FórumÁltalánosEkstone Hearthstone kalandozásai

4. oldal / 5 oldal

#61

2023.08.22 04:48

DAY 6

Jegyzet: asap telepítsem újra a winfost a laptopon! És az egeret is cseréljem ki... Marhára laggol a játék (és most be is fagyott, lásd lentebb) ezért is nehéz gyorsan játszanom, sokszor a lag miatt hibázom... Az egér (egy RoG...) meg sztem a végét járja, ragad...

Tegnap sikerült jó sokat grindelnem végre, a piros vonal alatt látható a hajnali, prime időben játszott 8 játék, felette a délutániak. Jó nagy a kontraszt. Mármint hajnalban fókuszáltan, kevés hibával (jelenlegi szintemre értendő) játszottam, eredmény +1 pont. A délutáni session meg úgy indult, hogy a winfos belefagyott játék közben (aránylag jól álltam) és restart után már nem dobott vissza a játékba (-100 pont...), majd utána egy tilty játék jött persze (7. hely) és a következőben is eléggé szét voltam még csúszva, úgyhogy szünetet tartottam (bár első lettem ebben, de rém szarul toltam, szégyellem is magam :) ). De aztán továbbra is gyengén játszottam, úgyhogy három játék után inkább zártam a grind napot. Szal vicces, de jó játék = +1 pont, rossz játék = +153 pont :) (sőt, ha a fagyás miatt -100-at nem nézzük, akkor +253...)

Ami a mai, utolsó napot illeti, adott minden a rossz játékhoz (azaz a sok plusz ponthoz :D ), mivel irtó rosszul és keveset aludtam, azért is dumálok itt játék helyett, húzva az időt :) De azért nekifutok, mivel ma csak a hajnali sessiont fogom tudni tolni, tehát pár óra múlva kiderül, mennyi ponttal fejezem be életem első HS BG szezonját :D

Hajrá Ekstone!

#62

2023.08.22 06:03

Na, eddig a fáradtság ellenére meglepően jól játszok, viszont az eddigi eredmény az...:

És tegnap hajnalban is ez volt... Én nem tudom, lehet ilyenkor amerikai jó player-ek jönnek át EU szerverre és?... 10. kör után is még rendszeresen 8-an vagyunk!!!! Vagy 7-en, de csak azért, hogy még a maximum 15 sebzés védelem se legyen :) És az a vicces, hogy sikerül is összeraknom valami comp-okat, amikkel máskor easy TOP4 jön, most meg imádkozni kell, hogy nehogy összekerüljek az 1-2 high rollerrel... Insane...

Viszont jól játszok (szintemhez képest kell értelmezni ;) ), szóval visszamegyek a ringbe és...

Hajrá Ekstone! :D

#63

2023.08.22 06:42

Ezaz!!!!!!!!!!

Vért izzadtam, de megvan az első győzelem! :) Na innen már csak felfelé jön :D

Btw, úgy nézem bugos a papagáj.... nem triggerelte a skálázó quilboar-om deathrattle-jét... mivel több (2 :) ) papagájom is volt mire elhittem, így eléggé fájt...

#64

2023.08.22 07:51

Na innen már csak felfelé jön

Majdnem...

Bocsi a sok spam-ért (bár a naplómban talán elfér ;) ), de így legalább addig se játszok ebben a pokolban :D

És ez nem egyedi, ilyenek vannak sorozatban!!! 10+ turn és mindenki még ott tolakszik és egy ilyen erősségű comp mint ami itt nekem van kb. semmit se ér... Főleg mivel ez a menagerie comp (Map of the Unknown quest) nem arról híres, hogy sokat lehet vele sebezni és eliminiálni másokat :) Két körrel később jött is egy high roller aki lazán kipicsázott... Máskor ez a comp easy win...

Btw, rohadtul nem értem, hogy működnek a kettős race kártyák (ami egyszerre két fajhoz is tartozik)... néha upgrade-el, úgy hogy az egyik faj lent van a board-on néha nem... Blizzard az indie company... Persze simán lehet, hogy én vagyok a béna :) játék közben nem volt sok időm analizálni, na majd megsasolom a replay-ekből (uccsó két meccs mindkétszer ugyanaz a quest volt)

Na de most egy utolsó nekifutás...

