Összes pakli Új pakli

Summoning is still fun & tanky!

Minden információCsak a pakli lapjai

Sziasztok!

(Ha a pakliról szeretnétek olvasni, akkor az előszót átugorva, a második bekezdést keressétek! - a szerk.)

Hol is kezdjem...! Talán ott, hogy annak idején (talán 4 évvel ezelőtt) megosztottam veletek egy igazi gyöngyszermet a kedvenc pakliaim közül ("Summoning is insanely fun!" volt a neve), ami aztán több, mint 100 lájkot kapott . Emiatt meg nem érdemelt titulusom lett itt az oldalon ("Pakli Isten"), amit természetesen nagyon megtisztelő így utólag is. Aztán mostanában, valamelyik nap a wild ladderen szörfözgetve szembejött velem egy mage, ami "Meat Wagon-into-Summoning Stone"-al bohóckodott ellenem. Ekkor jutott az eszembe a korábba említett paklim, aminek ugyan az a lap volt a fő fun-faktora. Így aztán megnéztem, hogy a mostani wild metában megállja-e valahogyan a helyét, vagy az már csak a múlt. Hát, azt kell mondanom, hogy meg! Nem is akárhogyan..! :)

A legnagyobb és egyben leglényegesebb különbség eme Summon Stone druid és még a korábbi verzióm között az az, hogy ez már nem token típusú. Inkább egy midrange/control valaminek mondanám, némi kaszinóval megspékelve. Sajnos Violet Teacher néni a Meat Wagon -> Summoning Stone kombó miatt ki lett kukázva (így biztos, hogy a vagonnal a követ rántjuk elő), innentől meg már inkább a tankosítás irányába tereltem a paklit. A cél egyszerűnek tűnik: éld túl addig, amig nem tudod az asztalra varázsolni a köveket! :) Onnantól kezdődik a móka tárháza...persze ha túlélik a következő körig, van még felesleges manád abban a körben is leidéztetni vele valamit a pástra, amikor kikerült. Na de mi van, ha ez nem jön össze? Kap egy silence-t és ennyi volt? Nem. Ezen kívül még - csak hogy azért egy picit emlékezzünk a token világra - van nekünk ugyebár rengeteg spell a pakliban, így természetesen Glowfly Swarm-nak ingyen jegye van a pakliba! A kis 2/2-es legyecskéknek +2 sebzést tudunk könnyedén adni a Branching Paths-el. Ha pedig már spellek hada, jöhet Yogg-Saron, Hope's End is. A ramp is viszonylag könnyü a paklival az új Lightning Bloom-nak és persze az Overgrowth-nak hála, ezért a mostani kiegészítő előtti kollekcióból egy számomra igen sok win-szituációt teremtő lap is bőven belefért a pakliba: Ysera, Unleashed

Ez így eddig nekem meglepően jól tejesített, szerintem hozza az 50% körüli/ kicsivel feletti átlagot (egyelőre nincs róla statisztikám, mert még annyit nem játszottam vele gépen, csak telefonon - ha lesz, linkelem). Még mindig nagyon szórakoztató vele játszani! :) Oaken Summons fixen lerakja a Meat Wagon-t az asztalra, ami számunkra egyenlő a szummonálás kövével! :) Ezen kívül elég bosszantó tud lenni az ellenfél számára, ha a Germination-nal megduplázzuk (és még taunt-tal is megáldjuk) azt...

Minden esetre nagyon kíváncsi vagyok, hogy kinek/mi lesz a véleménye eme régi, de alaposan portalanított pakliról! :)

Minden észrevételt szívesen fogadok, ne tartsátok magatokban, ha van jó ötletetek, ami még sikeresebbé tudja tenni a kreálmányomat!

GG! :)

Update:

Miután nem nagyon volt olyan meccs eddig, ahol mind a kettő Nourish-t ki tudtam volna játszani (vagy inkább ki kellett volna játszanom), a Spreading Plague helyette egyelőre úgy tűnik, hogy nagyban segít a túlélésen az aggro rohamokkal szemben. Még gondolkodom, hogy mi a jobb: Spreading Plague, vagy a Starfall, mivel a sok 1/5-ös body lehet pont Ysera, Unleashed dragonjai elől fogja majd a helyet elfoglalni, vagy éppen a kis stone-summoned minionok elől..! Meglátjuk!

1

FIGYELEM: Ennek a paklinak a lapjai már módosítva lettek, a változásokat a pakli jelenlegi lapjai alatt tekinthetitek meg!

Összes értékelés: 7

Dame Hazelbark HearthstoneCsellista profilképe

Csellista (Golden Common)

BattleTag: dreamer#2575

Tapasztalt játékos

Létrehozott paklik: 3

365 napon belül: 1

Átlagos értékelés: 50 (Hihetetlen)

Leggyakoribb kaszt: Druid

Druid lapok

Név Mana Támadás Élet
Legacy szettInnervate x1 0
Scholomance Academy kiegészítőLightning Bloom x2 0
Kobolds & Catacombs kiegészítőLesser Jasper Spellstone x2 1
Scholomance Academy kiegészítőNature Studies x2 1
The Witchwood kiegészítőFerocious Howl x2 3
Kobolds & Catacombs kiegészítőBranching Paths x2 4
Ashes of Outland kiegészítőGermination x2 4
Kobolds & Catacombs kiegészítőOaken Summons x2 4
Ashes of Outland kiegészítőOvergrowth x2 4
Legacy szettSwipe x2 4
Ashes of Outland kiegészítőGlowfly Swarm x2 5
Saviors of Uldum kiegészítőHidden Oasis x1 6
Legacy szettNourish x1 6
Knights of the Frozen Throne kiegészítőSpreading Plague x1 6
Descent of Dragons kiegészítőYsera, Unleashed x1 9 4 12

Semleges lapok

Név Mana Támadás Élet
Knights of the Frozen Throne kiegészítőMeat Wagon x2 4 1 4
League of Explorers kaland módSummoning Stone x2 5 0 6
Whispers of the Old Gods kiegészítőYogg-Saron, Hope's End x1 10 7 5

Pakli változások

Legutóbbi változtatás: 2020.09.04 21:15-kor, az alábbi változásokkal:

Név Mana Támadás Élet
- Legacy szettNourish x1 6
+ Knights of the Frozen Throne kiegészítőSpreading Plague x1 6

Még több Control Druid pakli

#1

2020.08.25 20:31

Kacsito profilképe

Kacsito (Lich King) - Közösségépítő

BattleTag: Kacsito#21724

Tapasztalt játékos

Keres: Gyakorló társat

Jó újra itt látni! Hozz sok sok jó dekket még!

Mindig kell, hogy legyen egy HSHU...

#2

2020.08.30 00:38 | Válasz: (#1) Kacsito (Lich King) hozzászólására

Csellista profilképe

Csellista (Golden Common)

BattleTag: dreamer#2575

Tapasztalt játékos

Köszönöm! Igyekszem..! :) 

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás