Első Olimpiai Esport Játékok 2025-ben
Történelmi eseménynek lehettünk tanúi, hiszen július 23-án a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) egyöntetűen megszavazta az Olimpiai Esport Játékok létrehozását.
Egy új korszak veszi kezdetét az Olimpiai Bizottság számára az Olimpiai Esport Játékok létrehozásával.
A következő 12 évben Szaúd-Arábia ad otthon az Esport Olimpiáknak. Az első olimpiát 2025-ben rendezik meg az országban.
Ennél több részletet egyelőre nem közöltek. Még nem tudni a pontos időpontot, illetve azt sem, hogy milyen játékokra számíthatunk, de az biztos, hogy "erőszakos" játékok nem lehetnek (pl.: CS:GO). Reméljük, hogy lesz Hearthstone!
Szaúd-Arábia sokat tett azért, hogy igazi "gamer nagyhatalommá váljon", a hivatalos közlemény szerint a "Vision 2030" programot Mohammed bin Szalmán asz-Szaúd koronaherceg hozta létre még 2016-ban, ami több, mint 150 reformot tartalmazott és átalakította a társadalmat, új lehetőségeket biztosítva a nőknek és a fiataloknak. Az ország már 23,5 millió gamerrel rendelkezik, melyek majdnem fele nő. Az ország az esport ipar szíve.
Forrás: Olympics.com