#65

2023.08.23 05:07

DAY 7

Végül ez lett a challenge utolsó napjának vége:

Illetve szezonzárásként kaptam egy pillanatnyi áramszünetet, amitől a router kiakadt, így egy disconnect-tel zártam a szezont :| Pedig a legígéretesebb menagerie comp volt:

De legalább győzelemmel zártam a szezont, és ezzel a +42 ponttal 7191 lett a történet vége :) Mondjuk ha utolsó nap nem játszok, akkor elmondhattam volna, hogy a csúcson hagytam abba, ami csúcs 7375 pont volt. Viszont legalább jól játszottam (= a jelenlegi szintemet fókuszáltan tudtam hozni) és ez a lényeg.

#66

2023.08.23 06:28

Első HS BG szezonom (Season 4) összegzése:

Végső MMR-em:

A peak pont előző nap végén volt, 7375. Amúgy kb. itt, azaz 7200 körül lehet ebben a metában a tényleges MMR-em, amivel a TOP20%-ba tartozom, very nice! Három hónap alatt (május végén kezdtem a BG-t) szép teljesítmény na :)

Az MMR-em alakulása az utolsó 30 napon:

És az eddigi összesített BG stat-om:

Na akkor új szezonyra fel! :)

#67

2023.08.24 06:42

Tegnap úszás közben agyaltam, hogy három hónap HS BG-zés után hol is tartok/tarthatok a játékban, szóval a tegnapi nyers számok után jöjjön ma egy kis elemzés :)

A hibáimon töprengve arra a megállapításra jutottam, hogy háromféle hiba van a játékomban:

  1. A korlátaimból eredő hibáim (mikor tudom mit kellene játszani, de a korlátaim miatt nem tudom azt játszani)
  2. Az ismert hibáim (mikor tudom mit kellene játszani, de mégse azt játszom…)
  3. Az ismeretlen hibáim (amiket kezdő játékosként még fel sem ismertem)

Kezdeném a legegyszerűbbel, a harmadik csoporttal, azaz a (még) ismeretlen hibáimmal.

Első lépés ugye a felismerésük, amit tanulással (BG strat cikkek olvasása, pro BG játékosok stream-jének nézése, a játék (minion-ok/hero-k/quest-ek/buddy-k/stb.) elemzése, saját stratégiákon agyalás, saját játékok utólagos elemzése, stb.) és tapasztalat szerzéssel (játszani, játszani, játszani) tudok teljesíteni. Erről nincs is mit többet beszélni, adott a Lenini út :)

Jöjjenek a korlátaimból eredő hibák, illetve maguk a korlátaim.

  • Kevés a HS BG-re fordítható időm

Mondjuk írom ezt úgy, hogy igencsak beszippantott a BG és kb. az összes hobbikra fordítható időm elvitte a három hónap alatt (néha még többet is...). Ezzel együtt ez kb. semmi, mondjuk egy full time HS BG streamer-hez képest... Viszont ezzel nem tudok mit kezdeni (esetleg nyerni a lottón? :) ), el kell fogadnom, hogy lassan haladok... Csak az a baj, hogy ilyen lassú haladással mire megismernék egy metát (elméletben és GYAKORLATBAN!) és komfortosan érezném magam, addigra jön egy újabb meta és kezdhetem elölről... Bár a HS formátumok közül még mindig messze a BG tűnik ilyen szempontból a legkönnyebbnek, legalábbis reménykedem, hogy így van :) Ez a korlátom hatással van a fenti első csoport, azaz az ismeretlen hibáim javításának sebességére, és hatással van a következő korlátomból eredő hibáimra is, ami az, hogy

  • Lassan játszom

Mindig is gondom volt az idővel / a gyorsasággal, legyen az sakk (sakkóra a versenyeken :) ), RTS (Cossacks, Starcraft), de bármi :) Olyan vagyok mint egy nagy folyó, mély és erős de lassú :D És a Dobble típusú játékokban is antitálentum vagyok, ami nem túl biztató a BG karrieremre nézve :) És a látszat ellenére a HS BG-hez igencsak kell a gyorsaság, éppen ezért döbbenet számomra hogy a pro BG streamer-ek képesek offtopic dolgokról is lazán dumálni egy APM build közben is!...

