HírekIsmerd a kártyák történetét: Vel...

Ismerd a kártyák történetét: Velen, a próféta

Borovi Bence | 2014.02.21 20:28
1103

Velen Hearthstone kártya

Mai cikkünk Velenről fog szólni, mely részben kapcsolódik a Defender of Argus és Anduin Wrynn-es cikkeinkhez is.

 

25 000 évvel ezelőtt Argus bolygója egy paradicsom volt az ott élő Eredar-oknak. Velen együtt uralkodott Kil'jaedennel és Archimonde-dal. Nagyon jó barátok voltak, Velen-t pedig mindenki tisztelte hatalmas tudása és bölcsessége miatt. Egy nap azonban az Eredar-ok békéje véget ért.  Megérkezett Sargeras, a Világok pusztítója hatalmas seregével, a Lángoló Légióval (Burning Legion) aki elképzelhetetlen erőt ígért a három uralkodónak. Kil'jaeden és Archimonde gondolkodás nélkül elfogadta a démon ajánlatát, de Velen megrémült, hiszen népe bukását látta Sargeras irányítása alatt.

Velen kétségbeesetten imádkozott segítségért, míg végül K'ure megjelent előtte és biztosította arról, hogy meghallotta imáit, majd utasította, hogy gyűjtse össze híveit és menjenek Argus legmagasabb hegyének csúcsára az év leghosszabb napján. Velen és követői éppen hogy megtudtak szökni a Lángoló Légió elől. Ezt követően Kil'jaeden megesküdött, hogy ha tízezer évekbe is kerül, akkor is megkeresi Velent és meg fogja őt ölni a követőivel együtt!

Kiljaeden

Kil'jaeden

A Légió üldözte a draenei-ket az egész univerzumon át, bárhol is telepedtek le. Ahányszor Kil'jaeden megjelent a Naaru új erőkkel ruházta fel Velent, hogy megmenthesse népét. Évezredeken át tartó harcok után Velen és népe végül sikeresen elkerülte a Lángoló Légiót és letelepedtek a Draenor-on.

Velen és a vele tartó draenei-k egy kristály-hajón utaztak világokról-világokra, amit még az Argus-ról hoztak el és az orkok később az Oshu'gun-nak ("Szellemek Hegye") neveztek el. Amint letelepedtek új otthonukban, hamarosan ork klánokkal találkoztak, akikkel kereskedni kezdtek. Míg a draenei-k felépítették fővárosukat, Shattrath-ot, Velen egy saját menedéket épített a Temple of Karabornál, a Shadowmoon klán keleti határainál.

Termor városban tett látogatása során találkozott két orkkal, akik később a Horda sorsát alakították, az egyik Durotan volt, a Frostwolf klán vezetője, a másik pedig a később Orgrim Doomhammer-ként ismert ork volt.

Az esti megbeszélések általában az ork hagyatékról és a Doomhammer-t érintő próféciákról szóltak, miszerint Orgrim apja halála után, ő lenne az orkok vezére, de őt követően hatalma egy nem Blackrock-i leszármazottra szállna át, aki a ráruházott hatalmat használva megváltást hoz majd az orkoknak.

Az orkok romlása

Kil'jaeden továbbra sem adta fel és folytatta Velen keresését, de dühe egyre fokozódott, amikor bolygóról bolygóra járva nem talált mást, csak a nyomait. Az idő múlásával azonban Kil'jaeden kémei felfedezték a Draenei-ket a Draenor bolygón. Az eredari démon ájött, hogy megtalálta a bosszúállás módját, ezért ellátogatott az idős sámánhoz, Ner'zhul-hoz és elárulta neki, hogy a draenei-k összeesküvést terveznek ellenük.

Velen prophecy

Velen, a próféta

Hamarosan a draenei-k egyre erősebb ork támadások alá kerültek, így azt vették észre, hogy az orkok az ellenségeik lettek. A nyugtalan Velen elküldött egy követet Ner'zhul-hoz, hogy megkérdezze miért támadják őket és egy találkozót szeretett volna megbeszélni vele az Oshu'gun árnyékában, de az orkok megölték a követet és Ner'zhul nem kívánt személyesen elmenni a megbeszélésre. Helyette elküldte Durotan-t, aki foglyul ejtette Velen-t és kíséretét. Velen megpróbálta elmagyarázni az igazi célját az Oshu'gun-nak, de Durotan és Drek'Thar csak egyre mérgesebb lett. Mindezek ellenére, és Ner'zhul parancsainak is ellenszegülve, Durotan elengedte Velent és társait a náluk lévő kristályokért cserébe.

Idővel a daenei-ket ért támadások egyre erőszakosabbak lettek. Az újonnan létrejött Hordát Ner'zhul tanítványa Guldan - aki Kil'jaeden tanítványa is volt - elkezdte ostromolni és elpusztítani a draenei épületeket, hogy eleget tegyen új mesterének. Durotan a támadást Telmor városa ellen irányította, aki az egyik kristály felhasználásával legyengítette a draenei védelmet. Velen menedékét is megtámadták a Temple of Karabaornál és beszennyezték Gul'dan warlock-jai, akik átnevezték Black Temple-é és felállították az Árnyak Tanácsának (Shadow Council) főhadiszállását.

A végső támadást Shattrath-ra - a draenei-k fővárosára - irányították, ebben a csatában Shattrath-ot elpusztították, ezért Velen-nek és népének ismét el kellett rejtőznie, ezúttal Zangarmarsh-ba menekültek (Shatratth-tól északnyugatra található), ahol létrehoztak egy új várpst Telredor-t a hatalmas gombák tetején. Soha többet sem ork sem Kil'jaeden lényei nem találtak rájuk.

