10 kártyát buffolnak és 5-öt nerfelnek a jövő héten
Már korábban megírtuk, hogy a jövő héten kártya változások fognak érkezni. Ebből a többség általában csak nerfekre gondol, de most meglepő módon 10 buff is fog érkezni.
Frissítés: Dean Ayala több Tweetre is reagált (@IskarHS), ezekből újabb információkat tudtunk meg:
- A Paladin érintett lesz a változásokban.
- Azért buffolnak, hogy a kártyák elérjék azt a szintet, ahova eredetileg tervezték őket, és nem azért, hogy egy kaszt nyerési aránya több százalékkal megnőjön.
- A Demon Hunter jobb lesz a változások után.
- Dean kiváncsi, hogy hol fog elhelyezkedni a Shaman a változásokat követően.
Alec Dawson, a "final design" csapat vezetője (ők döntenek a kártyák végső értékeiről) azt írta, hogy az elmúlt napokban nagyszerű beszélgetéseket tartottak a változásokat illetően, és arra jutottak, hogy több gyengén teljesítő kasztot/típust is erősíteni fognak, így végül 10 kártyát buffolnak, és 5-öt nerfelnek. @GW_Alec
Egy kínai interjúból az is kiderült, hogy két semleges kártyát fognak nerfelni, és ebből az egyik egy Murloc. Továbbá a Barrens Blacksmith-t eltávolítják a Battlegrounds-ból. @ZelKnow
Múltkor azt írtuk, hogy például a Conviction (Rank 1), Tickatus, és Dark Inquisitor Xanesh nerfjeit tudnánk elképzelni. Most hozzátennék még a Crabrider-t, illetve Mankrik-et (Manrkikért úgy sem jár Dust úgyhogy őt szívesebben nerfelik biztosan).
Most viszont a fontosabb kérdés az, hogy milyen buffok érkezhetnek? Hiszen 10 lap is buffot kap, ami nem kevés! Mivel a Shaman jelenleg az egyik leggyengébb kaszt, ezért annál a kasztnál több buff is simán elképzelhető, csak aztán nehogy túlzásba essenek.