Összes pakli Új pakli

Athesto Dragon Control Warrior

Minden információCsak a pakli lapjai

Leírás

Sziasztok!

Ebben a pakliban ötvöztem Indy barátom control csapatát a sárkányaimmal. Igyekeztem minden igényt kielégíteni a lapok válogatásánál(persze ez lehetetlen!), és megtettem a lehetőségeim keretein belül mindent azért, hogy életképes legyen. Kicsit hajaz a handlockra a játék eleje, ugyanis az a kevéske spell arra való, hogy túljussunk az első pár körön a lehető legkevesebb veszteséggel. A 4. körtől pedig teljesen uralni lehet az asztalt, akár tauntokkal, akár a sárkányokkal vagy a tőlük függő csatlósokkal.

Kezdőkézbe én csak a varázslapokat tartom meg és/vagy a fegyvereket. Kérdezik majd páran: Miért csak 2 fegyver van a készletben? Azért, mert untig elég ennyi is. Lassú pakli, ezért kell mindent ütni az elején. Ha nagyon elszalad a ló az ellenfelünkkel arra pedig ott a Master Card, akarom mondani a Brawl! Imádom a sárkányokat! Olyan meglepetéseket tudnak okozni az ellennek is és néha nekem is, hogy "könnyekig" hatódom egy-egy rögtönzésnél, mikor a legdurvább helyzetben megfordítják a játék menetét. Pár napja tesztelgetem, eddig minden kaszt ellen sikerült nyernem. Azok a fránya aggro-k, na azok a gyengéi ennek a lapkészletnek! Persze nem minden esetben, csak ha nekünk rossz a lapjárásunk, hozzájuk meg kegyes a Blizzard.

Igyekezzünk a lehetőségeink szerint sok pajzsot felhalmozni, mert az is zavaró tud lenni, sőt, elég idegesítő a "kedves" játékos társunknak! Nyomják is a sok "Well Played" meg "Well Met" gombot. Tehát: először gyúrunk vazze, aztán terítünk, majd a végén lenyomjuk. Jó is volna, ha ez minden esetben összejönne. Azért a 10. körtől elég kellemes meglepetés lehet, mikor Varian Wrynn meghívja néhány barátját, hogy csatlakozzanak ők is ehhez a kis összejövetelhez. Na ekkor szokott végképp eldurrani az ellenfél agya! Pláne, ha 2-3 komolyabb legendet sikerül maga mellé ültetni.

Sok sikert a paklihoz!

Üdv : Athesto

11

Athesto profilképe

Athesto (Diamond Common)

BattleTag: Athesto#2314

Közepes játékos

Keres: Barátot

Létrehozott paklik: 7

365 napon belül: 0

Átlagos értékelés: 9 (Hihetetlen)

Leggyakoribb kaszt: Warlock

Warrior lapok (16 db)

Név Mana Támadás Élet
Legacy szettInner Rage x1 0
Legacy szettExecute x2 1
Legacy szettShield Slam x2 1
The Grand Tournament kiegészítőAlexstrasza's Champion x1 2 2 3
The Grand Tournament kiegészítőBash x2 2
Legacy szettFiery War Axe x1 2 3 2
Legacy szettShield Block x2 2
Curse of Naxxramas kaland módDeath's Bite x1 4 4 2
Legacy szettBrawl x1 5
Goblins vs Gnomes kiegészítőShieldmaiden x1 5 5 5
Legacy szettGrommash Hellscream x1 8 4 9
The Grand Tournament kiegészítőVarian Wrynn x1 10 7 7

Semleges lapok (14 db)

Név Mana Támadás Élet
The Grand Tournament kiegészítőTwilight Guardian x2 4 2 6
Legacy szettAzure Drake x1 5 4 5
Blackrock Mountain kaland módBlackwing Corruptor x2 5 5 4
Blackrock Mountain kaland módEmperor Thaurissan x1 5 4 4
The Grand Tournament kiegészítőJusticar Trueheart x1 5 6 4
Curse of Naxxramas kaland módSludge Belcher x1 5 3 6
The Grand Tournament kiegészítőBolf Ramshield x1 6 3 9
The Grand Tournament kiegészítőChillmaw x1 7 6 6
Goblins vs Gnomes kiegészítőDr. Boom x1 7 7 7
Legacy szettRagnaros the Firelord x1 8 8 8
Blackrock Mountain kaland módNefarian x1 9 8 8
Legacy szettYsera x1 9 4 12

Még több Control Warrior pakli

#1

2015.10.25 22:37

Janopeti5 profilképe

Janopeti5 (Diamond Common)

BattleTag: janopeti5#2521

Tapasztalt játékos

Keres: Barátot

Jó pakli,de Bolf Ramshieldet kicseréltem Alexstrasza-ra.

 

Szerkesztve: 2015.10.25 22:42

#2

2015.10.25 23:11

 ******* profilképe

*******

Nagyon jó pakli Alexstraszát pont akartam mondani ,hogy ő még nagyon szép lenne ott:), és egy Deathwinget is eltudnék még képzelni alapból, és Varian Miatt is. Egyébként szerintem kicsit olyan tempóba dolgozik a deck mint a Control Warrior, pedig ebben a deckben több tempo is lehetne;) pár lap kissé felesleges, de úgyis rájösz majd +1 

#3

2015.10.30 09:19

Indy profilképe

Indy (Diamond Common)

BattleTag: Indy#2651

Tapasztalt játékos

Csupán egy gondolat. :)

Dragon Warriorba Varian Wrynn szerintem kifejezetten öngól, bármi a helyett és teljesen rendben van. ;)

A játék az nem játék! :) ...hihihihuhuhehe...

#4

2015.10.30 11:28

Athesto profilképe

Athesto (Diamond Common)

BattleTag: Athesto#2314

Közepes játékos

Keres: Barátot

Köszönöm a pozitív értékelésed Indy! Az eddigi tapasztalatok alapján 50%-os volt a teljesítménye. Amennyiben ez csökkenni fog, úgy valami más veszi át a helyét. Van néhány ötletem már a cserékre.

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás

Karácsonyi dekoráció