Paklik Új pakli

Post-Nerf Taunt Druid

9

Adatok

Sziasztok!

06.28. A pakli leírásában apró módosításokat eszközöltem a saját tapasztalataim és építő hozzászólásaitok alapján. A kártya-változásokat és indoklásukat megtaláljátok a leírásban és a hozzászólásomban. A lapokat a pakli-készítőben NEM változtattam meg, hogy továbbra is látható legyen a főoldalon a pakli, ha már ennyien kedveltétek!

A nerfek után ismét visszaeveztem Wildról Standardra, és a kedvenc kasztommal, a Druiddal próbálok meg feljutni a ladderen. Számomra jelenleg a legszórakoztatóbb, de egyben azért kihívást is jelentő pakli a Taunt Druid, ebből osztanám meg veletek a saját változatom!

Miről is szól a pakli?

A pakli egyértelműen a Hadronox+Naturalize kombó köré épül, ami lehetőséget ad nekünk arra, hogy az egész boardot beborítsuk korábban elhalálozott Tauntos lényeinkkel. Később a Witching Hour+Carnivorous Cube ezt még többször lehetővé teszi. Sokak szerint ez ettől egy "rák" pakli lesz, de szerintem ez egy olyan deck, amit nem egyszerű mindig jól játszani, tiszta előnyei és világos hátrányai is vannak.

Mint a legtöbb Druid paklinál, a manacurve itt is elképesztően fontos. A két Wild Growth ennek a folytonosságáért felel, de néha a Nourishból is érdemes kivenni a két kristályt. Az aggrok ellen a tauntok és a sok armor segítenek minket túlélni a lategame-ig, a kontroll ellen ott a több nagy minion és a kombó, ami egyértelműen a deck végső (és egyetlen) win-condition-je.

Kártyák

Bár a legtöbb lap szerves részét képezi a jelenleg futó Druid deckek többségének (pl. Lesser Jasper Spellstone, Swipe) vannak azért érdekes döntések, amiken itt és most végigmennék.

06.28. MÓDOSÍTÁS: A két Tar Creeper helyett egy Ferocious Howl és egy Ysera került a pakliba, az indoklást idemásolom, hogy ne kelljen hozzászólásban keresgélni:

"Rank10 fölött a  fent említett változásokat eszközöltem a paklin, így kicsit kontrollosabb a dolog. A Howl helyére bármilyen 5+ manás minion beférhet: egy Rotten Applebaum vagy a második Dragonhatcher is jól jöhet. Az a 3-as drop +1 laphúzás ami még a spellstoneokat is erősíti a Ferocious Howl személyében eddig nekem bevált. Ysera egy extra Sleepy Dragon helyén van bent, ugyan nem taunt de remek lategame-kártya, és mintha a mostani metában valahogy nem sok kasztnak lenne megoldása egy 4/12-es testre. (3-4 kört szokott élni általában, szerintem az már simán nyereség)"

Harrison Jones: Nincs mese, kell a fegyver-leszedés. Hogy miért a jó öreg Harrison? A válasz egyszerű: az a fránya Oaken Summons kitenné az Acidic Swamp Ooze/Gluttonous Ooze páros tagjait, így mindenképp kellett egy 4 mana pluszos removal. Ja, hogy még lapot is húz? 10/10 Csere: Bármilyen weapon-removal lap 5 mana fölött. Ha úgy érezzük, hogy abszolút nincs szükségünk fegyver-leszedésre, kivehető a lap, de Odd Rogue és Hunter szerintem nem tudunk ilyen tech-lap nélkül győzni.

The Black Knight: Gyakorlatilag nekem ő egy specifikus silence-lap. 6 mana 4/5,  Battlecry: Destroy an enemy The Lich King, Sunkeeper Tarim or Voidlord. A viccet félretéve nagyon erős lap, és nagyon kevesen számítanak rá, hogy előkerül a pakliban, ez pedig meccseket dönthet el. Az Evenlockok Sunfury Protectoraival szemben elengedhetetlen. SHIELDS DOWN! Csere: Big Game Hunter