De igazából rájöttem, hogy a végtelen tapasztalatuk miatt lehetséges ez, Nekik nem kell agyalniuk játék közben, mert kb. már a kezükből jön a legtöbb játék. És ha jobban belegondolok én is így vagyok ezzel! Pl. az általam teljesen jól ismert constructed aggro Druid paklimmal én is így játszok, nagyon gyorsan és magabiztosan, gondolkodás nélkül. Persze az egy egyszerű pakli, de ha jobban megnézem, a jelenlegi HS BG játékom is összehasonlíthatatlanul gyorsabb mint a kezdetekben volt, amikor még rá kellett húznom az egeret néhány lapra, hogy elolvassam mit csinálnak :) Persze még mindig vannak kötél leégéses esetek, de ezek mind olyan szitukban, amiknél agyalnom kell a játékon (pl. egy erős full board-on kitalálni melyik miniont dobjam el és/vagy mikor több pivot lehetőséget kapok, de bármi képes megzavarni :| ). Az ismert szitukban, főleg amiket sokat játszok (pl. tier 4-ig minionok) azaz nem csak elméletben de gyakorlatban is megvan a skill, nem történik ilyen! Oké, APM build-ekhez nincs meg a sebesség, bár igazából az is csak gyakorlás kérdése! Elméletben megvan, hogy mit kell játszani, szóval igazából "csak" gyakorolni kellene, be kellene vállalnom azokat a direction-öket is! És akkor így fejlődhetne ez a része is a játékomnak (mert gyakorlás nélkül nincs esély erre...)

Szóval rájöttem, hogy bár lesz egy hard limit-em, de ebből a korlátomból eredő hibáim tanulással és tapasztalat szerzéssel simán javíthatóak. Viszont itt játszik be ugye az első korlátom, azaz a kevés HS BG-re fordítható idő :| 

Végül jöjjön az utolsó csoport, azaz az ismert hibáim.

Igazából egyet emelnék ki, mert ez jelenti most a legnagyobb korlátom (a lassúság mellett):

Ne táncoltatni próbáld Bartender Bobot, hanem táncolj inkább Bobbal! :)

Azaz képes vagyok donkey roll-ozni, tehát amikor nem abból építem a comp-om folyamatosan amit éppen kapok Bobtól, hanem azt próbálom összerakni amit adott lobby-ban el tudok képzelni 1-2-3 működő képes comp-ot...

Ennek három eredménye lehet:

  1. High roll, azaz Bob haver és ledobja HAMAR a lapokat amire gondoltam, és első hely (vagy második, ha Bob valakit még jobban szeret :) ). Na ez fordul elő legritkábban.
  2. Adja Bob a lapot, de kelleti magát, azaz későn áll össze csak a comp. Ilyenkor ha szerencsém van és nem futok High Roller-be, akkor még akár egy győzelem (3.-4. hely) is összejöhet, de inkább 5.-6. a jellemző.
  3. Szemétkedik Bob és alig ad valamit. Na ilyenkor garantált a 8. hely vagy nagy mák esetén egy 7.

Látható, hogy ez a módszer igencsak labilis :) Döbbenet, hogy a pro BG stream-erek hogyan képesek konzisztensen mászni a létrán!?! És azon a szinten már csak az első két helyezés jelent plusz pontot, 3.-8. helyezés esetén pontot veszítenek és nem is keveset ha hamar kizúgnak! És ugye erősebbek is az ellenfelek ott, és mégis, vannak player-ek, akik ennek ellenére is folyamat másznak feljebb :O

Na Ők nem nagyon szoktak donkey roll-ozni :) Viszont az a baj, hogy amikor próbálok Bobbal táncolni, azaz azokkal a lapokkal játszani amiket ad, sokszor teljesen elveszek és sima 8. hely lesz a vége... Ennek egyrészt az az oka, hogy az APM build-eket hiába tolja a pofámba, azokat kerülöm (bár ezen szerintem változtatni kellene, fentebb írtam, hogy csak gyakorlással tudom a játékom ezen oldalát fejleszteni), a másik oka pedig a tapasztalat hiánya, azaz nincs a kezembe rögzülve, hogy hogyan tudok a különböző, éppen felkínált direction-ök irányába haladni egy használható midgame comp-ból, de igazából a használható (amikből könnyű a pivot) midgame comp-ok se... Játék közben kell ezeket próbálnom kitalálni és közben meg leég a kötél...

