HírekLapok nerfelése és buffolása az ...

Lapok nerfelése és buffolása az alfateszttől napjainkig #5 - Neutral lapok

| 2015.11.15 21:00
5142

orc warlock

Ezen a héten a Neutral lapokat érintő változtatásokat fejezzük be. Úgy hiszem, ez a múlt heti cikknél is érdekesebb lehet, hiszen ezeket a változtatásokat már jóval több játékos élhette meg, mint azokat, amelyeket az Alpha fázisban hajtottak végre. A második részben már inkább a nerfelt lapok vannak túlnyomó többségben, főleg ha a Beta teszt utáni időszakot követjük végig.

 

 

Patch 1.0.0.3890 - (2013-10-02) - Beta

A Blizzard valahogy ráérezhetett arra, hogy a Lightwarden a képességét tekintve igazából egy kasztspecifikus lap is lehetne, hiszen a Priesten kívül nincsen másik olyan kaszt, ami érdemlegesen ki tudná használni a benne rejlő lehetőségeket. Habár a szinergia már akkor is fenn állt, még így sem vált elég népszerű lappá, még a Priest köreiben sem. Valószínűleg ezzel a buffal akarták népszerűsíteni a lapot. Módosítás ide vagy oda, habár a lap használhatóbb lett, még sem tudta felvenni a Northshire Cleric-kel a versenyt. A GvG megjelenését követően, habár közvetlen módon nem, de egy időre sikerült megtalálnia a helyét a metában, hála a Light of the Naarunak.

 

 

A játék béta változatában még szükség volt az e fajta képességek nerfelésére is, hiszen a játék kártyabázisa még nem volt olyan kiterjedt, mint manapság. Ennek köszönhetően jó két dropot is nehezebb volt találni akkoriban. Ezzel a képességgel a Pint-Sized Summoner pedig kiemelkedett, főleg ha az Aréna játékot vesszük alapul.   

 

Egy elég súlyos változtatás, hiszen nem mindegy az, hogy akár hat lénynek is meg tudja adni a Tauntot, vagy pedig csak kettőnek. Ez a változtatás egyben tekinthető buffolásnak és nerfelésnek is. Pillanatnyi nézőpont kérdése. Míg a lap régi változata csak az arcunkat védte meg, de azt beton biztosan, addig az új verziójában ezt a feladatot már kevésbé látja el, viszont segít megvédeni 1-1 fontosabb a lényt akár körökön keresztül is

 

Akkoriban a Spell Poweres lapok még sokkal többet értek, mint manapság. A Rogue és a Mage köreiben pedig kifejezetten népszerű is lapnak is számított. Nem csak hogy akkoriban még egy nagyobb előnynek számító képességgel is rendelkezett, hanem szinte minden probléma nélkül el tudott távolítani egy 2 manás lényt az asztalról úgy, hogy ő életben maradt. A két hős Hero Powerje is ebben segített. A változtatásig egy egészen jó Aréna lapnak is számított.

 

 

A két lap esetében csak a ritkaságukat módosították, valószínűleg az ár/érték arányukat és az Aréna értéküket figyelembe véve.   

 

 

Leginkább a Handlock miatt vezették be a módosítást, hiszen ha úgy nézzük, akkor kétszer akkora esélye volt kitennie így egy „óriást” a negyedik a körben, mint a változtatás után. A nerfelés ellenére máig alapkártyának számít a klasszikus változatban.

 

Egy meglehetősen erős nerfelésnek lehetünk a szemtanúi az esetében. Nem csak az, hogy a képességét változtatták meg egy jóval gyengébbre, hanem még az életerejét is csökkentették eggyel. A lapelőny, mint ahogy ma is, a bétában is nagyon sokat számított, Greenskin pedig pont ebben tudott segítséget nyújtani. Azzal, hogy már csak a fegyvert erősíti fel, most már úgymond csak „fél lapot” lehet nyerni vele és a paklit sem segít pörgetni ezzel. Az életerő csökkentése miatt már könnyedén el tudja intézni egy egyszerű 4 drop is.   

 

A lap most már permanensen megtartja a buffolását, és nem veszik el, ha elfogynak mellőle a lények.

 

Hát ez nem pont az a módosítás, amivel népszerűbbé lehetne tenni ezt a lapot. Ez így túl kevésnek bizonyult már akkor is. De a szándék azért megvolt.

 

 

Patch 1.0.0.4217 - (2013-12-10) - Beta

Az akkori rák paklinak számító Zoo miatt volt szükség erre a nerfelésére. A lap annyiban segítette az agresszív paklikat, hogy egy lényt általában ki tudott hozni az AOE effekt hatósugarából. A módosítás ellenére az erős képessége nem veszett el, azonban magát a Clericet jóval sebezhetőbbé tették.  