Master Oakheart: Remek value lap, ideális esetben egy Dragonhatcher és egy Ironwood Golem érkezik 9 manáért, plusz a Dragonhatcherből még  egy sárkány. (a Sleepy Dragon pl. egyenesen ezért van benne a pakliban, az is egy meglehetősen alulértékelt lap) Az igazi ok, ami miatt viszont Oakheart papa kihagyhatatlan ebből a pakliból, hogy megidézheti nekünk Hadronoxot. Bizony, a játék vége felé, ha már nincs 3 támadású lényünk a pakliban a pókon kívül, akkor Oakheart garantálja nekünk a kombót a Naturalize-zal. Egy "kombó pakliban" egy lap, ami képes rá hogy instant megidézze a legfontosabb lapot akár 10-12 kártya közül is, felbecsülhetetlen. Figyelem: ha mindkét Ironwood Golem kikerült a paklinkból, Oakheart megidézi Hadronox-ot, erre legyünk mindig felkészülve! Csere: igazából ha  egy helyett két Dragonhatchert és mellette azt a négy sárkányt futtatjuk annyira nem kötelező darab, de még mindig kihozhatja nekünk Hadronoxot a pakli mélyéről, ezért szerintem továbbra is kell ide!

Dragonhatcher: Őszinte leszek, eredetileg csak azért került be, mert kellett egy 2 támadású lény, ha már ott van Oakheart. Aztán betettem egy Sleepy Dragont az Ultimate Infestation helyére, ami egy fasza kis kártya volt, csak éppen kontroll ellen elképesztő hátrányba vert minket azzal a +5 fatigue-val. (Mai napig a mirror meccsek 90%-át azért nyerem meg, mert elhúzzák a pakli felét ezzel a lappal teljesen feleslegesen). Aztán rájöttem, hogy ami a Dragonhatcher igazi ereje (azon túl, hogy ad egy extra parancsot Oakheart battlecry effektjéhez azzal, hogy egy 4 attackos miniont is recruitol) nem az, hogy a 9. körben kihoz egy ingyen 4/8 vagy 4/12 testet és vékonyítja a paklit, hanem hogy az ellenfél elképesztő mennyiségű erőforrást beleöl abba, hogy egy 2/4-es kártyát leszedjen. Silencek, removalok tömkelege üti ezt a lapot gyakran olyankor, amikor már nincs is több sárkány a pakliban. Sokszor fog a kezünkben ülni, sokszor nem lesz annyi haszna, amit tudjuk, hogy nyerhetnénk belőle, de képes nagyot szólni. Csere: gyakorlatilag bármilyen nagyobb legend vagy 2-támadású minion tetszés szerint.

Mulligan

Lesser Jasper Spellstone, Wild Growth és Oaken Summons mindig maradjon. A Swipe-ot keressük agresszív paklik ellen (helló, Odd Paladin) Harrison Jonest pedig tartsuk meg, ha az ellenfél hamar játszik fegyvert (Rogue, Paladin, Hunter ellen). Master Oakheart vagy Ysera maradhat, ha miénk a Coin és van curveünk, de tényleg csak akkor tartsuk meg, ha biztos, hogy minden körben tudunk majd mit csinálni.(Ha egy Growth meg egy Nourish mellé jön mondjuk egy Ysera a kézben úgy, hogy van pl. egy Oakenünk is, akkor tartható, de gyorsabb kasztok ellen felejtsük el ezt a taktikát!) Ironwood Golem maradhat, ha van Wild Growth nálunk, illetve aggro ellen is érdemes tartani, de próbáljuk inkább mindig az Oaken Summonst keresni a gólemmel szemben, ha egy mód van rá!

Jó szórakozást a paklihoz, minden észrevételt szívesen fogadok!

 

Megnyitás a pakli készítőben

Nagyszerű pakli

Lunara HearthstoneSzöcsi profilképe

Szöcsi (Rare)

Létrehozott paklik: 11

365 napon belül: 3

Átlagos értékelés: 9.55 (Hihetetlen)

Leggyakoribb kaszt: Druid

Druid lapok

Név Típus Mana Támadás Élet
Kobolds & Catacombs kiegészítőLesser Jasper Spellstone x2 Spell 1
Naturalize x2 Spell 1
Wild Growth x2 Spell 2
The Witchwood kiegészítőWitching Hour x2 Spell 3
Kobolds & Catacombs kiegészítőBranching Paths x2 Spell 4
Kobolds & Catacombs kiegészítőIronwood Golem x2 Lény 4 3 6
Kobolds & Catacombs kiegészítőOaken Summons x2 Spell 4
Swipe x2 Spell 4
Nourish x1 Spell 5
Knights of the Frozen Throne kiegészítőHadronox x1 Lény 9 3 7

Semleges lapok

Név Típus Mana Támadás Élet
Journey to Un'Goro kiegészítő Tar Creeper x2 Lény 3 1 5
Kobolds & Catacombs kiegészítő Carnivorous Cube x2 Lény 5 4 6
Harrison Jones x1 Lény 5 5 4
The Black Knight x1 Lény 6 4 5
Journey to Un'Goro kiegészítő Primordial Drake x2 Lény 8 4 8
Knights of the Frozen Throne kiegészítő The Lich King x1 Lény 8 8 8
Kobolds & Catacombs kiegészítő Dragonhatcher x1 Lény 9 2 4
Kobolds & Catacombs kiegészítő Master Oakheart x1 Lény 9 5 5
Kobolds & Catacombs kiegészítő Sleepy Dragon x1 Lény 9 4 12

Ezeket a paklikat és híreket olvastad már?