A játéknak ez a része nagyon nehéz :| Donkey roll-ozni és egy ismert comp-ot összerakni könnyű, mármint amikor Bob haver és úgy táncol ahogy fütyülök :), de amikor megmakacsolja magát a kocsmáros és ő akar vezetni a táncban, na hát akkor nehéz követni ha nem ismered valamennyire a tánclépéseket amiket erőltet, mivelhogy nagyon sok féle tánc van (sokféle pivot szitu) :D

Egy szó mint száz, ugyanoda lyukadok ki itt is mint a többinél, azaz ezt a hibát is lehet javítani, de ehhez is a sok tanulás és gyakorlás az egyedüli módszer, ami meg ugye nálam korlátos :|

Na de nem is fosom tovább itten a szót (növelve a korlátot), hanem ehelyett megyek és tanulok (az új metát) :D

Szerkesztve: 2023.08.24 06:45

#68

2023.09.05 20:41

Na jó, azt hiszem ideje befejeznem a felkészülést, mert nincs sok értelme :) Mármint elhatároztam, hogy csinálok egy alapos elméleti alapozást a játék előtt ebben a szezonban (minion, hero, anomália, stb. analízisek, stratégiákon gondolkodás (midgame comp-ok majd abból lehetséges transitionok, stb.), buddy-k megismerése (quest-eket már egész jól vágom), stb. stb.), de sajna realizálnom kell, hogy mire a végére érnék, vége lenne a szezonnak (és a kijövő patch-ek és új anomáliák is új és új adagokat hoznak).

Nem mondom, hogy nincs értelme, mert sok mindent már máshogy, tudatosabban látok, de így önmagában nincs. Mármint nincs sok időm ezzel foglalkozni és mire megszerzem a tudást, kb. el is avul egy része... Úgyhogy innentől a kettőt párhuzamosan csinálom, továbbra is elemzek, de emellett játszok is, hogy az addigi tudást hasznosítsam legalább illetve gyakorlatba ültessem, tapasztalatot szerezzek.

El is indítok egy újabb csellendzset, cél újra a leaderboard-ra kerülés szezon végére, azaz 8000 pont megszerzése :)

Hetente fogok szerintem jelentkezni, ha más nem, egy grafikonnal vagy eredmény listával a haladásról. Vagy RNG nagyasszonynak írt szösszenettel :)

Jah és BG elemzés közben a quest-ek kipörgetéséhez létráztam és szerintem hiányoztam nagyon a létra RNG-nek mert durva sorozattal, egy 24-6-os győzelmi meneteléssel kínált meg 23.-a után a létra szezon végéig, így meg is lett játszva a diamond 5 szint (gondolkodtam az ismételt legendán, de aztán elvetettem, mert nem éri meg a plusz egy pakli a győzelmi bónusz nélküli grindet :) )

Mondjuk agyalok, hogy egyáltalán miért is grindelek (Tavern Brawl-okat is tolom a paklikért hetente, meg egy Arena run-t is játszok 2 vereségig az ingyen ticket-tel a jutalomért), hiszen igencsak magába szippantott a BG és ott nem veszem hasznát a jutalmaknak. De ki tudja, eccer lehet megint váltok és akkor jók lesznek (vagy csak úgy, a hangya énemnek jó lesz látni mennyi lapja van :) ).

#69

2023.09.07 14:24

Na, túl vagyok az első napi (meglehetősen combos) grinden:

Röviden összefoglalva, vért izzadós, tempo (mivel mást kb. nem is adott a kurwa Bob... :) ) grind volt. De büszke vagyok rá, mert egész nap csak egy vagy kettő olyan alkalom volt mikor leégett kötél miatt valamennyi aranyam maradt bent, pedig kaptam bonyi (számomra bonyi = ismeretlen, még nem elemzett, így sokáig gondolkodós) szitukat is. Pl. golden lobby vagy buddy lobby (kis részét ismerem illetve tudom csak jól használni a buddy-knak még csak (és azokat se dobta Bob, de erről majd később...)). És ilyen fejfogós, nyálcsorgatós nagy hibát se igazán vétettem.

Szóval összességében elégedett lehetek a játékommal és a 800 pont fölötti mászással (persze nulláról még könnyű :) ), de megélni a játékot, na az egy igencsak más élmény volt...

Mármint alapból ugye heti bejelentkezést terveztem, és igazából aludtam is rá egyet, hogy hátha kialszom, de nem sikerült, így muszáj kiírnom magamból :) Meg hát Kedves Naplóm segítségére is szükségem van, muszáj üzenni RNG NagyAsszonynak, mert... :D

Szóval egy dolog a vért izzadó grind, de mindezt úgy kellett csinálnom, hogy előtte tekeréskor egy dogdog stream-et néztem, ami 3 egymás utáni első helyezésével indult és a félbehagyott 4. meccsen is Neki állt igencsak a zászló (mindezt a csúcson, top játékosok ellen!...) A csávó nem hogy híján volt a key minion-oknak, de olyan szinten tolta az arcába Bob, hogy dobálnia kellett mert egy még jobb aztán még jobb transition lehetőség jött szembe :O De amelyik meccsen meg nem jött egyből, ott sorban három (!!!) meccsen is nyert úgy, hogy a tracker 70-80%-os vereséget írt Neki....... Full HP-vel aztán persze, hogy leveling-ezett agresszíven, ott aztán meg Bob elkezdte tömni... Szürreális volt na, de nem is igazán ez, hanem, hogy ez dogdog esetén kb. ha nem is default, de ilyesmi közeli RNG-vel kell tolnia mindig...

