HírekMeta jelentés az októberi szezon...

Meta jelentés az októberi szezon harmadik hetéről

| 2015.10.23 15:00
5858

elwynn forest blackangel

Meta jelentés az októberi szezon második hetéről, a LiquidHearth cikke alapján. Ez az első hét a Patron Warrior nerfelését követően, nézzük is meg hát, hogy mely paklik erősödtek, vagy gyengültek meg az utóbbi héten.

(Tipp: A típusok nevére kattintva mindig megtalálható lesz egy hatékony variáns a paklira, amely egyelőre a meta legjobbjai közé tartozik a jelenlegi formájukban.)

 

 

19. Midrange Shaman

A Shaman kaszt egyik legrégebben fennálló paklija, szerintem a mai napig az egyik legélvezetesebb pakli a játékban. A sok overloados lap miatt különösen nagy figyelmet kíván meg a játékostól, hogy előre tudja számolni a következő 2-3 kör lehetőségeit. A paklival elsődlegesen a board controllra kell fókuszálni az első köröktől kezdve, amit a sok alacsony manás, gyakran deathrattle képességgel bíró lények és a Flametongue Totem segítségével kellene kivitelezni. A TGT megjelenésével a kaszt kapott pár jobb lapot is, mint a Totem Golem,  a Tuskarr Totemic, vagy a Thunder Bluff Valiant amik önmagunkban is erős lapoknak számítanak. A finisher Al'Akir the Windlord, aki nagyon jól kombózik a Rockbiter Weaponnal és a már említett Flametongue Totemmel is.

Frissítés:

A Midrange Shaman újra sikeres! MrYagut Legend #3 rankot ért el a saját építésű Mid-Shaman paklijával, amelyben 2 Bloodlustot is használ már. A pakli célja, hogy a rengeteg „tapadós”, kényelmetlenül tradelhető lénnyel árassza el a térfelét, amelyek segítségével már jóval könnyebb kihozni a meccs végén a Bloodlust lapokban rejlő potenciált. Ennek a harcmodornak nagy hátránya is van egyben, egy egyszerű AOE gyorsan véget tud vetni a győzelmi esélyeknek a lategameben. A taktikának megfelelően a pakliból kikerült a Totem Golem és a Thunder Bluff Valiant is, helyette pl. Nerubian Egg lett a játék. A későbbiekben a Warsong Commander nerfelésével a Shamanra akár egy szebb jövő is járhat.

Kedvező matchupok: Mech Mage, Tempo Mage, Mech Shaman, Control Warrior
Hátrányos matchupok: Face Hunter, Midrange Paladin, Oil Rogue, Malygos Warlock

 

18. Mech Shaman

A Shaman kaszt még mindig a leggyengébb kasztnak számít a játékban. Gyakorlatilag a két legjobb paklija már-már állandóan az összes meta képes pakli sereghajtója. Gyakorlatilag kimondható, hogy leginkább erre a pakli típusra igaz azaz állítás, hogy: „Mindent vagy semmit”. Ha kijön a kezdeti tempó és a boardcontrol a játék elején, akkor valószínűleg letudja burstolni az ellenfelet igen hamar. Viszont ha ez nem adatik meg neki, akkor szinte képtelenség a paklival nyerni. Az olyan lapok pedig, mint a Lava Burst teljesen használhatatlanul a kézben marad, amit igazából az ellenfél kivégzésére kéne tartogatni. Csak a két sikeresnek mondható mech paklit nézve, a Shaman verziója már állandó jelleggel alulmarad a Mage változatétól mind népszerűség, mind használhatóság terén.

Frissítés:

Mech Shaman továbbra is az egyik legjobb pakli a kontrol és a kombó paklikkal szemben, azonban az agresszív paklik ellen nagyon rossz winratet tud csak felmutatni. Ez gyakorlatilag annak köszönhető, hogy a pakli típus igyekszik állandóan a lényei segítségével nyomás alatt tartani, majd a meccs végén pedig a spelljei segítségével kivégezni az ellenfelét, addig a többi agresszívabb pakli simán meg tudja nyerni ellene a meccset, mert sokkal gyorsabban és konzekvensebben tudja felépíteni a térfelét, védekezni ellenük pedig nem nagyon tud megfelelően. Korábban a 3 legjobb matchupja a Patron Warrior, a Handlock és a Druida volt. Ez a Warsong Commander nerfelésével megváltozott, hiszen a Patron Warrior kiesett a metából, a Handlock pedig elvesztve a legjobb matchupját, most valamivel egy rosszabb, népszerűtlenebb pakli lett. A Secret Paladinok ellen pedig nem tudja kellően hatékonyan felvenni a versenyt.  

