja majd a 100%-ot. Érdemes olyan paklikba tenni, ahol vagy nagyon kevés a taunt, vagy pedig nagyon sok alacsony manaköltségű lapot rakunk ki. Első körben szerintem egy darab is elég, próbálgassátok a lapot és majd rájöttök ez való-e nektek.

#12 Venture Co. Mercenary - (40 dust) Egy nagyon erős lap 5 manáért! Ha leteszed, akkor garantált, hogy az ellenfelednek nehéz dolga akad vele. Nagy lényekkel elcserélhető, vagy ha arcra támadsz vele, akkor is nagyon hasznos tud lenni. Nagyon ne zavarjon minket, hogy többe kerülnek miatta a lényeink. Hamar le fogják szedni (vagy legalábbis megpróbálják) és a varázslatok ugyanannyiba fognak kerülni mellette, szóval innen már tudjátok mi kell mellé.

+1 Acolyte of Pain - [40 dust] - A legjobban a Mage pakliba illik bele, de ugyancsak meglepően jól használhatja a Warrior is. Fireblast, Cruel Taskmaster, Whirlwind, Wild Pyromancer aktiválni tudja. Buffolni is lehet, sőt! A Shattered Sun Cleric, Dark Iron Dwarf és a Defender of Argus is mind alkalmas arra hogy kiszélesítse a lap lehetőségeit, nem is akárhogy!

Legendás lapok:
Ez kifejezetten egy trükkös rész. Van aki nagyon megkedvel egy kasztot és minden második játékát azzal játsza, és van aki meg váltogatja és igyekszik minddel játszani egy keveset. Ha az előbbibe tartozol, akkor érdemes elgondolkodnod a hős-specifikus legendás lapok egyikén. Ha az utóbbi vagy inkább, akkor hanyagold a hős-specifikus legendás lapokat egy ideig, mert nagyobb hasznát veszed a neutrális legendásoknak. Íme a TOP3 lista, hogy én miket kraftolnék le elsőnek:

#1 Sylvanas Windrunner - (1600 dust)  Nagyon jó lap, mindenképp az eső között kell lennie az elkészítendők között. A képessége ami igazán egyedivé teszi, hiszen szerzünk az ellenféltől egy lapot. Az 5 élete miatt nem olyan egyszerű leszedni, valamint nagyon jól lehet kombinálni egyéb lapokkal is. Akár mi magunk is megölhetjük, hogy aktiváljuk képességét, ezáltal biztosan szerzünk valamit általa.

#2 Bloodmage Thalnos - (1600 dust) Talán nem értenek sokan egyet ezzel a választásommal, de szerintem az egyik legjobb legendás lap. Nem, valóban nem egy erőgép, viszont a képessége… Gondolj abba bele, hogy +1 manáért kapsz egy spellpower-t! Olyan lapokkal mint Holy Nova, Blizzard, Flamestrike, Whirlwind, Swipe, Lightning Storm mind nagyobbat sebeznek ennek az egyetlen lapnak köszönhetően, amit könnyűszerrel mellékelni tudsz a recepthez. Ugyancsak jó a lap, mert kapsz egy lapot amikor elhalálozik, így még arra is megfelelő, hogy lapot kapj ha esetleg nem jönnek a varázslatok.

#3 Ragnaros the Firelord - (1600 dust) 8 mana nagyon sok, de nem reménytelen. A 8/8 pedig kifejezetten jó! A silence nem igazán jó ellene, de ami még inkább mellette szól az az, hogy már kirakásakor dob egy 8-as sebzést, tehát rögtön megöl valakit vagy belesebez az ellenfél hősébe. Viszont ez akkor is 8 mana és sokszor van, hogy a nyolcadik körre már végeredményben eldőlt a meccs. Ugyancsak rossz, ha Hex vagy Polymorph varázslatot kap, de ez ellen nehéz is tenni. A Mind Control meg egyszerűen katasztrófa!
Szóval elmondható hogy sok legendás lap nagyon drága és ehhez mérten nem tudnak annyit. Ragnaros erősebb mint sok más legendás társa, de még így sem fér be minden pakliba, mert a kötsége miatt vissza is vethet minket a játékban.

+1 Cairne Bloodhoof - (1600 dust) Ez a lap 6 mana, de cserébe kapunk egy 4/5-ös lényt kétszer (ez két Chillwind Yeti 1.5x-es áron)! Igazi kis csemege lehet ez a lap a paklinkban, sok helyre beillik és bizony költséges eltávolítani. Egyetlen hátránya az, hogy Hex és Polymorph miatt könnyek kivérezhet. Ezért igyekezzünk az első Bloodhoof-ot becserélni valami másik lénnyel és így már garantáltan hozott nekünk valami hasznot a lap.

Forrás: http://www.liquidhearth.com

#1

2015.01.10 06:54

totenmester profilképe

totenmester (Hall of Fame)

BattleTag: totenmester#2708

Tapasztalt játékos

Keres: Barátot

Nagyon jó leírás lett!

Kezdőknek szerintem simán jó választás a Stampeding Kodo is, hiszen garantáltan elfog tüntetni egy 0, 1, vagy 2 támadó értékkel rendelkező lényét az ellenfél oldaláról. Azon túl 5 manáért egy 3/5-ös lény nem rossz ilyen képességgel. Arénában is közkedvelten draftolják. Hunterek esetében, az hogy Beastnek számít, csak plussz jó pont.

