HS Blog: Aessina, Agamaggan és Ashamane
Megismertük eddig Malorne-t és fiát Cenariust. Folytatódjék a Vad Istenek bemutatása. Jöjjön most rögtön három közülük: Aessina, Agamaggan és Ashamane.
Aessina
Aessina egyike a vadon szellemeinek, aki a sűrű, szelídítetlen erdőkben lakik. Ő az erdő lelke, az erdő dobogó szíve, az életenergia forrása, amely lebontja a követ, felfalja az ősi romokat, és titokzatossággal és félelemmel tölti meg a sűrű rengeteget. Aessina az élet hálójának középpontja. Az éjelfek (night elf) Kalimdor-szerte szentélyeket építettek neki, a legjelentősebbek közül az Aessina Szentélye (Shrine of Aessina) egy erdei tisztás közepén, Hamvasvölgy (Ashenvale) szívében, valamint a Hyjal-hegyen található Aessina Ligete (Grove of Aessina).
Aessina Ysera örök társa, mind a Smaragd Álomban (Emerald Dream), mind a fizikai világban. A Nordu nevű Történetek Őse (Ancient of Lore) volt Aessina „legkedvesebb régi barátja”, amíg meg nem halt a Tűzföldek (Firelands) Hyjal ellen indított támadásában.
A szellemállatok (spirit beasts) Aessinához kötődő ősi lények. Bronzszakállú Brann (Brann Bronzebeard) úgy véli, hogy Aessina teremtette a grelleket, bár amikor megkérdezte őt, Aessina csak annyit válaszolt, hogy „talán”.
Grell
Aessina ábrázolása a Hearthstone-ban
Agamaggan
Agamaggan, a Nagy Vaddisznó, az egyik Ősi Őrző (Ancient Guardian) volt, az egyik első és legerősebb lény, aki valaha élt. Az Ősök Háborúja során megölték, és maradványaiból lett a mai Borotvaláp (Razorfen). Agamaggan a quilboar faj ősatyja, akik buzgón imádják őt.
Az Ősök Háborúja
Az Ősök Háborúja során Agamaggan egyike volt a megannyi Vad Istennek, akiket Cenarius összegyűjtött, hogy csatlakozzanak a Kaldorei Ellenálláshoz (Kaldorei Resistance) a Lángoló Légió ellen, és megtámadják Zin-Azsharit. Dühödt haraggal ölt meg több ezer végzetőrt (doomguard) és felőrt (felguard). Hatalmas patáival a földet taposta, maró savat lehelt az ellenségeire, és a hátáról leváló tüskék záporát szórta, jelentős károkat okozva a démonoknak.
Az Agamaggan és a démonok közötti csata hosszadalmas volt, és az egész kontinensen átnyúlt, nyugat felé. Agamaggan még Mannoroth veremúrral, Archimonde hadnagyával is megküzdött. Végül a nagy vaddisznó elesett a démonok végtelen sokasága előtt, feláldozva magát, hogy Viharhozó Malfurion (Malfurion Stormrage) és a többiek elérhessék az Örökkévalóság Kútját (Well of Eternity).
Öröksége
A legendák szerint ahol Agamaggan elesett, véréből hatalmas tövises indák nőttek. Sok quilboar leszármazottja letelepedett az óriási tövisek legnagyobb csoportjában, a Borotvalápban, amelyet Agamaggan nyughelyeként tisztelnek. Agamaggan teste alkotja a Borotvaláp teljes egészét, a legszentebb tüskefürtöt, de az Alsó Borotvaláp (Razorfen Downs) különösen védett, mert a bejárat a félisten hatalmas torkából nyílik. A quilboarok úgy tartják, hogy az egészben nyeli el azokat, akik nem hűségesek hozzá, és miután Agamaggan megrágta őket, kiköpi a testüket. Mángorlófog (Mangletooth) szerint: „Agamaggan hátrahagyta a testét, hogy megvédjen minket, és a lelkét adja, hogy mi megvédhessük őt”.
A quilboar törzsek sámánjai és földidomárjai (geomancer) a Nagy Vaddisznó erejét hívják segítségül a harcban és a rituáléikban. A Vérszilánkokat (Blood Shard), amelyek állítólag Agamaggan véréből keletkeztek, a quilboarok különösen nagy becsben tartják. A quilboar kultúrában a vaddisznókat tisztelik, és azokra amelyek különösen nagy és kitartó egyedek úgy tekintenek, mint akik Agamaggan kegyéből részesültek.
Quilboar geomancer
Agamaggan ábrázolása a Hearthstone-ban
Ashamane
(Hamvassörény)
Ashamane egy hatalmas szürke párduc alakú vad isten volt. Ő volt az egyik a sok Vad Isten (Wild God) közül, aki harcolt az Ősök Háborújában (War of the Ancients), és megvédte Azeroth világát a Lángoló Légiótól (Burning Legion), de elesett a harcban a veremúr (pit lord) Ronokon ellen. Áldozatának emlékére egy hatalmas szentélyt építettek Val'sharah erdeiben, és hatalmas agyarait - minden, ami erőszakos halála után megmaradt belőle - ott állították ki.
Élete
Egyszer Azerothot járva Freya felfedezett egy párduckölyköt, akit egy farkasfalka támadott meg, anyját már megölték. Freya meglepetésére, bár a farkasok megsebesítették az apró teremtményt, az folytatta a harcot, és kegyetlenül csapkodott a karmaival a nagyobb ragadozók ellen. A farkasok nemsokára elkotródtak, nem akartak további sérüléseket szenvedni. Freya felkapta a kölyköt, csakhogy karmolások zápora fogadta, de nem haragudott, épp ellenkezőleg, Freya örült a párduc kérlelhetetlen vadságának. Freya meggyógyította a párduckölyök sérüléseit, és feltűnő fekete bundája után Ashamane-nek nevezte el.
Az évek során Ashamane hatalmas párduccá nőtt, és egyetlen farkas sem mert rá vadászni. Freya örömmel látta, hogy nem engedett a bosszúvágynak. Ashamane könnyedén becserkészhetett volna és megölhetett volna minden farkast a völgyében, de nem tette. A farkasok nem voltak rosszindulatúak Ashamane iránt, egyszerűen csak éhesek voltak, és így ő sem táplált velük szemben rosszindulatot. De élvezte, hogy játszadozik velük. A farkasfalka, amely kölyökkorában megtámadta, néha földrengető üvöltésre ébredt. Ashamane ilyenkor odalopakodott a barlangjukhoz, és hangosan bejelentette a jelenlétét, amitől a farkasok menekülőre fogták.
Idővel Ashamane rájött, hogy erősebb lett, mint bármelyik párduc, akit valaha is látott. A múló évek nem öregítették, hanem inkább erősebbé tették. A vadon élő állatok nemzedékei jöttek és mentek a szeme előtt. Voltak hozzá hasonló állatok; hatalmas, ikonikus lények, akik úgy tűnt, hogy másképp élnek, mint a természet többi része. Ők voltak a Vad Istenek, és Ashamane is közéjük tartozott. Ashamane zabolátlan szíve nehezen fogadta el a halhatatlanságot. A vadon káosza, a túlélésért folytatott küzdelem - ezek jelentették Ashamane lényének magját. Most már lényegtelenek voltak. Felemelkedett régi élete fölé. Nem volt olyan préda, amely elkerülhette volna őt. Nem volt öröme a könnyed vadászatban. Nem volt ragadozó, amely kihívhatta volna őt.
Ashamane nyíltan lépkedett Azeroth dzsungelében. A többi vad teremtménynek nem kellett félnie tőle. Egy óriási, fenséges párducról szóló történetek terjedtek el a környékre merészkedő trollok között. Néhányan igyekeztek úgy tisztelni őt, mint az egyik loájukat. Ashamane ritkán engedte, hogy lássák őt. Más trollok más okból követték őt. Egyes vadászok a dicsőségre vágytak, ami biztosan járna egy ilyen csodálatos lény elpusztításával. Nem volt nagyobb kihívás, mint legyőzni egy loa-t. Ezek az ambiciózus trollok egymás után lopakodtak be a dzsungelbe, szívükben lángoló arroganciával. Ashamane el volt ragadtatva. Nem számított, milyen ügyesek voltak, milyen csendesen mozogtak, vagy milyen pontosan céloztak, mindannyian üres kézzel tértek vissza a törzsükhöz, üvöltésének hangja még mindig a fülükben csengett, és az agyarainak látványa örökké kísértette az álmaikat. Nem kellett elvennie az életüket. Megértették, hogy hol a helyüket a vadonban.