Zangarmarsh, Telredor városával

Menekülés Outland-ről

Míg Velen és megmaradt követői Zangarmarsh-ban rejtőzködtek, hatalmas változások következtek be Draenor-on. Megnyitották a Dark Portal-t, mely összekötötte a két világot (Azeroth-ot és Draenor-t) és az orkok ellepték a Keleti Királyságot. Ezzel elkezdődött az Első háború. A háború során elesett az emberek fővárosa, a királyt orgyilkosok végezték ki. Az orkok szinte a teljes Keleti Királyságot elfoglalták, illetve lakosságát megtizedelték, a háború négy évig tartott, de végül sikerült az orkokat megállítani. Ezt követően Ner'zhul is Kil'jaeden haragja elől próbált elmenekülni és teljes kétségbeesésében elkezdett portálokat nyitni az összes ismert világba, hogy a Horda uralja őket, de ekkora energiát nem bírt el Draenor és a bolygó darabjaira hullott. A Szövetség el akarta kerülni, hogy Azeroth is széthulljon, ezért bezárták a Dark Portal-t, ezzel elvágva az orkokat egymástól, egy részük Azeroth-on maradt, a másik részük pedig Draenor-on.

Két évtizeddel később a Dark Portal-t újra megnyitották és Draenor-t elnevezték Outland-nek. Amint a blood elfek Kael'thas Sunstrider vezetésével letelepedtek a Naaru interdimenzionális erődjében, a Tempest Keep-ben, Velen elérkezettnek látta az időt, hogy a megmaradt embereivel elinduljon, és ismét új menedékhelyet keressenek.

Kaelthas

Kael'thas Sunstrider

Farseer Nobundo segítségével - aki megtanította a sámánizmust a draenei-knek - Velen személyesen vezetett egy támadást Exodar elfoglalásáért, ami a Naaru-k egyik űrhajójva volt és megpróbálta arra használni, hogy elmenekülhessenek Outland-ről. A blood elfek azonban rájöttek a draenei-k tervére, ezért megrongálták a transzdimenzionális motorját az Exodar-nak. Amint a draenei-k megpróbáltak a dimenziós térben utazni, a reaktor elromlott és az Exodar-t a legénységével együtt elnyelte a Twisting Nether. Egy hónapon át bolyongtak, amikor véletlenül sikerült kijutniuk és Azeroth-ra érkeztek. A sérült Exodar Kalimdor északi egén siklott végig, majd becsapódott, a Darkshore-tól keletre található szigetcsoportba.

Miután a por feloszlott a draenei-k elkezdték felépíteni a településeiket az Exodar romjaiból, Velen és népe nekilátott új otthonuk felfedezésének. A Szövetség fajai találkoztak a Prófétával és a draenei-kel, akik csatlakoztak a Szövetséghez, így végre új társakra leltek a Lángoló Légióval szembeni küzdelemhez.

A World of Warcraft-ban Velent nem sokszor láthattuk, de valójában mindig is nagyon fontos szerepet játszott, mégis ezek általában csak a novellákban olvashatóak.

Velen, a próféta

Velen, a próféta

A Kataklizma után Velen elárulta tanítványának - Anduin Wrynn-nek - , hogy látta a Kataklizmát, de nem mindig tudja eldönteni, hogy amit látott az meg fog történni vagy megtörténhet. A Mists of Pandaria idején az Exodar-t sikerült megjavítaniuk, de egyelőre nem tervezik Azeroth elhagyását. Azokra a felvetésekre, miszerint vissza kellene térniük Outland-re, folytatni a harcot a Lángoló Légió ellen, Velen a következőt felelte:

"Háborúnk mindenhol ott van. Minden tettben és lélegzetben. Fel kell készítenünk az evilági népeket az együttműködésre. Nekünk kell például szolgálnunk a gonosz elleni harcban. Szolgálatunkkal felnyitjuk majd szemüket egy, a sötétség elleni totális szövetség létrehozására. Vegyüljetek el a fajok között, mentsétek meg őket a Kataklizma bajaitól és tegyétek őket erőssé a jövő számára."

SPOILER (akik játszanak a World of Warcraft-al és nem akarják tudni, hogy mi fog történni vele, ne olvassák tovább!)

A Warlords of Draenor kiegészítőben Shadowmoon Valley küldetés sorozatának a végén Ner'zhul egy Naaru-t átalakít "Dark Naaru-vá", vagyis megfertőzi. Ezért Velen, hogy megtisztítsa a Naaru-t feláldozza magát és meghal. Ezután egy hatalmas csata veszi kezdetét.

Remélhetőleg Velen valamilyen módon túléli, hiszen ha ő meghal az katasztrófális változásokat okozhat.

Velen WoW

"Amikor a múlt és a jelen összeomlik, a világok sorsa a tét." - Velen, a próféta

Velen: A Próféta tanítása című novella magyarul:
http://twilightward.blogspot.hu/2012/07/novellak-velen-profeta-tanitasa.html

A Hearthstone-ban Velen a Priest legendary lapja, mely az összes spell-ednek és a hero power-ednek meduplázza a sebzését és a gyógyítását. Mivel 7 manába kerül, ezért - ha van legalább 9 manád - még gyógyíthatsz is 4-et a hősödre vagy bármelyik lényedre a harctéren.

Legközelebb Nat Pagle töténetét ismerhetitek meg, de szívesen várjuk a hozzászólásaitokat, ahol azt is elmondhatjátok, hogy kinek a történetére lennétek a leginkáb kiváncsiak.

kártyatörténet velen

További híreink

Karácsonyi dekoráció