Kedvező matchupok: Midrange Druid, Freeze Mage, Oil Rogue
Hátrányos matchupok: Face Hunter, Midrange Hunter, Hybrid Hunter, Aggro Paladin, Midrange Paladin

 

17. Malygos Warlock

Lényegében egy sárkányos pakliról beszélhetünk a képében, amiben kevesebb sárkány szinergia található meg, mint egy klasszikus sárkányos pakliban (lsd. Dragon Priest). A pakli célja az, hogy az ellenfél játékost kizökkentse a saját tempójából a rengeteg „high-value” lapja segítségével, úgy, mint pl. a Blackwing Technician, vagy az Imp-losion. A megfelelő lapokba aránylag gyorsan bele lehet húzni, hiszen a kaszt hősképessége is ezt támogatja. A pakli finishere maga Malygos, aki a Darkbomb és a Soulfire lapokat +5 Spell Damagel erősíti fel. A paklival lehetséges az OTK is, ehhez azonban Emperor Thaurissan is szükséges.

Frissítés:

A Malygos Warlocknak mindig is problémái voltak az agresszívabb paklik ellen, így sikeressége és népszerűsége mindig a kontrol és az agresszív paklik arányától függően változik. A mostanában egyre többet látott Aggro Druid akár egy erősebb kivétel is lehetne, annak köszönhetően, hogy két Fel Reavert is használ, mivel ezek könnyű célpontok lehetnének a Big Game Hunterek számára. Azonban így is annyira gyors ez a matchup, hogy a Fel Reaverek gyors leszedése sem segít különösebben a helyzetén. 

Kedvező matchupok: Midrange Shaman, Control Priest, Handlock, Control Warrior
Hátrányos matchupok: Midrange Hunter, Face Hunter, Midrange Demonzoo

 

16. Patron Warrior

A Patron Warrior egy erősen kombó orientált pakli, amelynek a lényege, hogy maximalizálja a Warsong Commander, a Grim Patron és a Frothing Berserker által kínált lehetőségeket. Ahhoz, hogy hatékonyan kilehessen használni a paklit, ahhoz nagyon erős laphúzásra van szükség, hogy minél előbb bele lehessen húzni a kombókba. Emperor Thaurissan megfelelő felhasználásával az OTK is létrejöhet. Annyiban hasonlít a már rég hátrahagyott Miracle Roguehoz, hogy ezzel a pakli is nehéz döntések elé állítja a játékost, de a megfelelő választások esetén a pakli meghálálja azt. A profi játékosok kezében akár 80%-os win ratet is elérhet. Manapság rengeteg fajtája fut a metában, mivel fontos, hogy mindig az adott játékos igényéhez legyen belőve a pakli. Vannak olyan változatok, amik Brawlt és Big Game Huntert is tartalmaznak, de olyan is található, amiben a Shield Block + Shield Slam kombinációja is adott. A Patron Warrior a mai meta talán legjobb paklija. Népszerűségének másik oka, hogy a pakli elég olcsó ahhoz, hogy mindenki számára elérhető legyen. Az egyetlen magasabb dust költségű lapja Grommash Hellscream, de ő nem kulcsfontosságú lapja a paklinak, maximum plusz egy kivégzési lehetőséget nyújt a számunkra.

Frissítés:

A Patron Warrior a Warsong Commander nerfelése után borzalmasan meggyengült. Gyakorlatilag 4 hónapon át vezette a különféle metajelentéseket a legkisebb megingás nélkül. Amint beáll az új korszak a meta játékban, várhatóan ez a pakli végképp el fog tűnni a „feledés homályába”.

Kedvező matchupok: Freeze Mage, Midrange Hunter, Tempo Mage, Aggro Paladin, Midrange Paladin, Control Priest, Midrange Shaman
Hátrányos matchupok: Midrange Druid, Handlock, Mech Shaman, Control Warrior

 

15. Mech Mage

A GvG megjelenését követően a Mage kaszt volt az, ami a leginkább fel tudta karolni a mechekben rejlő szinergiát. A pakli legnagyobb előnye, hogy a meccs korai szakaszától kezdve igen nagy nyomás alá tudja helyezni az ellenfelét. Nem különösebben ritka pillanat az, hogy a második, vagy a harmadik kör végére már 4 lénnyel sorakozott fel az asztalon. A mech lapokkal kiváló szinergiában áll a Goblin Blastmage, ami már az amúgy esetlegesen igen nagy tempó előnyre még egy lapáttal is rá tud tenni. A játék kései szakaszában sem kell szégyenkeznie, hála Dr. Boomnak, és Archmage Antonidasnak.

Frissítés:

Továbbra is igen ritkán tűnnek fel Rankeden, de ha elő-elő bukkannak, akkor ők általában már magasabb rangokon vannak. Ennek egyik legfőbb oka a Goblin Blastmage, aki megkérdőjelezhetetlenül meg tudja alázni a többi agresszív paklit, akár a negyedik körben is. Egyre több Mech Mage játékos futtat a paklijában 1, vagy akár 2 Harvest Golemet is, pont azért, hogy még nehezebben lehessen elintézni az asztalát a Blastmage megérkezéséig.