Na és ezek után csöppentem a rögvalóságba... hiába készültem fel jó pár comp ötlettel, Bob nekem kb. úgy osztott mint... Hiába lestem el pont dogdog-tól (igaz előtte is láttam már) egy jó kis Shudderwock comp-ot buddy anomáliánál a Sneed buddy-val, há nekem nemhogy azt nem osztotta egyből (mint Neki...), de HÁROM körig nem hogy bármilyen buddy-t de még battlecry minion-t se adott ez a strici Bob, aztán meg röhögve mondja, hogy nekem szurkol... :D

Elég nehéz volt ezeket elengedni (főleg, hogy előtte láttam a dogdog god (default...) módot...), de azért sikerült valahogy és próbáltam MMR mentő tempó játékot játszani, mindent hálásan felhasználtam amit Bob adott tempó lehetőséget :) Mondjuk a korrektség kedvéért meg kell említenem, hogy pár csatát én is megúsztam amikor nagy % eséllyel ki kellett volna kapnom, szal ha úgy nézzük ezek mákos eredmények LOL 

Mindenesetre durva volt a kontraszt a dogdog és az én RNG-m között... Ami azért baj, mert nehéz egyrészt emellett a játékra koncentrálnom amikor én játszok és a tanulásra is (ellesni dolgokat) amikor Ő játszik, mert igen, már akkor is a fejemet fogom mikor nézem, hogy hogy a FAXBA jön így már megint és megint és mindig a lapja :)

Agyaltam amúgy, hogy a stream-ereknek más RNG-je van? Létezik olyan, hogy streamer luck? Tudom, összeesküvés elmélet, de a Blizzard-nak is érdeke ez ha jobban belegondolunk! :D Mármint sokkal szívesebben néz olyan tartalmat az ember ahol csillagászati comp-okkal tolja a stream-er és álom kombókat virít, mintha csak folyamatosan a roll gombot nyomná és nem kapna semmit (mint ahogy mi halandók :) ), mert akkor unalomba fulladna a stream, ergo rossz reklám lenne a játéknak, nem? :) Mint a szerencsejátékos stream-eknél (és a HS is az tulképpen :) ). Ott is, ha azt látod, hogy bukik a streamer, há mennyi kedved lenne játszani? :) Ha meg nyer folyamatosan, akkor egyből regisztrálsz is, hogy ez ilyen könnyű, nem? :D

Tiszában vagyok, hogy lehet ebben egy jó adag confirmation bias is, azaz az én esetembe azok az esetek rögzülnek inkább amikor nincs szerencsém a stream-erek esetén meg már azok inkább amikor Nekik szerencséjük van. Viszont ezzel is vitatkoznék, mert észre szoktam venni azt is amikor megy nekem a lap (jó példa erre, hogy most is átjött, hogy voltak szerencsés csatáim a borzalmas Bob osztás mellett), de még mindig itt lehet ilyen gond. Mert a stream-ereknél nem hiszem... na jó, inkább úgy fogalmazok, hogy dogdog-nál, mert a többi stream-ernél már láttam low futást is, igaz sokkal több a high roll, de dogdog-nál még nem igazán, pedig Őt néztem eddig a legtöbbet. Nála a low roll, az nálam egy jó RNG futánsak számít :)

Na jól van, lehet nem kellett volna ezt idefosnom (még ha ez az én naplóm is, és kb. senki se olvassa :) ), de ki kellett jönnie. Igazából egy nagy tanulság van az egészben, mégpedig az, hogy nekem még mindig marha sok dolgom van ezzel a szerencse nevű dologgal az életben! :D Hiába tudom az agyammal, hogy nincs szerencse, csak valószínűségek vannak meg hosszútáv ami kiegyenlít minden "szerencsét", mégis... :D Kell ezzel kezdenem valamit, mert csak megnehezíti a dolgokat (a lényegre fókuszálást).