 

A lap esetében csupán annyiról volt szó, hogy jóval népszerűbbé vált, mint ahogy azt a Blizzardnál gondolták, ezért eggyel csökkentették az életerejét, hogy sebezhetőbb legyen.

 

 

Patch 1.0.0.4458 - (2014-01-16) - Beta

„Hivatalosan” azért változtatták meg a lap effektjét, hogy a Sergant és az (ugyanebben a patchben nerfelt) Dark Iron Dwarf képessége teljesen megegyezzen.

 

Az Engineer egy borzalmasan népszerű lap volt akkoriban, amit szinte minden pakliban játszottak. Azért csökkentették eggyel az életerejét, hogy az (akkor még erősnek számító) értékei ne társuljon egy erős képességgel. Meg akarták adni a többi két manás lapnak is a lehetőséget azáltal, hogy a játékosok többé ne automatikusan adják hozzá ezt a lapot a paklijukhoz, ha kellett egy két manás lény.

 

Ismételten egy változtatás, amit leginkább a Zoo paklik ellen léptek meg. Mostantól nem permanensen adja meg a buffot, hanem csak egy kör erejéig.

 

A lap nerfelésénél ugyanaz volt az indok, mint a Novice Engineer esetén. A lap már szinte minden pakliba autopicknek számított, ha kellett egy 4 manás lény.

 

Sylvanas esetében is ugyan az volt az indok, mint az Argus, és az Engineer esetében. A mana költségéhez képest túl erős értékekkel és képességgel rendelkezett, amivel így magasan az 5 manás lények fölé kerekedett. A módosítás ellenére máig az egyik legnépszerűbb legendary lap a játékban. 

 

Patch 1.0.0.4944 - (2014-03-11) - Beta

Tinkmaster a nerfelése előtt legalább olyan jó legendary lapnak számított, mint maga Ragnaros the Firelord, ha nem jobbnak. Minden kompetens pakliban benne volt és szinte mindenki magával vitte a versenyekre is. Ezt a népszerűséget kívánta megtörni a Blizzard. A nerfelést követően már olyan nagy véletlenszerűség övezi a lapot, hogy azt még a GvG-ben érkező lapok egyike sem tudta túlszárnyalni. Tinkmastert szinte a szó szoros értelmében kitörölték a játékból.

 

Patch 1.2.0.6485 - (2014-09-22)

Az öreg Leeroyt gyakorlatilag a Miracle Rogue miatt kellett nerfelni. A pakli lényegében arról szólt, hogy a játékos minél gyorsabban végig tudhassa pörgetni a pakliját a Gadgetzan Auctioneer segítségével, miközben egyben kontrol alatt is próbálja tartani az ellenfél térfelét. A Shadowstep és Cold Blood lapok segítségével egy körben, üres asztalról akár 18-24 sebzést is le tudott adni az ellenfél hősére.

 

Patch 2.0.0.7234 - (2014-12-04)

Az emlegetett szamár. A Miracle Rogue nerfelésévél már nem igazán maradt olyan pakli, amiben konstans részt vállalhatott volna. Ennek ellenére is nerfelték. Érdekesség, hogy ezt pont a GvG megjelenése előtt tették meg. Ugyan sosem mondták ki, de valószínűleg elejét akarták venni annak, hogy a játékosok túlzott lapelőnyre tegyenek szert a Spare Partok segítségével.

 

Patch 2.1.0.7628 - (2015-01-29)

Az Undertakert egyértelműen a Deathrattle Hunter miatt nerfelték le. Ha a Hunter ki tudta rakni az első körében a Takert, akkor szinte már borítékolható is volt a számára a győzelem. Sok játékos már egyből Concedelt is, amint megérkezett rá az első buffolás. Szinte garantált volt az, hogy a következő 4-5 kör alatt a Hunter biztosan befejezi a meccset. Annak köszönhetően, hogy a sok kis Deathrattles lap segítségével folyamatosan görgetni tudta felfelé a lap életerejét, azzal az ellenfele már csak igen ritkán tudta felvenni a versenyt. Mire sikerült megoldani a lapot, addigra már régen olyan rangebe került az ellenfele életereje, hogy a Hunter már csak simán leburstolte a többi lénye- és a Kill Command segítségével. Még sosem láttam akkora népharagot a HS közösségében, mint abban a pár hónapban, amikor elszabadult ez a pakli.

Kártya változások nerf buff

További híreink

Karácsonyi dekoráció