Véletlenszerű hír Összes hír megtekintése

HCT Tavaszi Bajnokság összefoglaló

Beküldve: , által. Megtekintve:886

HCT Shanghai

A Hearthstone Championship Tour (HCT) Tavaszi Bajnoksága véget ért július 9-én, Shanghai-ban. A Blizzard összefoglalójának a fordítását olvashatjátok alább.

Blizzard Entertainment cikkének a fordítása

Frederik 'Hoej' Nielsen hagyta el Shanghai-t bajnokként, miután kiütötte a világ 15 legjobb játékosát azért, hogy megszerezze a szezon legnagyobb Hearthstone dicsőségét.

Csoportkörök

Hoej első meccsét a dél-koreai Hakjun 'Kranich' Baek ellen játszotta Shanghai-ban, ahol 3-1-es győzelmet sikerült elérnie - de ezek a győzelmek nem voltak ám olyan egyszerűek. Első meccsét ugyan megnyerte az észak-amerikai játékos, Shih-Ming 'Kounet' Kuo ellen, de végül kikapott a Jade Druidjától, a Control Mage-étől és a Control Paladinjától is.

Ennek köszönhetően 1-1-es pontszámával veszélybe került, hogy a következő meccsen kiesik.

A második napon Hoej ismét Kranich-al került össze. Kranich nem ijedt meg két egymást követő vereségtől, így sikerült majdnem megfordítania a végeredmény, hiszen még Hoej Quest Rogue-ját is sikerült legyőznie, pedig a Crystal Core-t is kijátszotta. Végül Hoej 3-2-re nyerte ezt a párbajt, melynek befejezésében Quest Rogue vs Quest Rogue döntött a továbbjutásról.

Negyeddöntők

A harmadik napon a megmaradt játékosok egyenes kieséssel folytatták a küzdelmet. Hoej először az ausztrál Paul 'CitizenNappa' Yanggal került össze, aminek végeredménye 3-1 lett és újabb mirror meccset láthattunk, ezúttal két Pirate Warrior személyében. CitizenNapp legjobb erőfeszítései ellenére sem tudta megállítani Hoej kalózait.

Elődöntők

Hoej útja ezzel még korántsem ért véget. A következő ellenfele Anthony 'Ant' Trevino volt, Észak-Amerika imádott Hearthstone játékosa. A győztes továbbjut a döntőbe - hatalmas volt a tét. Ezt megelőzően Ant nagyon gyors meccseket játszott, úgyhogy kssé ironikus volt, amikor Hoej 3-0-ára megnyerte ezt a fordulót és a közönség kedvence ellen játszhatta döntőt, aki nem más volt, mint Aleksandr 'Kolento' Malsh.

Döntő

Hoej vs. Kolento

A végén EU vs. EU maradt csak. Kolento is epikus csaták után jutott be a döntőbe. Hoej elhozta a Midrange Murloc Paladinját, a Pirate Warriorját és a Token Shamanját Kolento Jade Druidja, Quest Rogue-ja és Token Shamanja ellen. Ez volt az egész bajnokság során az egyetlen alkalom, hogy Hoej a Token Shamanját hozza.

Az első fordulóban Hoej Paladinja játszott Kolento Shamanjával. Ez a felállás Kolentonak kedvezne, de mégis kikapott, miután a negyedik körben nagyon szerencsétlenül a Maelstrom Portal-ból egy Emerald Hive Queen-t kapott. Ez lelassította őt már a játék elején és nem tudta felépíteni a harcterét, így hamarosan sarokba szorították Hoej murloc-jai.

A második meccsen Hoej Warriorja küzdött meg Kolento Druidjával. A dán játékos könyörtelen nyomást gyakorolót Kolentora az első körtől kezdve, ami miatt Kolento összesen két lényt tudott letenni a harctérre, mielőtt véget ért volna a meccs.

A harmadik játék egy mirror meccs volt a két nehézsúlyú játékos Token Shamanjai között. Hoej most hasznátla először ezt a paklit ezen a hétvégén, Kolento viszont már nyolcszor is játszott vele, így ez a pakli összességében a második legnépszerűbb volt a veseny folyamán. Azt gondolhatnánk, hogy Kolento végre megszerzi első győzelmét Hoej ellen, de nem így volt.

Kolento agresszívan kezdett a Coin + Hero Power totemmel, alig várta, hogy felépíthesse a harcterét. Hoej két Flametongue Totem-je kétszer is letakarította a harcterét, de újra visszavágott a [Dopplegangster]-rel, amit néhány kalóz és a Bloodlust követett. Hoej harctere tiszta volt és egy lénye sem volt a láthatáron, de Kolento már mindössze egy élettel rendelkezett és Hoej keze egy Jade Lightning-ot rejtett. A dán játékos ezzel befejezte a kört. Ő lett a Tavaszi Bajnok.

Gratulálunk Hoejnek!

Hoej győzelem Hearthstone Tavaszi Bajnok

Gratulálunk Hoejnek, illetve minden játékosnak, aki kijutott a Tavaszi Bajnokságra! Onnan már senki sem távozott üres kézzel, hiszen a verseny összdíjazása $250 000 volt.

Hoej paklijai:

Midrange Murloc Paladin

Pakli megtekintése

Quest Rogue

Pakli megtekintése

Pirate Warrior

Pakli megtekintése

Token Shaman

Pakli megtekintése

Kolento paklijai:

Quest Rogue

Pakli megtekintése

Token Shaman

Pakli megtekintése

Taunt Warrior

Pakli megtekintése

Ezeket a paklikat a paklik oldalon úgy találjátok meg, ha a szűrőben megjelenítitek a verseny paklikat.

Forrás: Battle.Net - Hearthstone: HCT Tavaszi Bajnokság összefoglaló

Szólj hozzá!

Hírek megtekintése!

Paklik megtekintése!

hct tournament verseny

Ezeket olvastad már?

További híreink