Na de amiért jöttem, nehogy elfelejtsem! Szóval Kedves Naplóm, kérlek szójjá mán RNG bitch-nek, hogy szóljon le a csicska csaposának Bob-nak, hogy emberelje meg már magát amikor nekem oszt! :D

#70

2023.09.14 08:27

El is indítok egy újabb csellendzset, cél újra a leaderboard-ra kerülés szezon végére, azaz 8000 pont megszerzése :)

WEEK 1

Ahogy ígértem, itt a heti bejelentkezés. Huh, tudnék írni kisregényeket RNG kalandjaimról, de inkább a lényeges dolgokról írok, és ilyen három van.

1. Még mindig igencsak van dolgozni valóm a szerencse témakörrel.

Ez azért jó, mert így legalább van egy valid indok, hogy miért baxom el az időmet ezzel a játékkal :))) Mármint ez egy life szintű fejlődési lehetőség.

2. Nagyon ritkán ég már le a kötelem!

Oké, az APM build-ekhez még mindig kevés a boomer sebességem (és kb. sose lesz elég), de a normál build-eknél már csak ha nagyon fáradtan és/vagy zavaró tényezők (pl. munka :) ) közt tolom akkor fordul elő. És ez azért nagyon biztató, mert ez a meta elég bonyolult és sokszor eléggé ismeretlen terepen kell mozognom!

3. Szépen mászok felfelé a létrán.

Mármint ha a játék képét nézem, az legtöbbször csak véres verítékes szenvedés volt, nagyrészt csak arról szólt, hogy a lehető legtöbb tempóval próbáljam elkerülni a legalsó helyeket, de ennek ellenére nyílegyenesen haladok felfelé a pontokkal, mivel ebben a fázisban még sokszor a 6. hely is pontot eredményez! Ez az előnye ennek a rendszernek, hogy szezon elején aránylag könnyű mászni, de a hátránya is, mert rögtön az elejétől kezdve erős ellenfelek ellen kell tolni, mivel a rejtett (valós) MMR-em (ami 7k-8k között van) szerint párosít, nem a látható, aktuális (season) MMR alapján. Így nincsennek könnyű meccsek ahol az elején egyből offline lesz 1-2-3 ember és a többi is fogalmatlanul tolja, hanem egyből a dara megy, 10.-12. körig általában még senki nem purcan ki, a TOP4-be meg aztán marha nehéz bekerülni.

Ennyi, a végére pár kép/stat.

Egy hét alatt 3867 pontig sikerült másznom. 34 meccset toltam, amiből 17-et (felét) nyertem és 5-ször sikerült a koronát (első helyet) behúznom. Remélem ez csak jobb lesz, és Bob a könnyű mászási fázis utánra tartogatja a túláradó szeretetét :)

A hely eloszlási diagram:

Az MMR grafikon (első nap pont nem látszik):

És a meccseim (első nap (6.-a) előző posztomban):

Na induljon a második hét, hajrá Ekstone! :)

Szerkesztve: 2023.09.14 08:30

#71

2023.09.22 21:36

WEEK 2

Egy napot késve bár, de itt a második hetet záró posztom. A második héten egészen 6669 pontig sikerült másznom, ami már nagyon közel van az előző szezonbeli végső pontszámomhoz :O Ez a hét sikeresebb volt mint az első, mondjuk nem a játékmennyiséget tekintve, mert a plusz 1 nap ellenére is kevesebbet sikerült tolnom mint a múltkor, a 26 meccsből sikerült 16-ot megnyernem, amiből 4 első hely volt, soha rosszabbat :)

A heti hely eloszlási diagram is dögösebb mint az első heti volt:

Ez a második hely amúgy nagyon jellemző, azaz sikerül nagy nehezen elküzdeni magamat a végéig, ott aztán kb. nulla eséllyel indulok egy giga high roller ellen (mondjuk legalább mák, hogy nem kerülök sorozatban ellene a korábbi fordulókban)

Az MMR grafikonom (mivel túlmentem a hét napon, ezért az egész szezont berakom):

Nagyon nyílegyenes felfelé, teccik, remélem kitart még egy ideig (igazából az ellenfelek az eddig is magas rejtett MMR-em miatt nem lesznek nehezebbek, úgyhogy van esély rá, bizakodó vagyok (aztán majd Bob tesz róla, hogy... :D ))

És a meccseim:

Volt egy meccsem, ahol egy Dragon APM build-et (2 Kalecgos-szal) sikerült összeraknom, arra nagyon büszke vagyok (oké boomer APM sebességgel, de mégiscsak sikerült első helyet szereznem, egy APM build-del!!! :D)

Amúgy továbbra is alig van már olyan, hogy lejár az időm. Persze vannak hibák, meg néha tanácstalanság is, de nagyon sokszor vagyok már magabiztosan gyors! És mindezt egy elég bonyolult metában (ugye annyi minden van egyben), szal biztató.