#1

Dátum: 2018.06.04 21:30

Zolibacsi profilképe

Név: Zolibacsi (Common) - Közösség segítő

BattleTag: Zolibacsi#2361

Közepes játékos

Keres: Egyebet

Az a baj, hogy a Tar Creeper nem csak az Oaken Summons-t teszi taccsra, hanem Hadronox-ot is. Amiből a minél nagyobb lények kinyerése a cél, nem a kicsi, egy támadó értékű creeper.
Csak Master Oakheart miatt totál felesleges a pakliba. Aki azt játssza, annak inkább az a célja, hogy a Dragonhatcher felhúzza neki a Sleepy Dragon-t. Javaslom, hogy a creeperek helyett tegyél bele még egy Dragonhatcher-t és egy Sleepy Dragon-t. Hatékonyabb.
Amúgy amondó vagyok, hogy még egy Nourish is beleférne. Kell a laphúzás, főleg ha egy priest jön szembe. Az UI viszont már valóban túlzás ebbe a pakliba, sosem lesz annyira üres a kezünk, hogy érdemes lenne használni.

Kedvelem ezt a paklit, ezzel létrázom, és bár én nem futtatom Master Oakheart-ot, könnyen lehet, hogy a meta változásai rávesznek erre, mert már nem olyan könnyű nélküle, mint kettő hete volt.

Harrison Jones-ra nem állítanám, hogy nincs csere. Ha hiányzik a gyűjteményből, jobb híján jó a [Corrosive Sludge] helyette, bár tény, hogy így nem húz lapot.

Silence lap pedig nem való ebbe a pakliba, mert az Oaken Summons elcseszi. Mindegyik 4 vagy kisebb mana értékű lap. Lásd Spellbreaker.

#2

Dátum: 2018.06.06 21:37 na már2| Válasz: Zolibacsi (Common) (#1) hozzászólására

Ez egy remek komment! A Silences résszel egyetértek, azért került bele a The Black Knight. Igen, a Tar több dolgot gyengít, de aggro ellen szerintem szükséges! Ki fogom próbálni a te decklisted is, köszi az észrevételeket!

#3

Dátum: 2018.06.07 16:58 na már2| Válasz: Szöcsi (Rare) (#2) hozzászólására

Zolibacsi profilképe

Név: Zolibacsi (Common) - Közösség segítő

BattleTag: Zolibacsi#2361

Közepes játékos

Keres: Egyebet

Köszi :)

Igen, a The Black Knight ebből a szempontból érdekes alternatívának hangzik. Nem tudom mennyire lehet hatékony, egyedül a The Lich King-gel találkozom viszonylag gyakran, ami ellen hasznos lehet, de akkor már inkább Big Game Hunter a sok Mountain Giant miatt.

Aggro ellen arra kell rámenni, hogy minél több manát szerezz magadnak, addig pedig védjen meg az armor. Ha engem az aggro megtud verni az első pár kör alatt, ott a Tar Creeper sem mentene meg. Ha nem, akkor utána már jönnek a nagyobb tauntos lények, szóval ott már nekem áll a zászló.

#4

Dátum: 2018.06.28 08:48

Rank10 fölött a következő változásokat eszközöltem a paklin: -2x Tar Creeper +1x Ferocious Howl +1x Ysera

Így kicsit kontrollosabb a dolog. A Howl helyére bármilyen 5+ manás minion beférhet (csicseregték a madarak, hogy az új mechanikák miatt Hadronox feltámasztja a tauntos Druid of the Claw-t ezt nem próbáltam még, egy Rotten Applebaum is jól jöhet, de az a 3-as drop +1 laphúzás ami még a spellstoneokat is erősíti eddig nekem bejött, de lehet kísérletezni azzal a slottal! (2. Dragonhatcher is opcionális lehet)

Ysera egy extra Sleepy Dragon helyén van bent, ugyan nem taunt de remek lategame-kártya, és mintha a mostani metában valahogy nem sok kasztnak lenne megoldása egy 4/12-es testre. (3-4 kört szokott élni általában, szerintem az már simán nyereség)

#5

Dátum: 2018.06.28 10:04 na már2| Válasz: Szöcsi (Rare) (#4) hozzászólására

A Druid of the Claw maga is beast így nem csak Hadronox támasztja fel hanem a Witching Hour is. Szóval azt nem ajánlom.