Kedvező matchupok: Midrange Druid, Oil Rogue, Control Warrior
Hátrányos matchupok: Freeze Mage, Midrange Shaman, Midrange Demonzoo

kaelthas world of warcraft

14. Control Priest

A Control Priest mindig is az egyik legjobb pakli típusnak számított, ha az agresszív paklik megállításáról volt szó. Régebben ez egy igen keményen kombó orientált pakli volt, azonban mióta a klasszikus fajtáját kombinálták a Chinese Lightbomb Priestel, azóta egy sokkal konzisztensebb paklivá vált. A Control Priest manapság egy nagyon rugalmas paklinak számít, mert több verzióban is sikeres lehet. Az egyik ilyen variáns, ami a klasszikus Wild Pyromancer kombókra épít, a második az Auchenai Soulpriest + Circle of Healing lapokra támaszkodik, míg a harmadik változat, a Lightbomb minél nagyobb értéket kifacsaró használatára építkezik. Ez a rugalmasság nagy segítséget jelenthet mindenkinek a saját képére formálni a pakliját

Frissítés:

Ezen a héten a Control Priest sokkal, sokkal gyengébb lett, mint volt az előző hetekben. Annak érdekében, hogy állandó jelleggel fel tudja venni a versenyt az agresszív paklik ellen, ahhoz mindig kell egy jó kombináció már rögtön a kezdő kezében. Ez lehet akár az Auchenai Soulpriest + Circle of Healing kombinációja, vagy egy másik, ami a Wild Pyromancerrre épül. Ezeket kiegészítve a [Shaodw Word: Death] lappa, gyakorlatilag minden meglehet a számára kontrollálni a meccset, de ez egyrészt igen szituációfüggő, másrészt pedig nem lehet mindig belehúzni a megfelelő lapokba. A Shadow Madness további segítséget nyújthat megfogni a Midrangesebb paklikat, akiktől ellopva 1-1 Deathrattle képességgel bíró lényt komoly előny kovácsolható ki belőle.   

Kedvező matchupok: Midrange Druid, Midrange Paladin
Hátrányos matchupok: Freeze Mage, Oil Rogue, Handlock, Malygos Warlock

 

13. Oil Rogue

A kaszt egyetlen egy talpon maradt pakliját köszönthetjük benne. Igazából a GvG megjelenése óta ez az egyetlen egy meta képes paklija, ami a TGT megérkezése után sem változott. A pakli inkább kombó paklikhoz sorolható, kevés, ám annál inkább hatékony lényeket, és rengeteg leszedést, fegyvert buffolást, illetve további tempószerző spelleket sorakoztat fel. A pakliban a win condition egyben egy nagyobb asztaltisztítás is, (ami csak az ellenfél oldalán fejti ki hatását) a Tinker's Sharpsword Oil + a Blade Flurry kombinációja. Gyakorlatilag ezért van benne a legtöbb pakliban a Southsea Deckhand, mert egyrészt ha kitesszük, akkor aktiválódik a Sharpsword Oil Combo képessége, másrészt, mert beletud egyből chargeolni az ellenfél arcába, ami így már legalább +5 sebzést ad. Mivel rengeteg alacsony manás lapot használ, ezért hogy ne hogy fogyjon ki a kezünkből a lap, ezért hatékony laphúzás is szükséges. Ezt támogatja a Preparation + Sprint kombó, ami 4 manából 4 lapot húz.

Frissítés:

Ezen a héten több új, vagy éppen visszatérő Rogue pakli ütötte fel a fejét, amikre érdemes is lehet majd figyelni az elkövetkezendőkbe is. Ezek a paklik a Malygos Rogue (MalyGod), a Pirate Rogue és az Assassin's Rogue.

A Malygos Rogue az egy régi vágású, mondhatni Gadgetzan Auctioneeres pakli, amely az extra laphúzásokkal igyekszik maga javára fordítani a meccset. A lényege annyi, hogy az Emperor Thaurissannal olcsósított lapoknak köszönhetően, a Malygossal felerősített varázslapok végezetes károkat okozzon az ellenfél hősében. Az Oil Roguehoz képest most népszerűbb pakli lett, annak köszönhetően, hogy sokkal jobb a pakli laphúzása, illetve a kevesebb szituációs lapnak köszönhetően jóval konzekvensebb paklinak számít most. (Pakli)

Strifecro a Pirate Rogueal próbálkozott, egészen sikeresen. A paklija nem tartalmaz sem Sprintet, sem Preparationt, aminek köszönhetően egy igen gyors paklit kapott. A stratégia nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket, ellenben igen gyorsan lehet vele pörgetni a meccseket. (Pakli)

Crimzing és Eversiction ötlete alapján született meg az Assassin's Blade pakli típus, amelyben főütő erő, […wait for it…] az Assassin's Blade adja. A pakli lényege az asztal minél gyorsabban való kiépítése, illetve az őrült laphúzás, amellyel a cél az, hogy bele lehessen húzni az említett fegyvert tápoló spellekbe. A pakli leginkább a Handlock, a Patron Warrior, és a Secret Paladinok counterelésére készült. (Pakli)

Kedvező matchupok: Midrange Hunter, Hybrid Hunter, Midrange Shaman, Control Priest
Hátrányos matchupok: Midrange Druid, Freeze Mage, Mech Mage, Control Warrior

 

12. Freeze Mage

Ez a típus már lassan őskövületnek számít Hearthstone időben nézve, ennek ellenére máig az egyik legerősebb kontrol alapú pakli. A kezdetekkor annyira erős volt, hogy nerfek sorát kell intézni ellene. A pakli általános célja, hogy a rengeteg fagyasztással, secrettel és AOE lap segítségével addig tudja kontrolálni a meccset, ameddig Alexstrasza és a különböző sebző mágiák segítségével ki nem tudja végezni az ellenfelét. Az asztaltisztításhoz több eszköze is adott, a jó öreg Flamestrike mellett a Blizzard is hatékony megoldás lehet mind az agresszív paklik elleni tömegirtásra, mind a kontrol paklik lassítására. A Doomsayer pedig életerőtől függetlenül elintéz minden lényt az asztalon, ha túl tudja élni az ellenfél következő körét. Hátránya, hogy a paklival nagyon lassan lehet pörgetni a meccseket. Ez az egyik oka annak, hogy aránylag ritkán lehet látni a paklit rankeden. A másik oka, hogy nem számít a könnyű paklik közé, mindamellett, hogy egészen magas dust költsége is van a paklinak. Érdekesség, hogy a Hearthstone történelem legrosszabb matchupja a pakli nevéhez fűződik, ugyan is a Control Warrior ellen csak nagyon-nagyon nehezen tud érvényesülni.

Frissítés:

A Freeze Mage most az előző hetekhez képest most jóval rosszabbul teljesít. Ez leginkább annak köszönhető, hogy egyre több pakliba tér vissza Loatheb. Az sem segít most a helyzetén, hogy a Secret Paladinok most az agresszívabb utat kezdték járni, hála a Patron Warriorok eltűnésével. További problémákat okozhatnak neki a Fel Reaverek, amelyeket most a Druidák igen nagy számban használnak. Hogy ne csak negatív íze legyen ennek a frissítésnek, az mindenképpen egy jó dolog, hogy egy egészen rossz match up esett ki a metából, a Patron Warrior

Kedvező matchupok: Face Hunter, Mech Mage, Tempo Mage, Aggro Paladin, Midrange Paladin, Control Priest, Midrange Demonzoo
Hátrányos matchupok: Midrange Druid, Midrange Hunter, Hybrid Hunter, Mech Shaman, Control Warrior

 

11. Dragon Priest

Az egy évvel korábbi Deathrattle Priesthez hasonlóan ez a pakli variáns is inkább egy lényt orientált változata a Priest pakliknak. A lényeg, hogy a meccs korai szakaszától kidobálja az igen magas életerő ponttal rendelkező lényeit, amelyeket a későbbiek folyamán a hősképességével, illetve a különböző buffot adó lapja segítségével igyekszik életben tartani. Nagyon fontos, hogy a meccs korai szakaszától kezdve felvegye a tempót és az ebből eredő boardcontrolt sose eressze el.

Frissítés:

A metában most igen fontos a jó mana körív szerinti játék. Ez azért fontos, mert habár a Priest sárkányos lapjainak képessége feltételhez kötöttek, még így is ez a kaszt rendelkezik talán a legjobb 1, illetve 2 manás lényekkel. A Twilight Whelp és a Wyrmrest Agent igen nagy tempó előnyt tud biztosítani az agresszívabb és a Midrangesebb paklik ellen is az első köröktől kezdve. Ha a szinergia működik, akkor az 1-5ig tartó mana köríve most az egyik legjobb a Hearthstoneban.

Kedvező matchupok: Midrange Zoo, Secret Paladin
Hátrányos matchupok: Control Warrior, Freeze Mage, Handlock

 

10. Handlock

A Freeze Magehez és a Control Warriorhoz hasonlóan ez a pakli is őskövületnek számít már. A játék korai szakasza, azaz első 2-3 kör általában laphúzással megy el a Warlock hősképességének segítségével, mivel a negyedik körben kirakott Twilight Drake, vagy egy Mountain Giant elég nagy tempót tud jelenteni a számára. A pakli hatalmas Taunt lapokkal játszik, amit a Sunfury Protector és a Defender of Argus ad meg, általában a fent említett sárkánynak, az óriásoknak, illetve az Ancient Watchernek. A Handlock, mint említettem, már nagyon rég óta részét képezi a metának, azonban ezt sokáig csak egy fajta változattal tette meg. A GvG megjelenését követően nem sokkal egy újabb változat ütötte fel a fejét, ami a szokásoshoz képest több démonnal rendelkezik. A paklinak részét képzi Mal'Ganis, két Voidcaller, illetve ízlésnek megfelelően egy-egy Doomguard, vagy Dread Infernal is. Mostanában leginkább az utóbbi az elterjedtebb, versenyekre is szívesebben viszik.

Frissítés:

A Handlock az utóbbi hetekhez képest erősen visszaesett. Ez leginkább annak köszönhető, hogy az agresszívabb paklik most sokkal jobban elterjedtebbek, illetve a Patron Warrior is, mint egy igazán jó matchup, kiveszett a meta játékból. Ha a kontrol paklik valamivel ismét népszerűbbek lesznek, akkor a pakli típus is vissza fog térni a legjobb helyezések környékére. Loatheb ebbe a pakliba is egyre sűrűbben kerül vissza, főleg a démonos a verzióba. Nem csak egy jó értékekkel rendelkező 5 manás lény, de egy körre akár el is tudja zárni az ellenfél játékát, ami kulcsfontosságú is lehet a megfelelő pillanatot kivárva.

Kedvező matchupok: Control Priest, Control Warrior, Midrange Shaman
Hátrányos matchupok: Face Hunter, Midrange Hunter, Freeze Mage, Aggro Paladin, Midrange Paladin, Oil Rogue, Malygos Warlock

dead artwork

 

9. Face Hunter

A mostani meta leggyorsabb paklija, amivel a cél az, hogy a lehető leggyorsabban leverje az ellenfél arcáról az életerőpontokat. A tradelést csak a legindokoltabb esetekben szükséges, amit általában egy-egy Taunt jelent Silence, vagy leszedés hiányában. A pakli gyakorlatilag felhasználja az összes olyan lapot, amire az van ráírva, hogy Charge, illetve hogy,„Deal Damage”. A pakli mana görbéje ritkán megy 3 mana fölé. Az egyik legideálisabb pakli a létramászáshoz, hiszen nagyon jól lehet vele pörgetni a meccseket, ezért nem számít annyit, ha ki kap az ember 1-1 meccsen.

Erre a hétre rengeteget erősödött a Face Hunter, amit leginkább az igen agresszív meta játéknak köszönhet éppen. A Mad Scientist mellett, azaz elvehetetlen érdem, hogy az összes paklival  feltudja venni a versenyt gyorsaságban gyakorlatilag azt eredményezi, hogy még az agresszívabb Secret Pala hősének is letudja verni az életerejét annyira, hogy a [Mysteriuos Challenger] megérkezése előtt a már lethal közeli állapotok uralkodjanak.

Kedvező matchupok: Aggro Paladin, Midrange Paladin, Secret Paladin, Midrange Shaman, Midrange Demonzoo
Hátrányos matchupok: Midrange Druid, Freeze Mage, Control Warrior

 

8. Hybrid Hunter

A Hybrid Hunter gyakorlatilag a Face,- és a Midrange Hunter keveréke. A paklival igen agresszív játékot lehet játszani, hála annak, hogy a pakli nagyobbik része inkább a Face Hunterre építkezik, mint a Midrange Hunterre. Annyiban tér el a szokásos Face verziótól, hogy a pakli kiegészült már Freezing Trappel, Piloted Shredderrel, Loathebel, és Savannah Highmanel is. Ennek köszönhetően a legelső köröktől kezdve már arra lehet törekedni, hogy a lehető leggyorsabban le lehessen burstölni az ellenfél arcát, de a játék vége felé már nagyobb fenyegetéseket is le lehet már rakni, mint egy Arcane Golem.

Frissítés:

Ebben az igen erős mana körív függő metában a logika azt sugallná, hogy a Hybrid Hunternek a legjobbak között lenne a helye, azonban ehhez képest elég ritkán látott vendége mostanában a Ranked játékmódnak. Ez annak köszönhető, hogy egyes kasztspecifikus lapok jóval erősebbek, mint azok, amiket a Hybrid Hunter tud felmutatni. Ilyen lapok pl. a mostanában igen népszerű Muster for Battle és a Living Roots is. Az pakli típus egyik legnagyobb fegyvere a Mad Scientist, illetve a Freezing Trap, amikkel nagyon erősen vissza tudja dobni az ellenfél játékos tempó játékát. A típusnak most még nagyobb szüksége lenne az asztal kontroll alatt tartására, amit akár a Bear Trap segítségével is kivitelezhető lehetne.  