Na hajrá harmadik hétre is Ekstone gyerök! :)

Jah, el is felejtettem egy RNG sztorit (jó jel, hogy így utólag jut csak eszembe! :) ), szal egyik nap eléggé mostoha volt Bob, az első három meccs alatt kb. nulla esélyem volt, de kitartottam (volt időm játszani és nem játszottam rosszul) igazából fel se vettem RNG kisasszony próbálkozását. De aztán csak sikerült a kis picsa ügyeskedése, Yogg anomália volt (amikor minden kör elején pörget) és volt egy Peggy-Cleave kalóz kombóm, és és szépen hizlaltam a cleave kalózomat, de amikor elért egy használható szintet, jött a Yogg kerék és átrakta a high stat-ját egy használhatatlan minion-ra és a cleave meg kapott egy alacsony szart... Na és ezt eljátszotta négyszer vagy ötször az RNG LOL Az utolsónál már csak nevettem, de előtte azért kiakasztott kicsit a bitch :)

Szerkesztve: 2023.09.22 21:38

#72

2023.09.29 18:39

WEEK 3

Nem igazán a játékról szólt/szól ez a hét sajnos, hanem vót helyette munka, munka jah és munka :)

Összesen 5 játékot sikerült tolnom és most először mászni se sikerült, 6601 ponton állok, de hát ilyen játékmennyiségnél bármi értelmezhetetlen :) Most nem is rakom be a szokásos képeket/statokat csak a meccseket mutató képet. Aztán jövő héten jövök remélhetőleg nagyobb játék mennyisséggel.

Addig is hajrá mindenkinek! :)

És akkor a kemény 5 darab heti meccsem:

#73

2023.10.06 20:41

WEEK 4

Sajnos nem sikerült annyit játszanom mint szerettem volna (sok a munka mostanában :| ) és Bob se a kedvesebbik arcát mutogatta nekem, szal semmi extra... 6668 ponton sikerült zárni a "hetet". Szal legalább pluszos... Lehet, hogy áttérek havi riportra, mert ilyen játékmennyisség mellett nem sok értelme van a heti posztoknak. A hétvégét megpróbálom meghúzni (bár lenne más dolgom is, de fakk, megérdemlem :) )

A heti meccseim:

#74

2023.10.07 18:26

Kedves Naplóm!

Need your fucking help! Üzenem Bob-nak először is, hogy kapja be...

Döbbenet, 8. körre már kész comp-okkal kerülök össze... folyamatosan... tempózok veszettül, irányt még véletlenül se kapok, és erre összerak nem egy de több kész build-del rendelkező mákostésztával... 8. körre.... Mondjuk legalább annyi előnye megvan, hogy már itt hullanak a játékosok mint a legyek és nem vagyunk még 8-an 12. körnél is. Bár ez nem előny mert én is hullok, mert.... Amikor meg nem, mert valahogy sikerül valami biztatót összeeszkábálni, akkor meg 20-30%-os nyerési eséllyel fejezik le a maradék életem amit addig a high rollerek szépen leapasztottak...

Eh, nehéz  a bányászok élete..............

Na de ugye Kedves Naplóm intézel nekem is kis mákos tésztát Bob-nál ;)

#75

2023.10.07 19:04

Kedves Varázsnaplóm!

Köszönöm szépen.

(előre is sorry ha spam-elni fogok néha (bár az én naplóm :P ), de úgy néz ki működik (már nem először!) ha idejövök rinyálni :) )

#76

2023.10.08 11:55

Wazze, én nem tudom mi van, de amikor elkezd a kötél égni, meghülyül az egerem.................. Nem bírom eladni vagy lerakni a minion-okat, odahúzom, elengedem és visszapattan ahol volt..................... többször kell próbálkoznom, hogy sikerüljön és addigra rég leég a kötél.........

Lehet ez ilyen beépített agyvérzés fícsőr a játékba a kibaxott RNG szivatások mellé bónuszba.............

Na jól van, nagy levegő......

Szerintem az lesz, hogy elkezdem skippelni a combat fázist (net megszakításokkal), semmi szükségem sincs arra sem, hogy végignézzem a szokásos RNG szivatásokat............. Plusz bónuszként így a boomer APM-emmel több időm lesz a build-jeimen dolgozni a recruit fázisokban (ki tudja, még valami APM build féle is menni fog a több idővel).