#6

Dátum: 2018.06.28 11:51 na már2| Válasz: Casualplayer (Golden Common) (#5) hozzászólására

Nem terveztem kipróbálni, de így mostmár ezer százalék :D Köszi, ki is veszem a leírásból.

#7

Dátum: 2018.06.28 15:18

Gus Bohóc profilképe

Név: Gus Bohóc (Hall of Fame) - Közösségépítő

BattleTag: Gustheclown#2735

Pro játékos

Remek pakli szép leírással

Gus Bohóc +1-el jutalmazza! :-)

Ki fogom majd próbálni.

#8

Dátum: 2018.06.28 15:46 na már2| Válasz: Szöcsi (Rare) (#6) hozzászólására

Sokat agyalok ezen a paklin mert elég nehéz ellenfél és így figyeltem ki múltokrában a kollekcióból, hogy az is egy beast. Én nem játszom. Egyébként Ysera valsz azért él olyan sokat a boardon mert mire kikerül a hard removalokat már mind elhasználta az ellenfél. Egyébként Ysera tényleg nagyon jó választás, a Lich Kinggel ellentétben Ő nem ad egy rosssz lapot sem. 

#9

Dátum: 2018.06.28 21:30

Kolento taunt druidázott rengeteget ezen a héten, ő berakott egy Trogg Gloomeater-t, mert pl. a Ironwood Golem-mel ellentétben szinte bármire veszélyes. Ellene már nem olyan bátrak a népek a The Lich King-gel vagy a Charged Devilsaur-okkal a huntik.

#10

Dátum: 2018.06.29 08:02 na már2| Válasz: Casualplayer (Golden Common) (#8) hozzászólására

Több gyengesége is van a paklinak. A 3 kaszt ami ellen nagyon izzasztó az a Shaman (Hex) a Mage (Polymorph) és a Warrior (Cornered Sentry), nyilván mert képesek tönkretenni a Witching Hour-t. Nekem Ysera is azért került be, hogy ne legyek annyira kombófüggő, a zöld sárkánnyal Hadronox nélkül is nyerek meccseket. Másik baj lehet, ha nincs Oaken Summons vagy Swipe agresszív paklik ellen, mert akkor körök alatt ledarálhatnak minket. Mégis, tapasztalataim szerint a deck legjobban az 4. és a 8. kör között tátongó szakadék ideje alatt verhető. Ha ekkor sikerül Nourish-sal felrampelni és megtartani a boardot akkor innen nehéz elveszteni a mérkőzést, de ha ezt az időszakot nagyon komolyan megnyomja az ellen általában nem lehet visszajönni.

#11

Dátum: 2018.06.29 18:14

Zolibacsi profilképe

Név: Zolibacsi (Common) - Közösség segítő

BattleTag: Zolibacsi#2361

Közepes játékos

Keres: Egyebet

Az a baj, hogy az utóbbi hetekben a Taunt druidának igen ellenséges kezd lenni a meta. Többek közt ezért került bele a Skulking Geist is a paklikba. Minél magasabb rangon játszik vele az ember, annál nehezebb lesz nyerni. Ettől függetlenül nem rossz a pakli, csak a meta válaszolt rá.

#12

Dátum: 2018.06.29 20:23 na már2| Válasz: Szöcsi (Rare) (#10) hozzászólására

Én mostanában csak Miracle rugóval szeretek játszani és annak elég szar ügy a taunt dudu a spellstone és a swipe miatt. Mert ha az első két minionom instant eltűnik a boardról ami jó ha a 2 Hench-Clan Thug vagy a Fal'dorei Strider akkor általában annyi a meccsnek taunt dudu ellen. Mert az Ironwood Golemet könnyedén át lehet ugrani Vilespine Slayer vagy Sap vagy Backstab és Eviscerate segítségével. Szóval számtalan módon rugóban. Csak ha akkor mikor eltűnik a boradról a Golem nincs mivel arcba menni akkor veszett a meccs. Ha jól csinálom a dolgom akkor a Nurish-t képtelen kijátszani a dudu mert már az életével játszik. 

Ahogy te is írod Ysera magában képes meccseket lehozni. Még a priestes időszakomban szerettem meg de nagyon. 

Ha bejelentkezel, vagy regisztrálsz, akkor válasz írására, privát üzenetek küldésére és sok másra is lehetőséged lesz, illetve a captchát sem kell kitöltened!

Új vendég hozzászólás