Kedvező matchupok: Midrange Druid, Freeze Mage, Tempo Mage, Mech Shaman, Handlock, Midrange Zoo
Hátrányos matchupok: Oil Rogue

 

7. Midrange Demonzoo

A kaszt egyik legerősebb pakli típusa, ami már a béta óta képviselteti magát a metában, méghozzá a legjobb a paklik között. Hatékonyságát az a sok kisebb mana költségű lény képviseli, ami nagyon jó szinergiát alkotnak egymással. Lényegében az a pakli feladata, hogy a meccs kezdetétől fogva elárassza lényekkel az asztalt, amiket az ellenfél nehezen, vagy csak AOE segítségével tud megoldani. A béta kezdete óta ez egy igen agresszív pakli típus, hála a hősképességének, amivel mitigálni tudja azt, hogy ne fogyjon ki a keze a teljesen. Egy ideje már inkább egy midrangesebb formát kezdett felölteni, hála annak a pár nagyobb mana költségű lapnak, ami már stabilan a részét képezi a pakli típusnak. Mal'Ganis nagyon jó szinergiát teremt a paklikban szereplő démon lapokkal, míg Dr. Boom csak simán egy nagy fenyegetést okoz az ellenfél számára.

Frissítés:

A Midrange Zoo az egyik legjobb mana körívvel rendelkező pakli most, ennek köszönhetően sikeressége, és népszerűsége is visszatérőben van. A pakli típus legnagyobb fegyvere ismételten az Imp-losion, ami nem csak egy jó leszedésnek bizonyulhat, hanem a sok kis 1/1-el jól le is lehet tradelni az ellenfél alacsony életerős lényeivel. Nagyon fontos azt figyelembe venni, hogy a hős képességből eredő laphúzás ne zökkentse ki a tempó játékot. Ehhez fontos eszköz lehet a [Power Overhelming], amivel igen költséghatékonyan lehet letradelni az ellenfél nagyobb lényeivel.  

Kedvező matchupok: Midrange Druid, Mech Mage, Tempo Mage, Oil Rogue, Midrange Shaman, Control Warrior
Hátrányos matchupok: Face Hunter, Hybrid Hunter, Freeze Mage

 

6. Control Warrior

Gyakran hívják Pay to Win paklinak is, hiszen a late gamet az a rengeteg legendary lap biztosítja, ami feltétlenül szükséges a pakli működéséhez. A pakli legfőbb ereje abban rejlik, hogy a pajzsszedő lapjainak köszönhetően az ellenfél csak igen nehezen tudja elintézni a hőst, főleg olyan paklik esetében, ahol korlátozottak az erre szolgáló erőforrások. Jobb esetben a paklinak van elég leszedése és nagy lénye ahhoz, hogy az uralma alatt tudja tartani a meccset. Folyamatos sikerességének kulcsa nem csak ebben keresendő, hanem abban is, hogy a Blizzard a különböző kiegészítőkkel folyamatosan támogatás nyújt a pakli típus számára. A GvG-ben érkező Dr. Boom és Shieldmaiden már-már alap lapoknak számítanak, míg a TGT-ben egy igen jó leszedés érkezett a Bash képében, illetve nem lehet elmenni szó nélkül Justicar Trueheart mellett sem. Battlecry képessége nagyon sokat számíthat mind a kontrol, mind a aggro match upok ellen. Az új kaszt specifikus legendary lap, Varian Wrynn ugyan nem kötelező lap, de nagy támogatást nyújthat egyes match upok esetén. A Control Warrior már nagyon hosszú ideje képviselteti magát a meta játékban és mindig is fontos szerepet töltött be. Valószínűleg sosem fog eltűnni, maximum kisebb-nagyobb hullámvölgyeket élhet meg.

Frissítés:

Ha a Control Warrior fel tudja húzni a fegyvereit, akkor onnantól semelyik pakli sem képes felvenni a versenyt vele a late gameben. A Fiery War Axe, az Armorsmith, vagy az Acolyte of Pain felhúzása kulcsfontosságú momentum lehet az első három körben, hiszen a pakli egyik legnagyobb problémája, hogy nehezebben tudja felvenni az early gameben a tempó játékot. Mivel nem lehet mindig ideálisan felhúzni a fent említett lapokat, ezért nagy segítséget jelenthet a dupla Brawl használata, főleg a Zoo, és a Paladinok ellen.  

Kedvező matchupok: Face Hunter, Freeze Mage, Oil Rogue
Hátrányos matchupok: Midrange Druid, Mech Mage, Tempo Mage, Aggro Paladin, Midrange Paladin, Midrange Shaman, Handlock, Malygos Warlock, Midrange Demonzoo

 

4/5. Tempo Mage

A pakli koncepciója nem más, mint hogy az első köröktől kezdve elárassza a saját térfelét kisebb-nagyobb lényekkel, amiket aztán a későbbiek folyamán különböző sebző mágiával védjen be. Négy olyan lapja is van, ami az első köröktől kezdve igen nagy tempót biztosíthat neki. Ezek a lapok a Sorcerer's Apprentice, a Mana Wyrm, a Mad Scientist, és a Flamewaker. Érdekesség, hogy a Flamewaker megjelenésével két szálon kezdett el futni a Tempó Mage jövője. Az egyik ága, a már jól ismert, inkább a mid gamere koncentráló változat, a másik pedig egy erősen agresszív játékot felmutatott variánsa, ami akár 4-5 kör alatt is képes bedarálni az ellenfél arcát. Az utóbbi azonban nem terjedt el kellőképpen ahhoz, hogy számottevő része legyen a meta játéknak.