Csak az a gond, hogy a netmegszakítások hazavágják a Firestone-t, így elvesznek a tracker előnyei..... De valamit valamiért.... Lehet utánajárok, hogy meg lehet-e csinálni úgy, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon.

#77

2023.10.09 09:13 | Válasz: (#76) Ekstone (Common) hozzászólására

Casualplayer profilképe

Casualplayer (Premium) - Közösség segítő

Szép scammer build. A Bassgill az egyik legjobb lap lett a mostani szezonban. Bármikor érdemes megvenni Bobtól. 

Kripp is panaszkodik, hogy néhány lap bugol mikor vissza akarod adni Bobnak. Pl az Amalgámot neki is többször meg kell fognia. 

Itt a videóban is végig látszik, hogy szenved az Amalgámmal de 17:10-nél van a lényeg, egy másik régi bug. Egyszer csak azt mondja... haver, vmi hiányzik az asztalról... :) 

Vannak azért nehezítő körülmények.

Szerkesztve: 2023.10.09 09:24

#78

2023.10.18 18:58

Jaja, az a bug is megvan... mondjuk szerencsére még nem adtam el rossz miniont amiatt (persze szép megfontoltan (=kurwa lassan :) ) játszom).

Kedves Naplómnak viszont muszáj vagyok írni, plz szólj már pár jó szót Bobnál az érdekemben :)

Rém uncsi, hogy vért izzadva, 3-4 helyeket grindelve (= két kézzel megragadva minden lehetséges tempót amit a kocsmáros ad (mivel directiont azt baxik adni legtöbbször...)) mászok felfelé, aztán jön egy olyan meccs, hogy... rendszeresen esek ki ilyen 10% körüli lose esélyekkel utolsó helyeken jó nagy mínusz MMR-eket bezsákolva...

Persze elterveztem, hogy skipp-elem a battle fázist és nem nézek esélyeket (meg a warband-jeim töketlenkedéseit :) ), de meghülyül a Firestone a disconnect-ek után (meg néha a Hearthstone kliens is beborul...), szóval nemtom... Lehet váltok HS Deck Tracker-re, ahhoz lehet felrakni ilyen beépített disconnect gombot. Meg a Firestone alatti Overwolf néha olyan szinten képes zabálni a laptopom erőforrásait, hogy...

Szóval ezek a hírek mostanság felém. Mivel a disconnect-es játék próbálgatása során sokszor beborult a Firestone (és a játékom is...) ezért nincs meg pontosan, hogy mennyit játszottam a legutolsó poszt óta (nem sokat :| ), de sztem már nem is fogom követni részletesen. A mászás amúgy úgy áll, hogy eljutok 7k közelébe, aztán jön ilyen RNG tasli és zuhanás, majd megint mászás csigatempóban... Most éppen 6893 ponton állok. Ahogy nézem ez felfelé irányt jelent a legutóbbi MMR posztolás óta, szal akkor nincs nagy gond :)

#79

2023.10.20 18:50

Mostanában minimális játékra van időm, de nem mondanám, hogy Bobnak hiányoznék...

Mondom megyek a vadonba sikerélményért, há első ellenfelem 4. körre kirakott kb. 30-30 statot (ilyen 8-8-as minion-okat) :O

Úgy érzem ma nem kell erőltetnem a HS-t :)

Amúgy sztem mazohista vagyok, hogy Wild-ot játszok, néha olyan csodák jönnek szembe, hogy azt se tudom wtf, standard-ben legalább volt pár meta pakli ami ellen tudtam, hogy hamar fel kell adni :)

#80

2023.10.21 06:40

Casualplayer profilképe

Casualplayer (Premium) - Közösség segítő

Minden kiegészítővel egyre mélyebbre kerülünk Odaát a vadonba(n), 

Érdekesség, hogy akit láttál még 2016-ban érkezett a játékba azon a bizonyos éjszakán (One Night in Karazhan):

Az alteregóját pedig a Breakdance hozza létre.

Akkoriban még egy ötletes, vicces, emlékezetes, egyedi ellenfeleket felvonultató (nem ragozom tovább) kaland mód keretében kellet Karazhan tornyát megmászni, hogy megszerezd az új kieg lapjait. Csak hát sokak szerint így nagyon pay to win volt a játék. Ugye vagy 20 dolcsiért a komplett szettet megszerezted... 

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás