Uther Lightbringer, a Paladin
Uther Lightbringer a Kinghts of the Silver Hand első Paladin-ja és a Fény bajnoka, megesküdött, hogy megvédi a Szövetséget minden fenyegetéstől. Bölcs, és reményt ad a társainak, Uther-t az egyik legtekintélyesebb lovagnak ismerjük, aki valaha is élt.
Stormwind egykor a béke és jólét királysága volt. A nyugalom korszaka azonban hirtelen véget ért, amikor az orkok ellepték Azeroth-ot a Dark Portal-on keresztül - egy mágikus kapu, ami összekötötte Azeroth világát az orkok szülőföldjével, Draenor-ral. Az orkok lerohanták Stormwind városát, kifosztották és elfoglalták. Ez volt az Első Háború kezdete. (Az Első Háborúról többet is olvashattok Velen történeténél)
Northshire papjai próbálták megvédeni otthonaikat az ork inváziótól, de hamarosan egyértelművé vált, hogy hihetetlen erőkre lenne ahhoz szükség, hogy ezeket a szörnyeket legyőzzék. A papok súlyos veszteségeket szenvedtek; ugyan erősek voltak lélekben, de gyengék voltak a közelharcban és nem értettek a háború művészetéhez.
Alonsus Faol érsek egy új rendet alapított, ami egyesítette a helyreállító és pusztító erejét a Fénynek, ehhez papokat képeztek ki. Faol érsek a tanítványát, Uther-t választotta ennek az új rendnek az első tagjává. Ezeket a szent lovagokat Paladin-oknak ismerjük és közülük Uther az első.
Alonsus Faol érsek rendjét az Order of the Silver Hand-ként ismerjük (Ezüst kéz rendje). Az érsek további lovagokat toborzott, akik megtanulnák a Fényt pusztító erőként is használni, egy nemes cél érdekében. A Paladin-ok egyesített ereje elképesztően erőssé tette őket és Uther volt a legjobb közülük.
Az Első Háború után Stormwind túlélőinek egy nagy része Lordaeron-ba utazott, hogy segítséget kérjenek II. Terenas Menethil királytól. Lordaeron vezetője szövetségeket hozott létre a különböző emberi királyságok között, melyek egyesítve összefogtak az ork invázió ellen.
Az orkok több várost és kulcsfontosságú területeket is megtámadtak Easter Kingdoms-ban (a Keleti Királyságban), miközben a Szövetség mindent beleadott, hogy megállítsák őket. Azonban nem fogott össze mindegyik királyság. Alterac királysága, amit Lord Perenolde vezetett inkább alkut akart kötni a hordával, mert attól tartottak, hogy a Horda győzedelmeskedne az új Szövetségek fölött. Ez az árulás sok problémát okozott a Szövegtségnek és Uther-t is megpróbálták megölni.
A Horda seregei lassan gyengültek az egyre erősödő Szövetség ellen. A Szövetség seregei megostromoltak egy hatalmas Hordás erődöt a Burning Steppes-ben. Uther és a többi Paladin irányítottak a sereg élén a Blackrock Spire-i csatánál és Uther megszerezte a "Lightbringer" címet a győzelem után.
A Hordás hadvezér elfogásával a Szövetség egészen az orkok utolsó védelmi pontjáig tört előre: a Dark Portal-ig. Turalyon generális vezette a Szövetséget az orkok ellen a Dark Portal előtt és ezt tartják a Második Háború legvadabb csatájának. A Dark Portal azeroth-i oldalát lerombolták köszönhetően Uther Lightbringer és az Order of the Silver Hand bátorságának.
A Második Háború után, Uther továbbra is bátran szolgálta a Szövetséget és a népépt, az új Paladin-ok mentora volt és egy példakép volt minden lovag számára az egész Keleti Királyságban. Uther tanította Terenas király tehetséges fiát, Arthas Menethil herceget. Arthas és Uther éveken át közösen tanultak.