A Tempo Mage nem is halott, de nem is egy népszerű pakli típus jelenleg. Ezen a paklin érezni lehet, hogy igazán megköveteli a The Coint, ugyan is az agresszívabb paklik ellen nagyon fontos az, hogy a lehető leggyorsabban meglehessen játszani a Flamewakerben rejlő lehetőségeket. Az is fontos szempont, hogy egyes kasztok alacsony manás minionja jobb értékkel rendelkeznek, mint azok, amiket a Tempo Mage fel tud mutatni. A mostanában egyre többet látott Flamestrike segítség lehet visszahozni a meccset.

Kedvező matchupok: Midrange Druid
Hátrányos matchupok: Freeze Mage, Midrange Hunter, Midrange Demonzoo

ashbringer

 

4/5. Midrange Paladin

Már a bétában is gondot okozott egy midrange jellegű pakli kiépítése a Paladin kaszt számára, mivel a HS kezdetében még nem volt meg a kasztban a burstölés lehetősége. Ez azonban a GvG megjelenésével megváltozott, a kaszt kapott pár olyan lapot, amivel megnyílt az út a pakli építők számára. Az egyik ilyen lap a Muster for Battle volt, ami igen jó kombinációt ad a Knife Jugglerrel, illetve a Quartermaster és a Piloted Shredder is nagy segítséget jelentett. A TGT megjelenésével ugyan nem kapott annyi jó lapot, de azért a Murloc Knightot és Justicar Trueheartot érdemes kiemelni. A pakli egyébként egy nagyon erősen lényorientált pakli, amivel a legfontosabb a korai tempó, és ezzel a kontroll megszerzése és megőrzése, majd az ellenfél arcának a fokozatos lefaragása. Ha a lapok megfelelően jönnek az első köröktől kezdve, akkor akár 7-8 kör alatt is pontot tehet a meccs a végére. Egyes verziókban úgy is tud működni, mint egy kontrol alapú pakli.  

Frissítés:

Az elmúlt hetek változásait figyelembe véve a Midrange Paladin csak egyre népszerűbb, és népszerűbb pakli típus lesz. A Dragon Priesthez hasonlóan, nagyon erős 1-3 körös játékkal rendelkezik. A Zombie Chow, a Knife Juggler, a Muster for Battle és a Shielded Minibot talán a játék legjobb 1,2,3 manás lapjai. Az Equality + Consecration kombinációja gyakorlatilag mindent le képes takarítani az ellenfél térfeléről. Az hogy most igen népszerű pakli lett ismételten, nagyban köszönhető a Warsong Commander nerfelésének.

Kedvező matchupok: Mech Shaman, Midrange Shaman, Handlock, Control Warrior
Hátrányos matchupok: Face Hunter, Freeze Mage, Aggro Paladin, Control Priest

 

3. Midrange Hunter

A Hunter meta leglassabb paklijáról beszélhetünk a képében, még úgy is, hogy ha a játék elején fel tudja venni a tempót, akkor meg van az esélye arra, hogy pár kör alatt letudja burstölni az ellenfél arcát. A Midrange Hunter nagyon hosszú idő után úgy tűnik, hogy kikerül a reflektorfényből. A klasszikus Midrange Hunter két irányba fejlődött tovább a TGT megjelenését követően. Az egyik irányzat a Hybrid Hunter, a másik pedig a Beast Hunter. Az utóbbi nagyon erős mid és late gammel rendelkezik, mint pl. a Ram Wrangler vagy a Savannah Highmane. Ez alapján a Beast Hunter jobban rá van kényszerítve a board controlra, hogy a paklijában lévő fontos szinergiákat ki tudja aknázni.

Frissítés:

A Mad Scientistből kapott Freezing Trap nagyon erős tempó előnyt jelenthet az early tempó megszerzésében. A Houndmaster és a Savannah Highmane pedig a játék talán legjobb lapjai, ha csak a saját mana költségüket nézzük. Azonban mégis sokszor problémás lehet a vele járó játék. A pakliban elég kevés 3 manás lap van. Ezek az Animal Companion, ami nem mindig azt a lapot adja meg, amire éppen szükségünk lenne, illetve az Eaglehorn Bow, ami viszont nagy segítség lehet a lények életben tartásához. A Freezing Trap pedig nagyon gyenge, ha az ellenfél térfelén csak 1/1-es lények vannak, vagy pedig egy Chargeos lényt játszik bele. A pakli csak akkor tudja felmutatni az igazán erős játékát a midgameben, ha az early gameben sikerül felvennie, és megtartania a tempó előnyét.  

Kedvező matchupok: Freeze Mage, Tempo Mage, Mech Shaman, Handlock, Malygos Warlock
Hátrányos matchupok: Oil Rogue

 

2. Secret Paladin

Az új kiegészítővel valószínűleg a Paladin kapta meg a legerősebb lapot, ami gyakorlatilag egymagában van olyan erős, hogy egy egészen új pakli típust lehessen ráépíteni. Ami viszont tényleg szép a dologban, hogy olyan lapokat hozott vissza a feledés homályából, mint a Secretkeeper, illetve a Paladin különböző Secret lapjai. A Secret Paladinnak két verziójával is képviselteti magát jelenleg a meta játékban. Az egyik az egy agresszívabb típus, ami a Divine Favor segítségével igyekszik még nagyobb előnyt kovácsolni az igen agresszív játékából, illetve egy midrangesebb változat, ami valamivel lassabb játékot vonultat fel. Jelenleg úgy néz ki, hogy az utóbbi a népszerűbb, annál fogva, hogy a jelenlegi metában jobban meg tudja vetni a lábát.

Frissítés:

A játék legjobb 6,- illetve 8,-, valamint a játék talán legjobb 2,- illetve 3,- manás lapjainak köszönhetően, ez a pakli típus meghatározó eleme a meta játék alakulásának. Gyakorlatilag el lehet mondani róla, hogy sosem volt még ennél jobb pakli a Hearthstoneban, ha csak a második körtől a nyolcadik körig tartó, ideális játékot nézzük. Ha ezekhez hozzávesszük a Coghammer, a Truesilver Champion, a Consecration és a Blessing of Kings lapokat, akkor a játék jelenlegi legjobb győzelmet jelentő board controlt tudja kivitelezni. A [Mysterious Challanger] gyakorlatilag önmagában van annyira erős, hogy képes a ki-ki állást a saját oldalára fordítani. Ha pedig már amúgy is előnyben van, akkor gyakorlatilag már csak pár lépés van hátra a győzelmet jelentő mozzanatig.

Kedvező matchupok: Midrange Druid, Midrange Hunter, Hybrid Hunter, Control Warrior
Hátrányos matchupok: Freeze Mage

 

1. Midrange Druid

A ma ismeretes meta egyik legjobb és legnépszerűbb Druida paklija. A TGT megjelenésével kicsit javult a pakli típus helyzete, ugyanis a meccs korai szakaszában, a TGT-vel érkező Darnassus Aspirant nagyon nagy tempó előnyt tud jelenteni. Gyakorlatilag elmondható, hogy a kezdésnél szinte mindent el kell dobni, ami nem az Aspirant, vagy a Wild Growth. Ezek a lapok a legfontosabbak az early gameben, mert leginkább ezek segítségével lehet csak hatékonyan felvenni az ellenfél paklijával a szemben a tempót. A legtöbb lény a pakliban igencsak „tapadósak”, kellemetlenül és nehezen tradelhetőek le, amihez az ellenfélnek gyakran két lapot is el kell használnia. A win condition a pakliban a Force of Nature és a Savage Roar együttes bevetését jelenti, ami a semmiből tud levenni az ellenfél arcából 14 sebzést. Minél több baráti lény van lent az asztalon, annál nagyobb sebzést lehet kiosztani vele az adott körben. Az hogy ez minél előbb megtörténjen, ahhoz laphúzás is kell. A paklit megfelelően gyorsan lehet pörgetni a két Ancient of Lore és a Wrath segítségével. Tech kártyaként gyakran szerepel a pakliban Azure Drake is, ami jól kombózik a Swipe-al is.

Frissítés:

Ezen a héten a Midrange Druid valamelyest stílust váltott, és elmozdult az agresszívabb paklik irányában. A Wild Growth, illetve az Ancient of Lore immáron nem kötelező eleme a paklinak, helyettük Leper Gnome és Knife Juggler lett a játék. Semmiképpen sem érdemes leírni az ilyen paklikat, ha szembejönne esetleg egy ilyen pakli, mert nagyon erősnek bizonyult az utóbbi hetekben. Ezek a változtatások az agresszív paklik elleni jobb verseny felvételét jelentik, ugyan is nagyon fontos, hogy a lehető legkisebb mértékű legyen az esetleges lemaradás az ellenfél játékához képest. A Living Roots és a Darnassus Aspirant is ezt szolgálja.

Mivel mind a bajnokságokra, mind Rankedre rengeteg játékos viszi magával a Mid-Druidot, ezért elég gyakran fordulhatnak elő mirror meccsek is. Éppen ezért egyre több játékos paklijába kerül vissza Sylvanas Windrunner, akiből igen nagy értékét lehet kovácsolni, ha az ellenfél játékos egy nagyobb lényét sikerül áthozni a térfelünkre.

Kedvező matchupok: Face Hunter, Freeze Mage, Aggro Paladin, Oil Rogue, Control Warrior
Hátrányos matchupok: Mech Mage, Tempo Mage, Mech Shaman, Secret Paladin, Control Priest, Midrange Demonzoo

 

Felhasznált forrás

meta jelentés

További híreink

Karácsonyi dekoráció