Sunwalker: Szerintem Naxxramas érkezéséig a legjobb Taunt lehetett, ezt a szerepet most átvette a Sludge Belcher. 6 manáért 4/5-ös test Divine Shieldel. A Divine Shield sokszor nagyon sokat segít.Ahhoz, hogy a bubit levegyék, ahhoz egy erőforrást már fel kell alapból használniuk. Rouge/Druida esetében könnyedén előfordulhat, hogy hősképességgel veszik le róla a védelmet, és ezzel már le is vesz 4 életerőt a hősből. Mage is veszít garantáltan 2 manát a következő körben a hősképesség miatt. Ha nincs meg Naxxramas és egyáltalán nincs is tervben, hogy ki legyen oldva legalább a 2. szárny, akkor javallom kraftolásra.

Ha még segít, akkor az én Legendary craftolási sorrendem ez lenne:

1. Sylvanas Windrunner - Amiért Hage írta. Ha a lap kikerül, akkor az ellenfélnek szinte kötelező módon taktikát kell váltania, mivel nem akarja hogy a jó lapját ellopjuk. Ezért szinte bűn üres pályára kitenni. Az 5 életerő miatt több erőforrás is kell gyakran, hogy leszedje, és a lopós képessége még így is megmarad. A legjobb paklikban gyakran benne szerepel ő is. Ha silencelik, akkor határozottan veszít az értékéből, viszont így is megmarad az 5/5-ös teste, ami még így is jónak számít.

2. Ragnaros The Firelord - Amiért Hage írta. Ez volt az első kraftolt Legendarym, egy csomagban kapott (nerf utáni) arany Thinkmastert törtem be érte. És milyen jó választás volt! Ragnayolo rengeteg csávából kihúzott már, de főleg akkor szeretem kitenni, ha az ellenfél térfele teljesen üres, vagy csak egy lénye van kint. Akkor az, hogy a lénybe, vagy a hősébe sebez bele, szinte mindegy, mert mi mindenképpen jól járunk vele. Silence nem hat rá különösebben, mert akkor arra támad amire mi akarunk. Shaman pakliban ha a helyzet engedi, akkor az Earthshockot pl. rá szoktam elhasználni, ha irányított sebzés kellene, mondjuk kivégzésre.

3. The Black Knight - Taunt Removal. Nagyon jó tempószerző kártya. Midgameben, ha kihasználjuk a képességét gyakorlatilag olyan, mintha kimaradt volna a körből az ellenfél -vele veszít rögtön egy értékesebb lapot-, mi meg gazdagodtunk egy 4/5-ös lénnyel a csatamezőn. A Sunwalker Divine Shieldje sem hatja meg.

4. Dr. Boom - Boom-ot jobb lapnak tartom mint a Black Knightot, de Craftolásra csak akkor ajánlom, ha már nem kell sürgősen más a Classic lapkészletes Legendek közül, hiszen "könnyen" lehet, hogy az aréna jutalomban járó csomagból előbújhat. 7 manáért 7/7-es test. A két megidézett Boom Bots pedig elég erősek. Irányított egy sebzés + random kioszt még 1-4 sebzést random ellenséges karakterbe. Ráadásul kettő is van belőle. Mostani metában eléggé közkedvelt Legend, mert garantáltan vissza jön az ára. (Hex, Poly, Big Game Hunter ellen persze nem).

5. Harrison Jones - Jonest nem sürgős lecraftolni, de én még azon kevés Neutral Classikokhoz tenném, amiket még érdemes lenne Dustból beszerezni. Tempószerző kártya, ha az ellenfélnek van kint fegyvere, akkor legrosszabb esetben is elvesszük a fegyverét és még egy lapot is húzunk. Annyi lapot húzunk, ahány Durability van éppen az ellenfél fegyverén.

6. Alextrasza - Az egyik legjobb Battlecry-os minion a játékban. Egy hős életét 15-re állítja. Gyógyíthatja a saját hősünket is ezzel nyerve magunknak jó esetben 1-2 kört, illetve bele is sebezhet az ellenfél hősébe akár 15-töt is. 8/8-as test pedig igazán erős. Azonban csak azokban a paklikban szokott igazán jól működni, amiknek ő is a szerves része. Mellesleg Naxxramas Heroic elvégzéséhez kulcsfontosságú lap tud lenni. :D

#2

2015.01.10 17:03

Hage profilképe

Hage (Tesztelő)

BattleTag: Hage#2792

Tapasztalt játékos

Legfőképpen olyan lapokat raktam össze, amik egymással is jól kombinálhatóak, tehát együtt méginkább hozzátesznek a sikerhez. Nem azt mondom, hogy tökéletes ez a lista, de ha a klasszikus lapokat nézzük, akkor ezek jó befektetések. Nekem pl Argent Commandert nem dobott sokáig a játék, így kénytelen voltam lekraftolni. Ha hamarabb meglett volna sokkal kisebb gondom lett volna a meccseken.

#3

2015.01.10 18:36

FrostRaven profilképe

FrostRaven (Common)

BattleTag: Frostraven#2814

Úgytudom Heroic Naxxnál nem tudod Alexet letenni. :) Legalábbis Loathebnél tuti nem

#4

2015.01.11 04:57

totenmester profilképe

totenmester (Hall of Fame)

BattleTag: totenmester#2708

Tapasztalt játékos

Keres: Barátot

Heroic módban Loathebnél, Sapphironnál és Kel'Thuzadnál nem lehet használni, az összes többinél igen.

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás

Karácsonyi dekoráció