Exigo a negyedik helyig menetelt Zágrábban - Interjú
Újabb nemzetközi magyar sikert hozott Exigo bravúros játéka, a Zagreb Game Arena Hearthstone tornáján. Ellenfeleiről, paklikról és felkészüléséről kérdeztük a versenyzőt.
A Zagreb Game Arena Hearthstone tornája 3 online selejtezőből és 2 részes offline döntőből állt. Összesen húsz játékos küzdött meg a majd' tízezer eurós összdíjazású versenyen. Tizenketten nyitott selejtezőn vettek részt, az Adriai régió négy legjobb versenyzője pedig közvetlen meghívást kapott az eseményre. Ez a tizenhat játékos küzdött meg egymással, hogy később a profikkal nézzenek szembe, a meghívottak Lifecoach, Thijs, Rdu és SuperJJ voltak.
Exigo is azok között a szerencsés (és tehetséges) versenyzők között volt, akik a legjobbakkal játszattak. Lapjai egészen a negyedik helyig repítették.
Egy ilyen kaliberű verseny előtt mindenki latolgatja az esélyeit. Te milyen mottóval indultál a Zagreb Game Arenaba?
- A felkészülés nem úgy sikerült, ahogy terveztem, úgyhogy a top8 volt a minimum célkitűzés, amit szerencsére sikerült is teljesíteni.
Hogyan készültél fel a versenyre?
- Igazság szerint sehogy, ami meg is látszott néhány meccsemen. Általában ladderen gyakorlok, illetve a csapattársakkal készülök nagyobb versenyekre, ez azonban az ünnepek és a legend 1 helyezésem miatt most nagyrészt elmaradt.
A versenyen számos kitűnő játékossal találkozhattál. Ki ellen vívtad a legizgalmasabb meccseket?
- Talán Iniven ellen, még az első napon.
Találkoztál olyan érdekes és friss paklikkal, amiket a továbbiakban Te is kipróbálnál?
- Nem igazán találkoztam újakkal, nagyrészt a szokásos paklik voltak.
Voltak paklik, amiket – ha nem is feltétlenül próbálnál ki – egészen megleptek?
- Travnoboy Kun/Aviana/C'thun drujdja eléggé meglepő volt számomra, még az első napon találkoztam vele.
A torna legizgalmasabb szakaszában igazi klasszisokkal csaptatok össze. Mielőtt megtudtad, hogy kivel játszol a legjobb nyolcban, kit éreztél a legnagyobb riválisnak?
- Jó kérdés, talán Lifecoachot.
Kit tartottál a tornagyőzelem legnagyobb esélyesének?
- Úgy gondoltam, hogy a négy meghívott játékos, illetve én is hasonló esélyekkel indultunk.
Thijs ellen már játszottál korábban, a tavaszi EU kupán. Készültél arra, hogy esetleg Zágrábban újra összecsaptok?
- Nem készültem, de vele szerettem volna leginkább játszani. Jó lett volna visszavágni a prelimes vereségért.
A top nyolcban Adrian „Lifecoach” Koy volt az ellenfeled, aki rendkívül analitikusan nézi a játékot, minden lépést alaposan megfontol. Milyen taktikával indultál ellene?
- Két perccel kezdés előtt tudtuk meg, hogy ki ellen játszunk, így nem igazán volt semmi taktikám.
A Dima "Rdu" Raduval vívott párharc is igen szoros volt. Mi volt számodra a legemlékezetesebb pillanat a kettőtök játéka során?
- Az ötödik meccsen, lekeverés után már kezdtem elhinni, hogy lehet esélyem, de sajnos 1. húzásra érkezett patches és mindent elrontott.
Az eredményből következtethetünk, mégis megkérdezem: a Lifecoach vagy Rdu elleni játék jelentett nagyobb kihívást?
- Mindenképp Rdu volt a nagyobb kihívás, mivel a teljes lineupja nagyon jó volt az enyém ellen. Biztos voltam benne, hogy Rogue-gal kezd. Talán itt követtem el a legnagyobb hibát azzal, hogy nem Rogue-ot hoztam én is elsőre.
A nézők Rogue, Mage, Warlock paklikat láthattak tőled. Milyen lineuppal készültél fel?
- Teacher-es Miracle Rogue, Reno Mage, RenoLock és egy Jades Aggro Shaman – ezeket vittem magammal.
A Rogue pakliddal egészen a legend rank 1ig meneteltél, Zágrábban azonban nem teljesített túl jól. Miben látod ennek az okát?
- Kicsit több volt az agresszív pakli, mint amire számítottam. Ettől független nem érzem, hogy rosszul teljesített volna a deck. Az első nap 100%-os győzelmi arányt hozott, a második napon viszont sikerült belefutni a Counter Rogue lineupba, ami sokat rontott az összképen.
Annak ellenére, hogy az Aggro Shaman több hete a felsőkategóriás paklik között van, nem hozott túl sok szerencsét az ellenfeleidnek. Véleményed szerint, mi ennek az oka?
- A selejtezőkből arra következtettem, hogy nagyon sok Jades Aggro Shaman lesz, úgyhogy próbáltam minden paklim úgy építeni, hogy jó legyen ez ellen. Úgy gondolom, ez nagyrészt sikerült is.
A Reno Mage paklid meglepetés volt, és nagyon jól működött. Kérlek, áruld el a titkát!
- Messze ezt éreztem a legrosszabb deckemnek. Maga a pakli nagyon erős, de nagyon meglátszott a játékomon, hogy nem játszottam vele egy meccset se a verseny előtt.
A versenyt természetesen minden résztvevő a maga módján értékeli. Ha pár mondatban összefoglalhatnád, Te hogyan írnád le?
- Maga a szervezés nagyon jó volt, a szervezők nagyon segítőkészek voltak. Az eredménnyel összességében elégedett vagyok, a mutatott játékkal már kevésbé, de próbálok ezen változtatni az elkövetkező versenyeken.
Reno Mage
Pakli megtekintéseRenoLock
Pakli megtekintéseMiracle Rogue
Pakli megtekintéseAgro shaman
Pakli megtekintése
A helyszínen Exigoval készült interjút is érdemes megtekinteni.
Szívből gratulálunk a sikerhez, még sok hasonlóról szeretnénk beszámolni.