Demon Hunter nerfek érkeztek
Alig több, mint egy napja érhető el az új Demon Hunter kaszt a játékban, és már nerfelve is lett, de a kaszt annyira borzasztóan erős, hogy hamarosan még több nerf fog érkezni.
Alig több, mint egy napja érhető el az új Demon Hunter kaszt a játékban, és már nerfelve is lett, de a kaszt annyira borzasztóan erős, hogy hamarosan még több nerf fog érkezni.
A Hearthstone hivatalos Twitter fiókján jelentették be, hogy az a Sárkány Éve lap, aminek a nerfje vissza lesz vonva, nem más, mint a Sludge Slurper.
Dean Ayala jelentette be, hogy hamarosan vissza fogják vonni 10 kártyának a nerfjeit, de azt egyelőre még nem árulta el, hogy ezek mely kártyák lesznek.
Dean Ayala ismertette velünk a Standard meta helyzetét, majd azt is elárulta, hogy néhány korábbi nerfet esetleg visszavonnának.
Dean Ayala ismét nagyon aktív volt a Redditen, a hivatalos Hearthstone fórumokon, és a Twitteren is. Bátrabban nerfelnek, mint eddig, és az új lapokkal is többet kockáztatnak.
Hét kártya lett nerfelve, 5 hősnek lett erősebb a Hero Powerje a Battlegrounds-ban, illetve két hős vissza is tért, továbbá még egy lény is megváltozott a Battlegrounds-ban.
Még ezen a héten érkezik egy patch újabb nerfekkel, és Battlegrounds változásokkal. Mindössze három hete nerfeltek 4 kártyát, de rögtön nerfelnek további 7-et!
Rögtön a nerfek után, már december 20-án mondta Dean Ayala, hogy újabb nerfek érkezhetnek január elején, és most a Twitteren jelentette be, hogy bizony érkeznek januárban ezek a nerfek.
Dean Ayala, a Hearthstone vezető játéktervezője válaszolt a közösség néhány kérdésére Twitteren, ahol elárulta, hogyha szükséges, akkor januárban ismét nerfelni fognak.
Megérkezett a várva-várt patch, ami talán valamelyest visszaszorítja az őrületes Shaman uralmat! 3 Shaman lap is nerfelve lett, illetve egy semleges is, továbbá lényeges változások érkeztek a Battlegrounds játékmódba is.
Két hete nerfelték az Echo kulcsszót, és ez leginkább három kártyát érintett, amelyeket szokás szerint két hétig teljes áron lehet betörni.
A Hearthstone fórumon végre bejelentették a nerfeket, amelyek ma este fognak érkezni. 4 kártyán is változtatnak, a Battlegrounds-ban pedig még annál is több változás fog érkezni.
ZelKnow a kínai Hearthstone versenyek adatelemzője a Twitteren árulta el, hogy egy nappal el lett halasztva a nerfeket tartalmazó patch.
Valószínű minden idők legrondább képét sikerült most ide helyeznem, de kínaiul beszélő olvasóink (vannak ilyenek?) érthetik a tartalmát. A többi olvasónknak azt javaslom, hogy olvassanak tovább.
Néhány nap múlva érkeznek a nerfek, addig viszont érdemes az újonnan nyitott lapokat megtartani, hiszen nem tudjuk, hogy pontosan miket fognak nerfelni.