Hounds of Leoroxx
Leírás
Sziasztok!
Tegnap bontottam az új kombó gyanús Hunter legendást, és ezzel a paklival próbálom játékba hozni, inkább casual-ban, a rankedhez nem elég vérszomjas.
Beast szett: az első verzióban teleraktam a paklit beast-ekkel, és buff-okkal, deathrattle kombókkal, egyebekkel. Ennek az lett az eredménye, hogy összeakadtak, mindig más kapta a buff-ot, nem jó lényeket hozott le a Leoroxx, szóval úgy döntöttem, hogy egy kivégző kör köré építem a paklit, ezzel a beast szett letisztazódott, és szuperkonzisztens lett.
Kombó kulcs lapok: Beastmaster Leoroxx, Tundra Rhino, Core Hound.
Az első Rhino magában is kimehet, ha úgy adódik.
Segéd lapok a beast szettben: [Scavenger's Ingenuity], mely fel is húzza a kombó lapokat, és durván buffol, és persze a Scrap Shot, ami jól jön az asztal tisztán tartásában is.
Márcsak túl kell élni amíg sikerül kijátszani, és biztosítani kell a szabad utat hozzá!
Dragon szett: a kontroll egyik fele, a sárkány szinergiák bepakolása! A Corrosive Breath OP kártya, két manával még a kiképző körbe is befér. Egyébként jó tempózni is, életben maradáshoz való leszedésnek is, akár sárkányok nélkül is. A kis mérges sárkányok jó értékét értékét termelnek, és biztosítják, hogy a Rotnest Drake-ek mindig aktívan készen álljanak. A magas falakat ők döntik le, kiváló kontrollt biztosítanak.
Ennyi sárkány már indokol egy Stormhammer-t is, ami szintén tud vékonyakat szelni az ellenfélből, vagy apróbb akadályokat is lehetünk vele. A végét érdemes tartogatni a leszámolásra.
Egyebek: a kontroll másik felét erős leszedések Deadly Shot, Unleash the Hounds, és tech kártyák Flare egyvelege. Ez a rugalmasabb része a paklinak, itt lehet betenni a kedvenceket :). A Swarm of Locusts egy drága hounds, de konzisztens én leszed egy nagy, vagy több kicsi miniont. A kontroll hoz kell a gyógyulás, és az időhúzás is, ezért Khartut Defender mellett betettem többféle méretű tauntot is.
Azt hiszem egy kis húzás még ráférne a paklira, de casual-ban elég jól lehet vele kalamolni. Szóval ajánlom mókázásra. Úgy képzelem Leoroxx sárkányháton repül az asztalra, és szuper-charge bestiákkal gyűjti a skalpokat.
Jó játékot kívánok hozzá!
Sziasztok!
Dolgoztam egy kicsit azon a húzáson, amit említettem fentebb. A Sárkány vonalat erősítve bekerültek a Big Ol' Whelp-ek. Az explosive erősít az 1-2 életes sorfalak ellen amiket a kaplodó token Druid-ok robbantanak magukra, illetve minden egyes Demon Hunter, hiszen Buff híján nincs más lehetőségük (Ez király!). A túlélést korábban speckó Tauntok-kal igyekeztem biztosítani, viszont a Proud Defender nem elég büszke, mert sok sárkány megragad a boardon. Az Overconfident Orc meg túl gyors, a harmadik körben az összes többi kártya fontosabb, a kombóhoz is, vagy tempóhoz is. Emiatt a konzervatív 4-drop Taunt került be duplán, a Bone Wraith, rendszerint ki is kerül az asztalra. A midgame-ben lehet választani, hogy a Khartut Defender-ekkel húzzuk az időt, vagy a Whelp-ekkel pörgetjük a paklit. Ez általában az életpontok, a board, és a kombónk erősségének függvénye. Kikaptam egy Tundra Rhino-t, nem volt rá szükség, enélkül is bőven elég nagyot csap a kombó, így viszont a Tracking-re érzékenyebb, szóval csak akkor szabad bedobni, ha szorul a hurok, vagy már csak 1 max 2 lapot keresünk.
[Beastmaster Leorox] bitangjó mém, örülök, hogy sikerült ezt a paklit élerte hívni, remélem ti is találtok vele jó kombókat, és bent marad a készletetekben, ha kibontottátok. :)
További Jó játékot kívánok hozzá!
1
FIGYELEM: Ennek a paklinak a lapjai már módosítva lettek, a változásokat a pakli jelenlegi lapjai alatt tekinthetitek meg!
Összes értékelés: 2
Hunter lapok (20 db)
| Név | Pana | Támadás | Élet |
|---|---|---|---|
| Flare x1 | 1 | ||
| Tracking x1 | 1 | ||
| Corrosive Breath x2 | 2 | ||
| Explosive Trap x1 | 2 | ||
| Scavenger's Ingenuity x2 | 2 | ||
| Animal Companion x1 | 3 | ||
| Deadly Shot x1 | 3 | ||
| Primordial Explorer x2 | 3 | 2 | 3 |
| Stormhammer x1 | 3 | 3 | 2 |
| Unleash the Hounds x1 | 3 | ||
| Scrap Shot x2 | 4 | ||
| Rotnest Drake x2 | 5 | 6 | 5 |
| Tundra Rhino x1 | 5 | 2 | 5 |
| Swarm of Locusts x1 | 6 | ||
| Beastmaster Leoroxx x1 | 8 | 5 | 5 |
Semleges lapok (10 db)
| Név | Mana | Támadás | Élet |
|---|---|---|---|
| Loot Hoarder x1 | 2 | 2 | 1 |
| Bone Wraith x2 | 4 | 2 | 5 |
| Proud Defender x1 | 4 | 2 | 6 |
| Big Ol' Whelp x2 | 5 | 5 | 5 |
| Khartut Defender x2 | 6 | 3 | 4 |
| Core Hound x2 | 7 | 9 | 5 |
Pakli változások
Legutóbbi változtatás: 2020.04.29 09:21-kor, az alábbi változásokkal:
| Név | Mana | Támadás | Élet | |
|---|---|---|---|---|
| - | Hunter's Mark x1 | 1 | ||
| - | Animal Companion x1 | 3 | ||
| - | Tundra Rhino x1 | 5 | 2 | 5 |
| - | Deadly Shot x1 | 3 | ||
| - | Overconfident Orc x1 | 3 | 1 | 6 |
| + | Loot Hoarder x1 | 2 | 2 | 1 |
| + | Explosive Trap x1 | 2 | ||
| + | Bone Wraith x1 | 4 | 2 | 5 |
| + | Big Ol' Whelp x2 | 5 | 5 | 5 |
Még több Hunter pakli
Még több pakli a feltöltőtől (Kacsito (Hall of Fame))
0
2020.04.29 20:28
1
1
Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Pofátlanul olcsó lett...
De azért működik!
Szerkesztve: 2020.04.15 21:34