Amint a Harmadik Háború elkezdődött, Uther segítségére volt szükség és találkozott Jaina Proudmoore-al. aki szörnyű híreket közölt - a rejtélyes pestis, ami pusztulást hoz a királyságra, a fertőzötteket élőhalott Scourge-á alakítja és Hearthglen éppen a végtelennek tűnő élőhalott sereg ostroma alatt áll és a csatában elhunytak már áldozatul estek ennek a szörnyű betegségnek. Uther és a Paladin-ok éppen időben érkeztek, hogy segítsenek Jaina-nak és Arthas-nak megvédeni Hearthglen-t.
(Arthas-ról többet is olvashattok Tirion Fordring-ről és Sylvanas-ról szóló cikkeinkben)
Arthas elkötelezett volt, hogy megvédje királyságát, ezért Stratholme-ba ment, de már túl késő volt - a város elfogyasztotta a fertőzött gabonát és hamarosan élőhalott Scourge-á váltak. Arthas megparancsolta Uther-nek és a Knights of the Silver Hand-nek, hogy pusztítsák el a várost benne az összes ártatlannal. Uther elutasította a fiatal herceg kérését, elmondta Arthas-nak, hogy ilyen parancsot ő nem követ - még akkor se, ha Arthas lenne a király. Arthas dühében megvádolta Uther-t árulással és felmentette őt a parancsnokság alól. Megkérte azokat, akik hűek Lordaeron-hoz, hogy csatlakozzanak hozzá és tisztítsák meg Startholme-ot a közelgő gonosztól. Uther a hozzá hű Paladin-okkal elhagyta Stratholme-ot.
Uther értesítette II. Terenas Menethil királyt, fia embertelen műveleteiről Strartholme-ban és bánatát fejezte ki a király iránt. Egyetértettek, hogy Arthas döntése őrültség és rémisztő. Terenas egy követet küldött, hogy visszahívja Arthas-t Northrend-i felfedezéséről és térjen vissza Lordaeron királyságába.
Arthas hamarosan visszatért Lordaeron városainak ünneplésére és örömére. Azonban Uther és a városiak mind megdöbbentek, amikor Arthas elővette az átkozott Frostmourne-t és megölte apját a trónteremben.
Uther elvesztette királyát és az egyik legközelebbi barátját. Megesküdött, hogy személyesen ő fogja őrizni a király hamvait, amit egy szertartás során úrnába helyeztek Andorhal-ban. Többé nem volt biztonságos menedéke sem Uther-nek sem az Order of the Silver Hand tagjainak. Arthas, aki immáron Death Knight volt - és elméjét a Lich King irányította - megparancsolta az élőhalott seregeknek, hogy lepjék el a várost és szerezzék meg Terenas úrnáját, amit sötét dolgokra szeretne felhasználni. Uther nem futott el és bátran szembenézett a lehetetlennel. Hatalmas küzdelemben harcolt a Death Knight ellen, hogy Terenas maradványait megvédje, azonban Uther elesett, egykori tanítványa végzett vele, akit szeretett és akire fiaként vigyázott régen.
Uther sírja Western Plaguelands-ben található meg, egy fénylő reménysugárként egy olyan megyében, amin úrrá lett a sötétség és a pestis. Öröksége megtalálható a többi Paladin tetteiben, akiket kiképzett, ők Azeroth-on a Fény bátor védelmezői.
Uther legendája tovább él a Hearthstone-ban és öröksége a Fény megvilágít minden Paladin-t manapság is. A Paladin-ok egyik összetartó képessége a Hand of Protection, ami Divine Shield-et hoz létre egy lény körül, ami megvédi egyetlen támadástól. Védd meg lényeidet még a legkeményebb sebzéstől is egy Hand of Protection-nel és majd megköszönik!
Reméljük, hogy élveztétek ezt a betekintést Uther történetébe és a Hearthstone Paladin-jának szerepébe.
A Paladin kártyáit megtekinthetitek az adatbázisunkban itt! Legendary kártyája Highlord Tirion Fordring.
Korábbi hősökről szóló cikkeink: Jaina, a Mage, Thrall, a Shaman, Anduin, a Priest, Valeera, a Rogue, Gul'dan a Warlock és Rexxar, a Hunter.
Forrás: Uther Lightbringer, a Paladin - Hearthstone Battle.Net