Bekerült a játékba a Diamond Loatheb
A 23-as frissítés elképesztően sok változást hozott, de kierült, hogy a Blizzard még így sem írt bele mindent, hiszen egy újabb Diamond lap is bekerült a játékba, amiről nem tettek említést.
A 23-as frissítés elképesztően sok változást hozott, de kierült, hogy a Blizzard még így sem írt bele mindent, hiszen egy újabb Diamond lap is bekerült a játékba, amiről nem tettek említést.
Pontosan négy éve történt, hogy az Undertaker Hunter dominanciája meggyengült. Ehhez elég volt egyetlen lap nerfelése.
Néhány hete Ben Brode megosztott egy dokumentumot Naxxramas kezdetleges elképzeléséről, illetve a League of Explorers-ről is beszélt.
A kiegészítő már nagyon közel van és az Old God-ok itt kopogtatnak az ajtónkon, de az április 27-ei megjelenés előtt még van néhány dolog, amit mindenképpen tudnotok kell!
A Curse of Naxxramas megjelenésekor néhányan egy hibába ütköztek, aminek következményeként nem tudtak belépni a 'Shop'-ba. Ezáltal 4 hónapon át nem tudtak paklikat vásárolni semmilyen módon sem. Tegnap este nagyon sokan írtak a Blizzard-nak (a kezdeményezés a reddit-en olvasható) és ezek szerint mégis törődnek ezzel a néhány játékossal, akik kárpótlásul 40 kártyacsomagot és 700 Gold-ot kapnak. Blizzard cikkének fordítása a tovább után olvasható.
Ma éjjel véget ér a Curse of Naxxramas megjelenési esemény. Ez azt jelenti, hogy 23:59-ig van időd, hogy belépj a Hearthstone-ba és ingyenesen feloldd az első szárnyat, vagyis a Pók Negyedet (Arachind Quarter).
Már több, mint egy hete elérhető Naxxramas összes ellensége. Ugyan múlt héten nem készültünk meta jelentéssel, de igazából szinte semmilyen változás nem történt ez alatt az egy hét alatt. Nem lesz már több új kártya az elkövetkezendő hetekben, ezért a jelenlegi helyzet fog állandósulni a metában, emiatt nem is lesz már minden héten meta jelentésünk, hiszen ugyanazt írhatnánk le.
Hamarosan véget ér a Curse of Naxxramas megjelenési esemény. Ez azt jelenti, hogy szeptember 30-án 23:59-ig van időd, hogy belépj a Hearthstone-ba és ingyenesen feloldd az első szárnyat, vagyis a Pók Negyedet (Arachind Quarter).
Elérkeztünk az utolsó két ellenséghez is, akiket a Frostwyrm Lair-ben (a fagysárkány barlangjában) találunk. Sapphiron a fagysárkány gondoskodik róla, hogy senki se zavarhassa meg mesterét, Kel'Thuzad-ot, ezért mindenkit lefagyaszt és két hero power-rel is várja áldozatait. Akiknek sikerül "tüzet csiholni és Sapphiron csontjait elégetni", az utolsó ellenséggel Kel'Thuzad-dal szállhat szembe.
A tovább után mindkét ellenséget megismerhetitek.
Még nem sikerült legyőznöd heroic-on a legutóbbi 4 ellenséget? Az alábbi paklik és videók segíthetnek.
Augusztus 12-én éjjel megnyitotta kapuit Naxxramas 4. szárnya is, ahol négy újabb ellenséggel küzdhettek meg. Részletes információk a tovább után.
A múlt héten a Military Quarter is elérhetővé vált, aminek köszönhetően a meta tovább változott. A Hunter-ek kezedenek visszatérni, a Mage talán most először a legkevésbé népszerű kaszt.
Tegnap az IHearthU készített egy interjút Ben Brode-dal, a Hearthstone egyik fejlesztőjével. A fontosabb információk fordítása a tovább után található.