A többi Vad Isten közül sokakkal ellentétben Ashamane nem utazott Freyával. De messziről figyelte Freyát és a többieket, és Freya mindig mosolygott, amikor észrevette. Nem számított, hogy Ashamane mit gondolt, volt köztük egy kapcsolat a Smaragd Álom révén, amelyet Freya teremtett, és amelyhez a Vad Istenek kapcsolódtak. Végül Ashamane elment a Hyjal-hegyre, és ott szerezte meg első tapasztalatait a Smaragd Álommal. Azonnal magával ragadta a virágzó látomás egy szelídítetlen világról. Az Örökkévalóság Kútjának nyugati lejtőin alakította ki otthonát, és évezredeken át sodródott az Álomban, felfedezve annak rejtélyeit és hatalmát.
Az Ősök Háborúja
Az Ősök Háborújában Ashamane Val'sharahban démonok serege ellen harcolt, amely Suramar ostromára készült. Addig harcolt, amíg maga a vezér nem kényszerült szembenézni vele, ami végig Ashamane terve volt, hiszen ez volt a túlélés egyik törvénye: a falkát addig nem győzték le, amíg a vezér torkát az állkapcsai közé nem szorította. A veremúr Ronokon, a Légió suramari erőfeszítéseinek vezetője végül Ashamane beavatkozásán feldühödve megjelent. Ronokon és Ashamane órákig harcoltak Val'sharahban, Ronokon a lándzsájával tartotta sakkban. Ennyi háború után Ashamane elfáradt; a tempója lelassult, és a sebei fájtak, de az akarata nem tört meg. Utolsó erejével Ronokon felé ugrott, hagyta, hogy a lándzsáját a mellkasába döfje, de közben karmait a veremúr vállába, agyarait pedig a nyakába fúrta. Ronokon csapkodása ellenére Ashamane nem tágított, amíg egy hatalmas fel robbanásban a veremúr meg nem halt, amely mély sebet tépett a földbe, és hamuvá égette Ashamane-t.
Ashamane áldozata számtalan életet mentett meg, és időt adott a suramari elfeknek, hogy pajzsot készítsenek a városuk fölé, amely megmenti őket a Nagy Hasadástól (Great Sundering). Egy nagy szentélyt építettek a tiszteletére Val'sharahban, és az agyarait feldíszítették és kiállították ott. Azt mondják, az agyarak még mindig sok erőt hordoznak az erejéből. A Hamvasok (Ashen) néven ismert druidák egy csoportja, Csillámhold Delandros (Delandros Shimmermoon) vezetésével most az agyarak és a szentély felett őrködik.
Halála után Ashamane lelke Ardenwealdban található Szívfa Ligetbe (Heartwood Grove) került, amely a természet erejéhez kötődők túlvilági élete, és ahová a Vad Istenek járnak, hogy visszahozzák őket az életbe.
Az Ardenwealdban tapasztalt anima aszály miatt a Tél Királynő (Winter Queen) kénytelen volt eldönteni, hogy mely ligeteket kell hagyni kiszáradni, hogy az anima táplálhassa a többit. Bár a Szívfa Ligetet kiválasztották, az Ashamane lelkét tartalmazó vadmag (wild seed) azon kevesek közé tartozott, akiket inkább Tirna Vaalba szállítottak, minthogy feláldozzák őket a ligetükkel együtt.
Mielőtt azonban elszállíthatták volna, Ashamane vadmagját a Foglár (Jailer) szövetségesének, Mueh'zalának az erői elvették. Miután visszautasította az ajánlatot, hogy csatlakozzon hozzá, a lelkét a Bendőbe (Maw) küldte, hogy megkínozzák. Végül azonban Vol'jin szellemének segítségével egy, a Tél Királynőnek elkötelezett kalandor megmentette. Bár bosszút akart állni Mueh'zala-n, Ashamane tudta, hogy előbb pihennie kell. Ashamane, Vol'jinnel, valamint az elesett Loa Hir'eekkel és Shadrával együtt visszatért Ardenwealdba, ahol a Tél Királynő a gondjaiba vette őket.
Érdekesség: Ránézésre nem megmondható, de Ashamane egy nőstény párduc.
Ashamane ábrázolása a Hearthstone-ban
A következő történetben két újabb Vad Istennel fogunk megismerkedni. Ők - előreláthatólag - Aviana és Goldrinn lesznek.
Korábbi történetek: