HírekBrutálisan jól nyitott a Warcraf...

Brutálisan jól nyitott a Warcraft film Magyarországon

Borovi Bence | 2016.05.31 10:00
5448

FIGHT FOR THE HORDE

A Warcraft film jobban nyitott, mint azt bárki is gondolta volna.

 

A Warcraft filmet a múlt héten 84 293-an nézték meg mindössze 4 nap alatt (illetve a szerdai premier előtti vetítésekkel együtt). Ez a szám több, mint a kétszerese az X-Men: Apokalipszisnek (40 599), pedig úgy gondolták, hogy az X-Men lesz a nagyobb bevételű film.

A film egyébként a világon 20 országban jelent meg a múlt hét folyamán és 20 millió $ bevételt jósoltak az Orkoknak és az Embereknek a hétvégére. Ehelyett 31,8 millió $-t ért el. Oroszországban ez volt az idei év második legjobb nyitóhétvégéje (mindössze a Deadpool előzte meg), Németországban pedig olyan jól nyitott a film, hogy egy nap alatt nagyobb bevételt ért el, mint bármelyik másik film az idén ugyanazon időszak alatt.

A 20 országból 19 helyen elsőként nyitott a film, mindössze a Fülöp-szigeteken nem volt rá olyan hatalmas érdeklődés. A film több országban is egyszerre jelent meg az Alice Through the Looking Glass (Alice Tükörországban) című filmmel és ezekben az országokban mindenhol a Warcraft teljesített jobban.

A film hamarosan további területeken is megjelenik. Tegnap (május 30-án) volt a premierje az Egyesült Királyságban és a héten még több fontosabb országban is megjelenik a film (pl.: Olaszország, Brazília, Spanyolország). A jövő hét közepén érkezik a film Kínába, ahol már döntögeti az előrendelési rekordokat, illetve a jövő hét végén várható a film megjelenése több, mint 20 országban köztük az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban, Dél-Koreában, Szlovákiában és Romániában is.

Ezt követően már csak 4 ország marad ki Gul'Dan sötét varázslataiból, de hamarosan ők is megtapasztalhatják. Ausztrália június 16-ától, Argentína és Chile június 30-ától, illetve Japán július 1-étől.

A film egyébként kifejezetten jó értékeléseket kap a nézőktől, (viszont a kritikusok utálják) nálunk a port.hu-n jelenleg 8,5-re van értékelve, az IMDb-n pedig a súlyozott átlag 8,1 (nem súlyozva pedig 8,5) több, mint 16 000 szavazat alapján. Én először úgy gondoltam, hogy a film kevésbé fog tetszeni azoknak, akik nem ismerik a Warcraft világát, de már többektől is hallottam, hogy nagyon bejött nekik a film és régóta vágytak már egy ilyen fantasy-ra. (Kritikámat ide kattintva olvashatjátok)

További jó mozizást kívánok mindenkinek, jegyfoglaláshoz kattintsatok ide!

Forrás: 24.hu: Tarolt a magyar mozikban a Warcraft film

Deadline.com: $31,6 millió-val nyitott a Warcraft

warcraft film bevétel

További híreink

Karácsonyi dekoráció