Részletek az új Battlegrounds játékmódról
Ki tudja hány év után, de végre érkezik egy új játékmód a Hearthstone-ba! Az "autochess" inspirálta Battlegrounds mód, ahol egyszerre 8 játékos csap össze, de Bob, és az ő Kocsmája is fontos helyszín lesz.
Ezeket az információkat megtaláljátok a Descent of Dragons összefoglaló cikkünkben is!
Az "Autochess"-t nagyon kedvelték a Blizardnál, és ez volt az, ami inspirálta őket, hogy elkészítsék ezt a játékmódot. Már kissé több, mint fél éve dolgoztak ezen az új játékmódon.
- 24 hős érhető el a Battleground-ban, és 10 új lény is érkezik, csak a Battleground-hoz
- November 5-én indul a zárt béta azok számára, akik előrendelték az új kiegészítőt, vagy vásároltak BlizzCon 2019 jegyet/virtuális jegyet.
- November 12-én indul a nyílt béta, amihez bárki hozzáférhet.
- Egy baráttal is el lehet kezdeni egy Battleground-ot, de attól ugyanúgy ellenségek lesznek a meccsen belül.
A Battleground elkezdése
- Az új "modes" menüpontból lehet elérni (ez lecseréli az Arena menüpontot, és a jövőben innen lesz elérhető a Battleground, és az Arena is)
- A Battleground kezdetén két bajnok közül választhatsz egyet (összesen 24 van, ebből ajánl mindig kettőt véletlenszerűen).
- Egy Battlegroundban 8 játékos játszik egymás ellen.
Toborzási fázis
- Nem kell kártyákkal rendelkezned ahhoz, hogy itt tudj játszani.
- Pakli készítése helyett egy hartérnyi lényt építesz.
- Ez úgy történik, hogy a játék kezdetén, és a meccsek között Bob (akit már ismerhettek a korábbi kalandokból) Kocsmájában leszel, ahol szerezhetsz lényeket Bobtól.
- 3 aranyérmével kezdesz, hogy vásárolhass lényt Bobtól, majd minden körben kapsz újabb érméket egészen addig, amíg el nem éred a 10-et.
- Egy lény mindig 3 érmébe kerül.
- Az érméket nem lehet eltenni, hogy későbbi körökben felhasználd őket, viszont lényeket el lehet adni érmékért. Egy lény, egy érme.
- A Kocsma fejleszthető 6 szintig, és minden egyes körben 1 érmével olcsóbb lesz a Kocsma következő fejlesztési szintje.
- A Battlecry-al rendelkező lények még ebben a fázisban elhasználják Battlecry-aikat. Használhatod őket, majd rögtön el is adhatod, ha úgy gondolod.
Lehetőségek a Kocsmában
- Lény toborzás - Toborozhatsz lényeket a csapatodba.
- Harctér frissítése - Lecserélheted a jelenlegi megvásárolható lényeket újakra.
- Lény kirúgása - Eltávolíthatod az egyik lényedet, hogy kapj egy aranyérmét.
- Harctér lefagyasztása - Lefagyasztod a felajánlott lényeket, így a következő kocsmai látogatásod alkalmával is ugyanazok lesznek.
- Kocsma fejlesztése - Magasabb szintű kocsmák jobb lényeket adnak, és a hősöd is többet tud sebezni.
- Tripla létrehozása - Átalakít három egyforma lényt egy erőteljessé, és kapsz egy jutalom kártyát, amivel felfedezhetsz gey lényt a kocsma következő szintjéből.
Harc fázis
- Ha kiszórakoztad magadat Bobnál, akkor kezdődhet a harc.
- Egy véletlenszerűen kiválasztott ellenféllel kerülsz össze.
- Mindkét játékos lényei (balról jobbra haladva) meg fogják támadni az ellenség lényeit véletlenszerűen, hacsak nincs egy Tauntos lény, mert akkor az prioritást élvez.
- Akinek maradnak életben lényei a harcot követően, az sebezhet az ellenséges hősre.
Rangok
- Az aktuális rangod látható lesz a meccs előtti képernyőn.
- Aszerint kapsz, vagy veszítesz rangot, hogy miként teljesítesz a meccseken. Ha a Top 4-ben végzel, akkor általánosságban nőni fog a rangod, ha az utolsó 4-esben, akkor csökkenni.
- Ha sokkal alacsonyabb, vagy magasabb rangú játékosokkal kerülsz össze, akkor másképpen járhatnak a rangok.
- A legjobb 1000 játékost a Hearthstone oldalán lehet majd látni.
Extrák
Szerezz Descend of Dragons kártyacsomagokat, hogy feloldj bónuszokat a Battlegroundokban.
- 10 Dragons kártyacsomag: Hozzáférés részletes statisztikákhoz a Battlegroundokról.
- 20 Dragons kártyacsomag: Három bajnok közül választhatsz kettő helyett a meccs kezdetén.
- 30 Dragons kártyacsomag: Speciális emote-ok.
Videó egy Battlegrounds meccsről: